+18

Élet tanár úr

Sok lány életében eljön az a pillanat, amikor holtpontra jut, és egy megváltó faszra van szüksége, ami kipókhálózza a beszáradt pináját, és újra elindítja felfelé a domboldalon. Én is átéltem ezt, és most, évekkel később, a „megmentőm” temetésén, jó érzés erre visszagondolni.

Tizenhat éves voltam akkor, és az életem csak és kizárólag a tornáról szólt. Minden nap, suli után, hosszú órákat töltöttem el edzéssel, keményen küzdve, és elszántan harcolva, hogy elérjem a célomat, a hőn áhított olimpiai aranyat. Amikor lefeküdtem, a hatalmas versenyekről álmodtam, amikor felkeltem, vidáman pattantam ki az ágyból, arra gondolva, hogy megint huszonnégy órával kevesebb van hátra a Nagy Napig, és még az iskolában töltött idő alatt, az unalmas, értelmetlen tanórákon is csak ez járt az eszemben. Csőlátásom volt, és a sporton kívül semmi sem érdekelt: nem jártam el bulizni, nem jártam plázázni a barátnőimmel, nem néztem a szennyet közvetítő gagyi adókat a tévében… és ez nem volt egészséges így. Néha mindenkinek szüksége van egy kis lazításra, hogy élvezze az életet, és kiengedje a gőzt… de én ezt sem engedtem meg magamnak.

Körülbelül félévente mentem csak el szórakozni, általában az osztállyal, és akkor nagyon jól éreztem magam. A többiek „szűzkurvá”-nak csúfoltak, mert nem akartam lefeküdni senkivel, de pár srácot mindig lekaptam a buli hevében; az orális szexet csak szórakozásnak, csintalankodásnak tekintettem, mert az igazira vártam, a „szőke” „hercegre”, akinek először odaadhatom magam. Mint mindenben, itt is maximalista voltam. Na, nem mintha ne lettek volna jelentkezők. Igaz, mint minden tornászlánynak, nekem is apró melleim voltak (vannak), de ezért bőségesen kárpótoltak érzéki vonalaim, melyeket sok évi kitartó tornának köszönhettem. Szép arcocskám, kecses és fürge kezeim, karcsú lábaim, lapos hasam, és a rikító vörös hajam gondoskodtak róla, hogy minden fiú megpróbáljon a kedvemben járni. Nem az ő hibájuk, hogy egyiküknek sem sikerült becserkésznie. Egyszerűen túl éretlenek voltam hozzám, és én ráadásul mindig is a komolyabb, öregebb férfiakhoz vonzódtam, akiknek már volt egzisztenciájuk, egy kis pénzük, és tudták, mit kezdjenek az élettel. Szűzen, ilyen szép idomokkal, előttem álló sportkarrierrel, ráadásul igen művelten és céltudatosan, nagyon ígéretesen alakult az életem: egyszerű feladatnak tűnt keresni egy szerethető, okos, pénzes, humoros férfit, aki boldoggá tehet egész életemre, miközben én csak a sportnak élek. Vagy mégsem?

Állandóan csak hajtottam, hajtottam, és hajtottam, és ennek meg is lett a következménye. Elértem azt a pontot, ahol kiakadtam az állandó tekeréstől, és elvesztettem a fonalat. A jegyeim tragikus hirtelenséggel leromlottak, gyakran leestem a tornaszerekről, a bokám is kificamítottam, a legjobb barátnőmmel összevesztem, nem tudtam semmire sem odafigyelni… és akárhogy küzdöttem, az erőlködéstől csak rosszabb lett. Amikor helyettem Alízt, a botlábú kis szukát nevezték egy rangos versenyre, akkor betelt a pohár. Kis híján idegösszeomlást kaptam, és napokig csak az ágyamban, párnák között sírtam. Azon pedig, amit a barátnőim tanácsoltak nekem, még jobban megrökönyödtem: azt mondták, hogy azért nem tudok koncentrálni, mert még szűz vagyok, és ez megzavarja az agyamat. A legokosabb dolog, amit tehetek, pedig az volna, hogy megdugatom magam, lehetőleg egy minél keményebb és vadabb fasszal, és attól minden jobbra fordul. Röhej. Azt hittem, hogy csak szívatnak, de kiderült, hogy halálosan komolyan gondolták, amit mondtak. És itt jön be a képbe Gyuri bá.

