Pete úgy ugrott fel, mintha ezen múlna az élete, pedig ezidáig egészen nyugodtan fogadott mindent, de most mégis úgy érezte, kiugrik a szíve a helyéből, ha még sokat kell várnia. Nem is értette, Dann hogy volt képes olyan mértéktelen egykedvűséggel nézni rá, mintha nem is történt volna semmi az elmúlt órákban. Igaz, nagybátyja sosem volt az az érzelmes fajta, de ezt még tőle is túlzásnak vélte. A repülőn ülve nem is bírta megállni hogy ezt a szemére ne vesse.

– Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni?

Dann értetlenül nézte unokaöccsét, majd visszafordult az ablakhoz, és az elsuhanó felhőket figyelte. Sosem volt az érzéseit kimutató ember, mert hitt abban, hogy ez nem tartozik másra, csak rá. Persze volt amikor ő sem tudott uralkodni magán, de most egészen jól bírta. Maga sem hitte, hogy a dühöt, a csalódottságot és az aggodalmat ilyen jól el tudja majd rejteni. Pedig a szíve hevesen dobogott, a lelke belesajdult a gondolatba, hogy el fognak késni. Eszébe jutott ugyan, hogy egyedül, a saját sebességével folytatja a szárazföldön az utat, mert úgy hamarabb odaérne Delphoiba. De tisztában volt vele, hogy a látomáshoz szüksége lesz Petere, aki nem volt képes felvenni az ő tempóját. Így egy darabon még biztosan ki kell tenniük magukat a tömegközlekedés szeszélyeinek. De eldöntötte, hogyha majd meglesz Mira tartózkodási helye, akkor egyedül vág neki, mert úgy sokkal több időt meg tud spórolni.

– Dann! – szólt ismét a fiú. – Hogy lehetsz ennyire nyugodt?

– Miért? Mit csináljak? Jelenleg egy repülőn ülünk és arra várunk, hogy megérkezzünk.

– Na jó, de engem szétfeszít az ideg. Ahogy közeledünk, egyre jobban. Mi lehet Miraval? Mit csinál vele az a vadállat? – kérdezte a fogai között sziszegve, hogy senki más ne hallja.

– Nem tudom. – Dann felhúzta a szemöldökét, és kezét végigsimította a tarkóján. – Nem hiszem, hogy bántja, mert azt megtette volna már rég.

– Ugyan! Most, hogy nincs lánc, azt csinál vele, amit csak akar. Miből gondolod, hogy nem bántja?

– Nem tudom. Egyszerűen nem látom értelmét.

Erre már Pete sem tudott mit mondani, hiszen ő is belátta, hogy kár lenne Mirat a démonnak messzire vinnie, mert kárt bárhol tehetne benne. Azért mégis aggódott, de már nem akarta ezzel feleslegesen idegesíteni Dannt. Inkább megpróbált kicsit lazítani, pihenni, mert érezte, még nagyon nagy dolog áll előttük. Ahogy hátradöntötte a fejét az ülésben, a plafont bámulta. Szeme megakadt egy felrepülő tollpihén, és azt követte a tekintetével. Bár kicsit távol volt tőle, mégis szinte maga előtt látta minden szálát, ahogy a fuvallat, az emberek légzése megrezegtette őket. Egyszer feljebb szállt, majd lejjebb süllyedt egészen addig, míg a stewardess egy hirtelen mozdulattal elkapta és zsebre vágta. Pete csalódottan fordult el, és próbálta mással lekötni a figyelmét. Ahogy tekintete a repülő belsejét pásztázta, megpillantotta a mellette ülő, idősebb nő kezében azt a könyvet, amit már ő is olvasott, miután Dann felvilágosította a valódi kilétéről. Egy tanulmány volt a görög mitológia alapjairól, és a mai életre áthozott hatásairól. Nem volt könnyű olvasmány, és persze kellően hihetetlen annak, akinek köze nem volt a valódisághoz, azaz a mitológiai alakokhoz. Egy realista embertől el sem várható, hogy megértse azokat a nézeteket, amiket a könyv is taglalt, főleg nem, hogy át is érezze azokat. De ez az idős hölgy, láthatólag élvezte a könyv minden során, mert olyannyira elmélyülten olvasott, hogy észre sem vette a rá szegeződő tekintet. Olykor megremegett öreg, ráncos keze, ahogy a halovány, kissé előre álló ajkai is. Apró, fitos orrán szemüveg lötyögött, ami alatt határozottan ülő, mélybarna szemek futottak a betűkön. A haja egy kisebb kontyba volt feltűzve a feje tetején, de talán épp az utazástól, megengedett már, és össze is kuszálódott kicsit. Ruhája nem épp a legújabb divatbeli, mégis úgy állt rajta, mintha nem is a hetvenhez közeledne, sokkal inkább az ötvenhez.

