Egyszerre, egy csapat birka ment végig az irtáson. Néhány Dögevő, meg Fürgelábú hajtotta őket, úgy mintha juhászkutyák lennének. A nyáj ráment a csapdákra, amiket a vadászok helyeztek ki, hogy védjék a Falut, az általuk kártevőknek tartott Erdő népétől. A birkák bégettek és sírtak, ahogy lábuk beleakadt a hurkokba, ahogy csülkeikre rácsapódtak a fogas acéllemezek.

A többi birka ott a tűz körül, tudjátok, a kétlábúak meg tátott szájjal néztek. Nem értették mi történik, ki lehetett annyira bolond, vagy részeg, hogy jószágait a csapdamezőre kergette?

Igazából a nyáj tulaja, családjával együtt az ünnepségen vett részt. Őrizetlenül hagyták a tanyát, így a farkasoknak nem volt bonyolult a dolguk.

- Fohászkodjunk! – szólalt fel a Menyasszony, s a lapuló Horda elébe lépett

„Hallgass reánk Föld! Remegj meg talpunk alatt! Mélyeid dobogjanak szívünkkel egy ritmusra!

Hallgass reánk Nap! Rejtsd el arcodat, mert amit most teszünk nem fényednek való.

Halld meg szavunk Sötétség! Áraszd el rettegéssel elleneink szívét, kik nem tisztelik szent mélységeid!

Óh! Halld meg szavunk Hold, mindannyiunk Anyja! Fényed világítsa meg véres diadalunk ösvényét! Kacagd ki, gúnyold ki Földünk álnok megrontóit!

Hallgass meg minket, óh, Nagy Farkas Szellem, minden ordasok atyja! Tölts el minket haragoddal! Szállj harcba ma éjjel! Agyaraink a Te agyaraid legyenek, karmaink a Te karmaid! Mohóságod eméssze el e csúf, tiszteletlen csürhét, kik népedet vadásszák, kik létünket keserítik, kik semmibe veszik az Örök Törvényeket, s ostoba szabályokat írnak maguknak, eltévelyedve őrültségük posványában!

Halld meg szavunk Mindenek Teremtője! Ma oly áldozatot mutatunk Néked, melyet végtelenséged örökké őrizni fog!”

Végül felüvöltött, s a Horda együtt üvöltött vele. Az emberek már nem örültek, a táltos már nem dobolt, a párocskák nem járták tovább, s még a legrészegebbek is nyomban kijózanodtak. A gyerekek, az asszonyok és az öregek a viskók felé siettek, s ki-ki fohászkodott saját istenéhez, vagy isteneihez. Közben a hadba hívó üvöltés túlharsogta a birkák jajgatását.

Az ordasok előre törtek.

Könnyen átjutottak a csapdákon, mert azokba már a nyáj belegabalyodott, s mikor rohamra indultak, a Magányos, a Horda vezetője élükre állott.

Egy téli tündér előbújt a hó alól. Fellebbent az egyik öreg fára, melynek kérgét fejszével már megbontották. Megült az egyik ágon. Hosszú világosbarna haja egészen a derekáig ért, egyenes szálaival körbeölelve karcsú alakját. Jégkék szemében rideg, öldöklő fény villant. Fehér leplét szellő redőzte. Elővette furulyáját, melyet egy általa régen elragadott hétesztendős leánygyerek sípcsontjából faragott, s rázendített az Erdő téli dalára.

A Horda megmámorosodott, a Falu népe pedig még jobban megriadt, hallva a lágy, de emberfülnek idegen dallamot.

Az első hullám közben elérte az emberek vonalait. A farkasok széles fél karéjban támadtak, hármas-négyes csoportokba verődve. Néhányan az emberek közül, a tetőkre hágtak, íjjal a kezükben, suhogó halált szórva a támadókra. Ekkor újabb váratlan dolog történt.

Egy pillanatra elsötétült a Hold fénye, s a levegőből siketítő károgás hallatszott. Megérkeztek a varjak, a Holló vezette őket. Nekiestek a házak tetején lődöző férfiaknak. Éles csőrükkel az arcukat, kezüket, szaggatva. Voltak, akik lezuhantak, voltak, akik ott haltak meg ahol voltak, mert a varjak felhasították nyakukat, kivájták szemüket.

Alant pedig folyt az öldöklő küzdelem.

Az embernép vadul védekezett, de a farkasok még vadabbul támadtak. Az embereket a félelem hajtotta, ellenségüket a düh és a mohóság. Kardok és fejszék villantak, dárdák hegye és… agyarak. És ádáz tekintetek.

Ekkor indult meg a második hullám. A Dögevők és a Fürgelábúak áttörtek a szakadozott hadrend résein, s megindultak a házak felé. Az asszonyok és gyerekek irányába. Erre a férfiak, akik még derekasan küzdöttek, fejvesztve rohantak, hogy segítsenek szeretteiken és hátat fordítottak…

Nagy lett a zűrzavar az emberek között, s ez megpecsételte sorsukat.

Az össze-visszarohangáló harcosokat, a farkasok módszeresen levadászták. Akikkel nem bírtak, annak hátulról estek neki. A visszafelé szaladóknak utána eredtek, s leteperték őket. Aztán szétszaggatták testüket a hóban.