Gyuri bá már hat éves korom óta volt az edzőm, és olyan volt nekem, mintha az apám helyett apám lett volna. Az igazi apám négy éves koromban lelépett otthonról, és magamra hagyott az anyámmal. De Gyuri bácsi támogatására mindig számíthattam, minden személyes dolgot megbeszélhettem vele. Gyakran vendégeskedett nálunk, sőt, egy időben eljárt vacsorázni az anyámmal. Gyuri akkor már túl volt a negyvenen, de nagyon jó formában volt, bármikor bemutatott nekünk pár mozdulatot a gerendán, vagy a korláton, annak ellenére, hogy láncdohányos volt. Azon a napon, amikor egy hét szünet után újra bemásztam az edzésre, a többi lány kicikizett, Gyuri bá pedig nem is foglalkozott velem. Mintha ő is szégyellt volna engem, és ennél rosszabbul már tényleg nem érezhettem magam. Aztán, az edzés végén, behívott magához az irodájába. Nem kell hozzá nagy dramaturgiai érzék, hogy rájöjjön a kedves olvasó, hogy ez az ember, akit szinte apámként tiszteltem, vette el végül a szüzességem.

-Kati. Katicám. Nem lehetett nem észrevenni, hogy mennyire leromlott a teljesítményed az utóbbi időben. Nem tudsz odafigyelni az edzéseken, nem dolgozol teljes erőbedobással, és nem mersz ugrani. Jól ismersz, Katica, én nem vagyok a szavak embere, ezért nem fogok köntörfalazni. Kimondom, amit gondolok. Én is ismerlek már téged, és ismerem a tinilányok lelkivilágát, hiszen rengeteggel dolgoztam már együtt. És így naná, hogy tudom, mi a bajod.

-Igazán? –kérdeztem butuskán, mert még én sem tudtam volna megmondani pontosan, mi a bajom.

-Igen. Tudom, milyen hatalmas harcos vagy te. Megpróbálsz csak a tornára koncentrálni, és minél kevesebbet foglalkozni a fiúkkal. De ez nem mehet így a végtelenségig. A legtöbbeknél a törés 13-14 éves korukban következik be, de te nagyon, nagyon erős vagy, és kihúztad tizenhat éves korodig. Minden tornászlánynál eljön az a pont, amikor úgy érzik, valami lehúzza őket a földre, úgy érzik, van valami a lábuk között, ami ellehetetleníti a mozgást. És ez a dolog nem más, mint a szüzességed. Igen, csak rád kell néznem, és látom, hogy szűz vagy.

-É-É-Énn… Hát… ez igaz, mester… De…

-Csak nyugi. Tudom, hogy ez hatalmas teher. Megőrizni az ártatlanságod, kitartani a nászéjszakáig… de hidd el nekem, amint megszabadulsz a súlytól, ami beléd fészkelte magát, ettől az idióta tehertől, amit Isten beléd rakott, minden könnyebb lesz. Úgy érzed majd magad, mintha repülnél, mintha nem hatna rád a gravitáció… Képesnek érzed majd magad mindenre! És én azért vagyok itt, hogy segítsek neked megkönnyebbülni.

-M-Maga rohadt vén pedofil! H-Hogy képzeli ezt!? –ezt mondtam, de nem ezt gondoltam. Valójában, a lelkem legmélyén, olyan mélyen hogy azt el sem tudom mondani, örültem neki, hogy valaki ennyire gyengéden, ennyire megértően bánik velem, átérzi a problémámat, és felvet egy ötletet a megoldására.

-Jaj, Katicám, ne mondj ilyeneket, légy szíves! Hadd mondjak valakit! Nem lenne jobb, ha egy olyasvalaki venné el az ártatlanságod, aki ismeri a tested minden porcikáját, aki ismeri, hogyan gondolkodsz, és aki tudja, hogyan kell bánni veled? Hiszen tíz éve már, minden nap látjuk egymást, és együtt dolgozunk, egy célért! Nem lenne jobb, ha olyasvalaki szabadítana meg a tehertől, aki érti a dolgát, tudja, hogyan kell a lehető legkevesebb fájdalommal elvenni a szüzességed, úgy, hogy később ne kelljen félned a szextől? Kire bíznád inkább a dolgot: egy tapasztalt férfira, vagy egy nyálas ficsúrra? Nézz körül odakint! Nézd meg a fali tablókat! Csupa olyan lány, aki Európa-, Világbajnokságokon, meg Olimpiákon ért el dobogós helyezéseket! És mi a közös bennük? Én edzettem őket, és a kilencven százalékukat én vezettem be a szexualitás világába!

-D-De ez akkor is perverz!

