- Találkoztál a napokban valakivel, aki nagyon csábítóan hatott rád?

            Mintha villám csapott volna belém. Így van, tudtam. Igazam volt. Fábrel nem tudhatta, hogy tegnap este ki várt rám az ágyamon ülve, s mostmár egészen biztosan vagyok, hogy ki miatt viselkedhetek napok óta ilyen förtelmesen. Én azonban a fejemet csóváltam. Nem voltam hozzá őszinte és nem érdekelt, hogy ennek milyen súlyos következményei lesznek. Mert nagyon ragaszkodtam ahhoz a nőhöz. Én segíthetek neked! 

- Biztos? - szegezte rám, élesebben azokat a koromfekete gombszemeit, én pedig bólogattam neki. Valahogy nem jött volna ki hang a torkomon ha kinyitom a számat. Hazudtam neki, így elszállt az önbizalmam és beszélni se tudtam volna. - Nincs más választásom, segítséget kell kérnem az angyaloktól, ahhoz hogy kiderítsem, miért viselkedsz olyan furán!

- Mi van? - hüledeztem, kétségbeesetten.

- Úgy van - bólintott, határozottan és amennyire csak tudta, kihúzta magát. - Te nem vagy hozzám őszinte, Runiel! Ahhoz pedig, hogy sikeresen végrehajtsd a hét próbát, az kell hogy ne akadályozzon téged semmi és senki, legfőképpen Lucifer ördögei, akiknek legnagyobb varázserejük a csábítás! 

- Mi a francról hadoválsz, Fábrel engem senki sem csábítgat! - magyaráztam, többször is eldadogva a szavakat, de éreztem hogy egy szavamat sem hiszi el. Hiszen még önmagamnak is hazudtam ezzel.

- Te nem értheted, az angyalok és ördögök közötti állandó csatát! Nem értheted! Ezek a szörnyetegek, a világon bármit megtennének azért, hogy a lelked az övék legyen! Bármire képesek! Nem érdekli őket, hogy az életed múlik rajta, mindent bevetnek a céljuk elérése érdekében! Ugyanígy járt a nagyapád is, nem hitte el...

- Mondtam már, nem akarok hallani a nagyapámról!!!

- Márpedig, most igen is hallani fogsz róla! - torkolta túl a zihálásomat, s az egekig áramló mély hangja, most jóval több terméket rángatott le körülöttem a polcokról. Az a csoda, hogy nem dőlt rám az a nagy polc, pedig hiába volt lecsavarozva, még az is meginogott. - Úgy is el kell jönnie annak a pillanatnak, amikor szembe kell nézned az őseiddel! Tudnod kell, hogy mit miért csináltak, mert most rajtad áll, hogy meg tudod-e szűntetni ezt az átkot, vagy sem! Ha normális életet akarsz élni, a saját testedben, akkor kénytelen leszel összeszedni magad és szembenézni Rent Miklós borzalmas tettével! Hiszen ő is ugyanabba halt bele, mint amibe a papád és az édesapád! Rögtön, a gyerekeik megszületése után érték őket a váratlan balesetek! Ezek Lucifer művei! Az ördögök királya követeli az utolsó Rent lelkét, aki te Vagy! Mond, mit akarsz tenni? Eldobni az életben maradás utolsó lehetőségét egy kamaszkori szerelem miatt, vagy felvenni a harcot az ellen a szörnyeteg ellen, egy jobb élet érdekében?

            Miután befejezte az alapos fejmosást okozó beszédét, félénken ránéztem. Még jó hogy féltem, hiszen egész végig, olyan erős hangon beszélt, hogy még az alsógatyámban a golyóim is összerezzentek. Ha hasmenés gyötörne, esküszöm magam alá fostam volna. Hihetetlen, Fábrel rendkívüli haragja azonnal kiűzte belőlem a rosszat és a józan fejjel való gondolkodásra kényszerített.

- Szóval, már vannak szörnyetegek is? - pislogtam rá, teljesen elgyengülten, csoda hogy ennyi idegeskedés után, még tudtam levegőt venni.

- Vannak bizony! - bólogatott hevesen Fábrel.

- Miért nem szóltál nekem eddig ezekről?

- Mert nem volt rá szükség! - fordította felém, mindenféle csíkkal ékesített tenyereit, mintha egy több millió forintos kérdésre adna egyszerű választ. - Te sem gondolhattad komolyan, hogy Lucifer hét próbáját majd csak amolyan laza karlendítéssel fogod végigvinni! Az elején felhívtam mindenre a figyelmedet, Runiel! Az elején! 

                 Ennyi, egyszerűen nem érzem már hogy lakozna bennem annyi erő, amennyi ezek után még talpon bírna tartani. Ez a nap. Annyi erőfeszítésbe, vitába és megrázkódtatásba került nekem, hogy már nem bírom tovább. Sírni tudnék. Most meg még ez is. Ördögök, szörnyek, varázslat, csábítás. Mind egy helyen. Itt Magyarországon. Én feladom.

- Fábrel - suttogtam, lehajtott fejjel és a könnyeimmel küszködve. Szerintem nem okozom különösebb meglepetést azzal, ha most rögtön elbőgöm itt magam. Mert már nagyon kaparja a torkomat. Akinek ez vicces, vagy szánalmas, azt megnézném a helyzetemben. - Mi a jóságos fasz történik itt?

              Őrangyalom odaétált hozzám és a tenyereit a vállaimra helyezte. Sosem díjaztam, ha férfi a férfit megérint, de ez most hogy őszinte legyek, nagyon jól esett. Éreztem, azt a jókedvet amit átsugározott rám. Belenéztem azokba a barátságtalan szemeibe, amelyek annyira nem illettek, segítőkész jelleméhez.

