A Halál szolgái előredöntötték testüket, lángoló jobb markukat felhúzták mellkasukhoz, másik karjukat pedig hátra, testük mellé vetették. Ez volt jel a férfiak számára, hogy itt az idő kereket oldani.
    - Vissza a városba! - utasította a kapitány őket, s előre indult, hogy biztosítsa a terepet.
A csontváz, melyet a férfi súlyosan megsértett, volt az első, mely megindult feléjük. Dan ekkor fordított hátat a veszett csatának, és barátja után eredt. Pár méter után hátrafordult, s látta, hogy a lány ismételten csak áll ott egy helyben, miközben a Halál vészesen közeledett hozzá. A csendes veszedelem szélsebes gyorsaságával rontott rá a lányra. Felugrott a levegőbe, tűzzel teli száját nagyra tátotta, lángoló kezével pedig a lány után nyúlt, hogy életétől megfossza. Ágnest viszont már nem érdekelte semmi. Az elmúlt napok folyamatos traumái végleg összeroppantották gyenge lelkivilágát. Már csak a békés Halálra várt, hogy felszabadítsa őt e kísértő rémálomból. Egy hajszál, talán annyira sem volt a végtől, mikor egy üres hordó csapta el a lány támadóját. A förtelmes lény nekivágódott a falnak, s az ütés erejétől törött koponyája teljesen kettéhasadt, felszabadítva belőle a vérfagyasztó fényeket. Még megpróbált felállni, de az éltető lángok híján a Föld ereje erősebbnek bizonyult, és egy nagy halomba rántotta minden egyes csontját.
    - Te teljesen meghibbantál! - förmedt rá a lányra a matróz, majd vállainál megragadta őt. A fiatal még így sem volt hajlandó mozdulni, így nem látva jobb megoldást, a férfi felrántotta Ágnest a karjaiba, és úgy indult meg vissza a városba.
        Viszont társuk szerencsétlenségét látván a többi lény egyfajta dührohamot kapott. Fenyegetően üvöltöttek egyet, s habár hangjuk nem volt, a lángok süvítése bőven elég volt ahhoz, hogy Dan értse mekkora bajban is vannak. Egységesen a páros után rohantak, hogy megbosszulják elesett testvérüket.
    - Kapitány! - kiáltott a jóval előttük lévő férfinek. - A nyomunkban vannak! Siess a kikötőbe és értesítsd a többieket, mi addig teszünk egy kitérőt, hogy lerázzuk őket!
    Azzal Dan fogta magát és berohant Ágnessel az egyik sikátorba, szorosan mögöttük mind a tizenegy csontvázzal. Rájött, hogy nem tudja tartani az iramot a sebességükkel, így igyekezett minden kis utcába bekanyarodni amit csak talált. Egyenesen futni egyenlő lett volna az öngyilkossággal. Már kezdte elveszíteni az erejét, mikor egy újabb szűkös folyosón észrevett egy nagy rakás ládát, melyet egy odatámasztott fagerenda gátolt meg a ledőléstől. Jobb megoldást nem látva, oldalra dőlt és a vállával ütötte ki a helyéről a vaskos cölöpöt, mi később majdnem rajtuk landolt. Dan csak futott tovább, nem várta meg a látványt. Elég volt hallania a ládák recsegő összeomlásának biztató hangját.
    - Miért...? - szólalt meg végre a lány. - Miért próbálsz megmenteni? Hisz gyűlölsz...
    - Ez nem kizáró ok... - forgatta meg szemeit a férfi, s futott tovább a kikötő felé. - Nem kedvellek, ez igaz, de semmi személyes. Egyszerűen ki nem állhatom azokat az embereket, akik nincsenek tisztában a saját képességeikkel. Ilyen voltál te is. Azt hitted mindent meg tudsz oldani, hogy mindenre képes vagy. Számomra csak egy elkényeztetett kis vakarcs vagy, semmi több.
A partra kiérve Dan megállt, hogy levegőt vegyen. Az életében nem hitte volna, hogy ennyit kell majd egyszer futnia. Letette a lányt, hogy megmossa izzadt arcát a hideg tengervízzel.
