A szürke kabátos férfi


  A szürke kabátos férfi csak ült az állomáson. Nem csinált semmit,mozdulatlanul bámult maga elé,mégis nagyon nyugtalanító jelenség volt.
 Szintén szürke kalapját a szemébe húzta és várt. Az emberek elhúzódtak mellőle,csak lapos oldalpillantásokat vetettek rá,viszolyogtak tőle. Akinek mégis el kellett haladnia mellette,beleborzongott a látványába és a szagába. Mintha hullaszaga lett volna. Senki sem tudta mióta ült a padon,de úgy rémlett már ott volt,mielőtt bárki odaért volna.
- Ki lehet ez az ember Edward? - kérdezte egy sipákoló női hang a mellette álló férfitől.
- Nem tudom Martha,de nem is érdekel.
Martha a felesége volt,de undorodott tőle amióta csak ismerte. Folyton izzadt,büdös volt és legalább 2 kiló sminket hurcolt az arcán.
Úgy nézett ki,mint egy viaszbábu,amit túl sokáig hagytak a napon. A haja zsíros volt,mint minden más rajta.
"Nem tudom - gondolta - de ha a halál az,remélem érted jött."
 Belefásult az életébe,gyűlölte az asszonyt,a gyerekei meg őt. Sosem volt velük boldog.
Elvette ezt az undormányt,mert az apjáé volt a bánya,amiből szinte az egész kisváros élt. Azt hitte aranyélete lesz majd,de csapdába esett és a szolgájuk lett.
Már bánta,hogy nem Betty-t választotta akkor,az aranyszőke hajával,karcsú derekával,s azzal a semmihez sem fogható kacagásával. Na meg a bányász apjával.
- Bánnám is már én,csak vele nevethetnék...
Észre sem vette hogy ezt hangosan kimondta.
- Mi van?! Mit mondtál?! - visongott Martha.- Hol jár már az eszed!!! Azonnal fogd meg a bőröndöket,mindjárt itt a vonat! Különben is...
De Edward ezt már nem hallotta,mert tekintete belefúródott a szürke kabátos férfi tekintetébe.
Az ugyanolyan pózban ült ott mint addig,csak a fejét fordította felé.És akkor megszólalt.
- Érted jöttem.
Akkor már látni lehetett a szerelvényt és a távolból még felesége kárálása is eljutott hozzá,de már nem figyelt.
A férfi beszélt hozzá.
A szíve összeszorult,a füle zúgott. Megszédült. Hogy lehet ez,hiszen olyan messze van. És- úristen!!! - nem mozog a szája!
Érezte,ahogy elhagyja az ereje. Az idegen még mindig őt nézte. Sötét,majdnem fekete szemei voltak.
Mintha arca nem is lett volna,csak azok a mindent elnyelő szemek. Mágnesként vonzotta,úgy érezte beszippantja,mint valami rohadt fekete lyuk. Már tudta ki ez. Vagy inkább mi ez.
A mozdulatlan alak újra megszólalt. Hideg,monoton hang.
- Most velem kell jönnöd. Nem fog fájni.
De Edward még nem akart. Igaz,hogy pocsék az élete,de meghalni...azt azért még nem.
Megpróbálta elszakítani a pillanását azokról az iszonyú szemekről és remegő lábakkal hátrálni kezdett.
Hangtalanul zuhant a sínek közé.A vonat épp akkor futott be,darabokra tépve a testét.
A nők sikítottak,a férfiak kiabáltak. Martha elájult.
Mindenki a balesettel volt elfoglalva,észre sem vették,hogy a szürke kabátos férfi eltűnt. Mintha sose lett volna ott.
  A temetés napján a boncorvos elmondta az asszonynak,hogy a férje biztosan nem érzett fájdalmat mikor a szerelvény átment rajta.
Ugyanis akkor már halott volt. Előtte pár másodperccel szívrohamot kapott.