Az aktus után, Bea semmire sem emlékezett.

  Fábrel felhívta rá a figyelmemet, - már ha utólag is - ha elernyedt testünket a feltápászkodásra kényszerítjük, valamint nekiláthatok a szőnyegre spriccelt magömlésem apró cseprő bizonyítékait feltakarítani, utána a kézjel okozta kábulat elmúlik. Kiváncsivá tett a gondolat, hogy egész pontosan honnan fog emlékezni Bea a dolgokra. Legszívesebben ott maradtam volna, hogy megbizonyosodjak benne, de az ingem begombolása közben, Fábrel az íróasztal mögött, határozottan a fejét rázta, hosszú karját előrenyújtva, a kifelé vezető ajtóra mutatott. Még bőrdzsekije is megroppant a hirtelen mozdulattól.

           Akkor az első próba kipipálva.

 Ahogy sejtettem, győzelmi mámoromtól bódultan, szögdécseltem lefelé a lépcsőn, ahol tíz perccel ezelőtt még Beával ballagtam az irodájába. Nem mondanám, még a lélekmelengető szextől felfrissülve sem, hogy könnyű dolgom volt. Félre kellett tennem, minden gátlásomat, elfelejteni az összes esetleges következményt, ami bizony kockázatos volt. Mintha levegővétel nélkül kellett volna végrehajtanom ezt a küldetést. 

          Amilyen jól kezdődött a nap, olyan nehezen és keservesen akart lezajlani. Vendégek jöttek-mentek. Szaladgáltam a levesesfazekakkal, hol kettes, hol négyes személyzethez mérttel, aztán gyorsan a pult mögé, mert elfogyott az alpolgármesternek a bor a poharából, utána "hova mész, erre gyere már mert fizetnének". Emberek. Hogy mennyire látványosan kétségbe tudnak esni, ha evésről van szó. Ide szaladjak, oda szaladjak, egyszerre szolgáljak ki három asztalt, közben kasszázzak, ami pedig az elkeserítő, hogy Misi ugyanezeket a feladatokat végezte mellettem, annyi különbséggel, hogy ő még vigyorgott is hozzá. Erős fickó! Ami pedig a kedves vendégeket illeti. Nos, nem részletezem. De ha levetíthetném nekik a délelőtti órákban történő bírkózó versenyemet...azt hiszem, egy darabig nem nyelnék le az oria levest. 

           Este hatkor zártunk.

  Leoltottuk a délután még nyüzsgő-zsinatos kiszolgáló rész fölött a fényeket, utána Bea édesanyja, Szilvia jött és sok mindenről számon kért minket. Vele nem zajlott olyan barátságosan a beszélgetés. Azt viszont megfigyeltem, hogy mielőtt köhögni készül, hosszan előrenyújtva a nyelvét. Felvettem a táskámat, elköszöntem Misitől és a fonnyadt füge arcú Szilviától és elindultam haza. Kimondottan jót tett a séta. Büszke voltam magamra. Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy az új munkahelye első napján, meghágja a főnökasszony csinos lányát. Én meghágtam. De, meg ám!

          Az igazat megvallva, attól még holnap ugyanúgy jönnöm kell dolgozni, az élet megy tovább. Ami azonban az alvást illeti, nem kapkodtam vele. Bementem az emeletes házak alatti kisboltba két doboz sörért. Jól fognak esni. 

          Felmentem a totál idegen lakásomba és amint betettem az egész nap ünneplő cipőben poshadt lábamat, az első gondolatom Dani volt. Összeszorult a torkom. Bár csak még élne. Letettem a táskámat a cipősszekrény tetejére, aztán a szobámba vonultam, átöltözni valami kényelmesebb itthoni ruhába.  Szürke mackónadrág és sötétkék kapucnis pulóver. Tökéletes. Fogtam a két doboz sört, kisétáltam az erkényre és leültem a holdfény világította műanyag székre. Innen fentről beláttam az egész várost. Legalábbis gondoltam én, az hogy mennyi igaz ebből, nem számít, meg őszintén szólva nem is érdekel. 

