Miközben Petevel hazafelé sétáltak a reggeli után, Mirat különösen rossz érzés fogta el. Nem tudta ugyan behatárolni, de félt, aggódott valamiért. Hiába nyugtatta magát, az arcáról lerítt minden érzelme, hiszen sápadt lett, az ajkát harapdálta, és megfeszült szinte minden izma.

Pete is észrevette, és hogy megnyugtassa, lazán átkarolta a vállát. - Nyugi! Dann biztosan kitalál valamit.

- Igen, biztosan – suttogta a lány alig halhatóan, de a félelme csak akkor lett igazán nagy, amikor a házukhoz közeledve megpillantotta Markus fekete kocsiját. - Ez.. ez a kocsi...

A fiú is felismerte az autót, és a legrosszabbtól tartott. Dann még reggel figyelmeztette, hogy Baltagor bármire képes annak érdekében, hogy megszerezze, amit akar. Viszont jól tudta azt is, hogy egyedül vajmi kevés lenne ellene. Ezért elővette a telefonját, és sietve a nagybátyját tárcsázta, majd amikor a vonal túlsó végén felvették, azonnal darálni kezdte a mondandóját – Miraék háza előtt áll Baltagor kocsija. Nincs benne senki.

- Pete! Ne mozduljatok, ne menjetek be! Azonnal megyek - szólt határozottan Dann, de már későn, mert Mira szinte rohant a lakáshoz, és Pete már képtelen volt megállítani.

- Mira! - kiabált utána a fiú, majd zsebre téve a mobilját, ő is a házba futott.

A nappaliba érve Mira rémülten megállt, mert az egész helység úgy nézett ki, mint ahová bomba csapott A földön heverő, összetört díszek, a felborult székek és a vérnyomok, verekedésre utaltak, de sem az apját, sem az anyját nem látta odalent sehol. Már épp kiabálni akart nekik, mikor az emeleten kinyílt a szobájának az ajtaja, és Ed összevert, véres alakja jelent meg. A férfi alig állt a lábán, szinte már csak vonszolni tudta magát. Az arca szinte nem is látszódott, mert feldagadt, bevörösödött és vérzett a sok ütéstől. A karjain, lábain is felhasadt a ruha, és az örökké csillogó tekintete már csak halványan pislogott, mikor lenézett egyetlen gyermekére.

- Menj innen! - kiabálta a még megmaradt hangján Miranak, szinte könyörögve, ám a lány nem moccant. A szemei könnybe lábadtak, és egész testében remegett. Nemhogy elfutni, de megmoccanni sem bírt, csak zokogva nézte az apját, és elátkozta a pillanatot, mikor megismerte Markust.

- Te jó ég! - suttogta Pete, mikor beérve megpillantotta Edet. El is indult a lépcső felé, hogy segítsen, de a férfi ekkor újból kiabálni próbált.

- Vidd innen! Vidd innen Mirat!

Ám mielőtt Pete megmozdulhatott volna, Ed háta mögül Markus lépett elő fölényes, mindent tudó tekintettel. Erős ujjaival megragadva a férfi karjait, a lépcsőhöz tolta, és ott egyszerűen lelökte. Majd felnevetett, de olyan jóízűen, mintha ez valami jópofa tréfa volna.

Mira felsikított és odaugrott a lépcsőhöz, de segíteni már nem tudott, ahogy Pete sem, mert Ed olyan lendülettel gurult lefelé, amit képtelenek voltak útközben megállítani. Mikor azonban a férfi aléltan földet ért, mindketten odaguggoltak mellé, és az életjeleit vizsgálták.

- Apa! - szólította meg Mira alig látva a könnyeitől, és remegő kezével Ed arcát simogatta. - Apa, tarts ki, kérlek! - majd Petere nézett. - Hívd a mentőket! Siess!

A fiú szófogadóan elővette a telefonját, és tárcsázni készült, mikor Markus abbahagyva idétlen nevetését, leugrott a lépcső tetejéről elé, és szinte belevájta a tekintetét Pete szemeibe.

- Még nincs itt az idő – mordult rá, és kikapta a kezéből a készüléket, majd a bejárati ajtóhoz ment, és lábbal hatalmasat rúgott belé. Az olyan lendülettel csapódott a helyére, hogy beleremegett az egész ház. De a férfi mit sem törődött ezzel, csak odalépett Mirahoz, és belemarkolva a hajába, felhúzta az apja mellől. A lány hiába tiltakozott és sikított, Markus erősen tartotta. Szorosan átkarolta a derekát, míg másik kezével a nyakát tette szabaddá.

