A fiatalabb, de hasonló kvalitásokkal rendelkező Szűcs úr a magas szakmai tudás mellett  viccfaragással is foglalkozott, és mindenben megkereste és találta a humort, a dolgok viccesebb oldalát Szivesen ugratta kollégáit akkor is amikor, amikor a szocialista nagyipar a gyárba szólitotta. Volt egy kollégája , aki télen- nyáron kalapba járt,--nem ugyanabba-- és Kálmán bácsi most őt szurta ki  vicce áldozatául. Reggel, amikor a kolléga bejött, és kalapját egy hanyag mozdulattal a kalaptartóra dobta, Kálmán bácsi  alig várta , hogy a kolléga kimenjen valamiért , hogy akcióba léphessen. Vette a kalapot, és az izzadságfogó mögé  egy csik vékony selyempapirt csusztatott-- mindezt ügyesen eligazototta , hogy annak semmi nyoma ne legyen kivülről , sőt belülről sem, aztán a kalapot szépen visszahelyezte a fogasra.

            Amikor visszajött a kolléga, azt kezdte mesélni , hogy olvasta valahol , hogy valami ismeretlen kór miatt bizonyos helyeken az embereknek minden ok  nélkül , csak elkezd nöni a fejük. A kolléga rá sem bigézett Kálmán bácsira, ismervén vicces természetét. Kálmán bácsi viszont egy nap sem mulasztotta el a papircsikok gyarapitását a kolléga kalapjába, ugyanakkor, néha-néha szóba hozta a fejnövekedési ügyet. Egy jó hét útán a kolléga kezdett behatóbban érdeklődni , éppen Kálmán bácsinál, hogy hogyis van az-a fejnövekedés? Kálmán bácsi meg mint aki már nem is nagyon emlékszik a dologra , csak annyit mondott , hogy utána néz a dolognak. De a  selyempapircsikok-- már csak kétnaponként-- de még mindig gyarapodtak a kalap belsejébe. Kálmán bácsi javasolta neki , hogy  azért nem ártana  megnézetni magát egy orvossal. Amikor a kolléga rászánta magát, hogy orvoshz megy , Kálmán bácsi kézbe vette a kalapot és egyesével szedte ki belőle a papircsikokat. A kolléga nem haragudott, örült , hogy nem kapta meg az ismeretlen kórt. Vicceit, történeteit, nyugdijba vonulása után is,  még sokáig  mesélték.(Én is.)

          Nagy strandolásokkal,sétákkal, egy-egy bulival  telt a nyár, felleltároztam  minden bokrot , minden fát, minden forgót, mert érzékelni akartam a változásokat, a Szamos eróziós munkáját, amelyik minden évben átrajzola a partvonalat, és medret.Ahol két évvel  azelőtt porond volt, most kétméteres vizben lubickoltunk,s ahol egykor  a mély vizben harcsáztunk , most alig takarta bokánkat a viz. Mindig változó és mindig ugyanaz, öreg de  mindig kész a megfiatalodásra, éppen ebben áll  örökkévalósága. Aki egyszer megismerte, megszerette, az soha többé nem tudja elhagyni, nem tud haragudni rá, még akkor sem , ha ismeretében tudatában van annak, hogy hányan lelték halálukat benne, hány áldozata van.Nekem , sajnos sok személyes ismerősöm lelte  végzetét a Szamosban. Volt egy év, az  ezerkilencszáz hatvankettes, amikor a nyár folyamán --olyan tiz napig --minden nap  egy, kettő , olykor három áldozatot is követelt a Szamos, csak itt a városi  szakaszon. A városi folklór, azonnal tudni vélte , hogy kiszabadult az éppen városunkban tartózkodó cirkusz krokodilja , és az szedi áldozatait. Mi akkor is mindennaposak voltunk a Szamoson. A Szamost ismerni kell, és mi ismertük, uszótanfolyamra is ide jártunk. Egy kicsit kegyetlen volt , de megérte. A tanitási módszer abból állt , hogy a nagyobb fiúk beledobálták a kissebbeket a vizbe, és hagyták, hogy küszködjenek, kinlódjanak, hogy akarják megmenteni magukat, az életüket , és csak akkor avatkoztak be ha reális veszély volt, ilyenkor sorba kiszedték  az uszni tanulókat, anélkül , hogy valakinek valaha is baja történt volna.

          A segitségre  csak néhány napig volt szükség mert utána már mindenki maga választotta meg azt a távot amit gond nélkül megtud  tenni . A mindennapos gyakorlás során ugy belejöttünk , hogy nyár végére m ár nem okozott gondot a Szamos többszöri átuszása sem. Hát ez volt az én uszótanfolyamom,-- és még nagyon sok másé-- ahol nem a stilus a szépség, hanem a biztonság és az erőnlét volt a fontos. A többi már jött magától, a csónakázás tolóruddal, a horgászás csónakból, csurogva  csendesen a part  fái alatt, majd négy-öt kilométer megtétele után felnyomni a a nagy homokszedő bárkát a kikötőhelyig.

          Volt ebben valami szépség, valami romantika --ha lányok is voltak velünk--valami virtus, amit csak az tud értékelni , akinek feszültek izmai a  hat-hétméteres tolórudon, a csónak sulyától, aki látta  elnyuló árnyékát. a csónak hátánál, a fodrozó vizben, aki harcolt  négy-öt kilós, vagy annál nagyobb harcsával, aki barátságban van  ezzel az őselemmel, amivel jobb szövetséget kötni , megalkudni, mint ellenszegülni.  Szomorú, de olyan is akadt aki önkéntesen  választotta sirjául a Szamost.