Különös volt, ahogy Mira szétáradni érezte magában a nyugalmat. Bár a félelme nem múlt el, de ahhoz elég erőt gyűjtött, hogy folytatni tudja az estét. Bólintott Dannak, aki egy halvány mosoly kíséretében elengedte, és felemelve a földről Markus kabátját, a lány vállaira terítette.

- Csak ügyesen! És ne félj, ott leszek melletted. Rendben?

- Eskü?

- Igen! Bízhatsz bennem!

A lány fintorgott egyet, és úgy sóhajtott fel. - Már nem tudom kiben bízhatok, és azt sem, hogy egyáltalán ki vagyok.

- Te egy csodálatos, és gyönyörű lány vagy – lépett oda Pete is, és kedvesen pislogott rá. - Nem lesz semmi baj!

Mira válaszolni akart, de Dann addigra már megveregette a fiú vállát jelezve, hogy nézzen ki, ő maga pedig rákacsintva Mirara, láthatatlanná változott.

Pete az ajtóhoz ment, és elfordítva a kulcsot kinézett, majd mikor nem látott semmi veszélyt, hátrafordult és intett a lánynak. - Előbb menj el mosakodni, elég nyúzott az arcod – mondta neki mikor odaért mellé.

Mira szófogadóan a fürdőszobába sietett. Szerencséje volt, mert nagyon kevesen lézengtek az emeleten, így senkinek nem tűnt fel a szánalmas, könnytől áztatott kinézete. Sietve rendbe szedte magát, alaposan megmosakodott, majd amikor elkészült, a tükörbe nézve fintorgott. Rosszul érezte magát, és nem volt biztos benne, hogy elég ereje lesz ahhoz, hogy végigcsinálja. De tudta, Dannak igaza van, ki kell derítenie Markus célját. A szíve összeszorult, és nem tudta eldönteni, hogy azért mert undorodott attól, amit Baltagor művelt, vagy azért, mert fájt a szíve a nyiladozó szerelemért. Ettől mérges is lett, és ez adott neki annyi pluszt, hogy már határozottan kilépve a fürdőből, a földszintre sétáljon. Nem sietett, és miközben lefelé haladt, alaposan körbe is nézett.

Pete az italoknál álldogált egy pohárral a kezében, és Bebevel beszélgetve. Markus az egyik kanapén üldögélt Katere mosolyogva, aki úgy vihogott, mintha teljesen leitta volna magát. Csak Dann nem volt sehol, és Mira remélte, azért nem látja, mert ott van mögötte láthatatlanul.

Amikor leért és elindult a kanapéhoz, a szíve facsarodott egyet, mert Markus egyenesen ránézett, a szemében azzal a lobogó tűzzel, amivel eddig is. De most volt benne annyi plusz, hogy Mira úgy hitte, a férfi átlát rajta.

Markus azonnal felállt, mikor észrevette a közeledő lányt, és kutatóan, szinte aggódva nézett végig rajta.

- Baj van? - fogta meg lazán Mira vállait. - Nagyon nyúzottnak látszol. Sírtál? Mi történt?

- Nem, vagyis igen – dadogta a lány, miközben lesütve a tekintetét gondolkozott egy hihető válaszon.

- Mi történt? - A férfi felemelte az egyik kezét, és ujjaival megérintette Mira arcát, amitől a lányt egyszerre rázta ki a hideg, és borította el az őrjítő melegség.

- Csak fenn, az egyik fiú... - magyarázkodott zavartan a lány. - Nekem esett, és majdnem.. majdnem... - nyelt egyet és újra elkapta a könnyezés. Ettől olyan hitelessé vált, hogy Markus egyáltalán nem kételkedett. Arca dühössé változott, és még a szeme is összeszűkült.

- Ki volt az? Ki tette?

- Nem fontos. Szeretnék hazamenni. - Mikor látta, hogy Markus nem éppen ezt akarja, még hozzátette. - Kérlek!

Addigra Kate is odaállt melléjük és kíváncsian, ám annál rosszallóbban nézett barátnőjére. Mégsem szólt, csak várta, hogy mi fog történni. Amikor a férfi végre átkarolva és magához húzva Mirat elindult a kijárat felé, ő is követte őket.

Odakint Markus besegítette a lányokat a kocsiba, majd magában mérgelődve ő is beült, és elég erőteljesen nyomva a gázt, kikanyarodtak a főútra.

