A Főhősnő lélekszakadva rohan az erdőben. Combközépig sem érő feszes miniszoknyája is lebeg az erőkifejtéstől. Arcába hullnak csatakos szőke tincsei. Néha hátra les, majd rohan tovább. Makulátlan lábain sárfoltok, szétázott blúzán mindössze egy gomb tarja magát, de egyelőre csak a melltartó villan. A háttérben valami hangok. Több irányból. A Főhősnő egy pillanata megáll egy ősöreg, vészt jóslóan korhadt fatönk mögött, és körbekémlel. Ismét felcsendül az elefánt tülkölésre, medveüvöltésre és kék bálna dürrögésre egyformán hajazó, mellkas-szaggató hang. A hosszú combok ezért ismét eszeveszett futásba kezdenek a függönyként ömlő esőben.

Főhősnő egy épület üvegtetővel fedett, apró teraszon lévő hátsó bejáratához ér. Karján véres karcolás egy ágtól, blúza cafatokban, de a hős gomb még mindig tart. Keblei gyorsan járnak fe-le a lihegéstől. Hajfürtjeiről patakokban csorog rajta a gyanúsan sötét esővíz. Főhősnő a félhomályban is érzékeli, ez valami más. Megsimítja a melleit, és közelebbről megszemléli a folyadékot. Az szinte fekete a gyér fényben, és még mindig csordogál. A mélykék szemek és végeláthatatlanul hosszú szempillák tulajdonosa lassan, gyanakodva felnéz. Ekkor egy fél másodpercig tartó villámlás világítja át a fémszállal átszőtt, betört üveget, mely egy patakokban vérző holttestet tart, épphogy. Sziluettje groteszk, hálós árnyékot vet az üvegszilánkokkal teli kőlapokra, a Főhősnő sáros topánkája köré.

A velőtrázó sikolyt elnyomja a szinte azonnal érkező fültépő mennydörgés. Egy újabb villám kirajzolja a teljes épületet. Egy ódon, többszintes kúria, tornyos tetővel, melynek emberformában betört ablaka körül természetellenes méretű denevérek köröznek. A felhőkre a villám mintha hét szót rajzolna. Ebből a grand totálból mit sem sejtő csapzott Főhősnő mégis benyit, mert ismét meghallja a rémisztő ordítást az erdőből. Nekidől az ajtónak, és a körmét rágja.

Bent sötétnek kellene lennie, de sárgás fény dereng. Főhősnő óvatosan előre lépked a korhadt hajópadlók nyikorgása közepette, a világosság forrása felé. A vékony kacsó lenyomja a halálfejes rézkilincset, és óvatosan benyit. Természetesen az ajtó válasza az óvatos mozdulatra a holtakat is felébreszteni képes nyikorgás. Ám a körben fáklyákkal világított szoba közepén fekvő test már nem kel fel. Főhősnő legjobb barátnője az. Csípőig érő vörös haja most a tölgyfaasztalról hullik a padlóig. Hátracsuklott feje épp a belépő vendég felé néz, de tekintetében már nincs élet. Mocsárzöld szemeiben csak a halál vérfagyasztó komorsága és az egyik fáklya fénye csillan. Mellkasa egy merő vér és vágás, belei szanaszét lógnak az asztalról.

Főhősnőben felsejlik a kép. Mely bár csak pár órája volt, minta egy másik életben lenne. Vakítóan tiszta az ég. Ők pedig két fiúval egy kockás pléden piknikeznek a hegyekben, egy tüneményes, vadvirágokkal teli tisztáson. Az egyik srác a vörös, a másik az ő szőke tincseit csavargatja, és huncut humort sugdos a fülébe. Akkor még nem is sejtették a közeledő sötét felhőket...

Ám véres valóság visszarántja a komor jelenbe. Főhősnő még sikítani se bír. A padlóra rogy, de aztán azonnal fel is pattan. A sarkokban koponyák és emberi csontok. Egy véres borda akad a kezébe, mely talán pont a barátnőjéhez tartozott. Ennek ellenére megmarkolja, mert a fenyegetést immár három, nagyon is élettelin világító szempár adja, csuklyás alakok sötét köpönyegei alól, akik rá szegezik hosszú, göcsörtös ujjaikat. Egyiknek egy faragott pálca van a kezében.

