Te, velem jössz 17.

            Én nem megyek többet abba  cukrászdába - jelentette ki Szeréna közvetlenül a munkaidő lejárta előtt, mert már unom, ezért úgy gondoltam , hogy ma hozzám megyünk az én kis garzonomban -  ma úgy is én fogom elmondani életem egy olyan részletét, ami számtalanszor kényszeritett arra , hogy könnyek között hajtsam álomra fejemet, és az is előfordult, hogy könnyekkel  ébredtem. És most ne gondolj, valami halálos szerelemre, mert arról szó nem lesz, hanem valami egészen másról, amire senki nem számitott - nem is számithatott.- az én gyönyörű nővéremet  egy húszonötéves srác halálra gázolta, alig száz méterre a lakásunktól.

            Amikor ezeket a szavakat kimondta Szeréna, szemeit elöntötte a könny és percekig nem tudott megszólalni , csak törölgette a szemét és néha megpróbálta folytatni a történetet - sikertelenül. Rodika is meghatódott, de nem tudott mit mondani, ezért bölcsen hallgatott, de néha  megsimogatta Szeréna haját, aki csak nagyon lassan  nyerte vissza erejét.De erőt vett magán, és egyszer csak felpattant, kiment a konyhába  és kávét főzött. A kis lakás minden zegét- zugát átjárta a kávé illatt. Szerénának már a kávéillatt is használt mert néhány perc múlva rezignált mosollyal de mosollyal tért vissza. Rodika felszólitotta , ha fáj ez a téma akkor ne mesélje el most, talán majd máskor amikor  erősebb lesz amikor nem kerül annyira a történetének a hatása alá.

            De Szeréna ragaszkodott  hozzá , hogy ha már belekezdett akkor elmeséli , mert az az idő sohasem fog eljönni, amikor ő ezt a történetet könnyek nélkül eltudja mesélni. Kortyolgatták a frissen főtt kávét a hüvös szobába. Szerénának többszöri nekifutásra  sikerült elmesélnie , hogy mi történt a baleset után. Mondatai  nehézkesek  szaggatottak voltak és értelmezése is nehézségbe ütközött. Még sem hagyta abba, Rodika többszöri felszólitására sem. Nem akart gyengének mutatkozni - pedig olyan gyenge volt  olyan esendő olyan árva.  Egy cseppet sem hasonlitott ahhoz a nőhöz aki képes volt  ittason, egy olyan férfi nadrágjába kotorászni akivel azelőtt még csak köszönő viszonyba sem volt. Most egy megviselt fáradt, de nagyon elszánt nő ült mellette, akiről ha nem ismerte volna nem tudta volna feltételezni , hogy mire képes. Tagadhatatlanul frusztrálta a nővéréről való beszélgetés - és mégis igénye volt rá kimondjon olyan szavakat amiket nem minden nap mond ki az ember. Amikor fiatal sofőrről beszélt sugárzott belőle a gyülölet, ám amikor a nővéréről, akkor a szeretet a fájdalom dominált minden szaván minden mozdulatán.

           Rodika rájött , hogy miért nem akart a cukrászdába menni a mai napon , mert ő már tudta , hogy ezt a történetett nem mtudja sirás nélkül elmesélni. Aztán elképzelte , hogy hogyan is nézett volna ki a cukrászdai asztalnál , kávé vagy italok társaságában  fájdalmasan sirva.

          Aztán megis jegyezte, hogy tudja ám, hogy miért nem akart cukrászdába menni  Szeréna. Ő csak bólintott helyeslően.

- Tudod, mindenkinek nagyon nehéz volt anyámnak,  apámnak, és nekem is. Emiatt mindannyian magunkba fordultunk és csak a bennünket ért sérelemmel fájdalommal foglalkoztunk. Eszünkbe sem jutott egymás vigasztalása, pedig az biztos könnyebbé tette volna a szomorú esemény elfogadását feldolgozását. Anyám egész nap sírt , apám egyre többet ivott, lassan már minden délután  tök részegre itta magát , és azzal fenyegetőzött , hogy ha megtalálja a lánya gyilkosát,  ő maga küldi a másvilágra. Ezeket a szavakat akkora elszántsággal mondta , hogy az ember beleborzongott, és szabályosn félt attól, hogy erre a csekedetre valóban képes lenne.