Mira egy szót sem szólt, egész úton összeroskadva ücsörgött, és olyan kicsire húzta össze magát, amilyen kicsire csak lehetett. Fázott, ideges volt, félt és megszakadni készült a szíve. Fél szemmel Markust figyelte, és látva férfias alakját, nehezen hitte, hogy ez csak egy démon külső. Bár a tekintete... talán az volt az egyetlen, ami valóban nem volt emberi. Az a piros tűz, ami ott égett benne, igazán félelmetes is tudott lenni, ahogy most is az volt, mert a düh és az aggódás szinte lángra lobbantotta az egész lényét.

A ház elé érve Markus lefékezte a kocsit, és kipattanva a másik oldalra sietett, hogy Mirat is kisegítse. A lány azonban addigra már kiszállt, és a kabátot is az ülésen hagyva, összekulcsolta magán a kezeit. A férfi megpróbálta megérinteni, de Mira elhúzódott tőle, és könnyes szemein át pislogott a távolba. Nem akart búcsúzkodni, nem akarta érezni Markus közelségét, ezért szipogva hátrált az ajtóhoz.

- Ne haragudj, de most inkább egyedül lennék.

- Persze, megértem, de szeretnék segíteni.

- Aranyos vagy, de nem tudsz. Fel kell dolgoznom, és meg kell emésztenem. Én még sosem éltem át ilyet.

A férfi bólintott, de azért odalépett a lányhoz, és lazán egy puszit adott a homlokára. - Biztosan rendben leszel?

Mira bólintott. Nem értette, hogy egy gonosz démon hogyan tud ilyen kedves és megértő lenni. Hogyan képes a tekintete egészen lágynak és simogatónak tűnni. És valójában már nem is akarta tudni. Inkább hátat fordított neki, és kinyitva a lakás ajtaját, lassan besétált. Nem nézett hátra, de hallotta, ahogy csukódik Markus kocsijának az ajtaja, majd felbőg a motor, és az autó egyre távolodik. Csak akkor fordult meg, és mikor látótávolságon belül nem látott senkit és semmit, megkönnyebbülten felsóhajtott

- Itt vagy? - tegezte le akaratlanul is Dannt, mire a férfi alakja hirtelen láthatóvá vált, közvetlenül mellette. Mira szomorú szemekkel nézett rá, és szerette volna elmondani hogy mennyire fáj neki ez az egész, hogy milyen keserű is minden pillanat. De ahogy megpillantotta Dann tekintetében Perseus kitartását, szinte azonnal jobban érezte magát, és inkább mély levegőt véve az égre nézett. - Gyönyörű csillagos az este. Olyan, mintha mindig minket néznének, és látnának mindent.

- Talán így is van – emelte a fejét Dann is felfelé. - Csak épp az emberek nem tudnak olvasni belőlük. Nézd őket! Ott van mindjárt Virgo, az igazság istennőjének legfényesebb csillaga a Spica. Alapjában véve kékesfehér, bár szabad szemmel csak egy apró pontnak látszik. Maga a csillagkép tizenhét csillagból áll, ami közül az egyik, a Porrima kettőscsillag. Mellette pedig ott vannak a Corvus csillagai. Sokkal kisebbek, de kivehetőek. Öt csillagból tevődik össze, és van benne egy planetáris köd.

- Corvus? - bámult a férfira Mira bizonytalanul. - Az mi?

- Corvus egy holló, ott – mutatott Dann a tömkelegnyi csillag közé. - Négy apró fénypont egy szabálytalan négyszöget alkotva, és az ötödik a holló feje. A monda szerint Apollon küldte a hollót, hogy töltse meg a poharát. A madár azonban elfügézte az időt, és végül azzal a hazugsággal tért vissza, hogy a Hydra feltartotta. Ezért száműzték az égbe az üres pohárral, hogy szomjazzon, amíg csak él. Ott a pohár is mellette a Crater, ami most szinte egybe is olvad a Hydraval. Ha az ember távcsövön keresztül figyeli, persze sokkal érdekesebb a Hydra is. Az Alphard csillaga például egy narancssárga óriás. Arra pedig – fordult az ellentétes irányba a férfi -, Perseus látható a Meduza fejével, és az éles kardjával. Van két nyílthalmaza, ami elég közel van egymáshoz.

A lány nézte egy darabig a csillagokat, majd sóhajtva Dannra pillantott. - Ugye nem gond, hogy én egyiket sem tudom kivenni a számos fényesség közül? Fogalmam sincs, hogy melyik melyik.

