Eljött az ideje, hogy meglátogassuk őzikémet. Kivételesen csak két fiam, Riley és Nathan tart velem, úgy gondoltam kissé sok lenne egy kis garzonlakásba az összes zöldség. Legjobb formánkat elővéve kopogtatok a megviselt ajtón, néhány perc múlva a láncok csörgését hallom. Elkiáltom magam, hogy rendőrség, mire kitárul az ajtó. Egy visszafogott, zavart tekintetű, barna hajú lány áll előttem. Bizonytalan mozdulattal beinvitál minket. Teával kínálna, de visszautasítjuk udvariasan. Szorongva, remegő kezekkel ül le velem szembe. A két fiút próbálja minél inkább levegőnek nézni.

• -          Szóval… Milyen viszonyban volt Mr. Duham-el, Christie? – kérdem barátságos mosollyal.
• -          Hát… dolgoztam a cégénél egy ideig, titkárnő voltam.
• -          Mennyi ideig?
• -          Nagyjából hat hónapig.
• -          És mi történt? Felmondott, vagy kirúgták?
• -          Öhm… kirúgtak.
• -          Miért?
• -          Nem voltak elégedettek a teljesítményemmel, azt hiszem.
• -          Értem – köhintem. - Mennyire volt szoros kapcsolatban az áldozattal?
• -          Kicsit sem! Nem, dehogy… én csak neki dolgoztam. A kávéját főztem.
• -          Miért volt ott a házánál a bejelentés idején?
• -          Én nem!
• -          A saját szememmel láttam, Christie. Nekem elmondhatja nyugodtan.
• -          Én csak… nem kaptam meg a végkielégítésem és azért mentem, hogy elkérjem.
• -          Miért futott el?
• -          Nem akartam, hogy kihallgassanak. Nem tudok semmit, amikor odaértem, már ott voltak maguk is és láttam a testet, lent a nagyobb medencénél.
• -          Sokszor járt a Duham házba?
• -          Szó sincs róla!
• -          Akkor honnan tudja, hogy van nagyobb és kisebb medence is?
• -          Én…
• -          Megkérdem újra, milyen kapcsolatban állt az áldozattal?
  
  

A lány nagyot sóhajt, sírva fakad, arcát tenyerébe temeti. Csitító pillantással nézek a fiúk felé.

• -          Szerelmesek voltunk! – szólal meg. – Azt mondta elhagyná értem azt a bolond nőt… biztos azért ölte meg, mert elmondta neki, hogy engem választ!
• -          Mr. Duhamnak rengeteg szeretője volt – böki oda Riley.
• -          Nem, én más voltam! Engem tényleg szeretett!
  
  

Hát persze, mindet tényleg szerette, őszintén és tiszta szívből. Ez a sok szerencsétlen, ostoba lány… Nem láttak tovább a dollárjeleknél. Egy részem sajnálja, tényleg, de egy másik… nos, a másik felem sose fogja megérteni a pénz iránti szerelmet.

• -          Hol volt kedd délelőtt kilenc és tizenegy óra között?
• -          A barátnőm nálam volt, kilakkoztuk a körmünket. Kérdezzék csak meg!
• -          Rendben.
  
  

Megköszönjük a lány együttműködését, majd elhagyjuk a koszos lépcsőházat. A ház mögötti kukákhoz vesszük az irányt. Még mielőtt nekiláttunk volna a kihallgatásnak, cselesen megkértem a kollégákat, hogy nézzék át a hulladékot, hiszen mind tudjuk jól, milyen érdekes dolgokat tudnak olykor kidobálni egyesek. Az egyik járőr lelkesen felém szalad, majd a kezembe ad egy bezacskózott terhességi tesztet.

• -          Ez bizony pozitív! – mondom a férfira kacsintva. – Megkérem a bírói végzést, hozzák be a lányt és vegyenek tőle DNS mintát! A labor majd megmondja, hogy hozzá tartozik-e ez a teszt… Addig mi meglátogatjuk a szomorú özvegyet!

---

Csöndesen, türelmesen nézem végig az özvegy őrjöngését. Néha felém néz, egy percig úgy tűnik, hogy lenyugodott, de aztán újrakezdődik a tajtékzás.