- Egy életre szóló harc, Lucifer ellen - felelte, dicsőittesen. - Ez történik! Te pedig győzni fogsz! Mert én azért vagyok itt melletted, hogy segítselek! 

              Ebben a pillanatban éreztem, hogy valami jóval szorosabb kötelék alakult ki köztem és Fábrel között. Minden amit mondott, igaznak hangzott. Nem találtam benne ámítást, mellébeszélést. Ez a fickó ha kell, képes olyan hangerővel beszélni, hogy a 10 packos klozetpapírcsomagok dominó módszerrel potyognak le a felsőpolcokról. Vagy éppen egy másodperc alatt kitakarítani a lelkivilágodat. Vagy lestoppolni több száz embert, egyetlen idő alatt. Egyszóval bámulatos.

Ám még mielőtt azt hihettem volna, hogy a beszélgetésünk végképp mesébe illő "hepiend"-el végződik, Fábrel erősebben rászorított a vállamimra és a fejével közelebb hajolt az enyémhez. Tekintete egészen mélyre kúszott az enyémben és jobbra-balra cikázva, mintha olvasnott volna bennük. Féltem. 

- Runiel - szólalt meg, félelmet keltő komolysággal a hangjában. - Most megkérdezem mégegyszer! Találkoztál a napokban valakivel, aki csábítóan hatott volna rád?

               Ezúttal is a fejemet csóváltam. Túl gyorsan csináltam, meg se vártam, míg befejezze a mondatot. Szinte reszkettem, nem akartam hogy rájöjjön arra, hogy hazudok neki. Ő mégis olyan sokáig pásztázta a tekintemet, hogy végül azon voltam, hogy tartok tőle, be kell vallanom neki az igazságot. Így is van, nem hazudhatok neki. Elvégre Ő az én őrangyalom, engem védelmez én pedig egyenesen a szemébe hazudtam. Nyeltem egyet, azután egy pillanatra lesütöttem a tekintetemet. Nyeltem mégegyet, majd vettem egy nagy levegőt és beszédre nyitottam a számat. El kell árulnom neki.

- Rendben, hiszek neked - vette le a vállaimról a kezeit, s végül kiegyenesedett, persze már amennyire csak tudott. - Attól még jelentenem kell az angyaloknak, hogy valami nem stimmel veled. Félek, irányítanak téged! Ezt meg kell értened! 

Nem tudtam mit mondani, így csak bólogattam. Egyelőre örültem annak, hogy ma megszabadultam egy (sokadik) kínos témától. 

- Most pedig menj haza - utasította, a mutatóujját az orrom elé szegezve. - Holnap nehéz napod lesz! 

- Rendben - biccentettem neki, ő pedig leemelte a kezét a combja mellé. Tudtam mi következik ezután, feloldja a stoppot és elillan, de ezt nem akartam. Nem akartam, mert valamit mégis közölnöm kellett vele. - Várj még! Csak annyit szeretnék mondani, hogy köszönöm! 

           Fábrel rám kacsintott, azután vállon bokszolt. Ezt először csinálta, de nem vettem zokon, sőt sokkal jobban tetszett, mint a vállfogdosás. Az olyan buzis, nem is értem, férfiak miért alkalmazzák egymás között. A lényeg az, hogy Fábrel a szokásához híven köddé vállt, én pedig ott maradtam a tusfürdős sorok között, körülöttem lepotyogott termékekkel. Felteszek egy kérdést. Szerintetek ott maradtam felszedni őket? Naná, húztam haza a francba. Persze még egy utolsó pillantásra ott maradtam. Flóra. Te gyönyörű lány, aki most éppen nevetgélve pakolássza a nagymama konzerves dobozait. Azok a gyönyörű kacsók, egykor még a mellkasomon voltak.

              Ígyhát elhagytam a bevásárló központot. Amellett, hogy zsinórban a harmadik napja jöttem be úgy, hogy nem vásárlok semmit, nagyon nem is keltettem fel senki figyelmét magamra. Javában sportot űztem az üzletbe való bejárásból. Komolyan, mintha hazajártam volna.                      Nagyon remélem, hogy a holnapi nap zökkenőmentesen fog menni. Ahogy hazaértem, megnyugodhattam mert ezúttal nem várt senki az ágyamon ülve, széttett lábakkal. Miket beszélsz, Runi? Méghogy megnyugodhattál? Egy nagy bránert! Éppen ezaz, hogy most kezdtem el idegeskedni. Egyedül voltam, nem beszélhettem senkivel, a gondolataim pedig egyszerre törték rám az ajtót. Máté és Netti, az ördögök csábító ereje, a nagyapám, a holnapi nap, a Flóra iránt érzett szeretetem, ami lassan megfojt már. Jóságos ég, most fogom megőrülni! A hűtőszekrényhez rohantam, hogy kivegyek onnan egy doboz sört. Nem találtam benne, csak tejet, meg habtejszínt. Az utóbbit nem is értettem, mi a szent szarért tartom, amikor soha életembe nem foglalkoztam habtejszínnel? Egyáltalán mibe való, mihez szokás használni? Vagy csak simán tejszínhab lenne, de a gyárban elírták? Az őrület határán állok, a hajamat tépkedem, miközben egy zacskó habtejszín rohad bent a hűtőmben. Erősen bevágtam a hűtő ajtaját és szitkozódni kezdtem.

        Ököllel belecsaptam kétszer is a konyhaszekrény ajtajába, de ezzel csak azt értem el, hogy a kézfejemen a bőr felszakadt és vérezni kezdett. Fájt, csípett, rettenetes látvány volt a vérző kézfej. Üvöltöttem.