Szombat reggel, irgalmatlan nagy fejfájásra ébredtem. Semmire nem emlékszem, legfőképpen arra, hogy mikor kerülhettem ágyba. Amikor észrevettem magamon, hogy utcai ruhában feküdtem, ijedten néztem jobbra és balra. A szőnyegen egy összetört kerámia malac hevert, amitől úgyszintén nem tudok. Tudtommal, annak a malacnak, itt mellettem lenne a helye az éjjeli szekrényen, most viszont a szoba másik végében volt, a tévé mellett. Nagyon különös, mégis hogy a picsába kerülhetett oda? Az egyetlen ok, amiért törötten kellett a földön hevernie, hogy esetleg mérgemben odavágtam volna. Arra viszont emlékeznék. Rendben, lehet hogy nem viselkedem elég szótfogadóan amióta új testben lakok, de ha mégis elönti a szar az agyamat, miért vezetném azt le egy ártatlan kerámia tárgyon? Annyi eszem még nekem is van, hogy az a szerencsétlen malac nem tehet a nagyapám ostoba tettéről.

            Lerúgtam magamról a takarót és a konyhába indultam. Ott is. A csempén telis tele bögre darabok hevertek, az egyik darabkába bele is léptem, de nagy mázlim volt, hogy nem szúródott a talpamba. Mi a jó franc történt itt az este. Betörtek? Persze most kell fájnia a fejemnek is, nehogy bírjak gondolkozni, hogy miért törnek össze a lakásban a tárgyak. 

           Összesöpörtem a bögre és a kerámia malac darabkáit, utána pedig kiültem a konyhába. Nagyon elhatároztam, hogy beszerzek egy kicseszett kávéfőzőt, mert a reggeli ital nélkül én minden reggel zombi vagyok. Úgyis a héten volt fizetés, biztosan nem verne hanyatt egy kávéfőző megvétele. Ám még mielőtt nagyobb költekezésbe kezdtem volna, mint a villám, úgy hasított a következő gondolat a fejembe. Valentín nap van. 

                Annak ellenére, hogy a hét nagy részében zuhogott az eső, ma verő fényes szép napra ébredtünk. Úgy beszélek mint az egyszeri ember, akinek tetőtől talpig hepi lesz a napja. Pedig nem így van. Majd szétszed a nyugtalanság, reszketek és azt kívánom, bár nap vége lenne. Ismerős az érzés, amikor annyira tartasz egy dologtól, hogy úgy érzed, mintha állandóan kakilnod kellene? Tudom, nem kell, én is voltam reggel vécén, de az a gyomorgörcsölő érzet, úgyanúgy bennem maradt a járdán sétálva. Húha, nagyon előrehaladtam, szóval az a helyzet, hogy felkaptam egy kabátot és útnak indultam. Talán ha előbb teszem meg Flórával a rettenetes dolgot, akkor hamarabb túl leszek rajta és a nap hátralevő részében rommá ihatom magam. Nagyon bántott a dolog, hogy pont azzal kell kitolnom, akibe fülig szerelmes vagyok. Jól emlékeztem rá, hol lakott, egy általános iskola mellett, fain kis két emeletes családi házban, ami előtt volt egy lejtős kocsifeljáró betonból. Azon általában a kisiskolás gyerkőcök gördeszkáztak. Emlészem amikor náluk aludtam, többször is a deszka kerekeinek a csikorgására keltünk fel. Egészen addig, amíg az én Flórám ki nem ment és el nem zavarta onnan a kis huligánokat. Nem akartak ők rosszat, csak játszani akartak, de az anyatigris nem kegyelmezett nekik. 

          Meg is érkeztem.

