Vámpír sztorik 5. rész

Gábor vallatása

Gábor haragtól gyűrött arca elsimult. Nem tudtam hogyan ölhet meg így fegyvertelenül, de tapasztalt vámpírként biztosan képes volt rá. Igazából azt éreztem, hogy mélyen legbelül, reménykedik abban, hogy kimagyarázzam magamat a slamasztikából. Úgy láttam, hogy Gábor kedvel engem, de hogy miért az egyelőre titok maradt előttem.

–Hát ő… izé. –Nem volt túl diplomatikus a kezdésem.

–Élvezted? –Kérdezte kifejezéstelen arccal, nem tudtam hogy mi a jó válasz. –Jó érzés volt, amikor széttrancsíroztad a testét és felnyaltad az aszfaltról a vérét?

Undorodtam magamtól, valóban ezt tettem. Nem is értettem, hogy voltam képes eddig bele se gondolni.

–Egyáltalán nem, magamon kívül voltam. Te is mondtad! Nehéz körülmények között változtam át. Teljesen váratlanul ért az egész, de nem vagyok szörnyeteg ő volt az egyetlen.

–Érdekes, akkor biztosan nem volt más?

–Nem volt. De hát ez normális nem? A vámpírok embereket ölnek nem?

Megjelent egy két járókelő a néptelen utcában.

–Menjünk be, a többit megbeszéljük a konyhában.

–Mondta Gábor.

Gábor kulcsra zárta a konyhaajtót. Talán már túl voltam az életveszélyen. Úgy éreztem végre megtudok valamit a vámpír létről. Épp ideje volt már. Az apró szobában balra egy asztal, jobbra egy ócska konyhapult és egy hűtőláda volt bezsúfolva. Leültem az asztal melletti székre. A tapasztalt vámpír leült elém és egyik könyökével az olcsó gumiabroszra nehezedett, bal lábát a jobbra helyezte és keskeny orrú cipője fölényesen felfele nézett. Egész jelleme kifinomult volt, mint egy furcsa komornyik.

–Mi elvegyülünk az emberek között, álcázzuk magunkat. Aki nem ezt teszi, annak bujdosnia kell, városról városra menekülnie a rendőrség elől. De vannak olyan vérszomjas vámpírok akiket, ez cseppet sem zavar.

–De én nem tartozom közéjük. –Esedeztem. –Alig egy napja változtam át!

–Hiszek neked, de rajtad fogom tartani a szemem. És ha még egy ilyen történik, azonnal megöllek!

–Értettem. –Motyogtam, miközben az ölembe néztem. –És most mi lesz? Nyomozni fognak utánam? Egyáltalán vámpírként tartanunk kell az emberektől?

–Egyáltalán nem, de nagy számban ránk is veszélyesek. Ezért sem örülök annak, ahogy elbántál azzal a lánnyal, túlságosan feltűnő. Előbb vagy utóbb egy nyomozó fog kopogtatni az ajtónkon és akkor vége a nyugalomnak.

Remek, most már egy rejtélyes alaktól is tartanom kell, aki lefolyókon közlekedik, és a rendőrségtől.

–Sajnálom, de esküszöm azóta nem tört rám ahhoz fogható vérszomj!

Gábor hátra dőlt székében és csont fehér ujjaival egy kicsit dobolt az asztalon.

–Ki változtatott át? –Kérdezte.

–Mária volt a neve, harminc körüli nő volt, nagyjából emlékszem, hogy nézett ki.

Gábor elővette az újságot és elém tolta a cikket. Apám és anyám arca mosolygott vissza rám egy fekete fehér képről. Szüleim láttán görcsbe rándult a torkom, küszködtem a könnyeimmel.

–Igazán sajnálom a szüleidet. Hogyan történt az átváltozás?

–Mária rajtam feküdt, fogait már mélyen a húsomba vájta, éreztem hogy már nincsen sok hátra. Majd mintha egy hang utasított volna, felkeltem az ágyról, a nőt pedig csakúgy ledobtam magamról. Hihetetlen erőt éreztem, azóta nem tapasztaltam ahoz foghatót, hallottam az egész várost, mindent láttam, mindenkiről tudtam lelki szemeimmel, és ekkor öltem meg a lányt.

–Előfordul a fiatalokkal, hogy ilyesmit tesznek, megbolondulnak a friss vámpír vértől. Viszont a te műved azzal a lánnyal, egy egészen új szint volt.–Feszengve vártam Gábor ítéletét az üggyel kapcsolatban. –Bár szerintem csak Mária vére vette el az eszedet.

Megkönnyebbültem a szavak hallatán. Gábor ezután nyugodtan hátradőlt székében, és kibontotta kontyba kötött haját, kiment a vallató üzemmódból. Rövid haja egy csomóban összeállt és viccesen hátra felé nézett.

–És te hogyan változtál át? Emlékszel még rá? –Kérdeztem Gábort.

–Engem is egy nő változtatott át úgy háromszáz éve.

Hirtelen köhögés rohamot kaptam a szám hallatán.

–Hogy, hogy mi?

