Volt egy esténk arra, hogy egy zseniálisat alkossunk. Nem akartam amatőrnek tűnni, ezért a hamis útleveleket és személyiket már egy hónapja elkészítettem, biztos, ami biztos alapon. A csoportunk együtt fog elmenni a reptérre, s ekkor még nem áll szándékunkban meglépni, mivel buknánk egy ingyen utat Franciaországba. Szóval a repülőn még ott kell lennünk, vagyis a leszállás utáni percekben a nagy kavarodás közepette lenne a legkönnyebb fájó, könnyes búcsút vennünk a rabtartóinktól. Semmi erőszakot nem alkalmazhatunk, hiszen ha kiderül, hogy mit cselekedtünk így is nyakunkat veszik, hát, még ha lerugdosunk egy-két embert a lábáról… Egy szóval lopakodnunk kell, ami nem is olyan zseniális és több mint, valószínű, hogy nem kerül be a történelemkönyvekbe. Hogy is nézne ki? A világ legnagyobb sunnyogása, amire akkor derült fény, mikor már 80 évesek leszünk és éppen az öregek otthona verandáján készülődünk napi bingó partinkhoz, mikor megjelennek a vadászok és körbe röhögnek minket. De azért kedvesek is velünk, mert hoznak nekünk virágot, meg bébi kaját, amit meg tudunk enni fogak nélkül is.

- Brooks olyan csalódott képet vágsz, gondolom azért, mert nem lesz akció dús a szökésünk. De hidd el, így jobb lesz!

- Ronnie ígérd meg nekem, hogy nem megyünk öregek otthonába és nem eszünk passzírozott répát meg tököt.   

- Öhm, most se eszünk ilyeneket, úgyhogy nem értem..

- Jójó! Csak ígérd meg nekem és kész!

- Rendben, ha te ettől olyan boldog leszel.. Megígérem..

- Köszi. És most pedig aludjunk, mert holnap nagy nap lesz.

- Aludj jól és álmodj répákkal – vigyorgott rám gonoszul Ronnie, pedig nem is tudja, hogy miért rettegek ennyire. Bárcsak én is tudnék hinni magamban annyira, mint amennyire Ronnie. És éppen, hogy álomra hajtottam fejem máris zseniális szikra lobbant csodálatos agyamban, ami azonnali kivitelezést igényelt.

- Ronnie, kelj fel azonnal!

- Most aludjak gyorsan, vagy keljek fel azonnal? Döntsd már el, hogy milyen pozitúrában kívánod megkeseríteni az életem!

- Kapd össze magad! Szükségünk lesz egy gumikacsára, egy jó szelet steak-re, aztán egy üveg skót whiskey-re és csak hogy biztos legyek benne egy 1999-es Sailor Moon-os képregényre. 

- Sailor Moon? Tényleg? Mit akarsz? Segítségül hívni a Marsot? Esetleg a Jupitert?

- Ha folytatod seggbe rúglak, és te meg a Holdon kötsz ki! – s miután mindezt elintézettnek vettem, rohantam régi barátunkhoz Jaxson-hoz, aki ugyan félig kobold, de eme tulajdonságának köszönhetően vannak olyan kapcsolatai, amikre most azonnal szükségem van. A kollégium épülete, amiben a lányokat és fiúkat külön szállásolták el (nem mintha hatalmas akadályokat kéne leküzdenie valakinek, ha netalán úgy tartaná kedve és meglátogatná az ellenkező nemet, de hát lássuk be: nincs erre alkalmas hímnemű egyed ebben az iskolában, akiért ennyi kockáztatás megérné) témához visszatérve: a koli öreg, tele átjárókkal, titkos ajtókkal, persze csak azok számára, akik tudják, hogy mit és hol kell keresni. Ugye az nem kérdés, hogy én arra érdemes vagyok-e… Így tudom, hogy a Sir Pearcyval és Lord Hamington képe között van egy titkos átjáró, ami levezet az udvarra. Eddigre az őrök már a kocsma pókerben olyannyira elmélyedtek, hogy egy trolltámadást se észlelnének, így nem lesz kihívás eljutnom Jaxson-ig. (A kocsma pókert ismételten onnan tudom, hogy a játékot jómagam tanítottam nekik, számítva rá, hogy a későbbiekben hasznát veszem, és valóban, azóta rengetegszer megtérült eme szolgálatom.) Szóval a szökésem a tervek szerint alakult és félszerzet barátom ajtajában állva biztosan tudtam, hogy soha többet így meglógni nem fogok tudni. Vagy azért mert már nem leszek itt, hogy megtegyem, vagy, mert elkapnak, és olyan őrséget rittyentenek a szobánk elé, amihez minimum egy tank és ágyú szükséges, hogy szétrobbantsam. 

- Oh Brooks, ilyen késői órán mi járatban felém?

- A személyikért jöttem, bár tudom, hogy holnapra volt megbeszélve, de…

- Akadna más is. Értem. A papírok itt vannak, de komolyan azt hiszed, hogy kinéztek 21-nek?

- Azzal te ne foglalkozz! Szóval holnap meglógunk innen, de jó lenne, ha Párizsban lenne egy „jó ismerősünk”, valaki hasonló, mint te. Nincs valami kuzinod, vagy valami? – persze tudtam, hogy van neki, már előre kinyomoztam, de kíváncsi voltam, hogy valóban annyira meg lehet e benne bízni, mint gondoltam. Ravaszkás mosollyal az arcán végül méltóztatott válaszolni:

- Hogyne volna! Neked mindig lesz ismerősöm, a neve Baptiste, és keresd a Saint-Martin boulevard-on. Mondd, hogy az én ajánlásomból mentél és akkor minden rendben lesz. Egyébként sajnálom, hogy elmész, mert a kevés megbízható ügyfélhez tartozol. No de mindegy, ezt a börtönt én se bírnám. Sok szerencsét.

- Köszi Jaxson! Minden jót! – vigyorogtam rá, mert hát azt mondta rám, hogy megbízható, pedig csak érdekorientált vagyok, de ha neki a két fogalom összeegyeztethető, akkor nekem is…  

Visszaérve a szobánkba Ronnie már újra húzta a lóbőrt, de a steak, whiskey, gumikacsa, és Sailor Moon társaságában. Mindig is kíváncsi voltam, hogy vajon honnan tudja ezeket ilyen gyorsan beszerezni, de úgysem árulná el, mert nem adhatja ki a forrását. Végül is nekem rendben van, mert azt kérek, amit akarok, cserébe elég, ha nem tudom, hogy honnan van. Alig várom a holnapot! S most már tudom, hogy semmi nem állíthat meg minket, mert barátok vagyunk, akik ha kell, kifordítják a világot a négy sarkából. Ezért aztán vigyázat mindenki, mert feltörünk, mint a láva és nyomot hagyunk magunk után, abban biztos lehet az emberiség.