Reggel

Önfeledt derűvel ébredt, mint minden reggel skótkockás csomósra gyűrt párnáján tenyérnyi nyáltócsát hagyva maga után. Szerette a korai reggelek szürkés hangulatát ilyenkor a színek egyszerűbbnek, a szagok tisztábbnak tűntek. Örökbefogadó szülei még kómás, de szerető ölelése indította minden napját, amit reggeli ropogtatnivalót rejtő zacskó nyálfakasztó rikácsoló zörgése követett. Minden rutinszerűen működött, mégis mintha minden nap az újdonság csodájával vett volna lendületet. Az ízletes, speciális, vitaminokban és tápanyagokban gazdag, külön csak a számára vásárolt reggeli után teraszajtó felé indult, a táljában néhány szem csokis gabonapehelyre emlékeztető falatot hátra hagyva, mindig hagyott néhányat.

Eltűnődve bámulta néhány percig a kinti világra fátyolként vetülő hideg üvegről visszatükröződő alakját. Ilyenkor olyan közel került az üvegfelülethez, hogy minden egyes kilégzése olyan pára foltot varázsolt, ami a következő kilégzésig semmivé tűnve újbóli teret engedett a következő langyos páradús szuszogásnak. A háttérben a reggeli konyha megszokott zajai és illatai bontakoztak ki, a kávéfőző jellegzetes egyre fokozód ritmusa színnel és illattal töltötte ki a tágas teret nem törődve a teraszajtó előtt álló alak vágyaival. Kikívánkozott a kertbe, mezítelen talpa alatt akarta érezni a harmatos fű kellemesen borzongató cirógatását és hallani a léptei alatt távoli dobszóra emlékeztető föld zenéjét.

A merengésből már csak az önarcképe közeledése ébresztette, s ahogy az üvegajtó nyílt, mint egy bomba, ezernyi az erdőből az éjszaka által hátrahagyott aromás illat robbant előtte. Kirohant a teraszra meg sem hallva szülei szavait, amúgy sem értette minden szavukat, sőt keveset értett abból, amit körülötte beszéltek, de mindig érdeklődve figyelte őket, főleg ha olyan ismerős szót fedezett fel, mint a saját vagy szülei neve. 
A terasz szélén állva a környezetéből ráömlő végtelennek tűnő ingerek hada számos lehetőséggel kecsegtette, de az álomszerű benti világból megmaradt késztetés erősebb volt mindnél. Futásnak eredt, élvezte a nedves valóság átható bódító mámorát. Önfeledt gyermeket jutott volna eszébe bármely felnőttnek, mosollyal vegyes rosszakarattól mentes irigységet adva a figyelőjének. Azonban kémlelő szemektől rejtve a saját kerti királyságában cikázott és élvezve az éjszakát sirató fák mellett elsuhanva az arcába és hátára hulló a napfelkelte tiszteletére elillanó cseppek üdítően hideg becsapódását.
           Csak erre vágyott, boldog volt, nem tekintett tovább a jövőjébe, örült a jelen káprázatosan egyszerű csodájának, pedig a nap még csak akkor bontogatta az éjszaka bábjából pislákolva kikacsintó egy napon át csapdosó vakító szárnyait. Mennyi szépséget tartogathat akár csak egyetlen nap egy hétköznapi kutya számára.