 A házuk túloldalában voltam, mögöttem volt egy kocsma, el is határoztam, ha végzek a próbával akkor ott sört fogok inni és szilvapálinkát. Ám amíg lekötöttem magam az alkoholizálás gondolatával, egy fehér autó fordult be a házuk elé, fel a kocsifeljáróra. Nyomban összerezzentem és a szemem élesedett, akár a sasé. Jól tudtam, kié volt az a fehér autó. Bizony ám. Úgy tudtam, hogy az a patkány fog kiszállni belőle. Az hát, Máté volt az. Gondolom most végzett az ínyekciós szteroidozásával, megcsinált pár fekvőtámaszt és eljött udvarolni Flórának. Divatos, fekete bőrdzsekiben feszített, aminek a gallérját nevetséges módon feltűrte a nyaka köré. Akkor vettem észre hogy nem egyedül jött, mert beszélt közben valakivel. Az autó anyós üléséről is kiszállt valaki. Legnagyobb meglepetésemre, végképp összetörten állíthatom, hogy Flóra volt az. Nevetett, szinte minden szavában benne volt az a kurva ha-ha, még a "tényleg" szócskában is. 

              Olyan rosszul esett a látvány, hogy azonnal elfordultam tőlük. Nyugtalanul vettem a levegőt, fájt a mellkasom és úgy vert a szívem, mintha ki akart volna szakadni belőlem. Kiszáradt a szám és sípolt a fülem. A rosszul lét kerülgetett, így búcsút mondtam a szép ifjú párnak és ellentétes irányba haladtam. Bementem a kocsmába. Tudom, korán van még, alig múlt dél de muszáj innom valamit. 

                Leültem a pulthoz egy bárszékre, megjegyzem egy pindurit jó érzéssel töltött el, hogy most engem szolgálnak ki és nem én másokat. Egy negyvenes hölgy törölgette a poharakat, közben nulla életkedvvel a hangjában megkérdezte hogy mit iszok. Mondtam hogy egy korsó sört. Erre Ő. Akkor ő meg kér egy személyit. Na tessék, Magyarország! Itt nem csak buszozni, meg kakas elől menekülni de még inni se lehet rendesen. Nem vitatkoztam, odanyújtottam neki a fontos iratomat, aztán rá nem sokkal már szürcsölhettem is a sörömet. Isteni volt. Hideg, szénsavban dús és az a kellemes sör íz telítette el a szájpadlásomat. Úgy beszélek mint egy alkesz? Nem, úgy mint aki igazán szereti a sört. Van különbség! Így legalább kevésbé fájt az, amit öt perccel ezelőtt odakint láttam. Megittam még egy korsó sört, de a harmadikat már nem nekem kellett fizetni, hanem egy kedves idős bácsinak, aki bírta a búrámat. Valamit hadovált nekem arról, hogy egy esztergaműhelyben dolgozik és otthon egyedül él a kutyájával, mert a felesége tavaly decemberben meghalt. Szegény bácsi. Pocsék karácsonya lehetett. Nem volt az az önsajnáltatós fajta, így hamar témát váltott és kibeszélte a főnökét, hogy kevés pénzt fizet, a túlóráit jóformán el sem számolja neki. Annak ellenére, azért meghívott engem vagy két korsó sörre meg három pálinkára. Ne csodálkozzon senki, mert itt látszik meg az, hogy akinek alig van, az ad, akinek meg dögig van, az becsukja előtted az ajtót! 

                   Körülbelül öt órát döglődhettem a kocsmában, nem is tudom mennyi sört, meg felest megihattam, szereztem magamnak vagy kilenc új barátot, de ami a legmeglepőbb, be se rúgtam. Volt a fejemben, nem azt mondom, de attól ugyanolyan tisztán tudtam beszélni, nem vágtam le a mondataim felét, mint általában ha részeg vagyok. Jól emlékeztem mindenre, tudtam mihez fogok készülődni és az érzések úgyanúgy martak belülről. Csupán annyi volt a különbség, hogy már nem annyira akartam megóvni a fájdalomtól Flórát. Nem akartam hogy az érzéseim visszafogjanak. S aminek a leginkább örültem, az este leszállta volt.

