Megmentve 4. (18+)

Este nyolc óra. Amióta Ricsi fellibbentette előttem a szabadulás lehetőségét, türelmetlenül​ dobolok hosszú ujjaimmal a fémasztalon. Figyelem a rám állított gorilla reakcióját, miként szemöldökét mérgesen összeráncolva puffog magában. Szinte már teljesen kiidegelem. 

- Na, jó! Ricsi, gyere! Válts föl engem! Kiidegel ez a srác. - kéri társát.

Remek, legalább válthatok pár szót vele megint. Előzőleg majdnem lebuktunk, kénytelen volt kiütni pár percre.

- Meddig várjak még? - suttogom.

"Tíz perc", jelzi.

Tíz perccel később...

Ricsi ránéz az órájára. 

- Egy, kettő, három. - számol vissza.

Háromra robbanások rázzák meg a környéket.

Mindenki kiszalad az elhagyatott raktárépületből, segítőmet is belértve. Nekem esélyem sincs kitörni a szíjak szorításból, viszont alaposan összerezzenek a meglepődöttségtől.

Ez figyelemelterelés lett volna?

Bizonyára.

Váratlanul elindul velem az asztal előre.

- Hééé... Mi történik? - üvöltöm.

- Kigurítalak ezzel az asztallal együtt. Nyugodj meg és ne rikácsolj! - parancsolja egy katonás hang, miután felteszek egy kérdést.

- Te vagy az Hanna?

- Én vagyok, de ne örülj nagyon. Nem vagyunk barátok. - feleli, majd ugyanolyan közömbös hangon üdvözlöm.

- Neked is szia!

Oda sem figyelek, s már átrobogunk a raktár hátsó részén, ahol nyitva áll a kapu.

A kapuban egy furgon parkol. Hanna megtorpan előtte.

- Gyorsnak kell lennünk! - mondja, s kicsatolja a karomat lefogó szíjakat, miközben magamon érzem figyelő tekintetét is.

- Jól elbántak a férfiasságoddal, mondhatom. - közli, de ekkor ledermed, melyre riadtan reagálok.

- Mi történt?!

Csak a kakas ütközését hallom. 

- Rohadt, szemét tégla. Én meg lefeküdtem veled. - tör ki dühösen Hanna.

- Te lefeküdtél vele? - kérem számon féltékenyen, melyet ő szemrehányással hárít. 

- Velem, te ne foglalkozz! Ha magaddal foglalkoztál volna, s nem a farkaddal, nem történt volna baj. 

- Kuss! Pofa be! Nincs időm holmi családi perpatvarra! - avatkozik közbe Ricsi.

Hanna válaszul előhúzza a fegyverét. 

- Engedj minket felszívódni, s nem lesz bántódásod. - fenyegetőzik.

- Ne röhögtess, úgy tartod a fegyvert, mint egy óvodás. - hecceli a rendőrnőt, mellyel csak feldühíti.

Puff. 

A lövés hangjától ösztönösen pislantok, s a pillanat hosszú perceknek tűnik. Kinyitva szememet, nem tudom, hogy ki lőtt kire, csupán a hátam mögül érkező hangokból tudok következtetni. Összeesik a férfi.

- Lelőtted őt? - érdeklődöm.

- Nem. - válaszolja, melytől felforrósodik az agyvizem.

- Nem lőtted le?! Mégis hogyan?!?!

- Úgy, hogy a tökére céloztam a rohadéknak. - fejti ki.

- A bosszú előrevalóbb, mint az életünk? - kérdezem.

Bólogat, miközben lesegít az asztalról.

- Most már húzzunk innen! - javasolja.

- A a... Senki nem megy sehova. Fegyvert eldobni és kezeket fel! - így szól Rikkárdó.

- Bocs, tesó. Erre nem számítottam. Tedd azt, amit mond. - kéri Hanna.

A maffiózó fegyvert nyom a hátunkhoz, úgy irányít minket, de előtte még három golyót beleereszt földön fekvő emberébe.  

Egy szobába kerülünk, közel a csempés helyiséghez. A maffiózó csuklómnál fogva erősen összekötözi két karomat, s a sarokba lök. Hanna kezeit is összeköti, majd középre állítja. 

- Szóval, te vagy a sokat emlegetett Hanna! A főnököm sokat mesélt rólad. - mondja Rikkárdó.

- A főnököd? - lepődik meg.

- Igen, de róla nem beszélhetek. - jön a válasz, majd erőszakosabbá válik a hangja.

- Most pedig lássuk, a tested is olyan szép-e, mint a pofikád! Rikkárdó hevesen tépi le a blúzt Hannáról. 

Valamiért, becsukom szememet. Talán tudat alatt nem akarom látni, ahogyan megalázzák. Pedig nem láttam még, milyen teste van kifejlett nőként.

- Áh, igen! Szép, kerek melleket rejt ez a melltartó. - állapítja meg, s hirtelen jajgatásra figyelek fel.

- Jaj, a nadrágom! Muszáj volt felhasítanod?! elégedetlenkedik, melyre Rikkárdó brutálisan válaszol.

- Ígérem szépségem, ennél nagyobb gondod is lesz! Véresre kefélem azt a csinos seggedet!