    - De mindezek ellenére, - folytatta frissen és üdén. A sós vízcseppek megcsillantak arcán a naptól, ahogy felállt a lány elé. - bárki bármit is gondoljon rólad, a lényeg az, hogy élsz! Te, te vagy, és amíg önmagad maradsz, addig embernek számítasz.
"Maradj önmagad"... Ezt mondta a kapitány is, mielőtt még elhagyta volna a hajót, emlékezett vissza Ágnes. Szemei tágra nyíltak, ahogy ismét visszatértek beléjük azok az elfojtott érzelmek. Hogy is felejthette el mindezt.
    - Na meg persze, nem fog az én lelkemen száradni egy fiatal lány halála.
Ágnes mélyen a fiatal férfi szemébe nézett. Alig lehetett nála idősebb pár évnél, de mégis sokkal jobban értett a világhoz, mint saját maga.
    - Mi az? - kérdezte Dan. Kissé kellemetlenül érezte magát a lány mélyre hatoló tekintetétől. Csak nem valami túl érzelgőset mondott?
        Pár másodperc elteltével Ágnes lehunyta szemét és elkezdett kuncogni. Végre úgy érezte testét újra megtalálta az élet kegyes szelleme. Lassan letérdelt a földre, s megnézte arcát a víz fodrozódó tükrében. A seb, melyet a kapitány keze ejtett orcájának fiatal bőrén már kezdett beszáradni. Mindenesetre, ő is jól megmosta magát a frissítő tenger habjaiban. Kezeiről lekerült a por, s a rászáradt vér, az arcán lévő sebet pedig marta a sós víz. De pont ez kellett neki. Ez, a csípő, égető fájdalom, mely emlékezteti arra, hogy él!
    - Siethetnél is... - szólt a férfi hangja hátulról. - Társaságunk akadt!
A lány kitekintett a férfi lábai mögül, s észrevette a Halál hordáját amint épp feléjük tartanak, a kutyákat is megszégyenítő gyorsaságukkal. Ágnes lassan talpra állt és rámosolygott Danre. A fiatal férfi kinyújtotta neki kezét:
    - Indulhatunk?
    - Azt hittem, hogy egy lusta ember vagy! - válaszolta cukkoló hangnemben.
    - Amíg az életem nincs veszélyben, természetesen. - nevetett a tiszt.
Ágnes megragadta a férfi kezét, majd együtt teljes gőzre kapcsolva elindultak a öbölpart mentén egyenest a már jól látható kikötő felé. Sietve szedték lábukat, hisz itt nem volt hova elkanyarodni, nem volt hova kitérni.

                                                         ***

    - Kapitány! - hívta oda magához az egyik matróz a férfit, aki már egy ideje visszaérkezett a legénységéhez. - Ezt önnek is látnia kell! - s azzal átadta neki messzelátóját.
Belenézett, majd meglátta Dant és Ágnest, ahogy kézen fogva rohannak végig a parton, nyomukban a Halállal. Először nem akart hinni saját szemeinek, de mindenféle képen örült annak, hogy az a páros végre jobb viszonyban van egymással.
    - Heh, ezek ketten mindig hoznak valamilyen meglepetést a számomra. - elmosolyodott, majd hátrafordult matrózaihoz. - Felkészülni emberek! Elhagyjuk ezt a pokolra kárhozott szigetet!
        Ágnesék már majdnem elérték céljukat. Fáradtak és kimerültek voltak, viszont a Halál alig volt pár méterre mögöttük, így egy pillanatra sem lassíthattak le. Ha kell addig futnak, amíg el nem ájulnak. A kapitány és a többiek faládákkal elbarikádozták az egyik stéget, oda várták őket. A férfi, amint a páros a közelükbe ért, meggyújtotta a kezében markolt, foszladozó, fehér rongyot, mely azonnal hatalmas lángra kapott. A fiatalok egy nagy lendülettel átugrottak a dobozok felett, a kapitány pedig gondolkodás nélkül rádobta az égő leplet a barikádra. A rummal, groggal, és egyéb szeszes italokkal átáztatott ládák szinte egy szempillantás alatt látványos tűzfalként vették körül a stéget, meggátolva, hogy bárki, vagy bármi is épségben átjusson rajta.
