Vasárnap dél körül tértem magamhoz.

   Addigra már az ágyamban voltam, összekoszolt utcai ruhában és alvadt vérrel a homlokomon. Túlzok, ha azt mondom kétségbeestem, mert annyira kábult voltam, hogy még a fejemet se bírtam mozdítani. Odakint zuhogott az eső, azt legalább tisztán hallottam. Úgy tűnik a jó idő, csak egy napig tartott. Hányingerem volt, így sajnos meg kellett erőltetnem magam a felkelésre. Nagyon nehezemre esett. Alig bírtam mozogni, fájt a kezem, a homlokom és a fejem teteje, az utóbbi már rettenetesen. Úgy tántorogtam, mintha az egész estét átvedeltem volna. Inni biztosan ihattam, mert borzasztó bűze volt a lehelletemnek. Alig értem oda a budira, le se tudtam guggolni a vécé ülőkéhez, amikor sugárban jött ki belőlem az anyag. Hívjuk már így jó, gondolok azokra is, akik éppen esznek az olvasás közben. 

              Kimerítő volt visszaadni az anyatermészetnek azt, amit egyszer már felhasználtam, de mindegy. Megtöröltem a számat, megmosakodtam és ha már a fürdőszobába is sikerült betáncolnom magam, akkor le is tusoltam. Reménykedtem abban, hogy majd felfrissülök, de lófaszt. Ugyanolyan kábultan éreztem magam és azt se tudtam, mihez kezdjek magammal. A derekam köré csavartam a törölközőt és a konyhába indultam.

               Leültem a székre és a fejemet támasztva, próbáltam visszaemlékezni az előző napi tetteimre. Ha hiszitek ha nem, az utolsó ép gondolatom az volt, hogy abban a kocsmában ültem és a sörömet szívtam. Jól emlékeztem rá, hogy kívántam, na meg persze arra is, hogy az a nyomorék Máté akkor szállt ki Flórával az autóból. Ám ami utána történt, már nem tudom. Hiába is erőltettem, semmi nem ugrott be. Itt valami nincs rendben. Ha nem emlékezek a tegnap estére, honnan tudhatom, hogy sikerült-e a próbatétel? Mi van, ha egész este ott maradtam a kocsmában és rongyra ittam magam? Így talán már meg is van a magyarázat a sebre a homlokomon. Biztos belekötöttem egy gyári melósba, aki rajtam vezettem le az üzemvezetője iránt érzett gyűlöletét. Te jó ég, akkor nem is hajtottam végre a próbatételt?

                 Nem hagyott nyugodni a gondolat. Nem bírtam elviselni, hogy egyszerűen semmi nem ugrik be a tegnap éjszakáról. Járkáltam fel és alá a lakásban, majd amikor a szobámba értem, valami különös dologra lettem figyelmes. Egy fehér papír lógott a levegőben, úgy a fejem magasságában. Először azt hittem, hogy pókhálón csüng, nem csodálkoznék ha így lenne, mert eddig nem takarítottam a helyet. Odasétáltam a mozdulatlan papírhoz és bambán bámultam.

           Addigra már meggyőződtem róla, hogy semmi nem tartja, hanem pont a levegőben lóg. Hiába is szeltem át a tetején, majd az alján a tenyerem, nem találtam cérnát, amivel esetleg pontos magyarázatot találnék a fizikálisan lehetetlen dologra. De miért is csodálkozom én? Kinek a hét próbáját kell végrehajtanom? Kikről mesélt nekem tegnap előtt Fábrel? Na, tessék akkor nehogy egy levegőben lógó papírdarab látványától hugyozzam már össze magam. 

