Megmentve 2. (18+)

Napra pontosan egy hónappal ezelőtt ébredtem fel a kórházban. Azóta az életem romokban hever. Kirúgtak a munkahelyemről, a nemi szervem olyan ronda és élettelen, mint egy darab szar, a kedvem a béka segge alatt. Ráadásul, az ominózus este után egy héttel, mikor már képes voltam anélkül járni, hogy fájdalmat érezzek, a rendőrök elvittek a helyszínre. Ahogy ránéztem az ágyra, egy véres lepedőt pillantottam meg. Földbe gyökerezett a lábam. Filmszerűen pergett le előttem, mi történt. A flört, a sztriptíz, a szado-mazo játék, a rövid aktus és a csonkítás. A nő arca és neve is beugrott, de a rendőrök​nek fogalma sem volt róla, ki az. Aztán, mikor két hét kezelés után hazaengedtek, eszembe jutott a maffiózó ajánlata  Eltöprengtem, mi lenne a jó döntés, s rájöttem, csak megfelelő döntés létezik. Számomra, ebben a kilátástalan helyzetben az tűnt megfelelőnek, hogyha mindent itt hagyok és belépek a maffiózók közé.

Az ágyban fekszem, amikor dörömbölnek az ajtómon. 

- Megyek! - kiabálom.

Előbb kinézek a kukucskálón. A kopasz maffiózó áll az ajtóban. Megtalált. Nem csodálkozom rajta, az ilyen fickók bármit kiderítenek. 

Bízom benne, úgyhogy ajtót nyitok.

- Áh, barátom! Szép reggelt! - üdvözlöm.

- Neked is jó reggelt! Szólíts Rikkárdónak! - válaszolja.

- Rendben. Gyere be Rikkárdó! - hívom be.

A folyosón végigvezetve a nappaliba irányítom, ahol a dohányzóasztalon kettesével sorakoznak a zöld üvegek, két focicsapatot is ki lehetne hozni belőlük.

- Nagy bulit csaptál, úgy látom. - kommentálja.

- Ez az egyetlen örömöm maradt! - közlöm.

Intek, hogy foglaljon helyet a kanapén. 

- Mit iszol? Rövidet vagy sört? - kínálom.

- Rövidet. A sörhöz még korán van. - feleli.

- Oké. Azonnal viszem.

Pálinkával koccintunk. 

- Isten-isten!

- Isten-isten, testvérem!

Legurítja, s elkomolyodik.

- Hogy döntöttél? - érdeklődik.

- Belépek a maffiába. Új életet kezdek. - válaszolom határozottan.

- Jól meggondoltad? A maffiából csak akkor léphetsz ki, ha lepuffantanak. - figyelmeztet.

- Igen. Meg akarom találni a csonkítót! Bármi áron!

- Ez a beszéd! 

Erre inni kell. 

- Igyunk!

Pár cent 52 fokos baracklét követően már egymás élettörténetéből szemezgetünk. Megtudom, hogy Rikkárdó családja Nagyecseden egykoron nagy köztiszteletnek örvendett roma körökben. Csak aztán az ükapja beleszeretett egy takaros, magyar gádzsiba, vagyis nem roma származású lányba. El is vette a lányt, akitől megszületett a dédapja. Sokáig nem volt gond a vérvonallal, de Rikkárdó hófehér bőrrel született. 35 évvel ezelőtt tehát elzavarták a szüleit, s őt a testvéreivel együtt Nagyecsedről. Azóta lakik Budapesten a család.

- Akkor nem lehetett könnyű gyerekkorod... - állapítom meg.

- Nem volt az. Egyetlen tisztességes roma lány nem állt velem szóba. Mind azt hitték, nem vagyok a fajtájukból való.

- emlékezik vissza.

- Borzasztó bélyeg a kirekesztettség. Én is átéltem. - magyarázom.

- Hallgatlak, testvér! - mondja Rikkárdó.

- Gyerekként láttam, ahogy halálos találat éri az apámat. Anyám nem tudta feldolgozni a helyzetet, alkoholba fojtotta bánatát. Elvettek tőle és bedugtak egy otthonba. - mesélem elszomorodva.

- Ez szörnyű! - reagál a maffiózó.

Bólogatok.

- Mi történt később? - kérdi.

- Öt évre rá, a tizedik születésnapomon örökbe fogadott egy család. Pesti népség. Szerettek, törődtek velem, de a vérszerinti lányukat jobban kedvelték. Ez azonban nem akadályozott meg abban, hogy mostoha testvéremmel, Hannával összebarátkozzam. Egymás mellett nőttünk fel, s a kamaszkorba lépve egyre nőtt érdeklődésem a nőiesedő húgom iránt. Egyszer, 16 évesen meglestem zuhanyzás közben, s aznap éjjel elszántam magam. Belopóztam a szobájába, bebújtam mellé, s hozzá dörgölőztem. Meg akartam erőszakolni. Mikor ujjaimmal odalent simogattam, felébredt. Hangos jajveszékelésben tört ki. A nevelőszüleim felébredtek és szörnyülködve figyelték, ahogyan égbe meredő farokkal mászom le az ágyról. A síró Hanna fejét elvesztve üvöltözött velem. Attól fogva Hanna nem állt szóba velem.

Büntetésből bentlakásos iskolába küldtek a hátramaradó két évre, ráadásul fiúgimnáziumba. El tudod képzelni, milyen érzés volt? - elevenítem fel.

- Viharos kamaszkor. Én nem ítéllek el. Férfi vagyok, tudom milyen, ha elragad a vágy. És miután elvégezted az iskolát? - így szól.

- Akkor jöttem fel Pestre. Dolgozni kezdtem egy raktárban, ott ahol azóta is vagyok, vagyis már csak voltam. - magyarázom.

Bólogat.

- Hannával találkoztál azóta? - érdeklődik.

- Nem, viszont nekiadtam ennek a karkötőnek a párját, még 12 évesen. - mondom, s mutatok rá a csuklómra.

- Érdekes sztori volt. Nem irigyellek.  Neked köztünk van a helyed!

- Pont az ilyen hányavetett sorsúaknak adok reményt. Mi nem vagyunk rosszak, csak a jó út számunkra elérhetetlen.

- Hogyan? - csodálkozom.

- Majd megérted.