Te, velem jössz 16.

            Szeréna arca nagyon szomorű volt - Rodika még soha nem látta ilyen elborúltnak, azt viszont már tudta róla , hogy semmiért nem szokott elszomorodni.

- Na jó - akkor mesélek én, ha megmondod, hogy hol tartottunk. Szerénának ismerős volt a kérdés, hiszen gyerekkorában édesanyjának is mindig meg kellett mondania , hogy honnan folytassa a mesét.

- Hát, hogy anyosodék meg édesanyád is megfigyelés alatt tartottak.

- Pontosan - ahogy mondod!- és még ez nem is volt elég, mert még apósomat vagy apámat is képesek voltak utánnam küldeni, ha nagy ritkán egyedül mentem el vásárolni , vagy a fodrászhoz.  Napról napra egyre jobban éreztem a súlyát a szülők általi nyomásnak, és ugyanakkor azt is, hogy mennyire hiányzik a férjem aki megvédhetne  a mindenféle feltételezésektől. Meggyőződésem, hogy valaki tele beszélte a fejüket mert annak előtte  soha nem tettek ilyet.  A legbosszantóbb az volt , hogy bennem,  még félrelépésre utaló gondolatok sem fogalmazódtak meg, pedig, ha senki másnak nem , de magamnak bevallottam , hogy nagyon hiányzik a férjem , de mindig a férjemre gondoltam , nem egy férfira. Számomra akkor nem létezett más. Sohasem tudtam meg hogy anyámék miből meritenek információt vagy akármit. Beszélgetéseink  alkalmával próbáltam , rájönni , hogy  mi adja az insprációt nekik a kétkedéshez. Nem tudtam meg , hanem eldöntöttem , hogy  ez valami velük születtt deviencia , amit már ki sem lehet űzni belőlük. Mind ezek ellenére nem tudtam megszokni ezeket, és egyre az járt az eszembe , hogy haza jön a férjem , akkor úgy ott hagyom őket, mintha soha nem is tartoztam volna hozzájuk. 

            Sajnos ezek a gondolatok , úgy elhatalmasodtak rajtam , hogy már szinte látszott rajtam - és hiába ismertek egy vidám valakinek, napról napra egyre jobban eluralkodortt rajtam a szomorűság a magambafordulás. Ha eddig mindig én kezdeményeztem a beszélgetést amyósommal és anyámmal , ezidőtájt  már úgy elvoltam nélkülük , hogy szinte kerültem őket és ha  valamit mégis meg kellett beszélni  az egyszerüen nehezemre esett.

            Közben azért telt az idő,  gyönyörű tavasz bomlott ki a télből, és én is egyre gyakrabban kellett keresgéljek a szekrénybe olyan cuccok után amelyek még rámjöttek, anélkül, hogy a varrásai foszlásnak  legyenek kitéve. Hizásnak indultam  rendesen,   nagyon hasonlóan az előző gyermekkel való terhességemmel. A   hasam növekedésének még örültem is mert  némileg megnyugtatott, hogy anyósomék nem tételezik fel rólam , hogy babával a hasamba esetleg rossz utra térek.

           Amikor kontrollra mentem azt javasolta a doki , hogy  sétáljak minél többet a friss levegőn - anyósomék viszont minden áron pihenésre  akartak kényszeríteni, akkor, amikor mindössze annyi dolgom volt , hogy magamat és a gyereket ellássam. Minden egyebet ők elvégeztek helyettem. A kivűlállók meg irigykedtek , hogy nekem milyen jó dolgom van. Mert ugyebár minden szemszögből másképp látszanak a dolgok.

          Minden esetre  én lassan készülődtem a szülésre , és meg voltam győződve , hogy saját számitásaim szerint a férjem  talán egy héttel hamarabb hazajön, mint ahogy  szülnék. Ez a tény megnyugtatott egy kicsit, és megpróbáltam felülemelkedni az otthoni súrlódásakon. Szerettem volna , hogy mire a férjem hazaér, mindent a legnagyobb rendben találjon, hogy még azt is elfeledje , hogy valaha, valamiféle téves feltételezés vagy annak a gyanuja  állt volna fenn.

