9. fejezet

A támadás

– Nem hittem, hogy még az életben beteszem ide a lábam! – rázta a fejét Trevor, amint belépett a Madison – kúriába.

Annyi év gyötrelme tört rá hirtelen és most még jobban szerette volna az előtte álló vérszívó szívét kitépni, de ugye, mint kiderül, ez lehetetlen volt. Végre itt állt előtte a férfi, aki megölte a legcsodálatosabb nőt, akit valaha ismert és nem árthatott neki. Sőt! Kénytelen vele együtt működni. Ez cseppet sem volt ínyére, de úgy érezte, tartozik ezzel Theresának.

– Én is így éreztem, mikor visszatértem annyi év után – sóhajtotta William. – Kövess!

Azzal a titkos átjáró felé vezette a másikat, rövidesen Madison rejtekhelyén voltak. Trevor körbenézett és fogalma sem volt, hol van.

– Mi ez? – kérdezte.

– Madison, mondjuk úgy, laboratóriuma. Nekem fogalmam sem volt arról, hogy mikkel foglakozott a szabadidejében – mutatott körbe.

– Még mindig nem értelek – tárta szét a karját, legszívesebben rögtön a csatornába ment volna, hogy megöljön legalább azokból a vérszívókból néhányat.

– Madison felesége meghalt, ő megszállottan kereste a módját annak, hogy visszahozza. Boszorkányokat hozatott, maga is próbálkozott valami varázsigével, de nem sikerült neki.

– Egy őrült zsarnok volt! – szisszent fel Trevor. – El sem hiszed mekkora elégtételt jelentett, mikor széttéphettem!

– Elhiszem… megértem… – felelte elgondolkodva. – Itt mindent dokumentált, de még nem volt időm végigolvasni őket. Rá kell jönnünk, mit akarnak a nosferatuk, hogy…

– Én tudom, mit akarnak és azt is, hogy nem fogják megkapni! – szakította félbe Trevor.

– Te tudod? – kérdezte William.

– Igen, de nem fogom elmondani neked. Nem bízom benned, vérszívó!

– Erre minden okod megvan – válaszolta William. – Akkor mégis miért akarsz segíteni nekem?

– Mert ha igazad van és azok a dögök rabolták el Tess-t, akkor egyedül úgysem sikerülne kiszabadítanod. Nem vagy hozzá elég erős – kacsintott rá.

– Ebben is igazad van.

– Nem kell velem mindenben egyetértened. Ettől nem leszel szimpatikusabb! Ne szarakodjunk ennyit, hanem menjünk, mert minden perc számít!

– Igazad van. Most kell mennünk, míg sötét van.

– Milyen kellemetlen, hogy ti vérszívók nem tudtok kimenni a napra – nevetett fel. – Ebből is látszik, hogy milyen sötét lények vagytok.

– Ez a mi szerencsénk – hagyta ismét viszonzatlanul a megjegyzést William. – Így a legtöbb nosferatu elment a csatornából vadászni a felszínre, könnyebben besurranhatunk.

– Várj csak! – nézett rá Trevor sejtelmes szemekkel, mint aki épp most fedezte fel a spanyolviaszt. – Azt mondtad ugye, hogy téged csak egy módon lehet megölni. Akkor mi a helyzet a nappal?

– Hogy érted? – meredt rá William.

– Ha nem tudsz elégni a napon, akkor akár ki is mehetsz rá.

– Nem. Megölni nem fog, de nagyon csúnya égési sérüléseket okoz.

– Na és? A vámpírok nem gyógyulnak gyorsan?

– Hát, azért ezt inkább kihagyom – grimaszolt William. – A vámpírlét nem jutalom, hanem büntetés. Egyetlen vámpír sem mehet a napra, mert meghal. Tudom, hogy mostanában csak úgy rohangálnak a napon, sőt még fénylenek is a filmekben és regényekben, de a valóságban ez másként van.

– Hála isten, mi nem szerepelünk ilyen sokat a médiában! – sóhajtott fel Trevor nevetve.

William a szekrényhez ment és valamit kivett belőle. Egy ezüst tőr volt.

– Az minek? – kérdezte Trevor.

– Hát te tényleg nem vagy nagy könyvrajongó! Bár ez is csak a komolyabbakban szerepel… Az ezüst árt a vámpíroknak. Csúnyán meg lehet bennünket sebezni vele.

– Add csak ide kicsit! Hadd próbáljam ki! – nyúlt utána Trevor.

– Olyan, mint a vas… van, akinek meg az árt – kacsintott, és eltette a tőrt a kabátja alá.

– Csak azt ne mondd, hogy a fokhagymától is összecsináljátok magatokat!

– Hát, szó szerinti értelemben nem, de vannak ránk bizonyos hatásai.

– Például?

– Ha olyat támad meg egy vámpír, aki fokhagymát evett, annak a vérétől rosszul lesz, vagy ha megérzi a szagát, iszonyodik tőle.

– Még szerencse, hogy imádom a fokhagymát, úgyhogy eszedbe ne jusson megharapni! Jut eszembe, anyám fantasztikus fokhagymás csirkét készít, szívesen látunk vacsorára!

– Ha kiörömködted magad, akár mehetnénk is, hogy megmentsük Tess-t…

– Már évek óta erre várok! Majd azt képzelem, hogy téged öllek meg! – kacsintott Trevor.