–Negyvenévesen lettem vámpír, jól látod, a vámpírok nem öregednek. Egyszerű paraszt családba születtem, nagyon szegények voltunk. Már alig emlékszem a történtekre, csak a fontosabb dolgok maradtak meg. Öten voltunk testvérek, én voltam a legfiatalabb. Egyszer egy öreg nemes úr jött el hozzánk. Fiatal szolgákat keresett, azt mondta a szüleimnek, hogy jobb életet nyújt majd nekünk. Végül rám esett a választás, a többiek már túl idősek voltak, és nélkülözhetetlenek a ház körül. Volt valami furcsa annak az embernek a szemében, ahogyan méregetett. Sajnos nem puszta szívjóságból fogadott be. Nagyon kedvelte a fiatal fiúkat. Tizennyolc évesen kidobott az utcára a gazember. Hónapokig koldultam a városban, végül az éhhalál kerülgetett. Szerencsére pont rám talált egy gazdag úrinő. Megszánt engem, befogadott én pedig a szolgálatába álltam. Mindemellett egy csodálatos szerelem kerekedett közöttünk. Huszonnyolc évesen már elég pénzt összeszedtem, hogy saját lábamra állhassak, de nem bírtam elhagyni őt. Ekkor mondta el nekem a titkát, hogy az éjszaka halhatatlan teremtménye. De nem ijedtem meg tőle, sőt szinte csodáltam! Elvakított a szerelem, egy forró éjszakán tett engem is vámpírrá. Lenyűgözött az erő, a gyorsaság, az érzékek, a legszebb ajándék, amit valaha kaptam. Aztán eszembe jutott az első gazdám és bosszúra szomjaztam.–Gábor itt egy pillanatra megállt és nyelt egyet. –Ha teheted, sose szívd öregember vérét, borzasztóan savanyú az ízük. Miután végeztem vele úgy nézett ki, mint egy sápadt, aszott múmia. Végig könyörgött az életéért. „Kérlek, ne ölj meg, pedig én őszintén szerettelek!” Undorító volt. Persze fény derült tettemre és úrnőm féltve őrzött titkára. Fegyvert fogott a város és felgyújtották a kastélyt, nem tehettem semmit. 

–Sajnálattal hallom. És a lányod Alíz, tőle van? Ő is háromszáz éves?

–Nem, a lányom egy halandó nőtől született, az egészen más szerelem volt, sokkal józanabb. Felajánlottam neki a véremet, az örök életet, de ő visszautasította a halhatatlanságot és én ezt tiszteletben tartottam.

–És Alíz hogyan lett vámpír, te változtattad át?

–Örökölte, húsz éves korában hagyta el a halandóságot. És te, meg akarod bosszulni a szüleid halálát?

–Igen, meg akarom ölni Máriát, biztos vagyok benne. De hogyan lehet megölni egy vámpírt? Van valami vámpír képesség, ami segíthet? Mondjuk, át tudok változni valamilyen állattá?

Gábor elmosolyodott, halkan kuncogott mély bariton hangján.

–A vámpírok nem tudnak semmi ilyesmit, a képességed majd attól függ, hogy emberként milyen voltál.

–Ez hogyan működik?

–Nehéz megmagyarázni, például a sportolók sokkal erősebbek lesznek egy átlagos vámpírnál. Gyorsabbak, magasabbra ugranak, képesek pusztakézzel csontokat törni, vagy akár téglafalat átütni. Azok, akik inkább az eszükkel voltak jók, jobban képesek embereket manipulálni, akár vámpírokat is. De ennél sokkal bonyolultabb az egész. –Gábor egy kicsit felfele nézett, mint aki keresgéli a gondolatokat a fejében. –Úgy hallottam, hogy a szűz vámpírok varázslatra is képesek, bár ez eléggé nagy marhaságnak tűnik. –Mondta majd elnevetgélt érces hangján. Felvillanyozott a gondolat, téglafalakat áttörni, bár lehet, hogy Gábor itt túlzott egy kicsit. –Miért te milyen voltál emberként? Biztosan emlékszel még rá. –Kérdezte.

–Én az a fajta kívül álló voltam, különc. Viszont sokat sportoltam, úsztam, néhány versenyre is elmentem, de nem voltam valami nagy szám, a főiskolán hobbiból pedig kick boxoltam.

–Érdekes, kickboxos, vízi vámpír. Ilyenről még úgyse hallottam. De még nem tehetsz semmit, nem vagy még elég erős és egyébként is csak több zűrt okoznál.

Elfogadtam Gábor ajánlatát, egyelőre csak annak örültem, hogy épp bőrrel megúsztam. De egy kérdés nem hagyott nyugodni.

–Ha el akartok vegyülni az emberek között, akkor mit esztek? Hogyan vadásztok?

Gábor felkelt az asztalról, és a nagy régi hűtőhöz sétált. Olyan volt akár egy fagyos, fehér koporsó. Gábor elővett egy kulcstartót és kinyitotta a vaskos fém lakatot. Attól féltem, hogy egy halálra fagyott csövest fogok benne találni. Szerencsére csak piros, műanyag tasakok sorakoztak a gépben, hátul már méretes jégkristályok borították a zacskókat. Gábor kiküzdött egyet hátulról, lerázta róla a jeget és letette az asztalra. Apró víztócsa gyűlt körülötte, ahogy olvadozott a szoba melegében.

–Maradjunk annyiban hogy jó a kapcsolatom a helyi véradó központtal. Ez lesz a vacsorád. Remélem, megfelel.

Gábor majd felállt és kiment konyhából, én pedig egyedül maradtam a véradagommal.

* * *

Végül én is elhagytam a konyhát műanyag zacskós vacsorám után. És elolvastam a cikket, ami rémes tettemről szólt. Eléggé pontosan leírták a gyilkosságot, olyan gyomorforgató részletekkel, amik nekem is újnak számítottak. Szerencsére senkihez sem kötötték az esetet, egyelőre. Felmentem a szobámba és csak a régi életem járt a fejemben a család, amihez tartoztam, az iskola, a barátaim, még ha az a kevés is, hiányzott, egy normális élet. Égett a mellkasom a gondolattól hogy többé már nem kaphatom vissza.