           Valami hasonló gondolat virusa támadhatta meg anyámékat is, mert  szülésem előtt olyan egy hónappal, szinte  egyik napról  a másikra minden megváltozott. Megint nagyon kedvesek voltak bezélgettek , elkisértek sétálni és ott segitettek ahol éppen szükségem volt rájuk sőt ott is ahol nem.Én meg megpróbáltam úgy elfogadni őket, amilyenek. Nem voltam túlságosan vallásos, de eltudtam képzelni a szentlélek jelenlétét - hogy esetleg az szálta meg őket. Lehet , hogy csak azért mert éppen pünkösd táján voltunk.

           Hamarosan hazaérkezett a férjem, a legnagyobb pechére  már nem voltam olyan állapotban - a legnagyobb sajnálatomra  - hogy rendelkezésére álljak a nap bármelyik órájában. Mert ő éppen kihevert csődör státusába diszelgett én viszont csak  csökkentett  fordulatszámon voltam képes a szexuális életre. Ez abban állt hogy egy héttel a szülés előtt  a férjem még odafurakodot hátulról , hogy megkapja ami neki kijár. Megjegyzem én sem voltam ellenére, nem is lehettem , mert valóban nagyon élveztem a dolgot, csak tudatlanságom mérsékelt, mert  egyszerűen a babát féltettem.

           Fura helyzetben voltam a férjemmel is, mert első napokban semmiről sem tudott beszélni csak a katonaságban véghez vitt dolgairól, meg arról , hogy mennyire kiván engem. Hazudnék, ha azt mondanám , hogy én nem kivántam , de valami belülről arra figyelmeztetett, hogy itt az ideje a leállásnak mert rövidesen megszületni kíván a baba. Ezt a tényt elég rosszúl viselte a maga húszonhárom évével. Jobban várta , hogy megszüljek mint én, mert még nem tudta , hogy a szülés utáni várakozási idő lényegesen hosszabb mint a szülés előtti.

            Nem sokára megszületett a második kislányom - simán nagyon hamar a világra hoztam , még az ovos és a nővérek is megdicsértek , hogy milyen ügyes vagyok. Én ezt tudomásul vettem, bár nem értettem , hogy miben voltam ügyes , hiszen én csak az  általuk  kimondott utasitásokat követtem. Egy hét múlva engedtek haza kórházból - igaz nekem úgy tünt, hogy legalább egy hónapig voltam bent.

            Nagyobbik kislányom már járt amikor a huga megérkezett. Eleven mozgékony gyerek volt  ami jól is jött mert kellőképpen igénybe vette a férjem idejét. A nagy szülők is boldogok voltak , legalábbis annak mutatkoztak. Ám a későbbiekben kiderült , hogy nem is örültek  annyira gyereknek , mint amennyire mutatták.

- Hogy -hogy nem őrültek?

- Úgy, hogy az derült ki - mert másoktól visszahallottunk egyet- s mást.

- Például mit?

- Jajj , ezt nem most akartam elmondani, de ha így rákérdeztél akkor elmondom most.

- Na mondjad.

- Az nem derült ki, hogy ki mondta anyósom, vagy anyám , de nem is érdekes, de olyat mondtak , hogy az nekem nagyon fájt. Azért fájt mert nem gondolkoztak , csak beszéltek, azt hitték , hogy ha ők nem élnek házas, szexuális életet , vagy azon már rég túl vannak , hogy annak esetleg teherbeesés,   szülés lehet a vége, akkor én a húszonegy éves koromban is hasonló helyzetben vagyok. Hát nem igy volt, én nagyon is alkalmas voltam a gyermekszülésre, a férjem meg a megtermékenyitésre.

 Ők azt nem tudták , vagy nem akarták tudni esetelg nem hitték, hogy semmiféle védekezési módszerhez nem lehet hozzájutni - vagy bármiféle beavatkozás - ami a gyerek  elvételére irányúl súlyos börtönbüntetéssel jár, úgy az anyára nézve, mint arra aki a beavatkozást végzi. Pedig tudták, hiszen naponta lehetett olyan eseteket hallani, hogy  X vagy Y megpróbálta elvétetni gyerekét - ezért több éves bötönre itélték.

- De mondjad már , hogy mit mondtak!

- Azt mondták, hogy  én úgy szaporodok mint a nyúl! - mintha én a gyerekeket egyedül csináltam volna -és én ezt sokáig a férjemnek sem mertem meg mondani!