          Nekem az esték voltak a legnehezebbek, mert mindig együtt aludtunk és minden este sokat beszélgettünk, minden féle komoly és komolytalan dolgokról - és ez a idill egyik napról a másikra végérvényesen megszakadt. Álmomban is megjelentek a miértek  - talán azért mert túl sokszor tettem fel ezt a kérdés magamnak, vagy akár az Uristennek a nap minden órájában. A mai napig nem tudom elfogadni azt, hogy egy ilyen ártatlan, jóságos,  gyönyörü tizennyolc éves lányt ilyen kegyetlenül, felelőtlenül szőlitson magához az úr. Szeréna néha hosszabb rövidebb szüneteket tartott és gyakran cserélgette zsebkendőit - egész lénye tele volt fájdalommal dühvel , haraggal. Akkora igazságtalanságnak tartotta  a történetet , hogy azt képtelen volt megemészteni. Olykor, amikor teljesen kiborult még olyanokat is képes volt álmodni , hogy sikerült visszahozni nővérét a sírból. Percenként  változott a hangulata, néha már úgy nézett ki , hogy uralja a helyzetet és a hangulatát, és a továbbiakban képes normális hangnemben beszélni. De amikor megint kiejtette a nővére nevét  ismét eluralkodott rajta a sírógörcs.

          Szeréna poharakat vett elő, és valami diólikőrt. Töltött a poharakba, és már éppen emelni kezdte a poharát, de Rodika megelőzte  és poharat felemelve azt mondta , hogy nem hajlandó tovább szomorú dolgokról beszélni - beszéljenek inkább valami vidámabb eseményről. Szeránán látszott, hogy szivesebben beszélt volna valami egyébről, ami távol esik ettől a letargikus  hangulattól, de nem jutott eszébe semmi. De Rodika szándékosan dobta be a témát, hogy lássa , hogy Szerénát képes kihúzni a letargából vagy sem. Ám amikor Szeréna kijelentette , hogy neki nem jut eszébe semmi - Rodika már készen volt az újabb témafelvetéssel.

- Talán ha  röviden vázolnád , hogyan volt a főkönyvelővel a tegnapelőtt délután - akkor talán  úgy neked is nekem is elmúlna a nyomott hangulatunk.

- Te aztán értesz ahhoz , hogy visszazökkents a való világba - nagyon jó hogy itt vagy, mert ha most egyedül lennék akkor egész este sírnék , vagy még tovább is. De azt nem mesélem el , hogy volt a tegnapelőtt a főkönyvelővel , de hogyan " felvételiztem" nála azt elmondhatom.

- Az is jó csak mondjad - de csak akkor ha vidám.

- Lehet , hogy nem olyan vidám - viszont hasznos - mert az előző munkahelyemen kifelé állt a szekerem rudja. Amikor megjelentem nála a kérvényemmel - természetesen kicsipve magam- néhány hivatalos mondat után azonnal rákérdezett , hogy hajadon vagyok - e. Mondtam neki , hogy igen, de akkor még nem gondoltam hogy annyira belemenős. Hanem fel állt és közelitett hozzám. És akkor már láttam hogy egyik kezével a zsebében a farkát markolássza - ami így nadrágon keresztül is elég méretes darabnak látszott.

- Ne is mond, ismerem!

-Tudom. - nem sokat beszélt csak annyit mondott, ha számithat a barátságomra, akkor ott fogok dolgozni. Én elsősorban a munkára számitottam , de már ha ez volt a feltétel, akkor attól sem riadtam vissza. Rövid csend utána két nőből kitört a nevetés.