              S amíg azon filóztam, hogy a bánatos francba lehetséges az, hogy egy papír lóg a szoba közepén a levegőben, addig nem is vettem róla tudomást, miszerint írás is van rajta. Persze, ilyen ez az ember kap egy pofont és utána kezd el gondolkodni, hogy miért is? Ígyhát a kezembe fogtam a papírt, magam felé fordítottam és valami hihetetlen amit benne láttam, mert állítom, soha életemben nem találkoztam még ilyen fura betűkkel. Utólag kiderült, azért mert fejjel lefelé fogtam a papírt. Ezután már mindjárt könnyebb volt kiolvasni a betűket.

         Gratulálok, Runiel!

        Sikeresen végrehajtottad a harmadik próbatételt! Sajnos tovább folynak az tárgyalásaim az Angyalokkal, így     nem tudok még visszatérni, ezért írásban tájékoztatlak a negyedik próbatételről, ami a következő: Rúgasd ki a kollégádat! (Misit)

                                                                        Sok sikert!

                                                                           Fábrel

             A levél elolvasása után, nem tudtam eldönteni hogy nevessek vagy csak szimplán gyűrjem össze a papírt és azután nevessek? Komolyan egy őrangyal ír nekem levelet? Ezt hogy képzeljem el? Fogja magát, félre vonul az angyalokkal összeült kerekasztalától és elmegy a postára vele? Vagy amíg én odakint a belemet kiokádtam, addig besettenkedett a szobámba és felvarázsolta a levegőbe a papírt? Hogy kell ezt értelmezni?

             Jól van, akkor tehát meg is van a következő gaztett. Azért azt jól tette, hogy pontosította a próbatételt azzal, hogy odapöccintette zárójelben Misi nevét. Nehogy aztán Tarjás Leventén álljak bosszút. Bár jobban belegondolva, alóla szívesebben kirúgnám a létrát. Misivel se vagyunk jó barátok, nem is bánom hogy keresztbe kell tennem neki, legalább nem fog untatni a nyavalyás autós dolgaival. Viszont ma vasárnap van, azaz hátradőlök és élvezem a harmadik próba sikerét. Lövésem sincs róla, hogy hajthattam végre, mi lett Flórával és Mátéval, de felesleges miattuk lelkizni. Ők is kicsesztek velem annak idején. Sok sikert. Na ezzel a két szó kijelentésével, aztán nem győzöm majd halmozni a szerencséket. Egyelőre azzal is megelégedtem volna, ezen a másnaposos hányásokkal teli, fáradékony vasárnapon ha valami normális filmet közvetítenek a tévében. De nem. Mindenütt csak a nyafogós, romantikus sorozatok, a vámpírhistóriák, amelyek premier idejükben sem zavartak sok vizet. Nekem viszont ezekkel kellett beérnem. Kipattogtattam egy csomag kukoricát, csináltam egy bögre teát és az ágyból néztem a tévét. Mondhatni, a megrázó szombati küzdelmes napom után, megérdemeltem a henyélést. 

             Az a nyamvadt pattogatott kukorica! Még hétfő reggel is a liháját szedtem ki a fogaim közül. Sikálhattam én fogkefével, az a világért sem akart kikortódni onnan. Idegesen indultam dolgozni. Nem tudom konkrétan miért voltam olyan nyűgös, de valahogy minden idegesített engem, ami odakint körülvett. A gyalogosok, a kerékpárosok és a mosógépzenét bömböltető autók is. Haladtam a járdán, előttem szerencsétlenkedett két kisiskolás fiú a mobiltelefonjával. Akkora táska volt a hátukon, hogy még én is belefértem volna. Meg ne mondja már nekem valaki, hogy annyi tankönyvre lenne szükségük, második vagy harmadikor korukra. Nem lehettek tíz évesek se. Persze, azt a kicseszett telefont annyira nyomkodták, hogy én se balra, se jobbra nem bírtam kikerülni őket. Felbőszülten rájuk szóltam mire ők ijedt reagálást és azonnali járdaszélre való siklást alkalmaztak. Alaposan rájuk hozhattam a frászt, de nehogy azt higgyétek, hogy különösképp zavart volna. Rent Krisztiánt gyötörte volna ezért a lelkiismerete. Hát engem nem!!!