Amatőrök Vagyunk:

                 Taníts mester

                            2.

   Kovács András kemény talajon ért földet. 

Amikor talpra állt, fájdalmas nyöszörgések közepette próbálta kiegyenesíteni a derekát, majd a feje fölé pillantva, állapította meg hogy a hatalmas lyuk, amelyen keresztül idáig zuhant, immár eltűnt.  

   Egy dohos szagú, régies berendezésű, skanzenhez hasonló kunyhóba került. Homlokráncolva próbálta eltalálni, hogy ha valóban az Emdárok szigetére kellett hogy kerüljön, akkor mégis hogyan repülhetett vissza még az időben is legalább egy száz évet.

   Zavaros gondolatai kifejtése közepette, jobbra-balra forgolódott a kunyhóban, amikor végül a konyhai részben, egy meztelen hölgyet pillantott meg, aki a nádfedeles tetőszerkezet közül bevilágító napsugárban fürdőztette arcát. A hölgy éppen háttal állt Andrásnak, így a fiú zavartalanul csodálhatta a csodaszép kerek feneket. 

 - Ha ilyen seggem lenne, egész nap a kezemen ülnék - állapította meg elégedett mosollyal az arcán, mire a hölgy ijedten megfordult, András pedig még annál is zaklatottabban reagált az ismerős arcra. - Kate Pilloy?

 - Kovács András? - döbbent meg Kate, majd azonnal lekapta az asztali abroszt és maga köré tekerte. - Mi a fenét keresel te itt, téged nem zabáltak fel véletlenül a sárkányok?

 András nehézkesen sóhajtott, majd egyszerre nyugtázta gondolatával, hogy egy újabb olyan karakterbe botlott, aki nem kedveli a munkásságát.

 - Most hogy így megemlíted, de valóban így történt - majd ekkor a hófehér abrosszra biccentett, ami lehetséges hogy a történet során, Kate új ruhája lesz. - Amúgy te mit szobrozol itt a konyhában, méghozzá meztelenül?

 - Nem szobrozok, hanem az új regényemhez próbálok borítót készíteni! - tiltakozott Kate, majd előhúzott a háta mögül egy ötven forintost, amelyet büszkén felmutatott Andrásnak. - Csak még nem tudom a címét, de amint ezt az érmét feldobom, már eszembe fog jutni!

Majd ekkor ügyesen felpörgetvén az ötvenest, a tenyerét az érme zuhanásának az irányába helyezte. Ám hiába. Az ablakon keresztül váratlanul berepülő sasmadár a csőrébe kapta, Kate pedig vadul őrjöngött.

 - Azonnal add vissza! Az nem a tiéd!

Mire a sasmadár.

 - Sas Botondnak nem parancsol senki!

A sasmadár a szárnyainak köszönhető fölényét, néhányat körözött még a konyhában, mire végül kirepült az ablakon és nem jött vissza többé.

 - Remek! - dühöngött Kate, majd Andrásra nézett szemrehányóan. - Ez is te miattad van! 

 - Én miattam? - mutatott magára sértődötten András. - Hermes kisdiákja, álljon meg a menet, nem én száműztem ide magam, hanem az Amatőr Írók!

 - Tudom, nem kell kifilézned az egész történet lényegét, azt is tudom hogy három napod van arra, hogy kitalált, mi a történet alcíme!

 - Na és te tudod?

 - Hogy tudnám? - méltatlankodott Kate. - Úgy nézek én ki, mint akinek van ideje és kedve elolvasni Igó Krisztián alig érthető írásait? Félelmetes ahogy az a gyerek ír!

 - Ezt nem vitatom - tisztázta vállvonogatva András, majd egyből a lényegre tért. - Akkor nézzük csak, szóval én leestem ide, ami azt jelenti, hogy azzal hogy elsőként veled találkoztam, gondolom neked kell mutatnod nekem az útat, majd a sárga köves betonon át, kell megkeresnem a társaimat, ha jól gondolom!

Kate úgy nézett Andrásra, mintha egy nagy szürke szamarat látott volna a helyén.

 - Kevesebb képregény, jó? Amúgy kapizsgálod a történetet! 

Mielőtt azonban Kate kiegészíthette volna, a kunyhó tetejéről egy hatalmas erő leszakította a nádfedelet s a nyitott részen szárnyas emberek köröztek, kik gonoszságtól elsötétülő tekintettel néztek Andrásra. A kunyhóban tartózkodó, két ijedt író elé ekkor szállt le egy szárnyas fiú, kinek testét ezüstszínű páncél fedte. Amikor odasétált Andráshoz, s felnyitotta arca elől a rostélyát, határozottan szólott a fiúhoz.

 - Kovács András! A nevem, Ócsai Norbert! Ezennel magunkkal viszünk az Emdárok kastélyába!

Kate azonban András elé állt, hogy megvédje őt, azonban Norbert ellen esélye sem volt. Egy gyors szárnycsapással a konyhától egészen a bejáratig hajította Katet, aki bezuhanva a ruhássszekrénybe, már nem jött ki többé.

 - Ha te ilyen erős, vagy akkor bizonyára én lennék a hülye, hogy ellenszegülök! - állapította meg kínos mosolya közepette András. - Mehetünk!