Dann is észrevette unokaöccse érdeklődő pillantásait, amivel a nénikét figyelte, ezért oldalba is bökte, és rosszallóan a fejét rázta jelezve, hogy nem illik senkit így megbámulni.

– Bocs! – suttogta a fiú, de a tekintete ismét ugyanoda tévedt. Azon tanakodott, hogy hogyan szólítsa meg az asszonyt, mert igencsak kíváncsi volt rá, hogy miért érdeklődik ennyire a görög mitológia iránt. De nem kellett megszólalnia sem, mert a néni lassan felemelte a fejét, majd egyenesen a fiú szemeibe nézett, és úgy mosolyodott el, mintha csak a saját unokáját látná benne.

Pete fülig pirult a lelepleződéstől, és zavarában makogott egy sort, majd kíváncsian a könyvre mutatott, aminek szélei már igencsak kopottak voltak a sok kézbevételtől.

– Szereti a mitológiát?

– Ki nem szereti? Hiszen ez mindennek az alapja – felelte az öregasszony csendesen, még mindig széles mosollyal a száján.

– Igen, de ezt sokan nem értik. Ez a könyv elég nehéz annak, aki... – elhallgatott, mert nem tudta, hogyan fogalmazza meg úgy, hogy egy ilyen idős ember is megértse.

– ...aki nem jártas benne, vagy aki nem ismeri fel az egésznek a lényegét – fejezte be a mondatot az asszony.

Pete egészen elvarázsolódott, és elismerően bólintott. – Igen, pontosan így van.

– Akkor megnyugtatlak fiam, hogy én azért nem vagyok annyira tudatlan ebben a témában. Éveken át tartottam előadásokat a görög mitológiáról. Most is éppen Rómába repülök ezért. Tudod, őket nagyon érdekli, hogy honnan származnak a régi mondák, regék, és egyáltalán ők maguk. De látom, hogy te sem vagy közömbös a téma iránt.

– Nem, tényleg nem. Tudja én... – megint csak elakadt a mondandójában, mert nem tudta, hogyan is adhatná elő, hogy ki is ő valójában és mire képes? Egy ilyen öregasszony bizonyára csak kinevetné.

– Azt hiszem, hogy tudom. – Az asszony belenézett a fiú zavart szemeibe, és kiolvasta belőle minden gondolatát, majd odafordult a másik felé, és őt is alaposan megszemlélte. Végül ismét elmosolyodott, mert nagyon tetszett neki, amit látott. – Nagy úton vagytok. Az erős vezet, és okosan dönt. Az ősapja büszke lenne rá.

Dann a szavakra felfigyelve bámulta az öreget, és próbálta megfejteni annak szavait. Nem hitte, nem hihette, hogy bárki meglátja rajtuk utazásuk okát, ezért kétkedve fogadta ezt a nagy elismerést.

Az asszony azonban nem sokat törődött vele, csak becsukta a könyvet, és lazán az ölébe ejtette, majd tovább folytatta furcsa mondandóját. – Nagy küldetés, nagy veszedelem. De azt hiszem, hogy ezt mondanom sem kell. Mielőtt azonban célt értek, szembe kell néznetek még valamivel, mert ha eltűnik a béke és a szeretet, a világ rideggé változik.