- Azért a holdat látod?

- Azt igen –tekintett megint felfelé Mira, és csodálta a most tisztán látható fehérséget.

- Azok a nagy foltok benne a hegyek. Sötétebbek, mint a kráterek, amiket a meteorok hagytak benne. Bár nekünk egysíkúnak tűnik innen, de nem az. Vannak benne helyek és völgyek is.

Mira döbbenten mosolyogva pislogott a férfira. - Te nagyon értesz ezekhez. Honnan?

- Archeológus vagyok. Talán épp a mitológia miatt, mert a csillagok nem hazudnak. Azok azt közvetítik, amit valóban látnunk kell.

- És mi az, amit látnunk kell?

Dann komoran elfordult a csillagoktól, és az ajtó felé biccentett. Direkt nem felelt a kérdésre, mert nem akarta megrémíteni Mirat. Ő már akkor tudta, hogy a Holló pohara megtelik majd, de nem vízzel, hanem piros, friss vérrel, és a Hydra fogja kiinni belőle a kellő mennyiséget. - Ideje bemenned. Késő van.

Bár Mira szeretett volna még Dann biztonságot nyújtó közelében maradni, nem merte ezt elmondani neki. Akkor gyávának tűnne, és méltatlannak arra, hogy Harmoniahoz hasonlítsák. Bár azt nem tudta, hogy az istennő mennyire volt bátor, de úgy gondolta, hogy annak idején senki sem hátrált meg a nehézségektől. Ő sem akart, ezért beleegyezően elővette a kulcsát az ajtó melletti virágtartó alól, és kinyitva a zárat, lassan belépett. Ahogy testét megcsapta az otthon melege, furcsa nyugalmat érzett, és már sokkal higgadtabban tudott Dannra pillantani. - Bejössz?

- Nem. De itt leszek a közelben, ne aggódj. Jó éjt! - és hogy nyomatékot adjon akaratának, behúzta a bejárati ajtót a lány előtt, aki kénytelen-kelletlen halkan a szobájába sétált.

Markus magában dühöngött amiért elszúrták neki az egész estéjét. Pedig szépen eltervezett mindent, kezdve azzal, hogy hogyan csábítja el Mirat annyira, hogy az félretéve a gátlásait lefeküdjön vele. Már célegyenesben volt, hiszen a kocsiban sikerült elérnie, hogy a vágy eluralja a lányt, és elérje a csúcspontot. Ettől már csak apróság lett volna eljutni az ágyig, de valaki közbelépett és keresztezte a terveit. Persze ott legbelül sajnálta azt, ami Miraval történt, mert így nemigen maradt esélye, hogy hamar letudja ezt az egész cécót. Nem mintha a terhére lenne a lány, épp ellenkezőleg, élvezett minden percet vele, és ez jobban aggasztotta, mint a gyűlölet. Ezért új megoldáson járt az agya, amivel nem kellene mindent elölről kezdenie, és sikerre vihetné céljait.

- Szegény Mira! - hallotta ekkor a hátsó ülésről Kate elmerengő hangját, amint az ablakon át az elsuhanó tájat pásztázta, majd hirtelen odafordult a visszapillantó tükörhöz, és Markus szemeibe nézett. - Rossz lehet neki. Nem gondolod?

- De igen- felelte a férfi, és elnézve a lányt, kezdett visszatérni a jókedve.

- Neked is nagyon rossz lehet – suttogta Kate izgalommal telve, mikor meglátta Markus szemeiben a lángoló tüzet.

- Nekem? Ezt miből gondolod?

- Hát csak mert olyan szépen eltervezted az estét Miraval, gondolom. Legalábbis ahogy majd megettétek egymást, nekem ez esett le rögtön. - Kate arca megrándult a tettetett együttérzéstől. - Ki fogod bírni?

Markus szélesen elvigyorodott, és az utat figyelve felelt. - Nem is tudom. Ez attól függ, hogy mennyire sietsz haza.

Kate szíve nagyot dobbant, mert azonnal megértette a célzást, és a legszívesebben a férfi nyakába ugrott volna. Ám tisztában volt vele, hogy Markus azt cseppet sem díjazná, így csak összehúzva a szemeit, boldogan mosolygott. - Cseppet sem sietek. Ha kell, ráérek egész éjjel.

