Néhány méter után azonban Dann megállt, a nedves falnak nyomta Mirat, és halkan rászólt. – Nyisd ki a szád, és vegyél egy mély levegőt. – És amint kimondta, abban a pillanatban száját már a lányéra tapasztotta, és átfújta a saját levegőjét belé.

Mira döbbenten tapasztalta a meleg ajkakat a száján, és elképzelni sem tudta, hogy mi akar lenni ez az egész. Azért szófogadóan szívta magába amit csak kellett, még ha közben a testében lévő vibrálás egyre erősödött is, és a legszívesebben soha abba nem hagyta volna. Amikor pedig érezte, hogy Dann már nem fúj tovább, összezárta a száját, hogy megízlelhesse a férfi ajkainak ízét.

Dann is hasonlóan vélekedhetett, mert egyáltalán nem ellenkezett, és hagyta, hogy egy pillanatig élvezhessék ezt a nem mindennapi élményt. Aztán mégis meghátrált, és megfogva Mira kezét, húzta maga után a kijárathoz.

A lány feje egészen elkábult, de azért megfelelő ütemben haladt a férfi után. Kezével a nedves falat tapogatózta, és ahogy ujjai a barlangszerű kövekhez értek, akkor tűnt fel neki, hogy nem látja a testrészeit. Sietve lenézett a lábaira, de csak a földet látta, ahogy akkor is, mikor a Dannt fogó kezére esett a pillantása.

– Láthatatlanná tettél? – kérdezte döbbenten, ám ügyelve arra, hogy egyáltalán ne legyen hangos.

A férfi ekkor hirtelen megállt, és a falhoz hátrált, maga mögött a lánnyal, mert a folyosó végéről hangok ütötték meg a fülüket. A testük egészen összeért, és Mira úgy ölelte át Dann derekát, és olyan erővel kapaszkodott bele, hogy az érezte testének minden rezdülését. Szívesen el is időzött volna ezzel, de most csak egyetlen célja volt, Mirat épségben a felszínre juttatni. Ehhez viszont hideg fejre volt szüksége, nem pedig felhevült érzelmekre.

Néhány ronda kinézetű alak haladt el mellettük, és Mira most áldotta a sötétet, hogy nem kellett a lények arcát látnia, mert biztos volt benne, hogy halálra rémült volna tőlük. Már a testtartásuk is annyira ijesztő volt, hogy önkéntelenül is belefúrta az arcát Dann hátába, nehogy akár egy pisszenésről is észrevegyék.

– Ember szagot érzek – morogta az egyikük, és még látványosan bele is szagolt a levegőbe.

– Csak Baltagor hozott le egy lányt, biztosan annak a szaga – legyintett a másik, és mentek is tovább.

Dann nem moccant, csak amikor a torz alakok eltűntek az egyik beugróban. Akkor azonban olyan sebesen kezdett lépkedni, és húzni maga után a lányt, ahogy csak a szuszból kifért.

Kanyargós, kövecses úton haladtak, Mira érezte a talpa alatt az egyenleten padlót, amibe néha bele is botlott, és kis híján el is esett. Néha meg a falnak súrlódott, amiből szintén kövek, szikladarabok álltak ki imitt-amott. Egyik-másik a ruháját is felhasította, de most egyáltalán nem törődött ezzel, mert annál jóval nagyobb baj fenyegette, mint néhány karcolás. Meg is tett mindent, hogy ne hátráltassa magukat, és közben azért rebegett a Mindenhatóhoz, hogy nézzen le rájuk, és segítse meg őket.

Az alagút végéhez érve Dann ismét megállt, mert úgy látta, hogy Mira alakja egyre jobban látszik. Ezért ismét lehajolt hozzá, és suttogva megkérte, hogy nyissa ki a száját.

A lány örömmel tett eleget a kérésnek, és még a szemeit is lehunyta, mintha csak egy csókot kapna. Úgy szívta magába Dann levegőjét, mintha az lenne élete mannája, majd a végén ugyanúgy összezárta rá az ajkait, mint előtte. A férfi is hasonlóan tett, de most még jobban elidőzött a puha ajkakon. Ám amint a távolból kutyák ugatása hallatszott, hirtelen felocsúdott, és ismét tempóra biztatva a lányt, sietett előre.

Egy hosszú, keskeny folyóhoz értek, aminek sötét színe undorra töltötte el a lányt. Egy öreg, kivénhedt csónak himbálózott a partján, és Dann ebbe segítette bele Mirat, majd ellökve a parttól, ő is belépett a csónakba, majd az evezőért nyúlt, és erőteljes karcsapásokkal a túlpart felé tartott. Ő maga sem volt egészen biztos benne, hogy a szerkezet kitart addig míg átérnek, de nem sok egyéb lehetőségük maradt, így kockáztatniuk kellett. Mégis hatalmas megkönnyebbüléssel ugrott ki a partra, mikor megérkezvén, a csónak a talajnak döccent. Gyorsan benyúlt még Miraért, és a derekánál fogva emelte őt is maga mellé, majd húzta tovább, minél messzebb ettől a helytől.

