Ria szentjánosbogarai kapcsán, ismét fejembe jutott egy nagyon régi töredék egészen kicsi koromból.

Apám vidéken dolgozott, /hétfőn ment-pénteken jött/. Egy bányászati vállalatnál, az akkori BÁV-nál villanyszerelőként dolgozott. Mint már, néhány blogomban említettem, nagyon szép helyeken végezték munkálataikat. Ezeket, az információkat, csak azért említem meg ismételten, hátha akad egy új olvasóm, aki az előző történeteket, nem olvasta, legyen valamelyest képben Ő is. Nyaranta az egész család, majd a későbbiekben csak jó magam, egy-egy hétre elutazott vele úgy mond nyaralni. Ebben a történetben, én még nagyon kicsi voltam, és az akkori mindig is utált nevemen szerepeltem benne. Csak töredékekre emlékszem az esetből a többit anyukám mesélte, mikor már nagyobbacskára cseperedtem. Valahol vidéken voltunk, egy bányászvárosban, ha jól emlékszem, Iszkaszentgyörgyön.

A történethez szorosan kapcsolódik, hogy mindig is békabolond voltam. Nem tudom miért, hisz amidőn felfedezni véltem ezt a fura vonzódást, a sokak számára oly visszataszítónak, vagy ijesztőnek ható élőlények iránt, még egyetlen békacsókos mesét sem hallottam. A félreértések elkerülése végett, vonzódásom, a csókig soha nem terjedt ki.

Egy viharos napon történt, hogy az eső rengeteg békát hullajtott ki magából, az apróságokat egy közeli tóból szippantotta fel, és zúdította ránk magából. Mi úgy tudtuk, hogy ezt a természeti jelenséget békaesőnek nevezik. Annyira emlékszem, hogy az eső adománya által, egy kis békát szorongattam a nem sokkal nagyobbacska markomban és ezt a kincset nem akartam senkivel sem megosztani, így félrevonultam valami csendesebb zugba vele. Igen ám csak a kis szerencsétlen nem bírta a gyűrődést, mit szépítsem a dolgot, kinyomtam a szuszt belőle. Bűntudatom, valahonnan keríttetett velem egy gyufaszálat, és csekély kis értelmemmel, és a zéró anatómiai tudásommal, megpróbáltam visszatuszkolni vele, a kint lévőt a benti jogos, és nélkülözhetetlen helyére. Az újraélesztés fortélyait nem ismervén,azt, a szájon át történő visszatuszkolással próbáltam helyettesíteni. A kis békát még jó ideig szorongattam a kezemben, talán valamiféle csodára várva.

„a továbbiak, mivel a továbbiakra nem nagyon emlékszem, Édesanyám forrásából származnak, az én gondolatvilágom által kivetítve. „

.Anyukám: - mi van a kezedben „nemszeretemnevemenmegszólítva”?

Én:- nyucsita, kinomtam a belét, écs nem tudom viccsacsinálni! –

Persze mindenki kacagott megnyilvánulásomon, és még nagyon sokáig felemlegették nekem, hogy mi van a kezedben nyucsita.

A gyermek, csak méreteiben különbözik a fölnőttektől, hisz még fölnőttként is gyakorta képzeljük azt, hogy bizonyos dolgokat, csak úgy vissza lehet csinálni, pedig a kimondott szó, vagy cselekedet, az visszavonhatatlanul megmarad örökre bennünk, és ami még talán ennél is rosszabb,megmarad azokban is, akik ellen elkövetjük azokat.