A férfinek ennyi éppen elég volt, sietve lefékezte az autót, és egy éles kanyart véve ellenkező irányba indult el. Óvatosan, ám sietve vezetett, hogy minél előbb csillapíthassa vágyait, és mérhetetlen szomját. Meg sem állt a város széli motelig, ahol érkezésekor vett ki szobát. Leparkolt, és szinte feltépve a kocsi ajtaját kiszállt, majd kihúzta a lányt is, és kézen fogva a szobához vezette.

Alig értek be, Kate frenetikus odaadással vetette bele magát Markus karjaiba, és úgy csókolta, ahogy a legeszeveszettebb szenvedély alatt csak tudta. A férfi pedig magához ölelte, és könnyedén felemelve a cseppet sem pehelysúlyú lányt, az ágyhoz cipelte. Ott egyszerűen ledobta a pokrócra, majd tűzben égő testtel a csípőjére ült, és sietve lehámozta róla a felsőjét, hogy kibuggyanjanak telt, dús keblei. Felnyögött a kéjtől mikor meglátta őket, és már oda is hajolt, hogy szájával izgassa a hatalmas bimbókat, amelyek azonnal megduzzadtak mihelyst hozzájuk ért. Közben már a lány nadrágját gombolgatta, és hevesen, türelmetlenül rángatta le róla. Utána magáról is lehajította a ruhákat, majd a magasba emelve Kate lábait, immár anyaszült meztelenül, türelmetlenül belé hatolt, és olyan iramban kezdett mozogni a nedves hüvelyben, hogy döngött bele az ágy.

Kate sikított a gyönyörtől, és attól az érzéstől, hogy egy férfi ennyire kívánja. Szabadjára engedte minden porcikáját, és szinte dobálta magát, annyira élvezte Markus heves temperamentumát. Karjaival az ágy támláját ragadta meg, mert úgy érezte, hogyha nem kapaszkodik meg, azonnal elszáll. Mégsem akarta abbahagyni, sokkal inkább kívánta azt, hogy ez örökké tartson. Úgy hitte, hogy Markus is így érez, és ezért meg akarta adni neki mindazt, amit csak tudott. De a férfinak nem volt szüksége felajánlásra, mert amit akart, azt egyszerűen elvette. És amilyen állapotban volt, nem ismert megállást, sem pedig könyörületet. Újból lehajolt a lány melleihez, és olyan erővel szívta, harapdálta a bimbókat, hogy azokból kisercent a vér.

Kate ismét felsikoltott, de most sokkal inkább a fájdalomtól, amit Markus okozott neki. Hirtelen már nem is érezte olyan kellemesnek a helyzetet, és riadtan megpróbálta eltolni magától a felhevült férfit.

- Markus! Hagyd abba, ez fáj! - görbült sírásra a szája, és megtett mindent, hogy ki tudjon szabadulni.

A férfi ekkor felnézett, de most már nem volt ugyanaz, mint előtte. A tekintete elvörösödött, a szeméből tüzelt a forróság, a szemfogai csillogtak, és az arca egészen eltorzult. Kate sikítva próbált menekülni, de Markus erős szorítása nem engedte. Lefogta a kapálózó lányt, és odahajolva a nyakához, a hevesen lüktető artériájába vágta éles, hatalmas fogait. Élvezettel hallotta a reccsenést, ahogy a bőr kiszakadt, és utat engedve a démoni erőnek, kiáramoltatta a friss, fiatal vért, ami oltotta a szomját, és egyben el is juttatta a kielégüléshez.

Ahogy teste elernyedt, a szomjúsága is elmúlt. Ezért lenyalta a sokktól elkábult Kate nyakáról a vércseppeket, majd felegyenesedett, és úgy nézte legújabb művét. De nem sokáig, mert az idő vészesen fogyott. Ezért az éjjeli szekrényhez hajolt, és a fiókjából kivett egy bicskát, amit felnyitott, és megvágva saját csuklóját, élvezettel nézte a belőle kiáramló vért. Azután a bicskát eldobva megragadta a lány haját, és felhúzva a fejét, a szájába nyomta a vérző sebet.

- Igyál! - szólt rá, és Kate öntudatlanul, üveges szemmel szívta az enyhén sós ízű sűrű testfolyadékot. Eleinte nem érzett mást csak undort, de ahogy a férfi vére ellátta erővel, már újból élvezett minden percet és pillanatot. Markus hangos kacaja töltötte be a szobát, majd hátrahúzva a lány fejét, lecsókolta szájáról a piros nedvet.