Késő délután volt, amikor felébredtem mély álmomból, de még akkor is teljesen magam alatt voltam. Alig vártam már, hogy otthon lehessek. Összepakoltunk, kijelentkeztünk a hotelből, és hazaindultunk.

      Nagyra értékeltem, hogy Paul csak akkor beszélt, amikor az elkerülhetetlen volt. Na nem azért, mert haragudtunk egymásra, csak mind a ketten éreztük, hogy jobb, ha egy darabig nem beszélünk a történtekről. Szavak nélkül is értettük egymást. Elég volt egy pillantás, és tudtuk mit akar a másikunk.

      Matt még útközben telefonált, hogy az FBI ki akar bennünket is hallgatni. Sikerült megegyeznünk, hogy legalább egy napig békén hagynak bennünket.

      Otthon örömmel fogadtak, de látták rajtam, hogy teljesen ki vagyok borulva, ezért békén hagytak, és így megúsztam a történet elbeszélését. Paul átvette tőlem ezt a feladatot, miután bekísért a szobámba, és megvárta, míg lefekszem.

      Két teljes napon keresztül feküdtem az ágyban, és csak bámultam ki az ablakon. Enni se voltam hajlandó felkelni. Paul az ágyba hozta nekem az ételt, és az italt is. Nem beszélt feleslegesen, nem kérdezősködött, hogy vagyok, mi van velem, csak babusgatott, mint édesanya a gyermekét. Én, pedig nem gondoltam semmire. Vagy legalábbis megpróbáltam. Másnap az FBI emberei eljöttek a farmra, és felvették a jegyzőkönyvet. Mind a ketten részletesen beszámoltunk azokról a dolgokról, melyek rájuk tartoztak. A többit szépen elhallgattuk.

      Megmondom őszintén, rendkívül élveztem a helyzetemet. Az első két nap még nem, mert akkor rendeztem össze magamban a történteket, és kipihent fejjel átgondoltam mindent. Tudatosult bennem, hogy vége az üldözéseknek, a lövöldözéseknek, és elérkezett a megnyugvás ideje. A bűnösök rács mögé kerültek, a banda feloszlott. Egyedül csak Daniel távozását sajnáltam. Nagyon megkedveltem a kis ürgét.

      A harmadik nap reggelén már frissen és boldogan ébredtem, de élvezni akartam még, hogy álmaim pasija körülugráljon, és kiszolgáljon. Jó, elég csúnya dolog volt tőlem, hogy visszaéltem a helyzetemmel, de mentségemre szóljon, hogy nem bántam vele megalázóan, és durván. Én csak hagytam, hogy továbbra is kényeztessen. Megbűvölve néztem, ahogy behozza nekem a reggelit, ebédet és a vacsorát, fürdővizet készít, és este egy jó éjt puszi után magamra hagy.

      Szóval, amikor felébredtem, vártam, hogy megérkezzen a reggelim. Nem tellett sok időbe, amikor csendben nyílt az ajtó, és először egy tálcát, majd az azt hozó Pault pillantottam meg. Szomorú szemekkel néztem rá, úgy, mint akinek őrületes gondjai vannak. Csendben letette a tálcát az éjjeliszekrényre. Felültem az ágyban, és üres tekintettel vettem el tőle a kis abroszt, majd a tálcát, és nekiálltam falatozni. Apró pillantásokat vetettem kék szemébe, és nem sok híja volt, hogy eláruljam magam egy mosollyal, hogy rendbe jöttem.

–     Köszönöm – mondtam, miután befejeztem az evést. Amíg én ettem, Paul elhúzta a függönyöket, kitárta az ablakot, és tett-vett a szobában.

–     Jobban vagy? – kérdezte meg akkor először a három nap alatt.

–     Igen. Már sokkal jobban. Köszönöm.

–     Beszélnünk kell – mondta, és odaült az ágyam szélére, elrakta a tálcát, és megfogta a kezem. Rossz előérzetem támadt.

–     Miről? – kérdeztem félve a választól.

–     Elmegyek – mondta ki kertelés nélkül.

      A számon volt a kérdés, hogy hova, de nem tudtam megkérdezni. Csak néztem vakító kék szemébe, bízva abban, hogy nem végleg akar elmenni.

–     Most, hogy jobban vagy már, nyugodtan megyek el.

–     Miért? – kérdeztem, miközben küszködtem a gombóccal a torkomban. Olyan komor és kimért volt, hogy tudtam, nem fog maradni, hacsak nem teszek sürgősen valamit. Az istenért nem tudtam a nyakába borulni, és úgy marasztalni. Az a makacs egoista énem nem hagyta, hogy legyűrjem a büszkeségemet. Nem tudom, hogy miért nem, magam sem értettem, hiszen már voltunk együtt, és nem is akármilyen együttlét volt az.

–     Nagyon szeretlek Liz, de nem hiszem, hogy kijönnénk egymással. Az önfejűségedet, makacsságodat és hirtelen dühkitöréseidet nem sokáig bírnám tolerálni. Nagyon jó veled, de ez nem fog menni.

      Egyik csapás a másik után jött. Pár másodperc alatt átértékeltem az életemet, és rájöttem, hogy nem ér egy fabatkát sem. Paul nélkül még annyit sem. Harmincéves fejjel se férjem, se munkahelyem nincs. Már gyerekeket kellett volna szülnöm, de nekem még állandó kapcsolatom sem volt.

      De egy szó annyi se jött ki a torkomon. Csak ültem bambán az ágyban, és ordítani tudtam volna. Paul nyomott egy csókot az arcomra és elment. Otthagyott. Órákig bőgtem fejem a párnámhoz szorítva, hogy senki ne hallja szenvedésem. Aztán nyugalmat erőltetve magamra felkeltem, felvettem a lovaglóruhámat és kilovagoltam. Táltos volt az egyetlen, aki megértett engem. Vágtattunk át a legelőkön, a mezőkön egyenesen a meredek sziklához. Legszívesebben levetettem volna magam a mélybe, de nem volt hozzá bátorságom.

–     Senkinek se kellek – mondtam Táltosnak, aki mintha értené szavaim, fejét oldalamhoz bökte, és patájával a földet kaparta. – Csak te vagy nekem.

      Átöleltem a fejét, és beletúrtam dús sörényébe. Könnyeim, mint a záporeső úgy potyogtak. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Miért nem tudom azt az átkozott büszkeségem egyszer a sutba dobni? Miért kell nekem mindent elrontanom? Tettem fel magamnak a kérdéseket, de választ nem találtam rájuk.

      Este volt már, amikor visszaértem a házhoz. A szüleimen láttam, hogy beszélgetni szerettek volna velem, de kezem hárítólag felemeltem, hogy meg ne próbáljanak akármit is mondani.

      Két hét telt el, amióta Paul elment. Két hét kellett ahhoz, hogy minden visszatérjen a rendes kerékvágásba. Rájöttem, hogy az önmarcangolással nem megyek semmire, és nagy elhatározásra jutottam. Apával kialakítottunk egy kis állatrendelőt a farmon, és megkezdtem praxisomat.

      Nem is számítottam arra, hogy mennyien fognak majd hozzám fordulni. Boldog voltam. Nem annyira, mintha Paul mellettem lett volna, de végre megtaláltam önmagam. Állatorvos lettem. A legkisebb fehér egértől a legnagyobb tehénig minden állatot meggyógyítottam a környéken.

      Egy probléma azért mégiscsak akadt. Már napok óta sejtettem, hogy valami történt velem. Furán éreztem magam reggelente. Hányinger és émelygés ébresztett minden egyes nap.