A Marakodók és a Rémek eszüket vesztve ugrottak az ellenség torkának, azzal sem törődve nekik maguknak bajuk esik e. A Fürgelábúak visszafordulva túlerővel rontottak az otthonuk irányába futó embereknek. Néhányan beugrottak a házak ablakain és ajtaján, s megkezdték a nők és a kölykök leölését.

A Dögevők meglapultak, halottnak tettették magukat, majd felugrottak a hóból, bokákat és combokat harapva széjjel.

A Hegy Fiai törtek előre. Egységként harcoltak, nem törődtek a sebesülésekkel, pedig a Fehérszakállú igencsak vérzett.

A Hold táncosai rászolgáltak a nevükre. Úgy mozogtak, oly kecsesen és fürgén mintha táncot lejtenének, mintha tisztán hallanák a háttérben muzsikáló tündér dalát. Úrnőjük elugrott a döfések és csapások elől, még a nyilakat is kikerülte, mintha előre tudná honnét, hogyan jönnek. Néha mart, karmolt, s ellenfelei sorra estek össze vérüket vesztve.

A Pörölymancsúak, akik a vezérrel az élükön rohamoztak, edzett agyaraikkal megragadták áldozatukat, darabokat szakítva ki húsukból. Mancsaikat a lágy részek felé irányozták, ahol a csapás és a karmolás legjobban fáj. Izmos testük fel sem vette a sebek fájdalmát.

Ekkor látták meg a Fővadászt.

Két farkas leszúrt teteme hevert a lábai előtt, lándzsáját épp egy harmadikba törte bele. Levette hátáról szekercéjét, s villogó fél szemmel, vicsorogva indult ölni tovább. Szája szélét hab verte ki, mintha ő maga is egy lenne a fenevadak közül. Szemében az őrület tüze izzott. Szétszaladtak előle a támadó ordasok.

A Magányossal találta szemközt magát.

Mindketten megtorpantak. Mindketten vérben úsztak, ellenséges vérben. Tekintetük összetalálkozott, s össze is fonódott. Körözni kezdtek egymás körül, a vezér vicsorogva és morogva, a Vadász lihegve, szekercéjét csapásra emelve. Hol az egyik, hol a másik próbált támadni, de mindannyiszor visszahőköltek. Várták a döntő pillanatot.

Végül a Fővadász előre lépett, s a Magányos feje felé sújtott. Az kitért előle, s belecsimpaszkodott a szekerce nyelébe. Így viaskodtak tovább, húzva-vonva egymást. Körülöttük dühöngött a csata.

Az ember fogást váltott fegyverén, s hirtelen lazított a szorításon, majd újra megfeszítve izmait magához rántotta a farkast. És a tőre után kapott.

A vágás végigszántott a vezér arcán, jobb szeme ki is fojt. De ő is belekapott az ellensége alkarjába, megroppantva a csontot a bőr alatt. A vadász rohamra indult, vadul döfködve és vagdalkozva. A Magányos hátrált és kitért, míg az ember lendülete elfogyott. Immár mozdulatlanul néztek egymás fél-szemébe.

Puha léptek hallatszottak a Horda vezérének háta mögül. Az érzékeny farkas fül fel is ismerte kié az. A Madár érkezett, hogy csatlakozzon a közdelemhez. Megállt vezére háta mögött. Hangok és pillantások nélkül is megértették egymást. A Magányos előre lendült…

Majd hirtelen megtorpant. A Fürgelábú pedig elrugaszkodott a hátáról, s nagyot ugrott a vadász felé. Át is ugrotta. Az meg ordítva kaszált a levegőbe, de a Madár akkorát szökkent, mint még soha, hogy a Fővadász még kinyújtott karral, kezében hosszú tőrrel sem érhette el. Ekkor a Magányos újra nekiindult, s belekapott esküdt ellensége combjának belső részébe. Vér spriccelt a sebből, tovább vörösítve a havat. A nagy ember felüvöltött, egyik kezét a sebre tapasztva. Közben a Madár hátra sandított, s mivel látta, hogy tervük jól sikerült, elfutott a házak irányába.

A vadász újra előre lendült, de ellenfele nem harcolt tovább. Csak hátrált. És hátrált. Tudta, csak idő kérdése, s győzött. Tekintetük újra összekapcsolódott. A Magányos megmaradt bal szeme, s a Fővadász megmaradt jobb szeme.

Az utóbbié egyre homályosabbá vált. Végül a vérmocskos hóba esett, sérült kezén megtámaszkodva tőrét ellenfele felé hajította. A Magányos elkapta a levegőben a szájával, úgy ahogy a nyilat kapta el, azon a napon, mikor a vadász először próbálta megölni.

„Nem győzhetsz!” Sugallta az ádáz farkasszem. „Te és a fajtád, sosem győztök le minket.” Ezt az útravalót kapta a Vadász, az Árnyak Világába.

A csata véget ért. Az emberek mind meghaltak, férfiak, nők, gyermekek, aggok, csecsszopók. Mindenki.

A farkasok győztek.