Nyílt levél egy sellőlányhoz

A sellő és a kavics

2012-08-07. Éjszaka. Virt szigeten állok egy híd közepén teljesen egyedül. Alattam a tenger hullámai, akár csak a gondolatok a fejemben, dühödten csapkodják a pilléreket. Belenyúlok a zsebembe, és előhúzok egy kavicsot, majd kitartom egyenesen a tenger fölé, melyet csupán a félhold fénye világít halványan. Egy egyszerű kis mezei kőről van szó, mégis annyi emlék kötődik hozzá. Az utóbbi egy évben végig velem volt, bármi is történt velem, ott volt, amikor vaksötétben futottam a Gulyadomb erdőiben, mikor halloweenkor részegen sziklát másztam, a kocsmában, mikor végig kellett néznem, hogy egy srác, akit valaha tiszteltem, részegen vadállat módjára ordibál a barátnőjével, megalázva őt az összes ismerőse előtt. Persze velem volt akkor is, mikor az új zenekarommal először koncerteztem, mikor egy fesztiválon a kocsimban csókolóztam egy tornász lánnyal, akit csak pár órája ismerek, vagy amikor egy másik fesztiválon másik lánnyal sétáltam kézen fogva a Szerelem szigeten, tudtában annak, hogy sosem fogjuk egymást többé látni. Ott volt, mikor együtt fagyoskodtunk az esőben, a várban, és ott volt velem abban a nagyon hosszú táborban is.

         Máig sem értem, hogy került hozzám az a kő. Vannak dolgok, amik csak úgy nálad maradnak, mint valami megfejthetetlen bűvésztrükk esetében. A lényeg, hogy nem dobtam el, noha nem jelentett még akkor semmit sem, de tudtam, hogy a „Sellőlánytól" kaptam, akivel még könnyen keresztezheti a sors az útjainkat.  Néha játszottam a gondolattal, hogy egy szép napon majd visszaadom neki, ő meglepődik, hogy ennyi ideig megőriztem, az ölembe ugrik, én megcsókolom, ééés boldogan élünk, ameddig meg nem unjuk egymást. A mai kapcsolatokból kiindulva legalább 2 hétig.

Utóbb a táborban kiderült, nem is emlékezett rá egyáltalán. Nem számított igazán. A kő akkor már sokkal többet jelentett számomra, mint csupán egy személy. A kő jelen volt minden egyes sikeremnél vagy kudarcomnál, de legfőképp tanúja volt a változásnak, amin keresztülmentem. Ezt a változást leginkább a részeg Tamás barátom szavaival tudnám körülírni: „emlékszem még arra a kis visszahúzódó, félénk Patrikra, és most itt áll előttem egy komoly határozott Patrik. Kész egy kis pálinkát?...”.

         Átgondolva a múltam, és amin keresztülmentem, elégedett vagyok azzal, aki lettem. Mégis megfordul a fejemben, hova kellett volna még változnom, hogy akkor abban a táborban, azon az utolsó estén engem válasszon. Nem is izgatna ez a kérdés se, ha nem alakult volna ki bennem az az érzés, amit szerelemnek nem neveznék, de több volt, mint egyszerű ragaszkodás.

         Elég érett vagyok ahhoz, hogy megtanuljam, eleve halott dolgokat nem éri meg erőltetni. Egész tábor alatt csak próbáltam spontán maradni, és azon vettem észre magam, hogy esténként egyre többször gondolok rá. Persze ez még mind nem jelentene semmit, ha nem lettek volna azok a visszajelzések. Igen, többször is átgondoltam már azokat a pillanatokat, és biztosra állíthatom, hogy flörtöltél velem, még ha te nem is vetted észre! Noha a „nagykislányok” esetében ez gyakran előfordulhat, hogy olyan dolgot tesznek, aminek nincsenek is tudtában, ilyenkor a "nagyfiúknak" kellene bölcsnek lenniük, ezt elismerem.

         Voltak napok, mikor láthatatlan voltam. Mikor ott volt az a srác, akiről „már” tudom, hogy egyáltalán nem jobb nálam, noha valaha máshogy láttam… Ha kívánhatnék egyet, az lenne, hogy tudjak a nők agyában olvasni, de szerintem ezzel sok férfi lenne hasonlóképpen. Ami köztük történt nem tartozik rám, csak nem szeretném, hogy kihasználja azt a szegény Sellőlányt. Lehet, most haragszom rá, de sosem hagynám, hogy valaki megbántsa.

         Mindig is tudtam, hogy én vagyok a hős lovag, tudtam, hogy megküzdenék én bármilyen sárkánnyal, csupán a királylány személyét fedi a homály. Most már tudom, hogy nem te vagy az.

Mire végeztem a gondolatmenettel, a tenger is elcsendesült. Mély lélegzet, egy hirtelen lendület, és a kő halk csobbanás keretében örökké távozott tőlem. Az idei táborban rájöttem, hogy hihetetlenül jó apuka és gondoskodó férj fog válni belőlem. A kő elmerülésével megváltam ugyan rengeteg kellemetlen emléktől, de sosem fogom elfelejteni, mikor együtt meséltünk esti mesét a kislányoknak, vagy amikor megnevettettelek, mikor a legnagyobb szükséged volt rá. Előbb utóbb elő fog kerülni még másik sellő is abból a tengerből, aki azért fog szeretni, aki vagyok, és akkor még sokat fog jelenteni, amit most tanultam.

Ui. Köszönöm

Patrik

kulcs a rejtvényhez: valaha