               Besötétedett és tudtam, hogy eljön az én időm. Olyan kifejezéstelen vigyor húzódott az ajkamra, hogy a kocsmában, mindenki elhallgatott. Látszott rajtuk, hogy alaposan megrémisztettem őket, de egyikük sem merte megkérdezni, hogy minden rendben van-e. Lemásztam a bárszékről és még mielőtt elmentem volna, felmutattam a középső ujjamat a pultos hölgynek. Hogy miért? Mert ma vagy húszszor le"kisfiam"ozott. 

             Kivonultam a friss levegőre, szippantottam egy nagyot és nyaldosni kezdtem a szájpadlásomat. Olyan finom sör ízű volt. Átmentem a másik oldalba, Flóráék háza elé. Olyat tettem, amire szerintem a nyámnyila pöcsfej Rent Krisztián nem lenne büszke. Felmásztam Máté autójára és annak a legtetejére ültem. A cipőm talpát, amivel ezelőtt jó néhány tócsába beletapostam, a szélvédőre helyeztem. S vártam. Vártam arra, hogy előmásszon az a két kis féreg. Valentín nap van, biztos mennek valahova bulizni. Előtte esznek egy mirelit pizzát, dugnak, belenéznek félig egy erőltetett amerikai romantikus-vígjátékba, azután jönnek. 

               Nem vártam tíz percet és máris kattant a kapu zárja. Meglepetésemre, elég hamar előmásztak. Gondolom a pizza odaégett, Máténak nem állt fel a répája, a filmet pedig nem sikerült letölteni az internetről. Mindenesetre elég szépen ki voltak öltözve. Mátét hagyjuk, egy divatmajom volt egész életében, de Flórán egész jól mutatott a szőrmegalléros kabát és a passzos sötétkék farmer, na meg a csizma. Ha meg akarnám dugni, és levetkőztetném meztelenre, direkt kérném, hogy a csizma maradjon rajta.

- Ez meg ki a fasz? - förmedt rám Máté, amikor megpillantotta vigyorgó képemet, amint az autója tetején ülök. Egyből dühbe gurult, két dinnye nőtt mindkét hóna alá és Flórához fordult gyakran. 

- Várj, azt hiszem én ismerem - nyugtatta Flóra, majd a felfújt köcsög elé lépett, mintha ő fel tudná tartani. Dehogy tudta volna, csak a szája volt nagy, egyébként még egy kisiskolás lány is bemosott neki régebben. 

- Bizony, cimbi ismerjük ám egymást a kis barátnőcskéddel! - hangsúlyoztam, kissé buzisan de az alkalomhoz megfelelt, mert annál inkább ki tudtam hozni vele Mátét a sodrából. - Ugye Flórácska?

- Flóra, mi a tököm folyik itt? - fordította magához Máté, de meg se várta míg a szerencsétlen csaj megmukkanjon, máris felém fordította az arcát. - Te pedig takarodjál le az autómról! Szépen ki fogod fizetni a mosási díjat!

                     Hangosan felnevettem, persze meg se moccantam, hanem hallgattam ahogy ketten veszekednek egymással. Olyan szánalmasok voltak. Engem abban a pillanatban el is felejtettek, egymásnak feszültek mint az a két kiscsibe a nagypapiék tanyáján és csak úgy rótták az ingerült szavakat.

- Hagyjál már, mondom hogy nem ismerem! - magyarázta ingerülten Flóra, de vele szemben Máté ide-oda kapkodta hülyére nyírt fejét.

- Az előbb azt mondta, hogy jól ismeritek egymást! A neved is kimondta, baszd meg! Azt is tudta, hol laksz! Te ne szórakozzál velem!

- Nem vagy normális, nem igaz hogy egy senkinek hiszel! - förmedt a pasijára Flóra, ezzel végleg a dühe tetőfokára lépve, amikor olyanokat mond, amiket később még ő is megbán majd. 

