Talán süni ittléte, és szomorú halála által éreztek késztetést a fiúk arra, hogy fellázadjanak, a Nagynéniék általi önkényes állattilalom ellen.

És lőn világosság, az-az fehérség, piros szemekkel, hosszú farkincával, és nem éppen Burberrynek nevezhető illatfelhővel körüllengve.

Egerek, szaporák, és leginkább éjszakai aktivitású életvitelt folytató lények voltak.

Az ellentábor általi fogadtatásukra, még homályosan sem emlékszem, csak arra, hogy anya kiszuperált akváriumában leltek otthonra.

A játszótéri homokozóból cipeltünk fel belevaló homokot, melyben hamarosan kis járatok keletkeztek, az egerentyűk fáradhatatlan munkája által, és eredményeként. Láthatóan jól érezték magukat, hiszen meglehetősen szépen növekedett a família létszáma.

Talán azzal, hogy szaporodásukat, mi gyerekek „élőadásban” végigkísérhettük, szüleink válláról, legalább is részben, lekapkodta azt a terhet, mely, a pirulásokkal, és apró torokköszörülésekkel teletűzdelt homályos magyarázatok ködbevesző sűrűjébe vezette a felvilágosítandó alanyok zömét, és előadásuk kész kínszenvedést okozott a legtöbb ősnek. Na, igen, ez lenne az a bizonyos kínos téma, a szexuális felvilágosítás.

Guszti.

Ő is egy szokásos alom kölke volt, és csupaszon, majd bundásan sem sokban különbözött a többi fehér szőrű pirosszeműtől, legalább is addig, míg le nem pottyant az emeletes ágy fakeretes szerkezetének pereméről.

Lepottyant, és orra bukott, és vérzett az orra, és maradandó sérülésének következményeként tömpe lett az orra, és tömpének is maradt, élete végéig.

A Guszti nevet, e balesete által kapta.

Guszti felismerhetővé vált, hisz különös ismertetőjegye, még az avatatlanok számára is egyértelművé tette, hogy ő a Guszti.

Gusztit mindenki kedvelte, mármint az egérkedvelők szűk körén belül.

Én, különösképpen szerettem, még a fürdőkádba is együtt lubickoltunk nagyon sokat, és nagyon sokszor. /Még ma is csodálkozom azon, hogy, hogy a fenébe nem szedtem össze valami nyavalyát tőle./

Egy napon, nem tudom, hogy az a bizonyos szarvacska, és patácska kezdett e valahol gyökeret ereszteni bennem, de olyat tettem, amit csupán sok, sok év múlva mertem bevallani a családnak.

Fürdés közben Guszti, igaz hogy nem önszántából, de annál mókásabban mutatványozott nekem. Én lenyomtam a víz alá, ő pedig farkincájával, propelleres mozdulatokat produkálva, felküzdötte magát a felszínre.

Ezt a számomra mókásnak tűnő produkciót, többször is megismételtük, egy-egy fürdés alkalmával.

Most is így történt, de vagy én voltam túlontúl telhetetlen, vagy Guszti volt túl fáradt, de a valahányadik merülés után, leállt a propeller, és ő lentmaradt a víz alatt oldalára dőlve.

Nagyon meglepődtem, mert ilyet még soha nem tapasztaltam nála.

Kivettem a vízből, dörzsölgettem, pöckölgettem, és persze közben nagyon be voltam tojva!

Idő, és térérzékelésem teljesen cserbenhagyott, úgy hogy nem tudom mennyi, és hol telhetett el, de, egyszer csak, vagy csak, képzeltem az orrocskája, mint amikor az állatkák szimatolnak, fel, s, le, szakadozva megmozdult! A remény sugara nagy hirtelenjében elárasztott, de amilyen sebesen jött, oly hirtelenjében szerte is foszlott, és óriási súlyával reámzuhant a kegyetlen való.

Guszti kimúlt,Meghalt, ELPUSZTULT,és ÉN VAGYOK A Hibás, a LUdAs, A BŰNÖS ebben!

Csönd, szomorúság, és félelem szorongatott, ahol csak fogást volt képes lelni csupasz mivoltomon.

Nem tudtam, mit tegyek. Kiállni a többiek elé színt vallani, sehogyan sem akaródzott!

TAGADNI, TITKOLNI, TAGADNI, TITKOLNI, ez zakatolt befelé, minden nyitott kis résemen keresztül.

Őrült sietséggel, nehogy valaki rámnyisson, kerestem a megoldást, azt a bizonyos tökéletes megoldást, hogy még a gyanú árnyéka se essék rám. Benéztem minden zugba, ahová örökre eltüntethetném a többiek szeme elől a kis tetemet. Szinte mindegyik ötletemet el kellett vetnem, hiszen se a kád alatt, se a radiátor mögött, se a polcok valamelyikére, sem pedig a fürdőszoba szekrénybe rejtve nem maradt volna titok, amit én titokként szerettem volna tudni!

Egyszer csak, a kád szélén pipiskedve, megláttam a fürdőszoba ablakot, mely egy közös lifthofra nyílt, illetve záródott.

Szinte ujjongtam örömömben a felfedezés mámorától megittasulva, hiszen ha oda ledobom, soha nem fogják Gusztit megtalálni!

Így is tettem, és bár a lelkiismeretem valahogy nagyon borongós jeleket küldött az agyam ama kamrájába, ahol az ilyen dolgoknak a helye van, de mégiscsak valahogy megkönnyebbültem.

Ha eme érzéseimet valaki, akkor hírtelen az igazság mérlegére teszi, sejtem, hogy merre billent volna a nyelv.

Szerencsére sokáig nem hiányolta senki se Gusztit, így amikor egyszer csak rákérdeztek, hogy nem láttam e,én lehajtott fejjel ugyan, de ráválaszolhattam, hogy nem láttam, én sem, lehet hogy valahol kint kóricál, mint máskor is, és biztosan előkerül majd valahonnan, valamikor.

Lelkem mélyén tudtam, hogy soha, de soha nem fog előkerülni, de ezt csak én tudtam igazából, és mondhatom, súlyos teherként hordoztam hosszú évekig a titkot.

Már jócskán felnőttünk mindannyian, mikor is szóba hozta valamelyikünk Gusztit, és eltűnésének körülményeit.

Ekkor lerakhattam végre ezt a terhemet.

Nagyon elcsodálkoztak, hogy ily hosszú időn át tudtam magamban hordozni az igazságot, én pedig végre fellélegezhettem, mert vannak titkok, melyeket nem jó sokáig magunkkal cipelni, magunkba fojtani, mert egyikük, másikuk olyan, akár a lassan ölő méreg.

Ha téged nem is öl meg egészen, de egy bizonyos jó részedet megbetegíti, vagy végképp kiöli belőled.

Most így a történet végén, nem hivatkozom arra, hogy gyerek voltam, hogy nem szándékosan vettem el egy élőlény életét, hogy csupán egy egér volt, stb.

Mindenki ítélje meg tettemet, a legjobb belátása szerint.