Amatőrök Vagyunk:

                             Taníts Mester!

                                       1. 

A bíróság nagytermében, ahol a nyugtalanságtól úgy forrt a levegő, mint délután öt órakor a gázrezsó tetején, a nagyfazékba töltött házitej, a főbíró, Balogh Zoltán határozottan kiáltott fel.

 - Kérem, a vádlott álljon fel!

   Ekkor a szorosan összetömörülő székek legelső sorából, Kovács András magaslott ki.    Méghozzá nehézkes sóhaj közepette.   Úgy olyanfajta sóhaja lehetett, mint a kilencvenes évekbeli, Richie Richnek amikor megtudta, hogy pénzen nem lehet barátokat venni.    Nagyszabású film volt, akkoriban menő volt a quad meg az ahhoz hasonló olyan ócskaságok, amiket nehezen lehetettt kiejteni.

    Na, de ne térjünk el a témától, s ugyebár ez a folyton csak mellébeszélés nem is igazán irodalmi. Főleg én tőlem!

     Tehát a főbíró parancsára, a vádlott felállt.

   Aki esetleg elfelejtette volna, vagy annyira elbóbiskoltattam az unalmas szövegelésemmel, hogy inkább belemerült a gondolataiba és azon tanakodott, vajon rejlik-e valami nyalánkság a hűtőben, annak szívesen megismétlem, hogy Kovács András állott fel. Most megint ez az állott. Egy "t" vagy kettő "t"? Tudom, folyamatosan csak kitérek és ez meg is fogjátok jegyezni de komolyan mennyi?

 - Jelen vagyok - szuszogta kedvtelenül András.

Balogh Zoltán a szemüvege mögül kitekintve, alaposan körülvizsgálta a tőle néhány méterre álló, lenge öltözetű, fiatal srácot, aki totál hasonlított arra a fickóra, aki a két haverjával együtt elkészítette a Lyuksógorok című rövidfilmet.

 - Kovács András, magát az alábbi bűntettekkel gyanusítják az Amatőr Írók! Sorolom! Nagyképűség, a megengedettnél jóval nem megengedettebb lazaság és sok napos kihagyás, amivel Légrádi Eloise úrnő által létrehozott, a Játékra le nevű nyereményjátékot súlytotta! Mondja, mi a mentége ezekre a megmagyarázhatatlan, aljas és rátarti tettekre?

   Kovács András búsan pillantott ki a hajtincsei mögül.   Kedves András, ha nem haragszol, ebben a történetben most sokkal hosszabb hajad lesz, mint amilyen hosszú most neked bizonyára! 

 - Mit mondhatnék, kérem?  - vonta meg a vállát a fiú. - Én komolyan nem is értem, miért vagyok most itt és ti, azaz maguk, miért néznek rám most olyan bamba pofával? Hibáztam, rendben! Na és? Emberek vagyunk, nem? Gyakran megesik hogy hibázunk! Mint például annak a rohadék galambnak is, aki éppen a napokban gyalázta meg a Trónok Harca nevű könyvemet?

   Egy pillanatra hatalmas csend ült le a nagyteremben, amit később Balogh Zoltán jobb oldalán ülő, Kirsch Ákos tört meg.

 - Mondja, mégis miféle bűnös tettet követett el maga ellen egy galamb?

Kovács András fáradt arckifejezéssel húzta el a száját, majd akarata ellenére is, kicsúszott belőle egy személyes megjegyzés.

 - Majd erre akkor válaszolok neked, ha vörös hó esik!

Kirsch Ákos értetlenül pislogott a vádlottra, majd olyan képet vágott, mintha most jutna eszébe az ötlet, amire egész életében eddig várt volna. 

 - Vörös hó - zihálta Ákos, észveszejtően gyors ámde kapkodó mozdulatok közepettében, majd az asztala fiókjából hamar előkeresett egy A4-es füzetet, a kezébe vett egy tollat és már írta is le ami éppen az eszébe jutott.

 A nagyteremben mindenki fejcsóválva kapott a fejéhez, azonban Kovács András példamutatóan lendítette a kezeit.

 - Tessék, látjátok? Ötletet adtam! Pedig elutasító válasszal illettem meg a bajnokot! Mégis előkapta a füzetét és ír! S ennek ellenére még bűntettekkel gyanusítotok engem, nem is értem, miért!