• -          Az a kis ringyó! Igen, emlékszem rá! Rajtakaptam őket az irodában és még itt a házban is! Olyan fölényes volt, mintha joga lenne kúrni a férjemmel! Az a ribanc azt mondta, hogy majd elveszi őt feleségül és ideköltözik én meg mehetek a híd alá! Mégis mit gondolt ez a kis kurva? Tudják hány ilyet tartott James? Vagy tíz volt neki egyszerre, kis húszévesek… de tudják mit? Leszartam, nem érdekelt… jól éltem mellette, mindent megvehettem, elnéztem neki a nőket… jöttek és mentek, de ez a kis… ez nem, ez azt hitte, hogy ő különleges… de James is csak nevetett rajta, a bolondját jártatta vele! Egy percig se jutott eszébe engem elhagyni, neki is így volt kényelmes! Már ki is akarta dobni azt a kis csitrit, ezért is rúgta ki, hogy talán lekopik róla, de az a lány üldözte! Összekarcolta a kocsiját és folyton telefonálgatott neki!
• -          Tudta, hogy Christie terhes?
• -          Hogy mi? Az a kis retkes kurva!
• -          Szóval nem tudta.
• -          Nem! Dehogy tudtam, kikapartam volna a gyereket a hasából, ha tudom!
• -          Nem szerencsés ilyet mondani, miközben a férje gyilkossági ügyében nyomozunk – mondom fejet csóválva. – A lány a kapitányságon van, meg se próbálja keresni.
• -          Ő a gyanúsított?
• -          Mindenki gyanúsított.

---

Christie barna haját fürkészem, azt, ami miatt kiszúrtam az első találkozásunkkor. Arca sápadt, ajkain kiharapdált sebek láthatóak. Keze még mindig remeg, körmei szinte húsig lerágva. Libabőrözik a kihallgató hideg, sötét zugától, sokáig nem mer felém nézni. Fotókat rakok elé a férfiről, akit meggyilkolt. Jól látható, hogy azonnal átváltozik tekintete, eltűnik a reszkető kislány.

• -          James Duham halála csúnya volt, azonban sajnos mindennapi. Egy fiatal, szerelemtől elvakult szerető ölte őt meg, méghozzá pusztakézzel. Ehhez pedig nagy erő kellett, Christie – mondom, majd előveszem a lányról a nagyjából hat éves, karate versenyen készült fotókat. – Látom sok versenyt nyert annak idején… a küzdőállásából látszik, hogy jobb kezes. Mr. Duham nyakán lévő sebekből jól látszik, hogy az elkövető jobb keze jelentősen erősebb, mint a bal. Megvolt az ereje és a technikája is ahhoz, hogy végezzen vele… a vizsgálatok szerint még csak nem is védekezett… nem hitte el, hogy ön képes erre, igaz? Egy buta kislánynak tartotta, amikor elment hozzá és elmondta neki, hogy terhes.
• -          Kinevetett – mondja megvetően. – Azt mondta vetessem el és felejtsem el. Azt mondta hazugság volt az egész és csak arra kellettem, hogy valakit lefektessen. Azt mondta, hogy soha nem hagyná el a feleségét, és ha a nő megtudja, hogy terhes vagyok, megöl. Ott álltunk a medencénél, a víz visszaverte a napsugarakat… pont a nyakán csillogtak… ekkor jött az ötlet, elkaptam a nyakát, ő pedig csak nyöszörgött, de még akkor is megvetően lenézett, amikor az utolsó levegőkért kapkodott. Idegesített, hogy néz, ezért az ujjaimmal lecsuktam a szemhéját. Amikor összerogyott a teste, belöktem a vízbe, néztem, ahogy lassan elsüllyed. Igazából nem éreztem semmit, de örültem, hogy meghalt. Azt hittem, hogy a feleségét fogják lecsukni…
• -          Mrs. Duham furcsa nő, de nem gyilkos… Maga viszont Christe, egy gyilkos és a börtönben fogja megszülni a gyermekét.

---

Az én kis zöldségeim addig-addig nyaggattak, hogy meg akarják ünnepelni az első sikeres és lezárt ügyüket, hogy végül beadtam a derekam és elhoztam őket a rendőrség sportcsarnokába. Kibéreltem a helyet egész délutánra, így hát rajtunk kívül senki nem fog itt zavarogni, a srácok nyugodtan kosarazhatnak egyet. A boldogság mámorától dalolászva, egymása kapaszkodva haladunk a füves terepen. Átvágunk a salakpályán és a focipályán is, hogy végre a bejárat közelébe érjünk. Mivel kicsit csöpög az eső, a benti pályát célozzuk meg inkább.

• -          Nem égnek a lámpák – állapítom meg, miközben megtorpanok.
• -          Lazíts Darly, kapcsold ki az agyad kicsit! – mondja Riley, majd oldalba bök.
• -          Én csak azt mondom, hogy furcsa… mindig ki van világítva a külső pálya, mint egy karácsonyfa!
  