Sokkolva hallgatom a maffiózó durva szavait. Emlékszem, hogy bánt Mirellával, de hogy még annál is durvább legyen, azt nehezen tudom elképzelni.

Nem tudom, hogyan léphetnék közbe.

Miközben gondolataimba burkolózva elmerengek, félve felnézek, s látom, ahogy a férfi előhúzza gigantikus férfiasságát, a falnak tolja Hannát, s egyszerre szorítja a nyakát és tuszkolja keményen a hátsóját. Borzalmas érzés lehet, hogy a fájdalomtól legszívesebben sikoltozna, de nem tud, mert a nyálában fuldoklik, mialatt levegőért kapkod. Azt várná az ember, hogy ez a szörnyűség hamar véget ér, de a perverz nem tud betelni az élménnyel, nem akar leállni. 

- Hagyd már abba, könyörgöm! Mindjárt megfullad! - üvöltöm.

- Nem baj, a hullákat még jobban szeretem. - közli.

Micsoda beteg ember! Ha jól tudom, az ilyen alakokat nekrofilnak nevezik. Rémisztő dolog, de biztos azért tetszik neki, mert így azt tehet a testtel, amit csak akar. Belegondolni is rossz. Kiráz a hideg ettől.

Annyira beleéli magát az aktusba, hogy rám nem is figyel, de most felhívom magamra a figyelmét.

Szívroham jeleit színlelem.

- Ne! Levegőt! Nem kapok levegőt!

- panaszkodom.

- Maradj már. - jön a reakció, de nem értem el a kívánt hatást, ezért ráteszek egy lapáttal a műsorra.

Földhöz vágom erőteljesen magam. 

- Segítség! Szorít a mellkasom és a szívembe is belehasított!

Rikkárdó máris ott terem felettem.

- Nehogy megmurdelj nekem! Élve kellesz a főnöknek! - parancsolja.

Meglepődöttségemben felköhögöm a nyálamat, melyet a színjáték kedvéért szívtam tüdőre.

Most elárulta magát. Szóval csak fenyegetőzik azzal, hogy kibelez. Ha megtenné, lefogadom, hogy őt beleznék ki.

- Minden rendben? - kérdi aggodalmasan.

- Percek kérdése. - válaszolom.

Bólint.

Hanna testét figyelem. Nem moccant meg azóta, hogy elengedte a nyakát a maffiózó. 

- Ha én élek, akkor ő is! - fenyegetem.

- Legyen, de aztán ne zavarj meg többet!

Hozzáfog az újraélesztéshez. 

Összeszorított fogakkal, feszülten figyelem az életért vívott küzdelmet.

Két perc után kezdem feladni, s már a legrosszabbra gondolok, de hirtelen feleszmél Hanna. Mint aki az alvilág bűzös mocsarából tért volna vissza, felül és nagyot szippant a levegőből. No, nem mintha egyetlen hatósági személyt is a pokolba kívánnék.

A váratlan ébredést visszaesés követi. Újból a padlóra kerül a feje, melyet úgy kell megfognom, különben koppan a kövön.

Megijedem. Hüvelykujjammal ellenőrzöm a pulzusát.  Az ütemes lüktetés érzése megnyugtat. Él.

- Hozz már egy pohár vizet Rikkárdó, kérlek. - utasítom, de ő inkább értetlenkedik.

- Arról volt szó, hogy visszahozom az életbe, nem arról, hogy ugráltatsz.

- Ha ő nincs jól, akkor én sem vagyok jól. Ezt tartsd észben.

- Szerencséd, hogy Mirella nincs még itt. Ő, maga tett volna azért, hogy meghaljon. Utálja azokat a nőket, akik felveszik szépségével a versenyt. - magyarázza.

Ahogy a maffiózó elhagyja a szobát, Hanna ismét észhez tér.

- Hol vagyok? - kérdezi.

- Egy raktárban vagyunk. Emlékszel arra, mi történt?

- Miattad van az egész. Ha nem próbállak meg megmenteni, engem sem erőszakol meg az a vadbarom. Tudod, milyen szörnyű érzés? - fakad ki.

- Szerinted milyen volt, amikor az őrült nőszemély, Mirella levágta a férfiasságom? - emlékeztetem.

Elhallgat.

- Össze kell fognunk, különben nem jutunk ki egyhamar.

A maffiózó visszatér. Kezében egy pohár vízzel, ahogy ígérte.

Hanna gyorsan kiüríti a poharat, és a szájába töm egy darab szalvétát. Rólam sem feledkezik meg.

- Jó éjszakát! Van egy kis dolgom. - tudatja.

Direkt hallgattat el minket. Így nem konspirálhatunk. Még őrt is kapunk Lajcsi személyében.

Az éjszaka közepén a vadul felpattanó kilincs hangjára ébredek.

Fokozatosan nyílik az ajtó. Egy árnyat pillantok meg az ajtóval szembeni falon, mely késsel a kezében jár táncot. 

Juj! Juj! Egyre csak növekszik az árnyék! És valami csepeg a késről.

A következő pillanatban belép az ajtón Mirella. Szájából egy cafat véres hús lóg kifelé, kezében pedig ott a kés.

Menten elájulok a rémülettől.