Pali bácsi beszédes ember volt-- fejből sorolta  az ukrán, orosz helységneveket egész a frontvonalig-- de ha az eseményekről kérdeztem, néhány rövid mondat után, elborult a tekintete, és kemény káromkdásokat eresztett meg , és nem volt hajlandó tovább beszélni az eseményekről, hanem onnan folytatta , hogy mikor hazakerült , gátőrnek szegődött, két-három kilóméterre a trianoni határtól, és még jó ideig  a határvonal véglegesitése után is  gyakran járt át a  zöldhatáron, mert számtalan rokona élt  a határ tuloldalán  fekvő falvakban.

            Ez a tanya a kollektivizálást megúszta , mert árterületen volt, igy Pali bácsiéknak még maradt annyi földjük, hogy tisztességesen megéltek belőle, és módjukban állt disznót , tehenet, és szép lovakat tartani. Lovaira  különösen büszke volt, mert valóban  nagyon szépek voltak , nem voltak túldolgoztatva és takarmány is akadt bőven. De teheneire sem panaszkodott mert napi  hatvan liter tejet fejt tőlük. Pali bácsi  úgy ismerte a Szamost mint  én a belvárosi utcákat, sok horgász-halász történetet mesélt amelyekben  akkora halak szerepeltek , amilyeneket , manapság  csak öt-tiz évenként lát az ember.

            Tüzifára soha sem volt gondja , mert neki azt a Szamos "házhoz" szállitotta, olykor a szó legszorosabb értelmében. Ő ,hagyta megszáradni , majd lassan felapritotta. Minden szavából az derült ki , hogy mennyire szereti ezt a vidéket, ezt a csendet ezt a nyugalmat, amit már több mint félévszázada magáénak mondhatott. Pedig a civilizáció villanykörtéje még nem jutott el hozzájuk, igaz , a város zaja, pora , füstje sem. Még sem maradt le semmiről, pontosan tisztában volta világ dolgaival, mert kis elemes rádiója  egész nap müködött ,amikor a  házban tartózkodott.

            Pali bácsi pontosan olyan volt , mint a Móricz-regények parasztfigurája, ezért azóta , ha Móriczot olvasok, Pali bácsi jut eszembe.

               Esős volt a tavasz, csak néhányszor tudtam lemenni horgászni barangolni, nosztalgiázni. A Szamos  állandó jelleggel zavaros volt , és magas vizállású ,úgy, hogy ebben az évben a május elsejei, szinte kötelező  szamosi fürdőzés is elmaradt. Akkor még senki sem gondolt arra , hogy mit hoz a május közepe!

             A gyárba a minőséget fellenditendő egész sor ellenőrző szerv lépett müködésba, és legalább három különböző minőségi szürőn kellett  átmenjen a külföldre szállitandó bútor. A legutólsó, egy  államilag meghatalmazott szerv volt, amelyik nem tartozott elszámolni senkinek, és jogában állt az  egész terméket visszautasitani, ha --szerintük --  nem felelt meg a minőségi paramétereknek. Május  tizennegyedikén olyan hatvan garnitura állt átadásra készen, amikor megérkeztek az állami átvevők. Bizonyos kifogásokat támasztottak a minőséget illetően, ami abból állt, hogy állitólag  lötyogtek kotyogtak, a fiókok A dolog szerintem  hatáseset volt, hogy  egy kis jóindulattal el lehetett volna engedni. Nem igy az átvevők, mert ők kötötték az ebet a karóhoz, hogy nem engedik el. Megindult a lavina, fönökök jöttek mentek, megállapitották , hogy nem kotyog ,így a fél nap azzal  telt, hogy a fiók , hol kotyogott , hol meg nem. Mindenesetre , egy darabot sem vettek át.

             A déli óráktól kezdődően, hirek kezdtek keringeni, hogy a Szamos  percről-percre rohamosan árad. Nem volt mit tennünk , felmásztunk a  gyártetőre és onnan néztük , hogy ameddig a szem ellát --keleti irányba,-- mindenütt a Szamos hömpölyög. Bevallom , hogy mióta magamat tudom ilyennek , még sohasem láttam . Amikor lejöttem a tetőről elmeséltem , hogy a Szamos a város felett olyan mint, a tenger. Volt , aki kiröhögött, de  volt olyan is , aki kiváncsi volt és maga  is felmászott, hogy személyesen meggyőződjön a valóságról.

             Szivem szerint  indulni szerettem volna haza, de erre nem volt lehetőség, mert főnökék  megállapitották , hogy  semmi gond mert az nem lehet , hogy a Szamos kiöntsön. MIndezek ellenére  egy ideges hangulat kezdett eluralkodni az embereken.