Megvártam hogy a friss levegő valamelyest kijózanítson a kábulatból, azután nekiláttam az öltözködésnek. Nem tudtam megmondani, hogy miért akartam nekimenni Petikének. Igazából nem is haragudtam rá, mindig elengedtem a fülem mellett a beszólását, meg hát ha nagyon okosan gondolkodom, akkor ő se akart komolyabban belémm kötni, elvégre én rúgtam rá balról az ajtót. Már csak azért is oka lehetett volna beszólni, amiért nem jobbról közlekedtem. Szerintem én se vettem volna jó néven, ha valaki korán reggel, rám rúgja az ajtót és még a pofámba is nevet. Csak egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért viselkedtem olyan gorombán. Nem is hagytam magamnak időt a gondolkodásra. Mintha nem is én lettem volna. 

               Átöltöztem, de valami elképesztően gusztustalanul állt rajtam az a gyűrött fehér ing. Persze, mert tegnap csak ledobtam a táskámat, ahelyett hogy kivettem volna belőle az inger, legalább csak azt kivasalni. Most ezért is számíthatok Beától egy lebaszásra. Kimentem a pult mögé, ahol Misi a só és bors szórókkal ügyetlenkedett. Amint meglátta hogy jövök, rögtön vigyorogni kezdett. Ám miután az ingemre nézett, már nem.

- Juj, hallod szerintem gyorsan vasald ki az ingedet! - felelte és egyáltalán nem láttam az arcán, hogy viccelődne. - Van bent a szekrényben vasaló, használhatod nyugodtan!

- Hagyjál már, baszd meg - fortyogtam, zsebrevágottkezekkel, a hűtőnek támaszkodva. - Hol a kávém?

            Misi szótlanul a pultra biccentett. Egy kis fehér csészében volt, még gőzölgött. Odanyúltam és a kezembe fogtam. Éreztem, hogy nem fog jól esni, hiszen már az illatát sem fogadtam úgy ahogy kellett volna. Nem hiszem el, még mindig hányingerem volt. Letettem a csészét a pultra, mire Misi érdeklődve rángatta a vállát.

- Mi van, nem jó? - nézett rám nagyranyílt szemekkel, ami fura volt, mivel mindig japánokhoz méltóan, húzott szokott lenni. 

- Jó, de most nem kívánom - feleltem, egyszerűen. - Nem érzem jól magam.

- Beteg leszel? - nézett rám, olyan szemekkel, mintha most látna először. - Ne már, nem akarok egyedül dolgozni! Csináljak egy teát?

                 Megráztam a fejem, mire ismét betoppant Bea. Még mindig nagyon mérges volt. Főleg, amikor meglátta, hogy gyűrött inggel, zsebrevágott kezekkel támasztom a hűtőt. Hozzáteszem, attól főleg felmegy a vérnyomása, ha valaki a hűtőszekrénynek dől. Gondolhatjátok, hogy már vette is a nagy levegőt az újabb kiabálásához. 

- Én ezt nem hiszem el, hogy nézel ki? - hajlította be a térdeit, és vadul kalimpálni kezdett húsos karjaival. - Ne szórakozz már Renátó, mi a francért nem tudod kivasalni azt a kurva inget? Hogy nézel ki? Nincs neked vasalód? 

                  Szerencsémre a zsebrevágott kézzel való támaszkodást, most nem hozta szóba és ahogy láttam, kezdett kimerülni a kiabálással. Leeresztette a karjait és kiegyenedeve, a fejét rázta. Nagyon szomorúnak tűnt, szinte megsajnáltam.

- Miért csinálod ezt velem? - bökött felém a fejével. - Ha anyám meglátja, velem fog ugatni! 

- Mondtam neki, hogy vasalja ki, van a szekrényben vasaló - szólalt meg Misi, aki egészen idáig jól szórakozott rajtunk.

- Jól van, hülye gyerek, te inkább maradjál csöndben - emelte fel a kezét Bea, sokkal barátságtalanabb hangon, mint amilyen velem alkalmazott. - Különben is, az nem vasaló, hanem habverő! Runi, te meg gyere velem, kénytelen vagyok kivasalni az ingedet, így nem dolgozhatsz!

              Ettől összerezzentem. Lehetőleg minden megfordult akkor a fejemben. Félelem, kétely, kétségbeesés, de ha jól belegondolok, nem is vagyok én olyan nagy veszélyben. Végtére is, a főnökasszony lánya fogja kivasalni az ingemet. Elindultunk kifelé, majd a főbejárón, felfelé lépdeltünk a lépcsőn. Tudom jól, hova megyünk. Széles vigyor húzódott az arcomra és mohón kopogtatni kezdtem az ujjaimat a combomon. Elsőként Bea vonult be az irodájába, aztán megvárta míg én is bemegyek, utána pedig becsukta az ajtót. 