A lány észrevette, hogy egy eszméletlen alak mellett haladtak el, aki úgy feküdt a földön, mintha halott lenne. Bár az arcát nem látta, de hosszú, sötét kabátját ki tudta venni. Majd mielőtt befordultak volna az egyik elágazásnál, Mira visszanézve még az előbbi ugatás tulajdonosait is megpillantotta a túlparton, három veszettül vonyító kutyafejet. Nem, valójában nem is hárman voltak, hiszen annyira egyben volt a testük, mintha... – Kerberos! – suttogta rémülten, és csak akkor is jött rá, hogy valójában merre is járnak. Az igazi jeges rémület ott, abban a percben kapta el, és úgy remegett, mint egy tál kocsonya. Egész testében megborzongott, és még jobban, még szorosabban tapadt Dannra, mint eddig. De az esze egyfolytában az előbb látott három fejű kutyán járt, majd a parton heverő emberen, aki nyilván a révész lehetett, Kharon. Ám ha mindez valóban így volt igaz, akkor épp az alvilágból, Hades birodalmából igyekeztek kifelé. És talán pont az a torz alak odalenn volt maga Hades.

Dann megállt egy emelkedőnél, és előre engedte a lányt, hogy ő maga hátulról tudja segíteni, ha kell. Mira úgy kapaszkodott a kiálló sziklákba, mintha az élete múlt volna rajta. Azért a férfi mégis megfogta a derekát, és nyomta felfelé, hogy mihamarabb a szabad ég alá érjenek. Egyiküket sem érdekelték a falról leomló szikladarabok, vagy a kezük alá került furcsa, ragacsos nedvesség, sem pedig a sötétben felhangzó sejtelmes, olykor kísérteties hangok. Egyre vágytak, végre szabadnak lenni. És amikor Mira kibújva a barlang száján, megpillantotta odafenn a holdat, egy mély, megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját. De Dann nem sokáig hagyta bámészkodni, mert tudta, hogy a veszély még nem múlt el. Inkább megragadva már halványan látszódó kezét, tovább vonszolta maga után.

Néhány perc alatt kiértek az útra, és ott már némileg lassabban sétáltak tovább, ám még mindig tartva a kellő tempót. Persze azzal tisztában voltak, hogy az alvilág nem fog a felszínre jönni, de közülük is vannak olyanok, mint Baltagor, akinek nem számít hol és merre van éppen, mindenhol otthonosan mozog. Leginkább tőle, és a hozzá hasonlóktól tartottak, ezért minél előbb, minél messzebb akartak jutni. Már Dann is láttatni engedte magát, és ez Mirat is megnyugtatta kicsit, a kezét azonban nem volt hajlandó elengedni. Inkább még az ujjait is belefűzte a férfi ujjai közé, mert az egyszerre megnyugtatta és bizsergette az érzékeit. Sokáig azonban nem bírta csendben, ezért szorosan simulva a férfi karjához, halkan beszélgetni próbált.

– Nem tudom, hogy hallucináció volt -e, de mintha Kerberost láttam volna odalenn. Hol a csudában vagyunk egyáltalán?

– Tainaron hegyfokán, az alvilág bejáratánál.

– Mond, hogy viccelsz! – kérlelte Mira a férfit kétségbeesett, könyörgő hangon. Nem tehetett róla, de kimondva még rosszabbul érintette ez az egész, mintha csak rágondolt.

– Nem viccelek – mondta Dann csendesen, és mikor látta, hogy a lányt az ájulás kerülgeti, elengedte a kezét, és a derekát megfogva húzta magához. – Nagyon ügyes és okos voltál odalenn... -kezdte, de Mira közbevágott, mert cseppet sem a viselkedése izgatta, sokkal inkább az a hely, ahová Baltagor vitte.

– De miért? Nem értem. Annak a fura, ronda alaknak azt mondta, hogy még játszani akar velem, azért nem ölt meg. De minek vitt oda? Amit akart, azt bárhol megszerezhette volna, egy eldugott helyen.

– Erre mondják, hogy kellemest a hasznossal – sóhajtott Dann.

Mira megállt és egészen odafordult a férfi elé, visszatartva őt is. – Megmagyaráznád?

– Abban a percben, hogy lekerültél az alvilágba, az emberek veszekedni és vitázni kezdtek, megszűnt köztük a béke és a megértés. Eltűnt a szeretet. Odalenn erre mentek. Az, hogy élsz -e vagy nem, már csak részletkérdés volt, mert odalentről a hatalmad mit sem ért. Baltagor megölhetett volna, de játszani akart, és téged ez tartott életben. Mondhatni, hogy neki köszönheted, hogy itt vagy.