    - Ez az! - kiáltott fel örömmámorban Dan. Túlélte, épségben van! El sem hiszi, hogy társai milyen rafinált módon mentették meg az életét. Nem tud betelni az égő gát ropogó látványával. - Ezt nektek! - szólt át a tanácstalanul álló lényekhez, és kárörvendő nevetésétől hangosan zengett az egész sziget.
A lány négykézlábra zuhant, hogy kipihenje magát. Mély levegővételekkel próbálta felfrissíteni elfáradt testét. Kapitánya odalépett mellé, hogy büszkén kezet nyújtva neki, felsegítse őt földről. A fiatal nagy mosollyal az arcán fogadta a kedvességet, s jó erősen belemarkolva a tenyerébe talpra rántotta magát.
    - Örülök, hogy ismét a régi vagy! - jegyezte meg meleg szívvel a férfi, majd visszaszolgáltatta fejkendőjét a lánynak. - Gyerünk emberek, fel a hajóra! - kiáltotta el magát. - Azok lángok nem fognak örökké égni, mozgás, mozgás!
    - Merre megyünk most? - kérdezte Ágnes a hajó fele sétálva a férfival.
    - Vissza az anyaföldre! Értesítenünk kell a birodalmat az óceánon lévő veszedelemről.
    - Az nem lehet! - a lány ijedten megtorpant. - Nekem sürgősen meg kell keresnem a bátyámat, nem vesztegethetek el két hetet egy oda-vissza úttal!
        A férfi kérdően ránézett a leányra, kinek erre feltűnt, hogy kicsúszott a száján utazásának valódi célja. Ágnes kezeivel gyorsan rákapott saját szájára, így egyedül meglepődött szemeiből látszott, hogy olyat mondott, amit nem szeretett volna.
    - Nos, ezt előbb is mondhattad volna. - sóhajtott fel a férfi. Látszott rajta, hogy a hirtelen tervváltozás enyhén irritálta. - Rendben van. Ádám, Bob, Charlie és Diégó, ti velünk jöttök a Jáde Szigetcsoportra! A többiek hajózzanak vissza a kontinensre.
    - Kapitány, - lépett mellé Dan, és rámutatott a stég végében pihenő kétárbocosra. - ugye tisztában vagy vele, hogy ez nem a mi hajónk?
    - Természetesen, - mondta egy nagy mosollyal az arcán. - de nem lett volna időnk megfordítani a sajátunkat, ezért a gyorsaság kedvéért kölcsönzünk egy készen lévőt. Mit gondolsz, képes leszel visszavezetni a legénységet?
    - Hogy én!? - az első tiszt szemei nagyra nyíltak a meglepődöttségtől.
    - Ki más? - tette rá a férfi Dan vállára a kezét - Elvégre, már hosszú ideje pályázol a pozíciómra. Itt az idő, hogy bizonyíts. Vidd a legénységet haza, biztonságba.
Dan egy ideig hezitált a válasszal. Vajon nem túl nagy felelősség ez a számára? Körülnézett, és látta, hogy az idő sürgeti: a Halál csatlósai lassan szabad utat kapnak stégre. Tekintete Ágnesre szegült, ki egy magabiztos bólintással jelezte, hogy ő szerint készen áll rá, és hogy bízik benne.
    - Elfogadom a kihívást! - lángolt fel lelkében a régóta lappangó tűz. Nem is emlékezett rá, mikor volt utoljára ennyire aktív, mikor hitt önmagában ily mértékben. De nagyon is tetszett neki ez az érzés. - Köszönöm barátom a lehetőséget, hogy megpróbálhatom.
    - Sok sikert. - kapitánya megveregette Dan hátát, majd útjára indította. - Nézzétek át a hajót ellátmányért, ha nincs elég, tegyetek egy kitérőt a legközelebbi szigeten. Találkozó három hét múlva Sárkányfészken. - a férfi visszafordult a kiválasztott csapatához. - Mi pedig elvisszük ezt a lapos fenekű bárkát. Gyors, kicsi, könnyen manőverezhető. - torka megfeszült, hangszálai pedig megéleződtek, ahogy felkészült egy jó nagy kiáltásra. - Felszállás hölgyeim, hosszú út áll előttünk!
