Riadó! 

           Nem fejeztem még be a kezelések teljes skáláját, ezért egy kicsit vissza kanyarodok egy nagyon fontos , de sajnos nem mindenki által elvégezhető kezelés formához, a tornához .Elméletikleg ez is egyénre szabott kellett volna  hogy legyen , de ez nem volt megvalósitható, az idő hiányában ezért aztán a gyógytornát vezető fiatal szakember bizonyos csoportokat alakitott ki és különböző csoportokra , mozgásképességüknek megfelelő gyakorlatot állitott össze . Nem volt könnyű helyzetben, mert a csoportokon belül is nagyon nagy volt a szóródás, a testalkat , a súly , pontosabban a súlyfölösleg tekintetében. A torna terem ajtaja nagyobb részt nyitva volt --a magas hőmérséklet miatt-- igy aztán mindenki kedvére bámészkodhatott a sportruhába bujt hustömegek tornának nevezett idétlenkedésein. Bemelegitésként, magas térdemeléssel  inditottak, aminek az lett az  eredménye , hogy a még jól mozgó dúskeblű hölgyek a saját melleiket térdelgették, az ég felé, mert meg akartak felelni a jóképű sportos gyógytornász elvárásainak, és ettől várták fölös kilóiknak a leadását is. Hát, mit mondjak?-- egyszerre volt komikus és megható! Ettől már csak az volt meghatóbb amikor melsőfekvőtámaszt végeztek a hölgyek ami a szó legszorosabb értelmébem  az volt-- mert a melleikre támaszkodtak és nem a karjukra--és sajnos olyan is volt amelyik már nem is birt felállni . Pedig a gyógytornász állandóan hangoztatta , hogy aki nem tudja megcsinálni a gyakorlatot az ne is próbálkozzon vele mert nem szeretné , ha valaki éppen gyógyulás közben sérülne meg!

            Az elkövetkező nap délutánján feleségem azt javasolta hogy tegyünk egy hosszabb sétát fenn a hegyekben. A hegyek talán egy negyedórai járásra voltak,nekem mindezek ellenére nem nagyon imponált , elsősorban azért mert a hőmérséklet jóval harminc fok fölött volt. Arra nem is gondoltam , hogy odafönn az évszázados fenyők árnyékában már nem olyan nagy a hőség. Sőt még azzal is ijesztgettem a feleségemet , hogy legjobb tudomásom szerint a medvék igen közel merészkednek ilyenkor a városhoz mert már fennebb megették az összes szedert, málnát , és már csak itt lennebb találnak maguknak kellő mennyiségű csemegét , és ha  itt sem találnak akkor beérik egy-egy  emberkével is. A feleségem nem ijedt meg hanem határozott öltözkedésbe kezdett, minek utána én sem tehettem egyebet, minthogy vele menjek az erdőbe,a hegyoldalba. A legnagyobb meglepetésemre , fenn a hegy oldalába vagy négy-ötszáz méter megasságban , úgyanazok a beteg , mozgássérült  mankós emberek sétáltak, napoztak, pihentek , egyáltalán élvezték ennek a forró juliusi napnak, az erdő, a fenyves nyújtotta  hűsitő leheletét akik a délelőtt folyamán alig birtak átvánszorogni egyik kezelési helyről a másikra. Egy kissé elszégyeltem magam , én aki nem vagyok mozgássérült kérettem magam , hogy felmenjünk oda ahova a jóval betegebb fáradtabb, idősebb emberek , sokkal nagyobb erőfeszitések árán jutottak fel. Ők, nekem bebizonyitották hogy életükért az egészségük, vagy egészségtelenségük szintentartásáért mindenre képesek. Azt éreztem , hogy az embert megkell csapja az elmulás lehetőségének a szele , hogy odafigyeljen magára , hogy erőt fejtsen ki , hogy mindent elkövessen  és feláldozzon a megmaradása érdekében!Mindig, mindenből tanulhat az ember! 

          Egyik nap arra lettem figyelmes , hogy a kezeléseken erősen megcsappant a kezelendők száma: nem tudtam mire vélni a dolgot ezért megkérdeztem Piroskát, minek köszönhető a létszám csökkenés. Piroska felvilágositott , hogy a zsidó betegek , befejezték ezévi gyógykezelésüket és mostmár nem kezeltetik magukat , hanem készülnek hazafelé, ki Izraelbe, ki Amerikába és ki Argentinába.

          A délutáni órákban éktelenül elkezdett szólni a riasztó a liftben. Eleinte , csak  kéthárom ember ácsorgott a lift ajtó előtt, de pillanatok alatt, tiz- tizenkét főre gyarapodott a társaság. Közben leért a lift-- elnémult riasztás és a hazakészülő zsidók egymásután szedték ki bőröndjeiket, amelyek ember magasságig voltak felrakva a felvonóban. A szállodai személyzet meg segitett kihordani  az utcán várakozó autóbuszhoz. Elmúlt a riadalom a felvonó megint felment, de néhány perc elteltével a riasztás  újra megismétlődött, és újra összecsődült az üdőlő közönség a lift ajtó körül. Ekkor már szakemberek is megjelentek szerszámmal felszerelkezve ,mert senki sem tudta , hogy mi okozza a lefele jövő liftben a riasztást. Mikor leért , minden elcsendesedett, és tovább folytatódott a liftből való kirakodás. A szakemberek mindent leellenőriztek, mivel semmi hibát nem találtak , újfent felküldték a liftet. De a dolog harmadszorra is megismétlődött.

           A riasztás oka roppant egyszerű volt. A távozó zsidók fennt a második emeleten  telerakták a liftet bőrőndökkel , amelyek útközben rá-rá dőltek a riasztógombra ,amelyik azonnal végezte a dolgát: Riasztott, a jelenlévők meg pánikoltak, a személyzettel együtt!