– Ezt hogy érti? – kérdezte Dann összehúzott szemöldökkel, kissé mogorván.

– Szerintem ezt te magad is tudod – lengette meg gyenge kezében a könyvet a nő. – Harmónia felelős a békéért, de viszályt szít az eltűnése. Mielőbb a nyomára kell bukkannotok, különben már késő lesz helyreállítani a nyugalmat.

Dann már épp készült felelni és elmondani, hogy Harmónia már rég nem él, mikor Pete lelkesen és döbbenten az asszony tudásától, fecsegni kezdett.

– Pont az Apollon templomába megyünk, hogy megtudjuk, hol van.

– Igazán? Na és a Püthia ki lesz?

Pete megvonta a vállát, és bohókásan kétkedő tekintettel húzta el a száját. – Hát én. A nagybátyám szerint jó alany vagyok.

– Nos, nem akarlak megbántani, de ebben vitatkoznék – rázta a fejét az öregasszony, és olyan képet vágott, mint aki nagyon is jól tudja, hogy miről is beszél. – A Püthia manapság már nem sokat mond senkinek, de a kezdetek kezdetén még valóban tisztán és érdemlegesen jósoltak, hasonlóan, mint a Szibülla. Igaz, manapság azt tartják, hogy nincs szükség avatott emberre ehhez, de én azt javaslom, hogy mégiscsak egy olyat vigyetek magatokkal, akinek a vérében ott van a jóslás és a jövőbelátás minden tudománya.

– Felesleges – szólt most már közbe Dann is, akit felettébb idegesített, hogy egy kívülálló osztogat nekik tanácsokat. – A jóshely nem a jósnőtől volt az ami, hanem a feljövő gázoktól, a metán, etán, etilén keverékétől. Ezeknek a hatására hypoxia lépett fel, ami elősegítette a transz állapotát.

– Látom sokat tudsz. De miből gondolod, hogy eleget? Én már elég öreg vagyok ahhoz, hogy tisztában legyek vele, mikor mi a helyes. Ha meg akarjátok találni a lányt, nem elég akarni, de meg is kell tenni mindent.

Dann arcizmai megfeszültek a kioktatástól, és a legszívesebben ki is robbant volna. Ezidáig nyugodtan fogadott minden csapást, de ez kezdett számára kínossá és dühítővé válni. Nem értette, hogy miért kérdőjelezik meg a döntése és tudása helyességét, mikor alaposan belemerült a témába. Elfordult az ablak felé néhány pillanatra, majd amikor már kissé higgadtabbnak érezte magát, egyenesen az asszony szemeibe szúrta kemény tekintetét. – Az előbbi szavaiból ítélve, gondolom, maga lenne az, aki helyettesítheti Püthiat.

Az öreg sejtelmesen mosolygott, és apró ujjaival végigsimított a könyve borítóján, miközben pillantása valahová a múltba repítette. – Azt hiszed, hogy csak ti vagytok a mítosz urai? Számos ember él még a földön, akik hozzátok hasonlóan élnek. Igaz, talán ilyen mélyen nem vetik bele magukat a múltba, de bennük van, bennük él az ősük minden génje. Zeus pedig akkor és oda küldi a megfelelő utódokat, ahol szükség van rájuk. Nem gondolkodtál még rajta, hogy mi vezetett idáig?

– Baltagor – nyugtázta Pete, csakhogy ő is beleszóljon ebbe az egészen érdekes beszélgetésbe.

– Igen, igen. Ő volt az átvezető – bólogatott az asszony, majd felsóhajtva Dannt tanulmányozta. – Érett, okos, megfontolt férfit látok, de a tudata most nagyon zavart. Érdekes, hogy mit vált ki egyesekből a stressz és az érzelem.

– Érzelem? – horkant fel a férfi ellenségesen. – Miféle érzelem?

De erre már az öreg nem felelt, csak Petere szegezte kutató szemeit. – Ha nem látnám, talán el sem hinném, de a lágy és meleg érzelmek nem hazudnak. Az aurátok beszél helyettetek is.

