Az én városom, és környéke 74.

             Csak néhány napig birták a legények a lányok társasága nélkül, mert hazaérkezésük után három nappal, már megint készültek Póliékhoz. Elhatározásuk gyors volt és  megmásithatatlan.Felnyergelték legszebb lovaikat, azzal a nemes szándékkal, hogy felhagynak legényéletükkel és az összes velejáró szabadsággal, szabadossággal. Mert teljesen belehabarodtak az özvegyekbe, akik szépségükkel ügyességükkel , már régen  kiüzhetetlenül beköltöztek a szivükbe. Már nem érdekelte őket semmi és senki, csak egyetlen dolog lebegett előttük, hogy azt a két asszonyt magukénak  tudják , még mielőtt valaki más lecsapna rájuk - mert azoknak legalább olyan szükségük van rájuk, mint amennyire számukra nélkülözhetetlenek ők.

             Elhatározásukat tett követte , és következő nap reggelén már indulásra készen álltak. Nagy volt a távolság Póliékig, ezért, ha alkony, vagy este előtt oda akartak érni, akkor idejében elkellett indulniuk. Szerencsére nem volt  nagyon hideg, ezért csak kevéssé gondoltak a farkastámadás lehetőségére. Pedig kellett volna, mert málháikban  sok minden illatos húsféle ,kolbász szalonna , de még nyers hús is rejtőzködött, amit a farkas érzékeny orra akár egy kilóméter távolságból is képes megérezni, és akkor nem sokat gondolkodik ,hanem az orrára bizza magát és nyil egyenesen megy a számára kellemes illatok irányába.

              De ők most meg úszták, mert a közelben még nem tartózkodott farkas falka, igy nem is találkozhattak velük.Estére járt az idő amikor megérkeztek - és bár a lányok várták őket, arra  nem számitottak , hogy ilyen hamar vissza térnek. De tudták azt is hogy mit ígértek, és egy pillanatra sem feledték , hogy az ígéret szép szó, betartani is jó.

             Egy kiadós csók után segitettek behordani a csomagokat a fiúknak,  aztán Sára kézen fogta Sándort, és gyors léptekkel magával vitte saját házába.

Pólinak  viszont János kapta el a derekát, majd ölbe vette és átvitte a szobába.

 Aztán mindkettőjükön kitört a szerelmi láz, és késő éjszakáig ölelték csókolták egymást. Már éjfélre járt az idő amikor Póli átküldte Jánost , hogy keritse elő Sáraékat , mert most már illene valamivel megkinálni a legényeket - mivelhogy az előétel már megvolt ! János át is ment,  szólt Sándornak, és Sárának , hogy ha késve is, de lesz vacsora is, úgy hogy tartsanak egy kis szünetet , ha egyébért nem,  akkor némi energiapótlás céljából.

              Kisvártatva asztalhoz űltek , jól ettek és a pohár fenekét is többször szemügyre vették. Egy olyan felszabadult érzés keritette  hatalmába mind a négyüket, ami csak akkor jelentkezik amikor az ember , nagyon boldog , amikor érzi , hogy van mellette valaki, akire számithat, amikor elkerülik a fájdalmak a gondok - de legfőbbképpen a magány. Igy ért véget az özvegyek története - vagyis nem egészen  igy, mert a következő év őszén  - két nap eltéréssel -  Pólinak is Sáranak is kisfia született. Az apák nagyon büszkék voltak asszonyaikra, és az asszonyok gyermekeik apjára.

                                              Utószó.

              Egy több mint százéves legendát, történetet próbáltam életre kelteni - amit felmenőimtől hallottam több változatban is - több mint hatvan évvel ezelőtt.Mindezek ellenére nagyon sok fehér folt  volt benne, amit a saját szegényes fantáziámmal igyekeztem kiegészteni. Két özvegyasszonyról van szó és arról , hogyan jutottak özvegyi sorsra -  fiatalon. Az egész történetet végig kiséri a babona, a hiedelem, a boszorkányság az ördöngősség, éppen úgy mint ahogy végig kisérte, az  akkor élt falusi emberek életét is. Nem voltak ők sem jobbak,  sem rosszabbak mint mások, csak más sorsot szabott ki nekik  a Jóisten. Türelemmel kitartással viselték sorsukat, amiben a legnehezebb a magány elviselése volt. Ez hajtotta őket előre, hogy újra megtalálják azt a társat, aki minden bizonnyal örökké velük marad.

               De nézzük meg azok sorsát is,  akiknek kisebb nagyobb szerep jutott 

a történetben. Póliékat,  a  volt apósáék a gyerek megszületése után egyre  gyakrabban látogatták, és azt mondták, hogy a kis fiú egy kicsit az ő unokájuk is, mivel a keresztségben a János és Kálmán nevet kapta. És úgy is viszonyultak a gyerekhez, mint az igazi nagyszülők.

               Cikát még  néhány évig látták végig csoszogni a falu fő utcáján. Ilyenkor mindig meglátogatta Póliékat is. Lábtörlőt , seprőt vitt ajándékba, és szivesen fogadta el ,a Póliéktól kaptt élelmiszereket ennivalókat , amit sohasem múlasztott el meg köszönni. Aztán egy nap eltünt.Szélsebesen terjedt el a halálhire. Temetésén az egész falúu népe jelen volt - de a siratók kórúsából hiányzott az ő hangja. Sirja felett mindkét felekezet papja búcsú beszédet mondott. Egyszerű fejfáján csak egy annyi szerepelt : Cika.

Sírhantján még  sokáig lehetett friss virágot látni , pedig senki hozzátartozója már nem volt  - csak Póliék, meg Sáráék meg a falu népe. 

                                       V É G E.