Főhősnővel megfordul a világ. Felpattan, és a falhoz lapulva tartja maga elé a véres csontot. A pálca végéből egy anakondányi kígyó csapódik elő, aranysárga, világító szemekkel, és lila végű, mérget spriccelő fogakkal. A szőke tincsek véres vízcseppeket szórva perdülnek, amint Főhősnő védekezésül el akar ugrani. Ám hirtelen megjelenik két férfi bakancs, elroppantva pár csontot. Az izmos férfi feltartja a bal kezét. A kígyó így felé csapódik. A szőrös csukló előtt azonban felizzik egy zöldeskék erőtér, és a hüllő lila, mérgező köddé válik, amint hozzáér.

A két ember immár kézen fogva menekül. Főhősnő teljes sebességű futás közben is képes hálás pillarebegtetéssel jutalmazni a megmentőjét, és köszönetet súgni, két lihegés közt. Pedig a vörös hajú lány barátját ismeri fel benne. Az üvegkorlátot lazán áttörve, jó méteres zuhanás után csattan a sárba a két bakancs, majd Főhősnő tűsarkúja, és lassítás nélkül rohannak az erdő felé, amelyben a mély hangok most ugyanúgy üvöltenek. A szőke szépség viszont már nem tőlük fél.

Főhősnő mély sóhajjal nyitna be egy másik ajtón. Immár makulátlan a felsebzett bőre, haja megmosva, sminkje tökéletes. A Nap süt, a madarak csicseregnek a kisváros lakónegyedében. A blúz ugyan hiányzik, helyette a bakancsos srác három mérettel nála nagyobb inge van rajta, egyetlen gombbal összefogva. A kulcs fordul a zárban, illetve csak fordulna. A családi fészek bejárata simán kinyílik. A szőke hölgy a telefonja és a rendőrség helyett az előszoba felé fordul. Semmi rendellenes, ezért belép. Ám a konyhán áthaladva már látszik a pusztítás. Egy véres kézlenyomat, eldobált könyvek. Főhősnő kezében addigra egy épp az útjába kerülő három ágú, ötkilós réz gyertyatartó.

A hálószobában mintha egy hurrikán tombolt volna. Ám a vérfoltok, vágás- és karmolás nyomok közepette is a legfeltűnőbb változás az ágy szélének támaszkodva ülő csuklyás alak. Főhősnő már lendíti is a gyertyatartót, ám egy mély női hang, elgyötört tónusban megszólítja:

– Állj, lüke! Én vagyok! Az anyád!

Főhősnő a döbbenettől majdnem hanyatt esik. Valami halk reccsenéssel eltörik benne. De szerencsére nem ejt sebeket, mert csak az erdőt túlélt magas sarkú tíz centis, tűvékony vége akad meg a padló egy repedésében, és adja meg magát.

– Óh, nem! – mondja, miközben meglátja, hogy a fekete, csuklyás kabát csupa vér.

– Érted jöttek. Legyőztek. Most rajtad a sor! Benned is megvan, használd! – rebegi az asszony. Még utoljára, mintegy magyarázatként felizzik a szeme, majd a szőkeség karjaiban meghal.

Gyors egymásutánban villannak a képek. Immár a főhősnő is csuklyás feketében. Egy szakállas férfi itatja frissen préselt patkányvérrel, de elfogadja. Ló méretű csőrös-pikkelyes farkason lovagol, a bakancsos sráccal. Majd az egygombos blúzában fekszik a végzetes tölgyfaasztalon, de amint a köpenyesek a közelébe jönnek, kinyitja az azúrkék fényben ragyogó szemeit, felpattan, és villámokat szór rájuk mosolyogva.

– Ez de szar! – fakad ki Zoli, és egy kattintással bezárja a trailert lejátszó youtube-os böngészőablakot.

– Nekem tetszik! – mondja a nővére lelkesen. – Ezt nézzük, öcskös! Töltsd le!

– Még csak két hónap múlva lesz a moziban. De Helga, én ezért nem adok pénzt!

– Én veszem a jegyet – sóhajt lemondóan a lány.

– Oké, de utána szétfikázom!

– Még szép! – vetette maga mögé Helga, majd elsietett a randijára egy sráccal, akivel biztos nem nézhet meg egy ilyen filmet.

– A boszorkányok nem is ilyenek – dünnyögte maga elé Zoli, de azért feljegyezte a bemutató dátumát, csak hogy szaván foghassa a kedvenc egy szem nővérét.