  

Gyanús előérzetemet leküzdve kocogok a fiúk után, ugyanis ők időközben sikeresen elhagytak. A csapat már bent van az épületben, mikor nekem még hiányzik vagy tíz méter, hogy odaérjek a kapuhoz. Bevetem magam a duplaajtón, majd le is fékezek azonnal, mikor meglátom a fiúkat, feltett kezekkel állva, mozdulatlanul. Átfut az agyamon, hogy a kocsiban hagytam a fegyverem.

Első lecke: mindig legyen nálad a fegyvered!
Második lecke: mindig te húzd meg először a ravaszt!

• -          West nyomozó, sétáljon előre, feltett kezekkel!
  
  

A kívánságnak eleget téve, tarkómra kulcsolom a kezem. Nem kicsit furcsállom, hogy név szerint kiemelnek, de mi mást tehetnék jelen helyzetben, mint hogy előre sétálok a fiúk között. Közben a legtöbbjükhöz hozzá-hozzá érek, valamiféle ösztönös anyai reakcióként. Fülükbe mormolom, hogy nyugalom.
Pont úgy érzem magam, mint anno X éve matekórán. Hiába lapultam a tolltartóm mögé bújva, csak kiszúrt Betty néni! Naná, hisz egyedül én nem álltam MÉG bukásra az osztályból! Szóval Betty néni előre hívott felelni, több kérdést is feltett. Szóba kerültek például körök, négyzetek, talán valamiféle tengelyek is felütötték buksijukat. Én persze egyest kaptam.

Mikor odaérek a csoport elejére, kihúzom magam széltében és hosszában, hátha el tudom takarni valahogy a srácokat, de azt hiszem, ehhez kevés vagyok. Nagyjából hat, teljesen felfegyverkezett férfivel találom szembe magam, arcuk fekete maszkkal eltakarva. Felszerelésükből ítélve nem egy csóró, kezdő kis hobbibűnöző banda. Pisztolyok és kések tárházában gyönyörködhetek.
Azt hiszem nem sokat ér, hogy a fegyvertelenek csapata rendelkezik nagyobb létszámmal, sejtelmem szerint ettől még nem vagyunk előnyben.

• -          Kikhez van szerencsém? – kérdem.
• -          Nem tárgyalni jöttünk! – veti oda élesen. – Van magánál fegyver?
• -          Nincs.
• -          Helyes! – mondja egy másik, majd elém dob egy tucatnyinak tűnő bilincset és egy fekete, teljesen zárt maszkot. – Bilincselje meg őket, majd magát is! Ne próbálkozzon semmivel, az életükkel játszik!
• -          És ha nem teszek eleget a kérésnek?
  
  

Ahogy kiejtem számon a kérdést, az egyik nagydarab felemeli fegyverét, felénk fordítja. Hiába a maszk, még így is látom, hogy vigyorra húz a szája.
Még mielőtt bármit is tehetnék, bármit is mondhatnék vagy akár felfoghatnék, a tag meghúzza a ravaszt. A hatalmas csarnok minden pontjáról visszaüt a lövés dörrenése, percekre megáll a szívem, azt hiszem. Oldalra kapom a fejem, tehetetlenül nézem, ahogy Nathan feje hátracsuklik a lövés erejétől. Megfeszült teste kőoszlopként zuhan a padlóra, nyitott szemekkel, megmerevedett testtel fekszik. Többet nem mozdul, ellepi a földet a bántóan vörös vér. Miért nem engem?!
Megfogalmazhatatlan érzés fog el, ahogy végignézek a többi fiún, egytől egyik halálra rémülten, értetlenül állnak, rám nézve, megoldást várva. 
Gyorsan felkapom a bilincseket, sorban leültetem őket és összeláncolom mindet, amilyen sebességgel csak tudom. Közben beszélnek hozzám, de én semmit nem hallok meg belőle, csak arra figyelek, hogy vége legyen.
Amikor megvannak mind, a saját csuklómra is rárakom a bilincset, mellém lép két férfi a sötét, nyílás nélküli maszkkal. Hátrapillantok a fiúk felé, azt mondom, nem lesz semmi baj. Ráhúzzák a fejemre a sötétséget, majd mindkét oldalról fogva elvezetnek. Több lövést nem hallok, ezért látok némi reményt arra, hogy a többiek túlélik. Kivágják előttem az ajtót, majd a füves pályára térünk rá. Az eső egyre jobban esik, talpam alatt érzem a felpuhult, nedves földet. Bevágnak egy autóba, majd a lábaimat is lekötik. Karomon felhúzzák a ruhát, mivel nem látom és ugye nem is érzem, csak tippelni tudok, mégpedig arra, hogy valamit belém fecskendeznek, ugyanis pár pillanat múlva szédülni, zihálni kezdek… később pedig teljesen elvesztem az eszméletem.