A szanatóriumba csend van, mint mindig. Ez egy kis szigete a városnak, egy kisebb erdő, benne egy kis kastély. És a betegek, aki már nem is itt élnek, más, álomvilág közepén telnek napjaik. Néha visszatérnek a valóságba, de nem tetszik nekik, általában mind visszamenekül az álmába. Turner a folyosón járkál, keres egy nővért, hogy megtudja, mit kell intéznie Mark ügyében. A kastély azonban majdnem üres, mindenki a friss levegőn van, várják a tavaszi fények első csalogató melegét.

– Elnézést! – lép be egy ajtón, ahol végre valami mozgást lát. Fehér köpenyes nő hajol egy nagy kád fölé, súrolja a fehér lepedőt, majd az egészet betömi a mellette álló mosógépbe.

– Hello! – szól ismét Turner, próbálja magára vonni a nő figyelmét. A nő megfordul, rábámul az ajtóban álló férfira.

– Mit csinált a lányom? – bámul rá Dana, ahogy felemelkedik a mosógéptől és felismeri a rendőrt.

– Maga itt? – kérdezi Turner.

– Mint ahogy maga is! - von vállat a nő. - Megint eltűnt a csontváz, vagy ismét csokikat zabált?

– Jennifer? – kérdezi Turner, nem teljesen érti a nő kérdéseit. Végül sikerül neki is eljutni a nő gondolatáig, válaszol is: – Nem, vele nincs most gond. A barátom miatt vagyok itt! Meghalt tegnap.

– Sajnálom! – mondja Dana és közelebb jön. – Igazán, csak ha magát meglátom, mindig rosszra gondolok!

– Ez is elég rossz! Mark Gallon a legjobb barátom volt!

– A magáé? – csodálkozik Dana, arca meglepetést türköz, szeme kerekre nyílik. - A maga barátja?

– Miért, nem lehet? – kérdez vissza zavartan Turner, de Dana nem válaszol, csak megtörli a kezét, és elindul a folyosón. Közben gondolkozik, nem teljesen érti, hogy mi köze van Mark Gallonnak ehhez a piti kis zsaruhoz. Abba a szobába megy, ami a Marké volt, egy dobozt és egy levelet ad át.

– Ezt, az elhangzottak szerint, magának írta! A temetés ügyében a szanatórium intézkedik, majd értesítik az időpontról. A személyes dolgai vannak a dobozban, ha maga a barátja, akkor magát illetik! – mondja Dana és kimenni készül a szobából. Martin azonban megállítja.

– Várjon, mondja, mit keres itt?

– Dolgozom! – állítja Dana, bizonyításkép körbemutat. – Takarítok.

– Jennifer azt mondta, hogy maga titkárnő!

– Néha az is vagyok, de most nem! Mennem kell, megtalál kint, ha szüksége van még valamire! – mondja és megy.

Turner egyedül marad abba a szobában, amit saját maga rendezett be a barátja számára, amiről azt hitte, hogy száz évig fogja szolgálni a gazdáját. De Mark nem bírta a bezártságot, az őrületet. Ha magánál volt, a múltról beszélt és bár tisztában volt a betegségével, mégsem akarta, hogy itt tartsák. Martin sajnálta, de nem tehetett semmit, alkalmanként magára is veszélyes volt az öreg. Az emlékek súlya az ágyra nyomja, leül oda, ahol az öreg feküdt. Kezében forgatja a levelét, amire csak ennyi van írva: " Barátomnak ". Ez ő, ezt neki írta, talán utoljára, mikor még magánál volt. Hirtelen feltépi a levelet, nem akarja, hogy tovább nyúzzák az emlékek. Egy sor van a hófehér papíron:

" Sose jósold meg a jövődet, mert bekövetkezik! "

– Mennyire igazad van, mint mindig! – sóhajt fel Martin, és magához véve a csomagot a levéllel, elhagyja a szobát. A folyosón újra bekukkant Danához, aki ismét lepedőket pakol a mosógépbe.

– Minden rendben? – kérdezi a férfit.

– Nem, de ez már úgysem lesz jobb! – von vállat a zsaru és rámosolyog a lepedőket pakolgató nőre. – Árulja már el, mit keres itt!

– Ennyire hihetetlen, hogy dolgozom?

– Jennifer elbeszéléseiből nem erre következtetnék! Valamilyen szerepet keres?

– Veszettül ismeri az életemet! – sóhajt fel Dana.

– Nem teljesen, de ha munka után iszik velem egy kávét, talán sikerül a megismerés!

– Majd holnap, ma nincs hozzá gusztusom! De holnap már nem jövök be, csak hogy kilépjek, tíz körül erre leszek!

– Én is! – ígéri a férfi, majd továbbsétál a csomaggal. Dana megvárja, amíg végighalad az épület folyosóján, aztán telefonálni indul.