November huszonkettedike, délután 

Harmadik bejegyzés: Kétely a kérdőjel után

Mostohaanyám, Karai Heléna, leánykori nevén Fekete Heléna Mária szegény családban született. Amikor hozzánk került, én mindent meg akartam tudni róla, de természetesen nem voltam elég bátor, hogy Helénától kérjem, hogy meséljen nekem az életéről, így végül, egy nap, amikor kettesben maradtan apámmal, leültem melléje és kérdéseket tettem fel neki. Ő akkor, mindent elmondott, amit szerinte a második feleségéről nekem tudnom kell.

Heléna mindig hirtelen haragú volt, melyet a szülei nehezen tudtak kezelni. A sok vita, melyet a kis Heléna az iskolában kiváltott, mindenkit megviselt. Néha még a keze is eljárt, főleg akkor, ha nem tudta érvényesíteni az akaratát. Társait is megpofozta, de olykor még a szüleire is kezet emelt, melyet azok természetesen nem hagytak annyiban, míg végül Helénát javítóintézetbe adták. Az intézetben töltött évek voltak, Heléna számára a legnehezebbek. Ott ugyanis kötelező fegyelmi és rendfenntartó órákon kellett részt vegyen. 

Ő mindig a társaság középpontja akart lenni, ezt pedig különleges stílusával, beszédjével és magatartásával próbálta kivívni. Ám, ennek az lett a következménye, hogy egy barátot sem szerzet magának. Többen is visszataszítónak tartották makacs magatartását. Miután lejárt a kiszabott idő, melyet Helénának az intézetben kellett töltenie, visszakerült a szüleihez, ám akkor már tizennyolc éves volt. Akkoriban is az volt a divat, hogy a lányokat minél előbb férjhez adják, így a Fekete házaspár is azon mesterkedett, hogy Helénát is összehozzák valamelyik gazdag család fiú ivadékával. Karai György, az akkori híres patikus fiát találták erre a legmegfelelőbbnek. Fekete Kálmán és Karai György ugyanis nemcsak barátok, hanem üzlettársak is voltak. Kálmán szállította az árut, György pedig eladta őket. Persze Helénának akkoriban egyáltalán nem tetszett apám sem külsőleg, sem belsőleg és addig-addig akadékoskodott, hogy végül más család is kiszúrta magának a Karai fiút. Így történt, hogy apám első felesége nem Fekete Heléna, hanem Illés Rozália lett. 

Amikor Heléna elmúlt húszéves munkát akart magának keresni. Mindenképpen olyan helyen szándékozott dolgozni, ahol ő parancsolgathat nem pedig mások neki. A tanítást találta a legjobbnak eme vágyának kielégítésére. Ám ahogy telt az idő, Helénát egyre inkább magával ragadta a hév, s így a nevelési módszereiben is egyre több fenyegető szó, kiabálás és sokszor verés is szerepet kapott. A gyerekek és szüleik, kis ideig szó nélkül tűrték a degradálást, aztán többen arra lettek figyelmesek, hogy egyre több diák bukik meg Fekete Heléna osztályában. A gyerekek számára az egyetlen kibúvót a menekülés, a lógás jelentette, így nem is csoda, hogy a sok indokolatlan hiányzás miatt, többeknek alacsony lett a médiája, valamint a magaviseleti jegye is romlott. A szülői bizottság elnökének az igazgatónál tett panasza némileg javított a helyzeten, ugyanis az igazgató pár hónapra felfüggesztette Helénát. 

Ám az öröm nem tartott sokáig. Az iskola vezetősége még a kiszabott idő letelte előtt, arra döntött, hogy visszafogadják Helénát az intézménybe, arra hivatkozva, hogy sajnos nincsen tartalék pedagógus, akit felkérhetnének a helyettesítésére és a gyerekeket, akik a szóban forgó osztályhoz tartoznak, nem szórhatják szét, ugyanis az a szülők, újabb felháborodásához vezetne.   

Ahogy telt az idő és Heléna is öregedett, egyre inkább bosszantotta az, hogy még mindig nem kapott magának olyan férfit, akihez szívesen feleségül menne. Annak tudatában volt, hogy apám más nővel kötött házasságot, de az későn jutott a fülébe, hogy mennyire jó életet él az a bizonyos nő Karaiként. Ennek utánajárva azt is megtudta, hogy a patikus fia egy szilveszteri játékon több millió lejt nyert és, hogy az apja gyógyszerészeti vállalkozása is egyre több pénzt termel, melyből a fiataloknak is bőven jut. A pénz szaga Heléna orrát is megfogta s emiatt aztán már az sem érdekelte, hogy apám mennyire szép vagy csúf, vagy éppen házasember, mindenképpen meg akarta őt szerezni. 

Itt apám egy pillanatra abbahagyta a történet folytatását. Én nagy bogárszemeimmel ránéztem és vártam, hogy tovább meséljen. Úgy tűnt, mintha szándékosan szakította félbe a múlt felelevenítését, de én hallani akartam azt a részt is, amikor mostohaanyámnak végül sikerült ellopnia apám szívét. Kérdeztem is, hogy ez miként történt, mire apám csak annyit mondott el, hogy miután anyám meghalt, Heléna volt az első nő, aki őt megkereste, és hogy azóta vannak együtt. A házasságuk után, Helénát is mindenkit úgy körülrajongta, miképpen azt az édesanyámmal is tették. Heléna azonban azt hiszem az egész házasságban egyedül csak a pénznek tudott örülni. 

Még mindig kérdések merülnek fel bennem a történettel kapcsolatban. Valami azt súgja, hogy apám nem volt teljesen őszinte a történet végét illetően. Szerintem neki tudnia kell, mi történt azon a bizonyos éjszakán a kórházban. Ma már azonban erre nem kapok választ. Apámmal már jó ideje, nem tudok leülni, úgy ahogyan azt aznap tettük, mikor ő felidézte nekem a mostohaanyámról szóló eseményeket. Ma már a városban sem foglalkoztat senkit az, hogy vajon hogyan is lett egy szegény családból származó lányból, gazdag nő. Az emberek ma már, csak a választással kapcsolatos témával foglalatoskodnak. Mindenki annak a módját keresi, hogy hogyan foglalhatja el a hivatali széket, miközben azzal senki sem törődik, hogy a város hanyatlik. Amott távol, azonban mintha teljesen más élet lenne. A felszálló füst jelzi, hogy a családok meghitt körben töltik az estét, a harangszó pedig fennkölté varázsolja a képet. Ez a barátságos jelenet engem is magával ragad, és olyan gondolatok felé vezérel, melyek csakis a jó körül forognak. Ám itt a város fellett egyre több fekete felhő gyülekezik és minden sötétbe borul. Jön az éjjeli csend, mely egy kis időre leálltja a felbőszült embersereget, bár most úgy tűnik az Ég is nagyon haragszik miránk és inkább zivatart küld a városra a holdfény és a csillagok fénye helyett.