Valójában minden, ami a világon történik, eleve elrendeltetett. Hogy mi történik velünk a következő pillanatban, gyakorlatilag már a születésünk pillanatában eldőlt.
Persze nem arra kell gondolni, hogy van valaki (vagy valami), aki (vagy ami) erről dönt, s elhatározza, hogy ez márpedig így és így fog történni...
Nem.
Viszont ha belegondolunk, elég logikus az egész.
A gyermek, amikor megszületik, egyetlen első pillantást fog vetni, nem többet. Ahogy nem fog kettő szót kimondani először (mert az ember egyszerre általában csak egy szót tud kimondani), nem fog két helyen és időben először lábra állni.
Őt még nyilván jobbára a külvilág az, ami egyik vagy másik irányba tereli, befolyásolja. A külvilág, amin nem tud változtatni sem ő, sem más: az pillanatnyilag olyan, amilyen.
Ezt követően pedig minden, de minden mozdulatunk, szavunk és tettünk az innen megtett utunk eredménye lesz. Ha úgy tetszik, véletlenszerű sorozatok láncolata alkotja az életünket, kezdve onnan, hogy megszülettünk.
Ha kilépünk az utcára, persze úgy tűnik, több irányba is mehetünk. Azonban közbeszólhatnak a körülmények, mint például az, hogy el kell mennem boltba, mert nincs itthon kenyér. Vagy dönthetek úgy, hogy nem is lépek ki az utcára, visszajövök a házba - mert fáradt vagyok (vagy alapvetően lusta természetű), s amúgy sincs kedvem kimozdulni.
Ha pedig elindultunk, akkor is csak illúzió, hogy millió irányt választhatunk. Nem tudunk egyszerre kétfelé menni. Ösztöneink, személyiségünk, na meg persze nem utolsósorban a külső körülmények azok, melyek az útirányunkat meghatározzák, ezek meg messze, valahol a nagyon távoli múltban gyökereznek, megváltoztathatatlanok.
Ha pirosra vált a lámpa, megállok (feltéve, ha nem vagyok figyelmetlen, vagy nem döntök úgy, hogy én sietek, ezért gyorsan át kell surrannom a közeledő gépkocsi előtt).
Változtatások persze kieszközölhetők a jelenre, a jövőre nézve, de ezek is sok mindentől függenek. Kész vagyok arra a változásra? Megvan hozzá a kellő erőm, kitartásom (amelyeket az eddigi életem során szereztem, ha szereztem)? Teljesen megfelelőek a körülmények (melyek a múltban alakultak ki)? Biztosan akarom ezt a változást?
Egyszerre nem tudok "tudni változtatni" és "nem tudni változtatni".
Vagy tudok, vagy nem tudok.
Nem elhanyagolható az embernek a személyisége sem (amiből jobb esetben szintén csak egy van). Ez is olyan, ami úgymond magától alakult ki, a fent említett véletlen-láncreakciók egyike során.
De visszamehetünk akár a születésünk előtti időre is. Láthatjuk, hogy az, hogy megszülettünk, szintén csupán egy állomása egy másik, tőlünk akkor még teljesen független láncreakciónak. Szüleink, az ő körülményeik, az ő személyiségük, az őket körülvevő emberek: mind-mind csupa-csupa láncreakció, a maga véletlenszerűségével, megváltoztathatatlanságával.
De akár visszamehetnénk évezredekre, évmilliókra is: gyakorlatilag a végtelenségbe nyúlik ennek az eredete (a mi eredetünk), és senki sem tudja, pontosan hol kezdődött, és hogy hol ér majd véget a történet...