-Jegyezz meg egy dolgot, Katica, ami igazán hasznodra válhat életed folyamán! Nem az a perverz, amire mások azt mondják, hogy perverz, hanem az, amit mi annak vélünk! És ha te is úgy élveznéd a dolgot, mint én, akkor hogy lehetne az perverz? –mondta, és a vállaimra tette erős kezeit. Akkor már tudtam, hogy lekerül rólam a bugyi azon a délutánon. Ahogy csókokkal halmozta el a nyakamat és a vállaimat, libabőrös lettem egész testemen. Éreztem magamon a cigaretta-szagú leheletét. Valami furcsa módon azt is szexinek találtam. Felállított, és megcsókolt. Tényleg értette a dolgát. Annyira ellentmondást nem tűrően dolgozott, hogy hamar benedvesedtem. Felültetett az íróasztalára, és tovább puszilgatott, majd elkezdte simogatni a testemet. Hatalmas tenyerébe vette a picike melleimet, és azokat izgatta. A testem minden pontját bejárta az ujjaival, minden izmot átdolgozott, amiket ő formált meg annyi év kemény munkájával. Azt is mondhatnám, hogy ez volt a munkája gyümölcse.

Nem is igazán emlékszem, hogyan kerültek le rólam a ruháim. Szinte hipnotikus transzba estem, és ő azt csinálhatott velem, amit akart; de persze nem használt ki, mivel igazi úriember volt Gyuri bácsi. Ledöntött az asztalára, és a szájával meg az ujjaival kezdte kényeztetni a puncikámat. Emlékszem, akkor még nem borotváltam a nemiszervem, és vörös bunda húzódott a lábam között. Erre a bemelegítésre szükségem volt: mindig is vékony lány voltam, és persze a hüvelyem is érzékeny volt, nagy törődést igényelt. Nem is tudom mennyi idő telt el így, de a végén már igazán hangosan nyögtem, pedig még sehol sem tartottunk. Egy másik sráccal is kipróbáltam már a pettinget, persze, ő fele ilyen ügyes sem volt, Gyuri bácsi mögött pedig évtizedes tapasztalatai álltak. Aztán lassacskán ő is levetkezett. A szerszáma igazán hatalmas, félelmetes volt, egy pillanatig azt hittem, el is szaladok. De megkeményítettem magam, összecsuktam a fogsoromat, belekapaszkodtam az íróasztalba, és felkészültem a legrosszabbra.

-Hé, ne ilyen idegesen, Katica! Csak lazíts! Azt akarod, hogy beléd törjön a peckem? –kérdezte Gyuri bácsi. Ettől kicsit megkönnyebbültem, és vártam a nagy pillanatot. Először csak a farka végét tette belém, gyengéden, ahogy azt kell. Ez egész kellemes volt. Sokáig elvoltunk így. Aztán éreztem, hogy akadályhoz ütközik a pénisz. Mint egy átszakítandó célszalag, egy áttörendő fal, úgy helyezkedett el bennem a szűzhártyám. Azonban egy másodpercnyi határozatlanság nélkül, Gyuri bácsi ledöntötte a falat, és én kivéreztem az íróasztalára. A fájdalom belém hasított, de én tűrtem, ahogy csak bírtam; egy aprócska sikoly nem hagyta el az ajkaimat. Gyuri bácsi nem elégedett meg ennyivel. Addig erőltette a dolgot, amíg én is elkezdtem élvezni a szeretkezést, és hangos kiáltással élveztem el. Nem is volt olyan rossz. Egyáltalán nem volt rossz. Sőt, egész kellemes volt. Nem is tudom, mitől féltem. Azokban a pillanatokban a föld felett repültem három méterrel, és nem is akartam leszállni onnan.

-Ügyes voltál Katica! A legtöbben úgy sikítanak, mint a disznó, mikor levágják! De te… Az istók faszát, ez aztán jó volt! Gyerünk, szedd össze magad! Holnap te mész a versenyre Alíz helyett! –naná, hogy megnyertem azt a versenyt. Most, tíz évvel később, két olimpiai érem, egy lábtörés, és egy gyerek után, túl a csúcson, elégedett vagyok. Mindent kihoztam az életemből. Van egy irodalmár férjem, egy cégem, és pont elég pénzünk, hogy ne kelljen a jövő miatt aggódnunk. És mindezt ennek az embernek köszönhetem, aki akkor felismerte mire van szükségem. Ennek az embernek, aki a koporsóban fekszik, mert elvitte a tüdőrák.

Ahogy körbenézek a gyászolók között, rengeteg volt és jelenlegi tornászcsillagot látok. Mintha csak a Nemzeti Sport egyik számát nézegetném. És a sok bajnokban, istenadta tehetségben egy a közös pont: ez az ember emelte fel őket a porból, ő vette el a szüzességüket, a segítségével váltak sztárrá. És ez egy olyan titok, aminek mindörökre titoknak kell maradnia. Az ilyen sötét titkok azok, amelyek valójában előre viszik az emberiséget, és amiket a társadalomnak, vagyis az idióták hatalmas halmazának sosem szabad megtudnia… mert belepofáznának az olyan dolgokba, amiket sosem érthetnek meg. Ez pedig… a hozzáértés hiánya… a legjobb dolgokkal is végezni tud…