Pete rémülten figyelte, és már kész volt nekitámadni Baltagornak, mert nem bírta nézni Mira szenvedését, és hiábavaló kapálózását. Ám a démon megérezte ezt, mert azonnal hátrább vonszolta a lányt, és vörösen izzó pillantásokat lövellt a fiú felé.

- Ha megmozdulsz, neki vége – közölte, és lehajolva a lány nyakához, egy hosszú, tüzes csókot lehelt rá, majd odahajolt Mira füléhez, miközben szemeit le sem vette Peteről. - Mond csak Mira, milyen érzés? Milyen érzés elveszíteni valakit, aki fontos neked?

- Eressz el! - hadakozott a lány, de Baltagor izmos karjai moccanni is alig engedték.

- Nézd apádat! Hát nem szomorú, ahogy lassan távozik belőle az élet? Pedig milyen jó ember volt. Nem igaz? Felnevelt, szeretett, gondoskodott rólad. Megadott neked mindent.

- Markus, kérlek! - Mira zokogása betöltötte a helységet, és tisztán ki lehetett érezni belőle, hogy lassan megszakad a szíve.

- Kérsz? Ugyan mire? Legutóbb arra kértél, hogy juttassalak el a csúcsra. Emlékszel milyen volt? Láttam, hogy mennyire élvezted. Még sikítottál is a gyönyörtől.

A lány ismét kapálózni kezdett, mert ez volt az egyetlen emlék, amit szívesen meg nem történté tett volna, és szégyellte minden pillanatát. Talán épp ezért, a szenvedése lassan dühvé változott, és ettől kissé le is higgadt.

- Akkor még azt tettem, amit te akartál, hogy lásd, megbízhatsz bennem. De most én adom az utasításokat, és te engedelmeskedsz, azonnal és feltétel nélkül.

- Nem! - ordította a lány, miközben egy hatalmasat rúgott hátrafelé, és éppen sípcsonton találta Markust. A férfi azonban meg sem rezzent, csak ismét felnevetett, és még szorosabban tartva a lányt, enyhén beleharapott a fülcimpájába.

- Rossz kislány! Hát nem tudtad, hogy rám másképp hat a fájdalom? Rúghatsz, téphetsz, csinálhatsz bármit, meg sem kottyan, míg azt a bőrömön kívül teszed. Te viszont érzed, ahogy az apád is, és ahogy az anyád is fogja, ha nem engedelmeskedsz.

Erre a mondatra Ed felnyögött, és kábultan, alig élve próbált beszélni. Pete letérdelt hozzá, és segíteni akart rajta, csakhogy ezzel is csitítsa a lány aggodalmát. Idegesen, reszketve vette le a pólóját, és széttépve, azzal próbálta elállítani Ed vérző sebeit a karján és a lábán. Megmozdítani azonban nem merte, mert tudta, hogy az eséstől akár a gerince is megsérülhetett.

- Hol az anyám? - kiabált a lány magából kikelve. - Mit csináltál az anyámmal?

- Ó, hát most épp Kate vendégszeretetét élvezi egy székhez kötözve, nem messze innen. Még kicsit kába, de hamarosan biztosan felébred. Csak rajtad múlik, hogy meddig fog életben maradni. Őt még megmentheted, ha jó kislány leszel.

Mira tisztában volt vele, hogy nincs választása, ezért elkeseredetten megadta magát, és nem hadakozott tovább.

Abban a pillanatban kinyílt a ház ajtaja, és Dann lépett be rajta. Szinte meg sem lepődött a látványon, ami a szeme elé tárult, mert rezzenéstelen arccal nézett egyenesen Baltagor szemeibe. - Ereszd el a lányt, és mond meg mit akarsz!

Markus szélesen vigyorogva lehelt még egy csókot Mira nyakára, majd a füle tövére is. Bár érezte a lány undorát, nem foglalkozott vele, mert így még jobban élvezte az egészet. De nem sokáig engedett az érzéseinek, egyszer csak elengedte a lányt, és áthatóan Dannt figyelte.

Mira viszont már nem törődött velük, inkább letérdelt ő is Edhez, és megtett mindent, hogy életben tartsa.

