Ó, drága Csikós Flóra. Bárcsak újra összejöhetnénk.

               Éppen a mozi épülete előtt sétáltam, amikor hirtelen megpillantottam Mátét. A kigyúrt, hülyén oldalra fésült, szőke gyereket, aki egykor a legjobb barátom volt. Ezt úgy képzeljétek el, hogy óvódás korunk óta ismertük egymást, és még nem is tudom hány sportágat végigvittünk együtt, általános és középiskolát is beleértve. Na, de nem ez a lényeg. Ott állt, persze nem egymagában az a gyerek, aki alaposan megkeserítette az életemet és érdeklődő vigyorral az arcán, pásztázta kedvesével a frissen vetítendő filmek bámulatos plakátját. Próbáltam gyorsan elslusszanni mögötte, nehogy még csak véletlenül is találkozzon a tekintete Renátóéval, mert a hipóreklám még a végén, képes lesz bemosni egyet neki. Szedtem a lábaimat, ahogy kellett, mellé a kellemetlen szívverés, homlokból verejtékezés, ahogy illik az ehhez hasonló baszottul kínos szituációknál. 

                   Hogy a magasságos kurva életbe! Éppen amikor a legközelebb értem hozzá, akkor pillantottam meg azt a lányt, akinek a derekát ölelgette. Nem igaz, nem hiszek a szememnek. Jól láttam, lánnyal volt, méghozzá nagyon jól szórakoztak egymással, ahogy egy friss ifjú pár szokott. Csak a legnagyobb bökkennő az volt, hogy a lány, akit ez a rohadék, utolsó aljas mocsok ölelgetett, nem Flóra volt. Úgy bizony. Hanem Netti. Az a Netti, akinek a volt barátját az Isten nyugasztalja. Én pedig megtorpantam és minden ami körülvett, egyszerűen kizártam. Nem érdekelt, hogy pont a járda közepén blokkoltam le, s így nehezebb volt kikerülniük az embereknek, főleg a babakocsis édesanyáknak. Nem foglalkoztam semmi mással, csak arra tudtam koncentrálni, hogy a legjobb barátom, aki elvette tőlem életem nagy szerelmét, most egy másik jó barátom kedvesét ölelgette. Ha létezett valaha olyan érzés, ami nem csak a gyomrod tartalmát készült volna kiűríteni, de még az össz energiádat is leszívta, akkor én most ezt itt és most megtapasztalhattam. Nem igaz, egyszerűen nem hiszek a szememnek. 

             S mire észbe kaptam, már el is tűntek a szemem elől. Bizonyára annyira el voltam foglalva az érzéssel, ami belülről mart engem. bizonyos "undor" néven nevezve, hogy az ifjú pár, már réges rég lefordulhatott valamelyik kisutcára smárolni. Én pedig mindjárt felrobbanok. S így hirtelen, nem is tudom mitől. A dühtől, a hányingertől, vagy a fájdalomtől? Azzal, hogy megláttam Mátét és Nettit együtt, semmi másra nem következtethettem, csupán arra, hogy Flóra is megcsalás áldozatául esett. Három nappal ezelőtt még együtt voltak. Nem hiszem, hogy azóta szakítottak, főként azt nem, hogy ez a mocsadék máris talált magának egy másik lányt. Aki azonban, Netti. Na, ezt meg aztán képtelen vagyok felfogni. Nem vagyok mostmár biztos, hogy valóban jól láttam-e. Pedig ugyanúgy nézett ki. Alacsony, formásc lány, fekete sapkával a fején, ami alól szőke tincsei hosszan lelőgtak az orra hegyéig. De bizony, hogy jól láttam, Netti volt az!

              Sietős léptekkel indultam el a bevásárló központ felé. Már nem csak azon járt az eszem, mi lesz ha ismét összefutok Flórával, hanem azon, milyen szavakkal fogom ezt elmondani neki. Úgy bizony, már csak azért is elmondom neki! El kell, hogy mondjam! Már a végén futásnak eredtem, egyszerűen nem bírtam elviselni, hogy hiába szedem a lábaimat, még egy nagymama is lehagy gyaloglásban. Futottam, ahogy csak tudtam, a táska jobbra-balra lengett a hátamon, már a végén azt hittem, az árokba vágom, annyira idegesített. Jól van, odaértem a sötétben világítós betűkkel ékeskedő épület elé, de alaposan lefárasztottam magam. Szúrt a mellkasom, és az oldalam arról nem is beszélve, hogy alig kaptam levegőt. Végül is nembaj, legalább így hiteles lesz az előadásom neki. Látni fogja rajtam, hogy nem hazudok. 

            Bementem a vásárlóktól hemzsegő üzletbe, ahol éppen egy szerelmes zeneszám szólt a rádióból. Nagyon kellemes volt, gondolom a holnapi Valentin nap alkalmára szól, de nagyon sajnálom azt a lányt, aki nem élvezheti majd. Ahogy csak tudtam, rohantam végig a sorokon, kerestem Flórát. Úgy nézhettem ki, mint egy filmhős, aki a premier végén készül bevallani a szerelmének, hogy mégis őt szereti. Ha jól belegondolok, sokkal inkább lennék abban a helyzetben, mint ebben. Végigszaladtam az édességes részlegen, ahol nem találtam. Utána a papírtörlős, mosószeres, illatszeres és végül a konyhai gépek között is elsurrantam, de sehol nem találtam. Ha megint kiderül, hogy nem dolgozik, én esküszöm hogy felakasztom magam. Vagy lehet, hogy háromszor elment már mellettem, csak az idegtől nem láttam? Mindjárt megőrülök!