András szavai mintha lassan kezdték volna megrészegíteni a körülötte ülőket, ám azonban Zoltán élt a lehetőséggel és még idejében közbeavatkozott.

 - Elég ebből! - csapott a kalapácsával az asztalon elhelyezkedő kis nem tudom mire, amire általában a bírók mindig rácsapnak egyet, ha arra száll egy légy. - Csak nem képzeled, hogy a tőled megszokott, hétköznapi dumáddal majd megoldasz mindent? Engedd meg hogy kiegészítsem a te kis ártatlanul megfogalmazott történetedet, ugyanis te azt a szerencsétlen galambot, kinyírtad!

Kovács András jobbra-balra csóválva az ujját, jelezte hogy félreértés történt.

 - Nem úgy volt az faszikám! - majd ünnepélyes mosollyal az arcán, végignézte Zoltán felháborodó arckifejezését az imént elhangzott jelzőre, s utána folytatta. - Nem én gyilkoltam meg a galambot, hanem a galamb maffia, amiért túl sokszor eljárt a szája, azaz a segge! Emiatt is kakkantotta le a könyvemet! Zakó!

 - Hallgass! - csattant fel Eloise, aki Balogh Zoltán bal oldalán ült s mindeddig goromba arccal hallgatta a tárgyalást. - Ha ez így van, akkor mivel magyarázod a nyereményjátékom aluli kibújást? 

 - Mivel kellene magyaráznom? - vonta meg a vállát könnyelműen András. - Ne szórakozzatok már, most komolyan ez az oka annak, hogy nem olvashatom a képregényeimet, mert ti nektek nem jutott elég dinnyeföld és rajtam vezetitek le a feszkót? Komolyan, nem is értemhogy miért én lettem ennek a történetnek a főszereplője!

Mert ki más ha nem te, András?

 - Hallgass, Krisztián - szólott rám Eloise, majd ugyanazzal a mérges kígyó arccal fordult András felé. - Te pedig válaszolj a kérdésemre! Miért hagytad ki hosszú heteken keresztül a játékomat?

 - Úgy hiszem, ezt már megtárgyaltuk - hallatszott az alig hallható dunnyogás Andrástól, aki már azt sem tudta hogy miképpen állja ki ezt a kibírhatatlan szekálódást és inkább a kora reggeli csipáit piszkálta a szeme sarkában. 

- Én pedig úgyhiszem, hogy most mindezekért, megkapod a kellő büntetésed! - csapott Zoltán, a kelletinél jóval erősebben az asztalra. - Mert te sem tudot megmagyarázni hogy miért van ennyire nagy képed és miért hordod fent annyira az orrod! De majd megtanulod hogy milyen a Magyarok Istene! Itt nem tűrjük a hozzád hasonlókat! Ez itt az én városom...

 - És környéke - érkezett a pontos kiegészítés Kirsch Ákostól, mire a főbírő köszönetnyílvánítóan biccentett.

 - Úgy van! Ez itt az én városom és környéke! S én márpedig mindent meg fogok tenni, hogy ne zavarják meg a magad fajta, túlzott önbizalommal rendelkező fiatalemberek! Ezért most száműzlek téged az Emdárok szigetére! 

   Erre a nagyteremben, mindenki aki Kovács Andrást ülte körül, mindenféle örömkiáltással díjazta Zoltán ítéletét. Azonban a főbíró türelmetlen volt és újabb kalapácsütésekkel mondott eleget a hangzavarra. S mikor a csend ismét leült, így szólott.

 - Ott majd megemberesedsz! - ha lehet most képzeljetek már Zoltán szavai olvasásához egy kis hallkból, lassan fülsüketítően hangos zajba torkolló Hans Zimmer számot, amivel sokkal hitelesebb lenne a főbíró utószava. - Addig nem térhetsz vissza, amíg meg nem emberesedsz s végül ki nem mondod a mostani Amatőrök Vagyunk történet alcímét! Kapsz rá három napot! Ha ezalatt teljesíted a kérelmemet, visszatérhetsz! De ha nem! Maga a sötétség fel az, ami kebelez és örökké a gyomrába zár! Óra indul!

Amikor Balogh Zoltán megnyomta az asztala fedelének az alsó részében elhelyezkedő kis gombot, abban a pillanatban nyílt szét a padló Kovács András lábai alatt, s az ifjú kétségbeesetten kalimpálózva zuhant le a mélybe.