            Felbontottam a dobozt és belekortyoltam a sörbe. Ismét Dani jutott eszembe. Utolsó mondatai egyike visszhangzott a fejemben.

"Úgy gondolom, túl sokat agyalsz azon, hogy nincs barátnőd és már egyre jobban tartasz mindentől ami körülvesz".

        Az ajkam mosolyra húzódott, de szemeim könnybe lábadtak. Néha olyan furán fogalmazta meg a mondatait, hogy én csak álltam, és néztem rá, mint borjú a új kapura. Mély, lázadó hangja máig is a fülemben cseng. Sosem felejtelek el!

- Nosztalgia? - csendült fel mellettem, Fábrel hangja. Nem fordultam felé, alaposan rám hozta a frászt. Szerencséje volt, hogy a sör valamelyest már megnyugtatta az idegeimet, mert ha feszült hangulatomban talál, akkor úgy igaz, hozzávágtam volna a lábamnál heverő cserepes növényt. 

- Úgy is mondhatjuk - feleltem, rekedt hangon, mialatt ő maga alá húzta a másik széket és ugyanolyan csendesen nézte velem együtt a házak tetejét. - Szolídan ünneplem az első sikeres próbatételemet. Még van hat ugye?

- Igen - biccentett, felém fordítva holdfény világította, borostás arcát.

Körülbelül az első doboz söröm tartalmának a felét már elszopogattam és a hatást is kezdtem érezni.

- Mit gondolsz, felvegyem a kapcsolatot Nettivel? - vetettem fel a gyomorfájdalmakkal is járó gondolatomat. Fábrel könnyített a helyzetemen.

- Azt ajánlom, ne mert akkor saját magadnak teremtesz akadályokat - kezdte, tőle megszokottan azzal a professzori karlendítésekkel. - Megvannak a feladataid, számtalan új emberrel kell találkoznod, de ha hirtelen visszatekintesz Rent Krisztián életébe, könnyedén összezavarhatod magad! Most csak Runiel életére koncentrálj! 

- A barátom temetésére, viszont elmegyek - jelentettem ki, bár éreztem a nyakamon az őrangyalom perzselő tekintetét. Tévedtem. Mármint abban, hogy perzselően nézett rám. 

- Megértelek - bólintott. - Én is elmennék, ha az én barátom temetése lenne. De! Nem találkozhatsz Nettivel! 

- Tudom - sóhajtottam, de arra gondoltam, ha meglátom a sorok között, úgy is a közelébe akarok majd kerülni. 

         Eddig ha Fábrellel beszélgettem, testemet a feszültség, a megrázkódtatás és a tehetetlenség vezérelte. Most viszont, olyan kényelmesen ültem ebben a kétszáz forintot érő székben, mint egy elégedett keresztapa. Szét tett lábakkal, egyik kezemben sörösdobozzal és hunyorgó szemekkel gyönyörködve az előttem kitárulkozó látványban. Nem is gyönyörködtem bennük. 

- Na és mi van a valódi testemmel? - néztem rá, félig meddig sértődötten, mivel úgy néz ki, nagyon meg van kötve a kezem. - Legalább meglátogat valaki a kórházban?

Fábrel mozdulatlan arccal felelt.

- Igen!

Érdeklődő arcom közelebb került az övéhez, lábammal majdnem fellökve a másik bontatlan sörösdobozt.

- Na és ki? Flóra?

          Megcsóválta a fejét, és nagy levegőt vett a válaszhoz. Láttam rajta, hogy nehezére esik erről beszélni, de a fenébe is, legalább azt tudjam, kinek számítok ilyenkor!

- Runi, érthetően elmondtam neked, hogy...

- Igen, szépen szótagoltad is, hogy Rent Krisztián innentől fogva nem létezik - fejeztem be helyette a mondatot, feszült hangnemben, néhol elharapva a szavak végét, ami a sör okozta bódulattól történt. - Csak tudod, fúrja az oldalamat, hogy legalább az anyámnak fontos vagyok-e?

