Pamela nem jött be az első órára. Ezt mindenki tudomásul veszi, csak az én lelkiismeretem sajog. Az tény, hogy Pam betegségét sok minden okozhatja, de arra gyanakszom, hogy a tegnapi kiruccanásunk, Hólyag közelsége okozza a legfőbb baját. Így nélküle kell felvennem a harcot, amelyre az este vállalkoztam. Nem is nehéz a kezdet, Hólyag magától megjelenik, vigyorog, csokit hoz nekem ajándékba.

– Ma is kocsikázunk? – kérdezi, ronda fogaival eléri, hogy megreszkessenek a szőrszálak a hátamon. De azért vagány vagyok, el sem húzódok a  nyershúslehellete elől.

– A kocsit hagyjuk ki, nekem az túl vad volt! – mondom, őszinteségemet méltatja, nem erőlteti tovább. – De még mindig nem árultad el a titkot, hogyan lehet sok pénzhez jutni!

– Az egyszerű kisanyám, mint a pofon! – mondja bíztatóan. – Mire gyűjtesz?

– Bőrdzsekit akarok magamnak, tök igazit! – mondom, most a valót. Nem értékeli, hogy végre őszinte vagyok hozzá, talán mert nem tudja, hogy ez az első alkalom. Elhúzza a száját, talán kicsinyli a vágyamat.

– Nem zavar, hogy egy csomó állatnak kell megnyuvadni a dzsekidért? – kérdezi nagy ámulatomra. Nahát, egy emberevő állatvédővel van dolgom! - nézek rá, de aztán nevetni kezdek.

– Ennyi jár nekem, a húst nem eszem!

– Te tudod, legyen dzsekid! – hagyja rám végül, majd gondolkozni kezd, úgy néz rám, mintha a vesémbe akarna látni. Aztán csak annyit mond, hogy majd jelentkezik és magamra hagy. Teljesen magamra, mert a barátaim ide se jönnek hozzám, Vagány és Kyra Danielt vigasztalják. Közelítenék Danielhez, de egyszerűen elfordul tőlem, Vagány meg elhúzza a száját. Kyra se kérdez a leckéről, pedig tudom, hogy nincs meg a házija. Rosszul esik a hozzáállásuk, elvégre nem őket árulom el, de hát nem értenek. Férfiak, tudom, ez mindent megmagyaráz, mégis nehezen teszem túl magam azon, hogy a kiflimért egyedül kell harcolnom a büfébe, hogy nem szólhatok senkihez, egymagam vagyok.

Két szünettel később még mindig változatlan a helyzet, bár Alicének eszébe jut, hogy kihasználhatná a helyzetet, rástartol Danielre. Ő veszi a lapot, persze élvezi, hogy nekem is rossz. De megjelenik Hólyag, vigyorog, kis zacsit hoz magával.

– Hoztam neked munkát! – mondja és kezembe adja a "munkát". – Ötven csoki, ötért add darabját, aztán majd elszámolunk!

– Csoki? – kérdezem, megpróbálom kérkedőn. – Ebből sose lett neked kocsid, nekem pedig dzsekim nem lesz, ha mégoly állati is!

– Ne cidrizz, lesz pénzed belőle! A bátyám dögivel hozza külföldről, boltban nincs, úgyhogy zabálni fogják a kölykök! Próbálkozz, légy ügyes! – bíztat, majd észreveszi, hogy hordom a brossát.

– Látom, tetszik, bírod az ékszert! Ha ügyes leszel, kapsz még tőlem csillogóbbat is!

– Vacak kis bizsu, de majdnem olyan, mintha igazi lenne! – vonok vállat nyugodt hangon.

– Nem is tudod, mennyire igazad van! – mondja, ezzel biztosít arról, hogy ő bezzeg tudja, amit nekem nem illik tudnom. Aztán ismét lelép, magamra hagy a csokikkal. Nézem az áruit, a csomagokat. Nézem, s érzem, hogy idegeim lassan megfeszülnek. Ötven darab csoki tele droggal! Ha most lenne egy razzia, úgy becsuknának, mint a húzat, mehetnék kedvenc zsarum mellé. Martinra gondolva elönt a bátorság, elvégre jó úton járok, ha egyedül is vagyok. Márpedig úgy állok a folyosón, egymagam. Daniel és Alice távolabb fecsegnek, Kyra ronda szemeket mereszt a mellette elhaladó Hólyagra. Aztán a csengő felborítja ezt a szép idillt, bevonulunk tágítani a fejünket egy kis matekkal.

÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷

Suli után elindulok Pamhoz, hogy a lelkiismeretemet rendbe rázzam. A srácok nem kérdezik, hova megyek, Daniel még mindig Alice-szel fecseg, bár látom, hogy a magassarkú boszorkány félig rámászik, hogy el ne fusson előle szerelmem. De Daniel meg tudja védeni magát, különben is ő kereste a bajt, hát otthagyok mindenkit, elfordulok a suli utcájából. Pam nem messze lakik, de gyönyörű helyen, egy nagy park mellett. A szobájából látni a fák koronáját, a madarakat, az eget, sőt a város egy kis darabkáját is. Szeretek tőlük kukucskálni, olyan, mintha madárként figyelném az eget s a földet.

Most azonban még csak el sem jut hozzájuk, útközben, mikor az úton akarok átvágni majdnem elüt egy autó. Félreugrok, káromkodni kezdek, de a kocsi megáll, kipattan belőle egy alak és beráncigál a hátsó ülésre. Ijedtemben azt sem tudom, mit csinálok, kapálódzok, kiabálok, mikor ismerős, parancsoló hangot hallok.

– Fogd már be a szádat! – szól rám az első ülésről egy férfi, miközben felémfordul. Ráismerek, a rajzmester az, Martin majdnem–barátja.

– Mit akar tőlem? – kérdezem, de már nem kell lefognia a mellettem ülőnek, megnyugszom, hisz a rajzmester zsaru. – Hol van Martin? – kérdezek tovább, mire az vigyorogni kezd.

– Azzal törődj, hogy te mit csinálsz! Mibe keveredtél már megint? – kérdezi és tudni akar mindent Hólyagról. Miközben elmondom, kitalálom, hogy jó néhány dologgal már ő is tisztában van, hisz néha rábólint, néha a társaira mereszti a szemeit. Az egyik ilyen meresztése célt ér, társa mellettem kipakolja a táskámat, elveszi a csokikat.

– Vissza kell neki adnom, pénzt kér érte! – mondom védekezésképpen.

– Mennyit?

– Egy ötöst darabjáért! Jó ár ilyen csokikért! – vélem, de ő nem osztja a véleményemet. Mégis ad pénzt, kivesz hatot, a többit visszaadja.

– Holnap reggel a kezébe nyomod és kijelented, hogy nem jó üzlet, aztán összeveszel vele és egy szót sem szólsz hozzá többet! – utasít, mintha nekem szót is kellene fogadnom. Persze nem teszem, veszekedni kezdek:

– De Martin... – kezdenék tiltakozni, nem sok sikerrel. A férfi megállítatja az autót, látom, visszavittek oda, ahonnan felszedtek.

– Fogadj szót, Digó is ezt akarja!

– Miért hívja Digónak, ha a barátja? És különben is, hol van? – kérdezem újra, szemrehányón.

– Jó helyen, rá mi vigyázunk! – mondja csendesebben, talán aztán szeretné, hogy megnyugodjak. – Te viszont magadra ügyelj és foglalkozz a hajasbabáddal, a többit bízd a felnőttekre!

– Hólyag! – jelentem ki és bár tudom, hogy ez már a második alak, aki ezt a nevet viseli, mégsem bánom. Ez is Hólyag, mint amaz, de még rosszabb is, mert jót vártam volna tőle. Kitesznek, az utcán hagynak, mehetek Pamelához kilátást nézni. De barátnőm nem beteg, még csak iskolaundora és kiterjedt Hólyagutálata sincs, egyszerűen elutazott a szüleivel. A szomszéd közli velem, lassan derengeni kezd, hogy valami ilyesmit nekem is említett. Most már tudom, hogy miért voltak olyan nyugodtak a többiek, hogy miért csak én indultam el Pamék felé. Lassan ballagok haza, unottan és azt hiszem, fáradtan is. Ráuntam az egész mindenre, már nem tudom, ki kicsoda, mi a feladat és mit kell tennem. Ha a zsaru azt mondja, szálljak ki az ügyből, jobb, ha megteszem, hisz már nem is tetszik a dolog. A gárda meghalt, kivonták a forgalomból, én feladtam! Lehet, hogy nem szép dolog, de azt hiszem, senki nem fogja számon kérni tőlem a dolgot.