Megint egy nap, gondolta, miközben széthúzta a sötétítő függönyt, a repedt, szimplaüvegezésű ablakon. Akár a színházban, igaz, hogy nem bársonyból, mindegy, az előadás elkezdődött, akár akartad, akár nem. Milyen lesz a folytatás, nem tudhatod, monodráma, vagy vígjáték, majd kiderül estig.

Hangosan kopog az eső, bolond idő, egyik nap tél, aztán tavasz, most pedig ősz, és a nyár, hol marad, talán majd az is eljön valamikor.

Ki kell menned kenyérért, kell az ebédhez. Van még kétnapos kelkáposzta, a mélyhűtőben néhány műfasírt gombóc. Műkaja. Mindig így hívtad ezeket az előre gyártott micsodákat. Semmi kalória bennük, de viszont jókat lehet fingani tőlük. Nem zavarsz vele senkit, legfeljebb magadat, hiszen egyedül vagy.

A postás már itt járt, megint valami fizesd be különben… felszólítást hozott, nem vitás, látod a feladót, tévedés kizárva.

Először gyújtósért mész, az esik elsőként útba. Kikalkulálod, hogy ne menj azon az úton még egyszer, amerre már jártál. Eszedbe jut András, tőle hallottad ezt a mondást. András az óta már csupán egy kis rakás hamu. Arra gondolsz megint, milyen lehet a krematórium, Anyádat is hamuvá varázsolták, hisz ez volt a kérése.

Engem ne egyenek a kukacok anyukám, úgy se sok mindent tudnának enni rajtam, mondta mindig, amikor a meghalásról esett szó. Anyukám, ez volt a szavajárása. Anyukám, mindjárt kapc a pofádra, ha feleselsz, vagy a fiúknak, hogy apukám, ne bántsd már azt a kislányt, mert fenékbe billentelek.

Kislány, ez is te voltál, vagy amit a legjobban gyűlöltél, hogy Rózsikám.

Szar az élet, egy nagy átverés az egész, gondolod, és dühösen belegázolsz egy nagy pocsolyába. Jó ez a cipő, nem ázik be, húzod el egy keserű mosolyra a szádat. Igen ilyenek az élők, bólintasz magadban, igazat adva magadnak.

Az eső egy kicsit alábbhagy, becsukod az ernyőt, úgy is utálod. Utálod a sapkát, a kesztyűt, az ernyőt, csak ha nagyon muszáj, akkor használod őket.

Minket is használ az élet, ötlik fel benned.

Hogy te milyen ironikus vagy manapság! Hol vannak azok a nem is oly nagyon régi optimista, és derűs gondolatok, érzések belőled. Reméled, hogy csupán meghúzódtak valahol odabent benned, nyalogatni a sebeiket, és valamikor csak előmerészkednek, hogy mosolyt csaljanak a lelkedre, és mások lelkére általad.

Megveszed a kenyeret, és mellé vacsorádhoz a négy kiflit.

Kurva drága minden.

Amikor anyád szoknyája szegélyét láttad szemmagasságban, nap, mint nap, egy rakás élelmet tudott venni ennyi pénzből.

Persze azt is tudod, hogy az sem tegnap volt.

Az óta vén tyúk lettél te is, közel hatvannal tepersz, vagy battyogsz a lábbuszoddal, az óta elvesztetted majd az egész családodat, és az óta ilyen drága lett a megélhetés, és ilyen olcsó lett az emberélet.

Nincs reciprok érték, hiába vagyunk törtek…

Veszel még almát, talán sütsz egy kis süteményt, ha lesz hozzá kedved. Liszt, tojás, margarin, cukor, akad még otthon, a gázpalackod még tele, fiad kicseréltette…

Haza értél, begyújtasz, felmelegszel egy kicsit ebben a fagyos világban.

Este, majd behúzod a nembársony függönyt, a repedt, szimplaüvegű ablakodon, és ha majd nehezen elalszol, talán álmodsz egy szebb életet magadnak.