Amire én most gondolok, ötven év távlatából tolakodtak elő, magam sem tudom miért. Talán azért mert gyerekkorom jó darab idejét ezen a környéken töltöttem el, és ahányszor arra járok, szemem, agyam fittyet hány  a jelenre , és egy jóval korábbi képsort vetit elém , a Zsidókorzó akkori képét. Fénykép nemigen  őrzi , mert akkor nem volt divat a fényképezés, és egyáltalán kinek jutott  fényképezőgépre , de ha jutott, akkor nem fényképezőgépet vásárolt , hanem útlevelet, hogy eltünjön, valahol a nagyvilágban, hogy majd egyszer újra feltünjön városában , városunkban, vagy örökre eltünjön a világ sürüjében.Akinek fényképe van erről az időről  cáfoljon meg , mert én annak csak örülni tudnék. Igen, az ötvenes évek elejéről van szó amikor a fehér ház( két ilyen nevű ház van a világon, az egyik Szatmárnémetiben --mondon egy kis bűszkeséggel.) parkfelőli oldalán avasi román asszonyok árulták a házi tojást szalmával bélelt kosaraikból. Magyarul csak a tojás árát tudták megmondani, nedven báni , ödven báni. A nyári hónapokban ott is éjszakáztak, és másnap mentek ki a piacra , ha még maradt  eladnivalójuk. Ha nem maradt, akkor az első vonattal  a Zsuzsival--igy hivták a kisvonatot-- utaztak vissza Bikszád irányába.

           A fehér ház másik oldalán raktárak, üzletek, és tollkereskedők árulták  vették a tollat, (tallunak is mondták) ennélfogva az egész utcában szállt a pihe meg a toll. Ugyanitt szekerek álltak, fuvarra várva --a várakozást a fehérház allatti kőpárkányon töltötték , ülve esetleg lefeküdve. Mi gyerekek azzal szórakoztunk , hogy  figyeltük a  ház falába fészkelő parasztgalambok mozgását és megszámoltuk , hogy melyik fuvarost hányszor piszkitják le , röptükben vagy  éppen a fészkükből.

          Szembe a Tompa utcában volta tyukpiac, elsősorban  szerdán és vasárnap volt  igazi vásár, nagy forgalom, forgatag,alkudozás, és igazi választék. Csak a pénz volt kevés. Rántani való csirke  minden árusnál , nyolc tiz pár--kisebb, nagyobb--aztán tyukok  párjával vagy  egyenként, liba, -- a zsidó konyha  elengedhetetlen kelléke-- tépve vagy tépetlenül, sőt  kapható volta struccra emlékeztető  pulyka is.

          A fuvarosok feleségei  később jöttek, lehetőleg akkor amikor , már férjeiknek megvolt az első fuvarjuk, esetleg a második, mert akkor már volt miből vásárolni . Ha késtek akkor a férjüket  már a szomszéd kocsmába találták, amint éppen bekapták első decijüket, és ha nem morgott az asszony, akkor ő is kapott egy felest , hogy jobban tudjon alkudni vásárláskor.

           De térjünk vissza a park széléhez annak is a Zsidó korzó felőli oldalához ,ahol csütörtök délutánonként --ekkor volt a cselédlányok kimenője--kisebb-nagyobb csoportokban népviseletbe öltözött lányok sétáltak. Egy idő után néhány katona jelent meg és rövid udvarlás útán , már  párosan sétáltak. Persze az is előfordult , hogy nem jutott , minden fíúnak lány, vagy éppen forditva ,  mert katonáéknál a kimenő sohasem volt biztos.A lányok  elsősorban a "hepehupás" vén Szilágyból valók voltak, a fiuk meg az ország magyarlakta területéről , de voltak helyi fiuk is, akik beleszerettek az egyébként nagyon szemrevaló, mindig kontyot viselő lányokba. Több esetben házasság lett belőle , és a lányok  felmondtak a nagyságos asszonynak , mert férjhez mentek.Ez volt a jobbik eset , mert előfordult az is , hogy a lány "megesett", gyereke lett és akkor , sipirc haza , és az ártatlan szülők járták a kaszárnyákat , hogy nyomára bukkanjanak az apának...

           Havonta egyszer  új lányok érkeztek , ekkor volt a cselédpiac. A nagyságos asszonyok jöttek válogattak aztán beszegődtették a kiválasztott lányt.Az idő mulásával  a cselédlányok száma egyre fogyott, és az ötvenes évek végére meg is szünt. Ez az esemény nagyjából egybe esett a kollektivizálás térhóditásával.

           Ezek a szilágysági lányok, alig  három -négy osztály végeztek , vagy annyit sem , ezért   tizenégy-tizenötéves korukban  már dolgozniuk kellett . Ha otthon nem volt munka ,--és nem volt --akkor szegődtek el  cselédnek, Erdély nagyobb városaiban , de akár a Kápátokon túlra is. Ezt onnan tudom , mert egy véletlen folytán , együtt utaztam egy bukaresti  hölggyel aki éppen itt Szatmáron cselédeskedett és innen vitte el egy akkor katona , később tiszt Bukarestben.Húszonöt év után is nagyon jól beszélt magyarul-ő mesélte el ,hogy mennyi mindent  köszönhet a szatmári cselédeskedésnek. Bár odahaza , a házimunkához értett  saját magát eltudta látni egész kicsi korától , de itt tanulta meg a másról való gondokodást , a városi élet csinját -binját ,a nagy lakás takaritását és a gyerekek gondozását. Szerettel emlékezett cselédsorsáról.