        A matrózok egymás után adtak hangot kalandvágyuknak. Éljeneztek, örömükben üvöltöztek, bátran vállalták magukra az új feladatokat. A kapitány és külön csapata Ágnessel együtt felugrott a kis csónakra a stég mellett. Ez volt a legkisebb hajó amit csak el tudtak maguknak képzelni, de a célnak megfelelt. Csupán két szintje volt: a fedélzet, melyen a hat ember még kényelmesen elfért, és egy kis szűkös rakodótér alatta, melyben az esetleges viharok elől lehetett bevonulni a személyzetnek. Ezzel szemben Dan és társainak hajója egy kisebb kereskedelmi vitorlás volt, mely a dokk végében, oldalra fordulva várta a legénység javának jelenlétét. Viszonylagosan kis méretéhez képest még így is a csónak fölé tornyosult hatalmas árbocaival, s Ágnes hajója vagy háromszor is kényelmesen elférhetett volna Dan bárkájában.
        Diégóék gyorsan kibontották a vitorlát, s ellökték hajójukat a fa tákolmánytól. Eközben a vitorlás is megmozdult, jelezvén az első tisztnek, hogy neki is ideje lenne felszállni. Még egy utolsó pillantást vetett a már úton lévő Ágnesre, aki egy kezdeti mosoly után sürgősen figyelmeztette a férfit a közelgő veszélyre:
    - Dan! - kiáltott fel rémülten, s ujjával az áttört barikádra mutatott.
A férfi látta, ahogy a csontvázak eszeveszett dühvel rontanak végig a mólón, így ő is sebtében felfutott a hajó fedélzetére vezető pallón. Még épp idejében, hisz utolsó lépte alatt a vitorlás mozgása kirántotta a lécet. Dan sikeresen felugrott társaihoz, de az egyik csontváz is kapva kapott a lehetőségen, hogy felszálljon. Egy ugrással a hajó oldalán találta magát, a frászt hozva a matrózok sokaságára. Karjaival tartotta magát a díszkorláton, és fenyegető tátogásával jelezte, hogy nem fogja olyan könnyen feladni. Jobb markának kék lángjai perzselték szorítása alatt a fát, s próbálta felrántani magát a fedélzetre. Egyedül az első tisztnek volt annyi lélekjelenléte, hogy odalépjen hozzá:
    - Sajnálom, de már egy bizonyos lánynak is mondtam, hogy NEM szeretem a potyautasokat! - azzal fogta magát, és kemény csizmájának repedezett talpával jó háziasan arcon rúgta a lényt, mely ettől az erőtől visszazuhant az öböl mély vizébe. Karját és koponyáját beborító túlvilági lángok hatására sűrű gőzfelhő lepte el a hajó és a stég közötti teret, de egy pár pillanatnyi víz alatti küzdelem után az izzó kék fények kialudtak, s minden elcsendesedett.
        Mire a gőz lecsendesedett, Dan aggódóan vette észre, hogy a stégen lévő csontvázaknak is hűlt helyük lett. Alaposan körültekintett, hogy biztosra menjen, és megpillantotta a kikötő végében futni kettőjüket, amint épp szélsebesen befordulnak az egyik utcába. "Megfutamodtak" gondoltak magában, s fellélegezett. Vége van a megpróbáltatásoknak...
A csónakban Ágnes már halálra izgulta magát azon, hogy mi történt a vitorlásnál. Vajon Dannek nincs baja? Jól Van? Megmenekültek? maga sem tudta miért, de csak ezek a kérdések jártak a fejében. Kapitánya a messzelátóval kémlelte a gőzből kitörő hajót, s az arcán nagy mosollyal látta meg barátját, amint győzelemittasan integet vissza nekik.
    - Mondtam, hogy menni fog. - jegyezte meg magában a férfi, majd összecsukta a látcsövet. Büszke volt Danra, s már alig várta, hogy három hét múlva újra találkozzanak.
    - Akkor jól vannak? - kérdezte a lány, hallván a kapitány mormogását.
    - Soha jobban! - kiáltotta ki örömmel teli hangján. - Gyerünk legényeim, Sárkányfészek messze van! Szorít az idő és az ellátmány.
    - Aye-Aye! - szólaltatta hangját a csapat, s kifordulván az öbölből megindultak északnak.