- Hogy a picsába hinnék neked, amikor arra se voltál képes, hogy bevalld nekem, miért voltál a héten szabadságon! Arról se tudtam, nem is szóltál nekem róla és emiatt ott vártalak este tizenegy óráig a nyamvadt bevásárló központ előtt!

- Na ja, arról nekem is szólhattál volna - szóltam bele, félig meddig elszenderedve, a tenyereim közé támasztott arccal. 

- Kussoljál! - üvöltött rám Máté. - Megmondtam, takarodj le az autómról, vagy segítsek?

- Máté, kérlek állj le! - helyezte, gyengéd kis kacsóit a mellkasára Flóra, de az a bunkó köcsög egy hirtelen mozdulattal lelökte onnan őket. Na, jó ezt már én sem nézhettem jó szemmel. Felálltam és szép lassan lesétáltam az autóról. Egy fostalicsaka volt, nem is értettem miért félti ennyire Máté, de ha hallottátok volna azt a hisztit, amit lecsapott, esküszöm hanyatt fekve röhögnétek velem együtt. Felugrottam és nyíl egyenesen érkeztem a két fiatal közé. Flóra nagyon megijedt, de Mátén láttam hogy hosszú ideje erre várt. Sejtettem hogy meg fog ütni, teli volt ideggel és ha nem tette, volna akkor tuti melegnek nézném. 

                 Csatt! Nem késlekedett, ököllel csapott az arcomba. Akármekkora lendülettel csinálta, komolyan mondom meg se éreztem. Pedig még a fél törzsével rá is mozdult az ütésre, utána pedig terpesz állásban próbálta visszanyerni az egyensúlyát. Lihegett mint a kutya. Könyörgöm. Egy ütéstől? Hogy velem mi lett? Csak az arcom moccant meg egy picit, de az egész testem egy helyben maradt. 

- Most jobb? - kérdeztem tőle, mosolyogva pedig tudhattam volna, hogy akkor kapok még kettőt vagy hármat. Máté nem sajnálta az ökleit. Felszívta a mellkasát és valami idétlen grimasszal az arcán nekem jött. Megragadta a grabancomat és az autó motorháztetőjére vágott. Hanyatt érkeztem, széttett lábakkal ezért elkezdtem nevetni. Magamat nevettem ki, mert úgy festhettem, mint egy újszülött kiscica. Persze, Máté azt hihette hogy ő rajta nevetek, ezért kétszer gyomron vágott, majd újból megragadott. Itt már nem engedtem többet. Rászorítottam a csuklójára. Éreztem, ahogy a bőre és a csontja összepréselődik az ujjaim alatt. Roppant is valami, amiből könnyen kikövetkeztethettem, hogy eltörtem valamit. Hm, Ordox nem is rossz, nem veszítettél az erődből a csaknem száz éves bezártságod alatt!

         Máté felüvöltött és elhátrált tőlem. Begörnyedt és a lába közé kapta a jobb karját. Néha felnézett rám, de leginkább összehúzott szemekkel és tátott szájjal üvöltözött. Nem hiszem hogy annyira fáj neki, csak az a kis pillanat ijeszthette meg, amikor meghallhatta a csont roppanását. Miért kell ilyen idétlenül kiabálni?

- Jó ég, mit tettél vele? - kapott az arcához Flóra, aki totál kétségbeesett szemekkel nézte végig a fiúja szenvedését. Azaz, azt a néhány másodpercet, mert utána Máté már abbahagyta a jajveszékelést és könnyes szemekkel, eltorzult pofával nézett rám. Még az anyámat is szidta. Tessék, erről beszélek, nem is fájt neki annyira!

- Csak megtanítottam vele, hogy nem szabad olyan durván bánni - azzal odasétáltam Flóra elé, aki meglehetősen egész jól tűrte a közelségemet. - Egy ilyen gyönyörű lánnyal! 