                Forogtam jobbra-balra de mindenütt csak hízott vigyorú vásárlókat láttam. Végül megpillantottam Flórát. Végre! Gyönyöre már messziről feltűnt, méghozzá az egyik kasszánál ült és éppen a termékeket pakolászta. Nagyon jókedvűnek tűnt. Kedvesen mosolygott az idősnénire, aki a nyugdíjából szinte felvásárolta a fél üzletet. Itt az idő, nem szabad késlekedni.

             Flóra épp a nénire pillantott és nyomban megfagyott a tekintete. Nemcsak az, de még a kezei is. Az egyikkel éppen a konzervet fogta, a másikkal pedig a műanyag dobozba csomagolt mirelit paradicsomokért nyúlt de az ujjai a levegőben maradtak. Mi a franc történt? Akkor vettem észre, hogy a sorban álló vásárlók is jéggé dermedten álltak. Az egyik magas, kopasz vevő éppen nevetés közben fagyott meg. Borzasztó látványt nyújtott, mintha a péniszét fűrészelnék. 

- Itt állj meg, Runiel! - hallatszott egy ismerős hang, egyenesen a hátam mögül. Én pedig ekkor már tudtam, mi történhetett és ahzt is ki tette. Sejtelmes mosoly kanyarult az arcomra és szembefordultam az illetővel. Úgy éreztem, megint nem vagyon önmagam. Dühbe gurultam, amikor megpillantottam a velem szemben álló Fábrelt, aki látszólag egész türelmesen pillantott rám, azokkal az ijesztően beesett gombszemeivel. Rozoga testtartását már kilóméterekről is megismerném. Most viszont nem csapta hátra a kezeit. Nem ám, különös is volt. A combjai mellett feszültek, mint a cowboyoknak a western filmekben. Talán meg akar támadni?

- Mégis mi a francot csinálsz? - förmedtem rá, erős hangnemben s ahogy észrevettem, nem lepődött meg a viselkedésemen.

- Kénytelen voltam lestoppolni magunk körül mindent - magyarázta, szülői szigorral. - Úgy látom, nagy ívben eltérni készülsz a harmadik próbatétel lényegétől! Amit nem hagyhatok! Mit is akarsz te pontosan?

- Hagyj engem békén! - vetettem oda, s aláírom, ez már valóban úgy hangzott, mint egy poszterekkel teli falak között élő, lázadó kamasz hisztije. - Semmi közöd hozzá! Jól tudom mit csinálok, a próbákat meg bízd csak rám!

- Úgy is van, azok a te dolgaid! - biccentett a fejével, a lendülettől pedig néhány göndör tincse az arcába hullott. Nyomban félre is söpörte őket azokkal a rettentő görbe ujjaival. - Csakhogy elfelejtesz valamit, Runiel! Én az őrangyalod vagyok, tehát kötelességemnek érzem...

- Bla, bla, bla! - vágtam a szavába, s már ökölbe szorítottam a kezeimet. Észre is vette őket és mit ne mondjak, nem vette jó néven. Az ajkát biggyesztette, azután pedig ismét összetalálkozott, a már ingerültebb tekintetünk. - Fogd már be a pofádat, nem érdekelnek a szenteskedő beszólásaid! 

- Nem tetszik, ahogy viselkedsz! - felelte, visszafogottan, de tudtam jól, milyen erősségű hangon fog ezután beszélni.

- Mert nem is azért vagy! -rángattam a vállamat, miközben a düh, egyre inkább eltorzította az arcomat, befolyásolta a mozgásomat és a hangomat. - Mi lenne, ha csak azzal törődnél, amivel valójában kellene! 

- Csak azt mond meg, miért akarsz odamenni hozzá? - kérdezte, olyan bámulatos fejmozdulattal, mint amilyet bizonyára anno a királykisasszonyok alkalmaztak a lovagkorban. 

- Mert úgy tartja a kedvem - gúnyoltam ki, viccesen lemásolva a feje mozgását, de nem bírtam ezzel kihozni a sordából. 

- Megkérlek arra, hogy ne tedd! - csóválta a fejét, én pedig iszonyatosan dühös hörgéseket bocsátottam ki erre. - Jól tudod, mivel jár, ha most elmondod neki, mit láttál a mozi előtt! Tudom, Runiel, én is ott voltam! Amit te láttál, azt én is láttam! 

- De nem érzed azt, amit én! - bömböltem, ujjammal erősen a mellkasomat kopogtattam közben. 

- Attól még kész vagyok megvédeni téged a próbák elbukásától! - emelte fel a hangját végül, melynek hallatán alaposan összerezzentem. Nagyon ijesztő volt, mégis bámulatos. Mintha egyszerre több erősítőből szólt volna, s még a polcokon a termékek is megremegtek. Mellettem az egyik duo pack-os tusfürdőszett le is esett a földre. 

- Értem - bólintottam, s mondanom se kell, Fábrel hangjától azonnal kitisztult a fejem. Pillanatok alatt elült tekintetem elől a köd, megszűnt a már mellkasi fájdalmakat keltő szívverés, és a dühöm is jócskán csillapodott.

- Nézz rám - utasította szigorúan, én pedig így tettem. - Runiel, valami nincs rendben veled! Nem úgy viselkedsz ahogy szoktál és biztos vagyok benne, hogy ezt te is észrevetted magadon! Úgyhogy kérdezni szeretnék tőled valamit! Nagyon kérlek, légy hozzám őszinte!

           Tudtam, elérkezett az a pillanat, amire nem azt mondom hogy vártam, de titkon sejtettem, hogy eljön. Igen, most rá fog kérdezni arra, hogy találkoztam-e azzal a szórakozott vigyorú nővel. Biztosan azt fogja kérdezni, tuti. A megérzéseim azt sugallják, márpedig azok soha sem tévednek. 

- Találkoztál a napokban valakivel, aki nagyon csábítóan hatott rád?