- Ne haragudj - fordultam vele szembe és cseszettül vártam, hogy ezzel elérjem azt, hogy maga elé emelje a tenyereit. - Nem akartam belekötni Petikébe, meg az ingért is elnézést kérek...

- Jól van, elég - s ezzel el is értem amit akarok. Nem vesztegettem tovább az időt. Volt bennem valami, ami kifogástalanul gyorsan cselekedett, viszont egy cseppet sem hagyott engem érvényesülni. Mindkét tenyerébe pontot pöccintettem, utána pedig vártam, hogy megváltozzon a tekintete. Én nyertem. Fábrel, örök hála a meritan kézjel megtanításáért!

Kigáncsolt és hanyatt fektetett a puha szőnyegen.  

                   Éreztem, hogy ott lent, nekem is kezd egyenesedni, jobban szólva ágaskodni valami. Bea is észrevette. Szomorú arcán, halvány mosoly jelent meg. Ezután pedig tette, amit tennie kellett. Lentebb csúszott, a sípcsontomra ült. Kezeivel lassú, élettelen munka kíséretében szabadított meg a munkás, utána pedig az alsónadrágomtól. Belecsimpaszkodott az ujjaival és lassú, higgadt mozdulattal lehúzta rólam, majd a válla felett, maga mögé hajította. Engem viszont egyáltalán nem zökkentett ki ezzel a ráérős viselkedésével, pedig általában a gyors, szenvedélyes "ruhaszaggatós" aktust szeretem. Bea viszont tökéletesen csinálta, még ha feleannyira sem mozgott olyan gyorsan, mint az első alkalmunkkor. 

               A hímvesszőm fölé hajolt; egyik kezében a füle mögé söpörte szembelógó tincseit, a másikkal pedig izgatni kezdett. Aztán még lentebb hajolt. Végre. Fejemet hátrahajtottam és behunytam a szemeim. Mellkasom pumpált a heves levegővételtől, ujjaim pedig a kontyba tűzött hajába csimpaszkodtak. Éreztem, ahogy nyelve, játékosan körbenyalja a nemiszervemet, majd egy kis időre alábbhagy, hogy megigazítsa tincseit, utána ismét bekapta. I

- Tetszik? - kérdezte, lágyan a fülembe suttogva, mire én némán, behunyt szemekkel bólogattam neki. Nem akartam megszólalni, még csak egy röpke pillanatra se, mert akkor félek, kizökkennék a kellemes aktusból. 

                 Ő tovább kényesztetett, én pedig már majdnem elmentem. Még nem akartam. Kinyitottam a szemem, gyengéden megragadtam a csuklóját és magamra húztam. Észre se vettem, hogy ekkorra már letornázta magáról a felsőjét. Telt mellei az arcomba lógtak, fürge ujjaim pedig mágnesként tapadtak a fenekére. Simogatni kezdtem a vagináját, majd a hátára fordítottam. Nem ellenkezett, tette amit kértem, széttárta a lábait, hogy én belé hatolhassak. Még szép, hogy megtettem. Tekintetem vadul vibrált a mellein. Olyan intenzíven dugtam, ahogy csak bírtam de még ez sem volt elég! Megálltam, mire ő is abbahagyta a nyögéseit és a nyakamba vettem a lábait. Ismét beláhatoltam, immár tövig. Ez mindkettőnknek jobban tetszett. Majdnem elmentem benne, nem sokon múlott, hogy kivettem és a hasára élveztem. Nagyon király volt!

                Mint ahogy az első szexünk után, úgy most is, nyugodtan felöltöztem, s miután ő is így tett, megvártam azt a néhány percet, amíg elfelejt mindent, a tekintete kitisztul és ugyanazzal az elszomorodott arccal néz rám.

- Na, mire vársz, add már ide azt a nyavalyás inget! - nyújtotta felém a kezét. Én pedig levettem magamról. Közben igyekeztem elfojtani a nevetésemet, bár a mosolyt nem sikerült, amit azonnal kiszúrt rajtam. - Mi olyan mókás, ha megkérdezhetem?

                  Legszívesebben ezt válaszolnám: az, hogy egy hét alatt, kétszer döngettelek meg! Bár a második azért veszélyesebb volt. Ha nem vagyok gyorsabb, akkor fizethettem volna a gyerektartást! 