                                                      ***

        Dan első dolga az volt, hogy megkeresse a hajón a kapitányi kabin kényelmes mivoltát. Belépve megpillantotta mindazt amire a hosszú, görcsös munkával teli élek alatt vágyott. Egy kifejezetten arisztokrata kékvérűeknek készült ágyat, melyről egy pillantás alatt lerítt, hogy az ég világon nem volt még használva. Egy gyors ugrással kényelembe is helyezte magát a paplantengeren henteregve. "Vissza a régi kerékvágásba" gondolta magában, s azon volt, hogy mihamarabb eljusson álomvölgybe. Ha szerencséje van akkor talán pont egy hét múlva fog felkelni, mikor már épp kikötőfélben lesznek az anyaföldön. Pihenését viszont rövidre vágja az egyik matróz aggódó jelentése. A fiatal fiú épp az imént lépett be a szobába, hogy értesítse Dant:
    - Dan, - kezdte el félénken - elnézést, hogy zavarok, de lenne egy perce?
A férfi próbált válaszolni, de arca bele volt süppedve a kényelmes ágyneműbe, így csak egy halk mormolás hallatszott. Egészen addig próbált nem elmozdulni a kényelmes pozíciójából, míg rá nem jött, hogy tüdeje híján van friss levegőnek. Felemelte fejét, nagy levegőt vett a királyi lakosztály légteréből, majd visszazuhant az ágyra, ügyet sem vetve a fiúra.   

    - Dan, Shaun és Greg már egy jó ideje lementek ellenőrizni a rakteret, de még mindig nem tértek vissza. Kezdünk aggódni irántuk.
    - Mi!? - zuhant ki az ágyából az első tiszt a hír hallatán, véletlenül magára rántva a több kilós ágyneműt. Még küszködött vele egy kicsit a padlón, de a gonosz textilbörtön csak nem volt hajlandó elereszteni őt. - Mi történt velük?
    - Fogalmunk sincs - válaszolta a földön kapálódzó férfinak.
    - Hát nézzetek utánuk! - emelete fel a hangját a fiúra, s egy erős rántással ledobta magáról puha béklyóját. Felkelt, s kiment a fiúval a kabinból. - Hát mindent nekem kell csinálnom?
Óvatosan lesétáltak az alsó szintre, hogy megkeressék őket. A fiú már kiáltani akarta volna a nevüket, de Dan gyorsan befogta a száját és csendre utasította.
    - Nem kell tudniuk, hogy jövünk - suttogta. - Biztos megint találtak egy hordó rumot, és azt iszogatják. Ha csendesek vagyunk legalább elcsíphetjük őket.
        A hátsó terembe érve viszont nem az a látvány fogadta a férfit, mint amire számított. A matrózokat ugyan nem találta meg, de a Halál csatlósait igen, a férfiak ósdi ruháiba öltve. A két csontváz ott ült békésen a hajó falának nekitámasztva. Dan már menekült volna, fel a fedélzetre, hogy értesítsen mindenkit, a veszélyről, mikor valami hátborzongatóan ismerős dologra figyelt fel. Gregnek volt egy hosszú vágás fülének tövétől egészen szemöldökéig, melyet még egy csatában szerzett évekkel ezelőtt Lima szigetén. Ez a vágásnyom pontosan megegyezett azzal, mint amit a férfi ruháját viselő csontváz koponyáján vélt felfedezni. Ezek után nem volt semmi kétsége nem támadt afelől, hogy a két maradvány a nemrég leküldött férfiaké.
    - Hogy történhetett ez? - kérdezte magában. A vér dermedtté fagyott ereiben a tudattól, hogy valami egyáltalán képes ilyesmire... De aztán egyenesen megbénult a félelemtől, mikor rájött, hogy ez a valami jelenleg is itt van a hajón.
    - Uram, - szólt hátulról az aggódó hang - mi ez a kék fény?
    - Milyen... - húzta fel a szemöldökét a férfi, miközben a csontvázakat vizsgálta szemeivel. Csak akkor értette meg a kérdést, mikor a raktárhelyiség sötétsége lassan azúros színpompára váltott, s lángok ropogó hangjai visszhangoztak a ládák között - kék fény... - szemei tágra nyíltak a rémülettől, s tudta, azonnal ki kell innen jutnia.
