A vasútállomás csak tíz percre volt innen, így nem kellett megismételnem a mágiát a hosszadalmas babona érdekében. Még egy darabig tartani fog. Bravó, Rent Krisztián teljesítettem neked a harmadik próbatételedet de a hamarosan Flórával együtt fognak elföldelni. A baj csak az volt, hogy ez a lány egész séta alatt untatott engem a nyavalyás szövegével. Nem tudom miről beszélt, mert én száz évvel ezelőtt éltem ezen a világon, szóval az elkényelmesedett szlengek használata miatt, amiket képtelen voltam értelmezni, még egy szót se bírtunk váltani egymással. Többször is ráparancsoltam, hogy fogja be a pofáját, de nem ő beszélt tovább. Végre valahára, elértük a vasútállomást. Megismétlem, végre valahára mert már azon voltam, hogy az út kellős közepén fojtom meg. 

                Bementünk a kivilágított aulába, ahol találkoztunk egy-két hajléktalannal de nem foglalkoztam velük különösképp. Ők viszint nagyon is odáig voltak Flóráért és ennek hangot is adtak. Nem bántottam érte őket. Ennek a lánynak az utolsó útja lesz, had gyönyörködtesse magát. Viszont amikor kiértünk a vágányokhoz, odavezettem a sínek elé. Szembefordítottam magammal, így neki háttal a síneknek, ahol hamarosan cafatokra fogja szabdalni az érkező vonat. Bár még nyomát sem láttam egynek se, de már attól el fogja veszíteni az eszméletét, ha rázuhan a hatalmas kövekre. 

- Olyan jóképű vagy - mosolygott rám, egyik szemével nem is rám nézve, hanem a vállam fölé, persze csak a kábulat hatása miatt. 

- Tudom - kacsintottam rá és a mellkasára helyeztem a tenyeremet. Olyan erővel löktem rajta, amekkorával csak bírtam. Természetesen nem löktem el méterekre, nem is az volt a lényeg, hanem az hogy a sínekre zuhanjon. Ez sikerült. Nyekkent egy hatalmasat és nem moccant utána. Beverhette a fejét és előbb merült álomba, mint sejtettem. 

Mint aki jól végezte dolgát, zsebrevágtam a kezemet és elsétáltam onnan. Azért azt jó lenne tudni, hogy mikor jön a kiscsaj halálvonata. Érdekelne. 

- Most büszke vagy magadra? - szólított meg egy nagydarab, hosszúhajú fickó, aki éppen szemben állt velem. Nem ijedtem meg tőle még ha háromszor is akkora lehetett mint én. Nem volt egyedül, egy alacsony, rövid, tejfölszőke hajú csajjal volt, és valószíná az egész jelenetet láthatták. Nem nézhették jó szemmel amit Flórával csináltam és most gondolom jöhet a szokásos mutasd a körmöd történet. 

- Mi van hegylakó, nem jutott mára levágni való fej? - biccentettem felé, majd elismerően nyugtáztam a rögtönzős szöveget, amiért Rent Krisztiánnak lehettem hálás. Mivel a lelkünk egy testben szorongott, bár most én voltam az aki dominált, így nem csoda ha beugrott tőle egy-két beszólás. Tudtommal 1912-ben nem nagyon használták az efféle szlengeket. 

- Én is úgy voltam vele, de aztán kénytelen voltam magamra venni a dzsekimet, mert neked köszönhetően lesz ma még egy skalpom! - felelte, a tőlem hat méterre álló, magas férfi. Valóban nagyon érdekes dzsekit viselt. Nem csak engem, de gondolom még Rent Krisztiánt is elbűvölné vele. Fekete, bőrszerű anyagból lehetett, gallérja olyan magas volt, hogy nem láttam tőle csak az orrnyergétől felfelé az arcát, a dzseki alja pedig leért a földig. 

- Mi van, tán kisemmizted drakulát? - jelentettem ki, leginkább szemrehányóan mint kérdően, azután alapos szemrevételezést futtattam le a társán. Fiatal lányka volt, szerintem egyidős Flórával de az arca nem a szép gyermekkorról árulkodik, mint ahigy a haja ábrázata sem. Mintha higanyba mártották volna. Szemöldöke nem is volt, vagy talán a vakító lámpafénytől nem láthattam olyan tisztán. Az egyetlen dolog amitől lánynak tűnt, az a kövér ajka volt. Goromba tekintete, széles állkapcsa, ökölbe szorult keze és széles terpeszállása alapján, sokkal inkább a férfi bokszoló csapatba sorolnám. - Látom magaddal hoztad a kislányodat is! Már vége az estimesének?

A csaj erre felvonta az egyik szemöldökét, pedig esküszöm innen nem láttam csak ahogy a bőre megnyúlik.

- Elintézhetem, Betond? - kérdezte a társától, mire a férfi előrenyújtotta vastag karját.

- Ne aggódj, Tina ezt én megoldom, te inkább hozd ide Flórát! 