                Nem használtam semmiféle meritan kézjelet. Azt képzeli valaki, hogy majd bemocskolom a hírnevemet, amolyan közönséges hókusz pókusszal? Én Ordox vagyok, maga Lord Lucifer teremténye, a kétlábon járó szörnyeteg, akinek nagyobb a hatalma, bármelyik ostoba szárnyas teremtménynél! Van én nekem saját módszerem arra, hogy magamévá tegyem ezt az agyonkúrt fruskát.

- Mit akarsz? - dadogta, ijedten Flóra, amikor én átöleltem a derekát s benne annyi bátorság nem volt, hogy kiszabaduljon belőle vagy megüssön. Nem, most nagyon megijedt tőlem, de ez engem nem tántorít el a célomtól. Rent Krisztián, ezt most nagyon meg fogod köszönni nekem!

            Rámosolyogtam, és Flóra is rám. Úgy bizony, már hatott is a mágiám. Nagyon örültem annak, hogy még nem felejtettem el a szemkontaktussal történő babonázást. Ha jól belegondolok, nem is bántam meg, hogy egy jó ideig nem használhattam, így legalább sokkal hatékonyabban ment, mint gondoltam. Flóra egyik pillanatról a másikra, úgy nézett rám, mint a szerelmére, akire egész életében várt. Az a szerencsétlen Rent Krisztián most gondolom még kómájában is féltékeny. Hm, lehet is rá oka, mert amit most teszek ezzel a lánnyal, azt nem fogja elfelejteni.

- Engedd el, te mocskos paraszt! - rebegte a kapu előtt guggolva Máté, akinek könnyes szemei, csak úgy csillogtak az éjszakában. Még mindig a sérült karját lógatta a combján, akkor csak fájhatott neki, ha mozgatni se bírta.

- Persze, hogy elengedem - fordítottam a fejem, egykori ellenfelemhez, akit igazából még csak most fogok a földbe tiporni. Nem beszéltem mellé, valóban elengedtem Flórát, hiszen akkor hogy a francba tudná kicsatolni az övemet? Amikor Máté észrevette, hogy barátnője éppen guggoló pózban igyekszik megszabadítani engem a nadrágom szorításától, egyből riadt lett a tekintete. Olyan veszettül vette a levegőt, mintha most szívná utoljára. Próbálta kimondani a csaj nevét, de többször is belegabalyodott. Hol rám nézett, hol pedig Flórára. Hogy mennyire vicces tud lenni az ember, ha kétségbeesik. Olyankor mindent egyszerre próbál tenni, de persze semmi se sikerül neki.

- Ne tedd ezt, Flóra - kezdtem gúnyolni Mátét, aki már elérte azt a stádiumát az állapotának, hogy már beszélni sem bírt. A száját tátotta, de hang nem jött ki rajta. Szemeit összehúzta és élettelenül a kapunak dőlt. Mivel az egyik keze még mindig a combján hanyatlott, így csak egy tenyerét tudta az arcába tapasztani. Már hallottam ahogy zokog. Nekem pedig tetszett. Bár az, hogy a csaja éppen engem cumiz, megjegyzem sokkal jobban. Ez a fickó nagyon szerencsés lehet, - azaz már csak volt - mert ez a Flóra, komolyan mondom egy koronázatlan szopóbajnok. Nem az a lényeg, hogy milyen rövid idő alatt juttatott el a csúcsra, hanem hogy mennyire fájhatott ez a látvány annak a divatmajomnak, aki elpusztított állapotban hevert, már az oldalára dőlve. 

- Ez tetszett! - húztam fel a sliccemet, majd utána kihajoltam a még mindig kábított Flóra csókja elől. Remélem tisztában van vele mindenki, hogy ilyenkor nem szívesen adok csókot a szájára. Inkább belekaroltam és magammal vittem, oda ahová anno azokat a lányokat vittem, akik csúnyán átejtették az ember fejét.