Közben odaértünk az istállóhoz, ahol hirtelen vagy húsz bokszot számoltam meg, mely mindegyikében volt egy ló. Vegyes érzelmekkel mentebb beljebb. Nem tudtam, hogy mitől irtózom jobban, a trágya szagától, vagy a lovaktól. Az orrom hamar megszokta a szagot, így maradt a ló az irtózat tárgya. Kíváncsi is voltam, mert még soha nem láttam lovat ilyen közelről, a simogatás meg végképp kimaradt az életemből.

      Paul hátra se nézett, s mivel nem akartam lemaradni, felgyorsítottam a lépteimet. Egyenesen odavezetett az egyik bokszhoz. Egy fiatal fekete csikó jött felénk. A férfi megsimogatta, majd így szólt.

–     Ne féljen. Nem bántja – mondta, miközben megfogta a kezem és a ló feje felé húzta. - Nyugodtan simogassa meg.

      Amikor a csikó rámnézett azzal a hatalmas szemével, kissé felemelte a fejét, mintha jobban szemügyre akart volna venni. Félve engedtem, hogy kezem hozzáértesse a pofájához, majd végigsimítsa a sörényén.

–     Ő Csillagfény, anyám kedvence. Táltos egyik leszármazottja. Mesélt Táltosról, igaz?

–     Igen – mondtam még mindig kissé berezelve attól, hogy a kezem hirtelen eltűnik a ló hatalmas pofájában. – Ő is olyan okos?

–     Nagyon fogékony mindenre. Anya tanítgatja.

–     Fel is lehet már rá ülni?

–     Nem. Még csak két éves. Majd úgy egy jó fél év múlva.

–     Akkor mire lehet tanítani ilyenkor? – kérdeztem érdeklődve, mert valahogy nem igazán értettem a dolgot.

–     Ilyenkor csak a kötőfékhez, kantárhoz, nyereghez lehet szoktatni. A belovaglás később kezdődik.

–     Azt is Liz fogja csinálni?

–     Igen. Miért kérdi? Talán nem nézné ki belőle?

–     De… igen – mondtam zavartan – csak hát már… nem olyan fiatal – nyögtem ki végül.

–     Ne adjon mindig a látszatra – nevetett jóízűen. – Anya még mindig a régi. Igaz, hogy most a betegségtől legyöngült kissé, de nemsokára újra jó formában lesz.

–     Magának is van lova?

–     Igen, van. De az nagyon harapós – mondta halálos komolysággal. - Akarja azért megnézni?

–     Hát… inkább nem – hátráltam meg rémültem.

–     Na jöjjön – kacagott fel erre harsányan. – Csak vicceltem.

–     Biztos? – kérdeztem kissé habozva.

–     Egészen biztos.

      Elindult az istálló másik végébe, s kétségek közepette követtem. Egy újabb csikóra számítottam, ezzel szemben egy nálam vagy két fejjel magasabb deres színű lóhoz vezetett. Megfelelő távolságból kívántam szemügyre venni, de megfogta a kezem és közelebb húzott. A ló kidugta a fejét a boksz ajtaja felett, mire én hirtelen hátrahőköltem. Arcomon a rémület összes jele megmutatkozhatott abban a pillanatban, de Paul megragadott és erőszakkal odahúzott a ló közelébe. Én, a nagyvárosi lány, aki a macskán és a kutyán kívül nem tűrt meg soha maga mellett más állatot, egy kis idő múlva azon kaptam magam, hogy simogatom azt a gyönyörű kancát, majd, mint aki akkor fedezte fel a világot, az összes lovat megnéztem, megsimogattam és mindegyikhez volt egy kedves szavam is. Miután kezem már kellőképpen beitatta a lovak szagát, visszamentünk a teraszra, ahol már csak Paul szülei üldögéltek.

      Liz megígérte, hogy másnap belefog a történet folytatásába, de addig is készítsem fel magam, mert nem akármilyen történet lesz.