Mira behunyt szemmel a fejét rázta, és a hideg futkosott a hátán ha arra gondolt, hogy akár meg is halhatott volna, mire Dann odaér hozzá. Valóban szerencsés volt, hogy pont egy ilyen démont fogott ki, aki már nem csak a vérére utazott, hanem annál sokkal többre. Bár ha visszagondolt, nyilván nem volt véletlen a közöttük érezhető vibrálás, szinte az első pillanattól fogva. Markus akarta őt, és ezidáig ez mentette meg az életét.

Dann nem akart erre több szót vesztegetni, inkább újra megindulva tovább sétált, még mindig átkarolva a lányt. A múltat egy időre lerendezték, de ez még csak a kezdet volt, mert az alvilág csak most lett igazán dühös. Ha valóban hatalmat akarnak maguknak, nem fogják beérni kevesebbel, és összefogva akár még meg is szerezhetik. Nem, ezt nem szabad hagyniuk semmiképp! Bár még fogalma nem volt róla, hogy hogyan és miképp, de tudta, hogy muszáj lesz kitalálnia egy ütős tervet, amivel visszafoghatják Hades tartományának lázadóit.

Már vagy egy órája haladtak az úton, mikor szemből egy sötét autó fénye világított rájuk, majd hatalmasat fékezve mellettük, megállt. Néhány pillanat múlva kivágódott a hátsó ajtó, és a benti világítás alatt feltűnt Pete megkönnyebbült arca, amint a vezetőülésből hátrahajolva várta, hogy azok ketten végre beszálljanak. Dann elengedte a lányt, majd szélesre tárva előtte az ajtót, előre engedte, majd ő is mellé telepedett, és megütögette unokaöccse vállát.

– Tűnjünk el innen Pete, de ha lehet minél gyorsabban!

A fiúnak nem kellett kétszer mondani, mert olyan eszeveszett iramban taposott a gázra, hogy megfordulni is alig tudott a kocsival. De mikor végre sikerült, szinte pillanatok alatt távolodtak el a Tainarontól. Amint már egyenesen haladtak, Pete egyfolytában a visszapillantó tükröt pásztázta, de nem a hátrahagyott utat figyelte benne, hanem Mirat. A tekintetéből bárki kiolvashatta az aggodalmat és a szeretetet, ahogy megtette Dann is. A száját összeszorítva, saját magára dühösen fordult el az ablak felé, és egy pillanatra még a szemét is le kellett hunynia, hogy megértse, hogy elhiggye, hogy képes legyen kontrollálni a felmerült helyzetet. És amikor megérezte Mira ujjait a saját kezén, még a fejét is megrázta kissé, hátha a lány ennyiből is megérti a lényeget.

Mira azonban túl ideges és zavart volt ahhoz, hogy meglássa az apró jeleket. Viszont felfedezte, hogy az anyósülésen egy számára teljesen idegen asszony foglalt helyet. Lena hátra is fordult, és kedvesen mosolyogva nézett hol rá, hol pedig Dannra. Szinte azonnal megakadt a szeme az összekulcsolódott kezükön is, de ezzel nem foglalkozott, mert nem tartozott rá. Inkább Mirat szemlélte meg jobban, majd elégedetten bólogatva megszólalt.

– Azt hiszem, Harmonia büszke lenne rád. Álltad a sarat, és árad belőled a szeretet. Ideje is volt, hogy megkerülj, mert az emberek teljesen megbolondultak már.

– Az úton vagy egy tucat karambolt láttunk – kontrázott rá Pete. – Mindegyik agyon akarta verni a másikat. Elképesztő volt.

– De minden jó, ha jó a vége – nyugtázta Lena, majd tekintetét kutatóan Dannra szegezte. – Bátor tett volt.

A férfi egy megsemmisítő pillantást vetett az asszonyra, mert tisztában volt vele, hogy ismét a fejében olvas. Bár, ha őszinte akart lenni, ez most kevésbé érdekelte, mert egyfolytában azon járt az esze, hogy hogy oldja meg Mira és Pete dolgát.

– Majd megoldódik az is – mosolygott végül az öregasszony, amit Dann ismét csak egy furcsa grimasszal fogadott.

Mira azonban még mindig nem tudta, hogy ki ez a nő, ezért odafordult ő is a férfi felé. – Lemaradtam valamiről?

– Lena Petrona, mitológiai előadó, jós, meg amit akarsz. A repülőn akadtunk össze vele – hadarta el Dann, cseppet sem lelkesen. Valójában nem maga az öregasszony idegesítette, hanem az, ahogy egyértelműen, leplezetlenül a fejében kutatott, és még kommentálta is azt, amit ott látott, hallott.

– Üdvözlöm. – Mira udvariasan köszönt, amit Lena nyugtázott, majd a lehetőségekhez mérten kényelmesen elhelyezkedett az ülésében, és az előttük lévő utat figyelte.

Úgy telepedett rájuk a csend, hogy Mira egészen elálmosodott tőle. Akárhogy is akarta magát tartani, egyre-másra csukódtak le a szemei, és a feje is lebicsaklott. Végül nem bírta tovább, még közelebb húzódott Dannhoz, és a vállára hajolva, lassan álomba szenderült.