- Nocsak, nocsak! Valahogy sejtettem, hogy még találkozunk – ironizált Markus. - A csillagok vezettek utánam?

- Nem, sokkal inkább a vérnyomok, amiket hagytál – felelte Dann komoran, és a lehető leghiggadtabban. Nem látta értelmét nagyon ellenkezni vagy harcolni, mert jól hallotta az ajtó előtt állva, hogy Mira édesanyjának élete egy hajszálon múlik. Így inkább a lényegre próbálta terelni az igencsak mogorva beszélgetést. - Mond, hogy mit akarsz, aztán tűnj el!

Markus hangosan felkacagott, és elégedetten bólintott – Na, ezt már szeretem. Semmi laca-faca, semmi tétovázás. - Hirtelen elhallgatott, majd tekintete egyre sötétedett, mígnem egészen feketévé vált. - Harmonia nyakláncát akarom, azonnal!

- Az nehéz lesz. - Dann állta a démon pillantását, és még a karjait is összefonta a mellkasán, hogy kellően határozottnak látszódjék.- A lánc nincs a közelben.

- Nos, ezt magam is kitaláltam. Ahogy azt is látom, hogy te már tudod, hogy merre van.

- Nem, ezt nem állítom. De talán ott van, ahol sejtem.

- Ne csigázz! - fintorgott Baltagor művészi színjátszással. - Megőrjít a kíváncsiság.

Dann sóhajtott egyet, és vetett egy pillantást a haldokló Edre, a zokogó Mirara, és az aggódó, riadt Petere. Sajnálta őket, de tisztában volt azzal is, hogy ez még csak mindennek a kezdete, és ennél jóval félelmetesebb dolgokkal is meg kell küzdeniük. Ehhez nem kellett jóstehetség, elég volt ismernie Baltagort, és könnyedén ki tudta találni, hogy mire számíthat tőle. - Ha megmondom, akkor elengeded a lány anyját? - A kérdés teljesen felesleges, ezzel a férfi is tisztában volt, de úgy érezte, egy próbát megér, hátha Markusban mégis van egy cseppnyi jó.

- Viccelsz? - nevetett Baltagor, és a szemeiben pislákoló tűz újra izzani kezdett. - Dehogy! Majd akkor szabadul, ha a kezemben tartom a nyakláncot. Persze csak ha Kate addig meg nem öli. Most, hogy már ő is démon, nehezen bír magával.

Dann nem vitatkozott, hiszen minden felesleges szóval, csak Mira apjának életben maradási lehetőségeit csökkentené. - Rendben – mondta végül. - A nyaklánc a feltételezéseink szerint Olaszországban van, a Pó folyó torkolatánál.

- Hoppá! - ingatta a fejét Baltagor, majd fel-alá kezdett járkálni, a lehetőségeket latolgatva. Gyorsan és alaposan át akarta gondolni, hogy döntésre jusson, és végre beteljesíthesse a küldetését, amiért itt volt. - Mégis hol?

- Nem tudjuk.

- Az kevés. A Pó elég nagy folyó, nem fésülhetjük át az egészet. Pontosabb adatot akarok!

Ed hirtelen felnyögött, és alig halhatóan motyogott néhány szót, amit Mira alig értett. Pete azonban jól hallotta, és Dannra pillantva tolmácsolta is.

- Azt mondja, hogy a torkolatnál van egy beugró, és ott a mélyben egy nagy szoborszerű kő. Az alatt van a láda. Po di Volano Lidonál.

Dann bólintott, majd Baltagorra szegezte a tekintetét. - Odamegyek és elhozom. De kell néhány nap.

Markus áthatóan végigmérte ellenfelét, majd ismét a fejét rázta. - Veled megyek, és a lányt is visszük. Nehogy eszedbe jusson valami őrültség, vagy elfelejts visszajönni.

- Nem felejtenék el.

- Na persze! De azért jobb a biztonság. Este indulunk. Hétre legyetek a Bostoni repülőtéren, előtte pedig foglalj három jegyet. Ja, és ha lehet, legyen nálatok Mira telefonja, ha esetleg nem találnánk egymást - azzal Pete mobilját odadobta Dannak. - És ha bármit is terveztek, ne felejtsétek el, hogy ezen múlik a csodaszép Sarah élete. Világos?