              Tina, legalább már tudom a nevét. Felsóhajtott, gondolom annyira szeretett volna hidegre tenni engem, de a bébicsősz elvette a kedvét. Van ez így. 

- Szóval Betond - mosolyogtam a nálam nagyobb leendő ellenfelemre és elkezdtem felé sétálni. - Te akarsz engem lenyomni? Még normális neved sincs!

- A Betond, két fiú név keveréke, akiknek az egyesüléséből létrejöhetett - segített ki, ingerült hangnemmel Tina, aki heves léptekkel sétált el mellettem. - Keménykedés helyett, inkább gyakorolhatnád a humorod hitelesítését, te pojáca! Könnyű megbabonázni egy ártatlan lányt ehy magadfajta semmirekellő démonnak!

          Ezt már zokon vettem.

Ám mielőtt visszaszólhattam volna neki, Betond elindult felém. Nem úgy, mintha bele akarna zúzni a betonba, hanem mintha barátságos beszélgetésbe szeretne kezdeni. 

- Nézd, az már biztos, hogy nem ahhoz a testhez tartozol, akiben éppen vagy - kezdte magyarázni, professzorokhoz méltó tapasztalattal és mellé kézmozdulatokkal. - A mi Kolóniánk, éppen azért jött létre, hogy a magadfajta démonokat elpusztítsák egyszer s mindenkorra! Nem tudom hallottál-e már a Csikós Kolóniáról? 

           Úgy tettem, mintha annyira nagyon belemerültem volna a gondolkodásba, de persze ez csak a látszat volt. Na jó, egy röpke pillanatra elkönyveltem amit Betond mondott és meg kell hogy mondjam, valahonnan nagyon ismerős nekem a Csikós Kolónia. Már akkor is létezett, amikor én voltam gyerek. Egy szerencsétlenül járt kölyök alapította még 1878-ban, hogy minél több hozzá hasonló egyént gyűjthessen, akiknek abban segíthessen, hogy ne úgy járjanak, mint ahogy ő. Tudjátok hogy járt az alapító Csikós Gergő? Hét éves korában felgyújtotta a családját házastól, mert nem bírta irányítani a vele született különleges képességét. Irányítani tudta a tüzet. A poén az volt az egészben, hogy segített vagy háromszáz emberen. Csak éppen a saját apján, anyján és a testvérein nem tudott.

- Csikós Kolónia? - hümmögtem, az egyik kezemet ökölbe szorítva, ütésre készen. - Lássuk csak! Nem ugrik be!

Erősen meglendítettem a kezemet de öklöm nem jutott fel magasra a fickó arcáig. Ez a Betond egyszerűen csak kirakta az alkarját a feje elé, az én öklöm pedig lepattant róla. Meg se tudtam rendesen ütni. Még az én karom rándult meg az ütéstől. Ez nevetséges.

- Próbáld a tökét, nálatok fiúknál az bevethető támadás! - hallatszott a flegmatikus hangon történő tanács, a tejfölfejű lánytól akiéppen akkor sétált vissza mellettem, a vállán Flórával aki ahogy hallottam, kezdett ébredezni. Ekkorra már a kifelé vezető automata ajtónál állt, Flórát pedig egy padra fektette le. Alaposan rávilágított a felette lévő lámpa fénye, és csalódottan tapasztaltam, hogy egy karcolást sem okozott neki a zuhanás. 

- Tina, velem vagy egyáltalán? - nézett rá, oldalra billentve nagy dinnye fejét Betond.

- Mit akarsz, húsz kiló a gyerek vaságyastól, a démon meg aki benne ül egy idióta! - vetette oda, szemrehányóan Tina, amikor pedig bosszúszomjas tekintetem találkozott az övével, a nyelvét kimutatta rám és a középső ujját is. 

- Ebből elég! - üvöltöttem, s újabb támadásba lendültem. Nem akartam ezekre a szánalmas semmirekellőkre pazarolni a drága időmet. Mindkét öklömmel addig addig ütöttem Betondot, amíg végül el nem találtam arcon. Amikor sikerült, felnyögött, de ugyanolyan haszontalan következménnyel járt, mint amikor engem Máté megütött. Betond se sérült meg, meg se moccant, csak a feje billent picit oldalra. Vastag ujjával félresöpörte szeme elől a tincseit, majd Tina felé fordult. A kiscsaj unottan sóhajtott, majd a kézfeje alatti részre koppintott. Gondolom ezzel azt szándékozta jelezni, hogy sürget az idő. A rohadt kis pimasz!

            Betond felém fordította fejét. Szinte semmit nem láttam az arcából, csak a szemeit. Innen közelről vettem csak észre, hogy az egyik kék volt, a másik pedig barna. Jócskán ledöbbentett a látványa. Sajnos olyannyira, hogy abban a pillanatban meg is feledkeztem a harcunkról. Lendületből előrehajolt és olyan erősen homlokon fejelt, hogy elterültem a betonon. Kezeim lábaim szanaszét hevertek a testem körül és totál nem emlékszem rá, mikor tértem magamhoz.

     A lényeg az, hogy sikerült a harmadik próbatétel is!