            Úgy támaszkodtam a műanyag szék karjának szélén, mintha többezer méteres szakadék tátogna alattam. Fábrel pedig, aki a szakadék másik szélén állt, béketűrően pislogott rám, mielőtt nekifogna a rozoga híd tartóköteleinek elvágásához.

- Az életed, akkor működhet igazán jól, ha egyszerre csak egy dologra koncentrálsz! 

          Elrántottam a fejem, mintha az okoskodó beszólás az orromat pirítaná és ledöntöttem a torkomon két korty sört. Ha volt olyan pillanat, életem során, amikor egyáltalán nem tudtam elviselni az amolyan sokak által idézetként használt agymenéseket, akkor figyelembe vehetjük a mostani történést is! 

- Runi - kezdte, türelmes és alig érthető hangon Fábrel. - Rád most nagyon nehéz feladatok várnak! Akármilyen életed is volt ezelőtt, akármennyire hiányoznak a többiek, nem nézhetsz hátra! Mert könnyen elbukhatsz! 

           Csak ültem, duzzogtam és hunyorogva néztem a papucsomra, ami pár nappal ezelőtt még az igazi Lang Renátóé volt. 

- Értettem - szuszogtam, majd ledöntöttem még pár korty sört. Fábrel szótlanul nézte végig, ahogy elfogyasztom az első dobozom tartalmának maradékát. Nem ért ki rá, hogy miért iszok, meg tudta érteni és jól esett, hogy legalább ezt jóvá hagyta.

- Szóval, Flóra... - szólalt meg, éppen amikor bontottam volna fel a második doboz sörömet. Dermedten tekintettem olajcseppes szemeibe. Olyanok voltak, akár az egéré, szeme fehérje nem is látszott jóformán.

- Mi van vele? - kérdeztem, nevetségesen gyerekes hangon, mire őrangyalom a vállát vonogatta. Ajkára mosoly húzódott. Kissé döbbenten figyeltem, mert nem tartozott jellemző vonásai közé a mosolygás. Mint ahogy Daninak sem.

- Sokszor gondolsz a volt barátnődre, igaz?

- Nem mondanám hogy sokszor, de mostanába gyakran az eszembe jut - feleltem őszintén, majd gyorsan belekortyoltam a sörömbe, hogy minél gyorsabban eltompítson az alkohol. Fábrel ugyanúgy némán követte figyelemmel az ivásomat. Úgy sejtem, lassan szóvá fogja tenni az alkoholizálásomat, vagy ha nem, akkor a tőle megszokott módon, rébuszokba fogja megközelíteni a témát.

- Mit tennél, ha találkoznál vele? - tette fel a váratlan kérdést, amire olyan élénken figyeltem fel, hogy a másfél doboz sör okozta hatás, egy cseppet sem tűnt fel rajtam. 

- Honnan tudjam? Mert? Találkozni fogok vele?

Fábrel izgatottan a fejét rázta, az ujjaival pedig karikát rajzolt a levegőbe. 

- Csak ha véletlen összehozná a sors Runiellel, akinek a hét próbára kell összpontosítania - helyesbített, aztán gondolhatjátok, mennyire fontos volt a hét próbás részt a mondata után illesztenie.

- Nem tudom - ismételtem magam, immár lankadt figyelemmel, szépen lassan kezdett visszaülni az arcombra a bódultság jele, és újból felhajtottam a sört. - De az biztos, hogy megint megdugnám!

- Dugtál ma is, nem volt elég? - hallatszott a szemrehányás, amire kaján vigyor jelent meg az arcomon. - Amúgy meg, ha tudni akarod, arra a kilenc másodpercre nem éri meg letolni a gatyát!

Aú! Ez fájt! Annyira, hogy az ímént, lehajtott utolsó kortyok, már közel sem sör, hanem valami borzasztó keserű víz ízt hagytak a számban. Értem én, hogy a doboz legalján már ne számítsak zamatos maláta ízre, de mondhatni ennek a kiábrándult íznek, valamelyest Fábrel is a tettese.