    - Figyelj, most azonnal el kell tűnnünk innen! - kiáltotta, s hátrafordult a fiúhoz.
De embert ott nem talált a szobában, csupán egy újabb halottat. A matróz füstölgő csontjai, mint az ólomnehezék, úgy zuhantak a guggoló férfi mellé. Dan háttal nekiugrott a falnak, messze a horrorba illő jelenettől. Szíve majd kiugrott a helyéről, már fülében érezte a lüktetés erejét. Szétnézett a ragyogóan világító szobában, s mindenfele a Halál szolgáit látta. Megszámolta őket, pont nyolcan voltak. Rájött, hogy az a kettő ami elszaladt pusztán figyelemelterelés volt, míg a többiek a tág fénynyílásokon keresztül betörtek a hajóba a gőz közepette. Társának gyilkosa ott állt a friss váz mellett, figyelve a férfit kéken világító szemgödreivel. Karját elborították a hidegvérű, azúr lángok.
    - Szóval így csináljátok - szólt nekik Dan, követelve az igazságot. - A láng az, mely képes erre a borzalomra, nem igaz?
Ellenfele nem felelt. Hangja nélkül képtelen is lett volna rá. A lángoló fenevad odasétált egy nagy rakás hordóhoz, majd emberfeletti erejét kihasználva ököllel rácsapott annak fedelére. A fa fedőlemez szinte porrá zúzódott csontos keze alatt. Belenyúlt, s kiszórt egy marékkal tartalmából, hogy megmutassa azt a férfinek.
    - Puskapor? - csodálkozott a tiszt a lába elé szórt poron. - Mihez akartok kezdeni egy rakomány puskaporral?
A lény csattogtatni kezdte állkapcsát, mintha csak az emberi nevetést imitálná kárhozott lelke, s felemelte tűzbe font karját a hordó fölé. Dan ekkor jött rá, hogy innen végleg nincs menekvés. Ezek a lények nem félnek a haláltól, lévén, hogy minden nap átélik azt. Képesek saját magukat is feláldozni az ismeretlen cél érdekében. A férfi hátradőlt a hajó falának, s mint a katona mely elvesztette kardját, ő is feladta a küzdelmet.
    - Te szerencsés, vén tengeri medve... - adott hangot utolsó gondolatának, kapitányához szólva. - Nem sikerült teljesítenem a rám bízott feladatodat. Látod? Ilyen könnyen szégyenbe maradt kiválasztottad - szemeiből a könny kicsordult, ahogy gondolatai a lányra terelődtek. - Sok sikert a továbbiakban, Ágnes.
        Még a Halál is megszánta a férfit, hisz alattvalói mintha csak a tiszt végső kívánságaira vártak volna mozdulatlanságukkal. Dan lehunyta a szemét, mire a förtelem belemártotta lángoló kezét a robbanó porral teli hordóba.
A csónakról csak egy nagy puffanást lehetett hallani, ahogy a vitorlás apró darabokra szakadt a hatalmas lángcsóvában. A fedélzet teljes mivolta szinte egy másodperc törtrésze alatt megsemmisült, magával rántva a legénységet Davy Jones mély börtönébe. A tat árboca, mely közvetlen a raktár felett tornyosult, a lökéshullám hatására kitört helyéről, s ketté szelte a fő árbocot, mely aztán szuronyként szelte végig a lángokban álló hajótestet. A vitorlák fehér, terebélyes leple borította be a tengeri koporsót, tovább táplálva a pusztító lángokat.

                                                         ***

        A kapitány elhajította szemétől a látcsövet, mellyel a robbanást figyelte. Nem bírta ép gyomorral végignézni embereinek halálát. Dühében lerohant a fedélzet alá, de még így is lehetett hallani bűntudatban úszó káromlásait. A négy matróz leginkább csak örült, hogy ekkora szerencséjük van ezzel a külön kis kitérővel, de Ágnes nem volt rest odakívánni őket Dan helyébe. Keserű könnyei patakokban folytak, viszont bármennyire is próbálta, nem tudta levenni tekintetét a gyorsan süllyedő hajóról. A hajóról, melyet elnyelt a pokol.