- Semmi -feleltem végül, és a kezébe adtam a gyűrött ingemet. 

                 Persze nem ment egészen simán az ing kivasalása. Mindvégig hallgatnom kellett az elégedetlenségeit, meg hogy mennyire csalódott bennem, hiszen nem így ismert meg. A szokásos lelkiismeretbe fulladó hisztijét, amit minden nő szokott egy hónapban legalább háromszor alkalmazni. Miután végzett, felvettem az inget, ami kellemes meleg volt, aztán rá a mellényt és nyomás dolgozni. Odalent Misi vigyorogva fogadott. Már én is vigyorogtam. Komolyan mondom, csak ha elmondhattam volna neki, hogy miért, biztosan leszáradt volna a képéről a vigyor. 

                 Aznap még megkaptam a magamét néhányszor. Azzal hogy vitával és gyűrött inggel indítottam a napot, Bea gyakrabban lejött az irodájából ránk nézni. Ha már valamit nem csináltam tökéletesen, kiabált. Ott mindenki előtt méghozzá, nem érdekelte hogy harminc vagy esetleg ötven vendég kajált, akik nyomban felfigyeltek a korholására. Azért nem egészen ezt vártam tőle. Persze ezzel csak én vagyok így, és tudom jól hogy most is a férfiösztönöm súgja, de ha alaposan megdöngetünk egy nőt, akkor utána kifejezetten rosszul esik, ha ilyen goromba viselkedést kapunk. Nem?

                    Ígyhát a pénteki napom a szex ellenére sem javult meg, mint ahogy az időjárás sem. Egész nap szakadt az eső. Nekem pedig holnap meg kell tennem azt a borzasztó dolgot Flórával. A munkanap vége felé, egyre többet gondolkoztam azon, vajon utoljára bemenjek-e még a beváárló központba, hogy beszélhessek Flórával. Hogy miért utoljára? Mert a szombati akció után, nem vagyok biztos abban, hogy még látni szeretné a búrámat. Pontosabban Lang Renátóét. Talán a nagy fenéért kerekítettem ekkora feneket egy találkozáshoz, magam sem tudom megmondani miért, de este hat órára olyan döntésképtelen voltam, hogy abba még belegondolni is fájdalmas lenne. Végtére is, nem ment olyan könnyen a pénteki napom. Viták, indokolatlan szex, lecseszések, rohangálások, kapkodások tehát nekem ebből állt a napom. Mit ne mondjak, nagyon irigyeltem Misit. Ő csak vigyorgott mindenen és tette a dolgát, de azzal a higgadt, fogvillantós mosollyal a képén. Hogy a picsába tudja ennyire leszarni a dolgokat?

            Döntöttem. Öltözködés közben elhatároztam, hogy végül csak bemegyek a bevásárló központba, de nem beszélek Flórával. Sőt, nem is fogom keresni. Tulajdonképpen ezután sem értettem magamat, vajon kinek akarok én hazudni? Egész gyalogúton, másra se tudtam koncentrálni, csak arra hogy mi lesz ha újra összefutunk a sorok között. Vártam hogy ismét láthassam azt a ragyogó, barna tekintetét. A vízcsepp alakot formázó frizuráját. A kellemes szamóca illatát, ami a hajából árad. Még a bunkó viselkedése is hiányzott, amit csak Renátónál alkalmazott. Ó, drága Csikós Flóra. Bárcsak újra összejöhetnénk.

         Éppen a mozi épülete előtt sétáltam, amikor hirtelen megpillantottam Mátét. A kigyúrt, hülyén oldalra fésült, szőke gyereket, aki egykor a legjobb barátom volt. Ezt úgy képzeljétek el, hogy óvódás korunk óta ismertük egymást, és még nem is tudom hány sportágat végigvittünk együtt, általános és középiskolát is beleértve. Na, de nem ez a lényeg. Ott állt, persze nem egymagában az a gyerek, aki alaposan megkeserítette az életemet és érdeklődő vigyorral az arcán, pásztázta kedvesével a frissen vetítendő filmek bámulatos plakátját. Próbáltam gyorsan elslusszanni mögötte, nehogy még csak véletlenül is találkozzon a tekintete Renátóéval, mert a hipóreklám még a végén, képes lesz bemosni egyet neki. Szedtem a lábaimat, ahogy kellett, mellé a kellemetlen szívverés, homlokból verejtékezés, ahogy illik az ehhez hasonló baszottul kínos szituációknál.