- Ezt meg se hallottam - feleltem, nyakig úszva a szégyenben, ami meleg, viszketős érzésként hatolt végig a sör bódította végtagjaimon. - Amúgy, megnézném hogy te mennyi ideig döfködnéd!

- Én? - szegezte csontos ujját a mellkasához. - Semeddig! Egy olyan nőt? Ne is haragudj, de az én ízlésem jobb annál!

- Jajj, megszólalt az adonisz őrangyal, hogy oda ne rohanjak, de nem tudom ki mondta reggel, hogy "nem olyan rossz csaj"!

- Csak nem akartam, hogy meghátrálj, valamit mondanom kellett!

- Jól van, nekem nem kell magyarázkodnod! - legyintettem gyenge mozdulattal a levegőbe. - Szerintem meg inkább örüljünk annak, hogy sikerült az első próba. Jut eszembe, mi a második?

Fábrel nagyot sóhajtott, aztán kifogás nélkül elárulta.

- Tönkre kell tenned egy vállalkozó életét!

        Ha az előbbi hirtelen felélénkülésemkor, nem szállt el belőlem a sör okozta kábulat, akkor most igen. Az a fránya hideg szellő ismét áthatolt a tarkómtól kezdve a derekam aljáig, miközben én dícséretre méltóan kihúztam magam egyenesen, akár egy jólnevelt iskolás fiú. 

- Ezt hogy értsem?

Fábrel tanácstalanságot jelképezve, széttárta mindkét karját s tovább "gyönyörködött" a rémült képemben.

- Ahogy akarod! 

- Ez őrültség - hüledeztem, egyre inkább fokozódott bennem a feszültség. - Ez képtelenség, meg nem is beszélve arról, hogy bűncselekmény! Meg hát...

- Holnap el kell menned a nagyszüleidhez! - vágott a szavamba Fábrel, aki hihetetlen módon ugyanolyan higgadtan ült a székben mint eddig, velem ellentétben. 

- Mi van? - néztem rá, nagy szemekkel. - Az én nagyszüleimhez?

- Runiel nagyszüleihez!

- Azt se tudom, hol laknak!

- Öregem - mutatta felém, mindkét lapát tenyererét. - Annyi, hogy holnap reggel, fél nyolckor felszállsz innen a Pesti útról a buszra és a Három tanyánál leszállsz!

- Három tanya? - húztam ki magam még annál is jobban, így totál úgy nézhettem ki, mint akinek ülő helyzetében túrkálnak a seggébe. - Ilyen is létezik?

- Létezik, bizony! - bólintott, majd ismét felmutatta a tetszőleges ujját. - Mégvalami! Runiel nem most találkozik először a nagymamával és a nagypapával, úgyhogy javaslom, te se vágj különb arcot, ha meglátod őket!

          Ez a fickó, engem hülyének néz!

- Képzeld, erről lekéstél, mert ma volt dolgom a munkatársammal és a főnökasszonyommal, akiket szintúgy életemben nem láttam még, de úgy viselkedtem, ahogy kellett! Szóval csak bízd ide, öregem!

Fábrel elismerő biccentéssel hagyta jóvá a mondandómat.

- Akkor holnap reggel, fél nyolckor, a Pesti úti buszmegállónál! Javaslom, állítsd be az ébresztő órádat!

- Hogy el ne aludjak? - makacskodtam, de mire befejeztem a mondatot, addigra az őrangyalomnak már csak hűlt helyét láttam.

         Na, akkor erről ennyit! Holnap nehezebb fába kell vágnom a fejszémet! Ahogy ti is hallottátok, tönkre kell tennem egy fickó életét! Hogy fogom megtenni? Milyen segédeszközökkel?

         Arról aztán lövésem sincs! Ám, ha minden jól alakul, talán megúszom az életfogytiglant