Dann kezdte unni ezt a társalgást, és a legszívesebben ott helyben leszállt volna a repülőről. Mivel azonban nem akart megrémíteni senkit, hát inkább nem ugrott ki a gépből. Bár tisztában volt vele, hogy baja nem esne, azért egy zuhanás és földbe csapódás bizonyára megviselné a szervezetét. Az órájára pillantott, és megnyugodva állapította meg, hogy hamarosan leszállnak.

Jött is a stewardess, és kedvesen felszólította az utasokat, hogy csatolják be az öveiket, mert hamarosan Róma repterén landolnak.

Az öregasszony lassan, komótosan helyezte vissza a könyvet a kézitáskájába, majd ugyanolyan nyugodtan kapcsolta be magán az övet is. Miután kényelmesen elhelyezkedett az ülésen, nyugodt, békés tekintettel nézett ki az ablak felé, de nem sokáig, mert egyszer csak magán érezte Pete kutató pillantásait. Odafordulva látta a fiú apróra szűkült szemeit, mintha csak próbálna bele látni a fejébe.

– Ha olvasni akarsz a gondolataimba, ahhoz másfajta tudomány kell, mint a tiéd.

Pete elpirult, hogy leleplezték, mégsem fordult el, csak egy kevésbé feltűnő fintort engedett meg magának. – Nem akartam pimasznak tűnni, de ha olyan felettébb jól ért ehhez, akkor jöjjön velünk, és legyen a Püthiank.

– Nos, szívesen megtenném, de mint mondtam, előadásom lesz Rómában, és hát a nagybátyjád sem látna szívesen.

– Apollon temploma magasan van, fel se tudna jönni oda – rázta a fejét Dann mogorván, mikor meghallotta a róla szóló szavakat.

Az asszony halkan felnevetett az érezhetően ellenséges megjegyzésre. – Én már akkor hegyeket másztam, mikor te még csak a bölcsőben ringatóztál. És talán nem hiszed, de azt teszem azóta is. Azért mert öregnek látszom, még nem vagyok vén.

– Akkor? Jöjjön és kész. Itt nem egy előadásról, hanem a világról van szó, ezt maga mondta – erősködött Pete, és egészen oda is hajolt az öreghez. – A nagybátyámmal meg ne törődjön, úgyis tudja, hogy mi a helyes, csak olykor szeret morogni rajta. – Már készült elfordulni, amikor eszébe ötlött, hogy az asszonynak még csak a nevét sem tudja. – Ó, engem Petenek hívnak, a nagybátyámat meg Dannak. És magát?

– Lena Petrona.

– Oké, Mrs. Petrona. Örülök, hogy összefutottunk.

Lena bazsalyogva bólintott, és elkönyvelte magában, hogy ez a fiú igazán belevaló és talpraesett. Tetszett neki a kiállása, és az a mély érzelem, amit táplál az eltűnt lány iránt. Látta és érezte a belőle áradó szenvedést és szerelmet, de nem szólt róla, mert tisztában volt vele, hogy a jövő nem mindig tartogatja azt, amit az ember szeretne, vagy amit eltervez. És nem ezt teszi most sem.

A repülő minden probléma nélkül leszállt a reptéren, és az utasok mind a váróba tömörültek. Dann utánakérdezett a görögországi gépnek, majd fásultan lehuppant unokaöccse mellé a székre, és komoran bámulta a bakancsát, amin a bőr már száraz volt ugyan, de a színe igencsak furcsán matt lett a víztől. A nadrágszára kicsit sáros volt, amit szerencsére nem nagyon lehetett észrevenni, mivel az anyag színe jócskán tompított a hatáson. De nem is igazán érdekelte az, ahogyan kinéz, mert az esze egészen máshol járt. Lena szavain gondolkodott, és próbálta átlátni a nem éppen egyszerű helyzetet. Mira eltűnt, és hamarosan olyan helyen lesz, ahol nem éreztetheti az általa élő erőt az emberekben. De mégis hol van olyan hely?

Persze azért fenntartotta magának a kétkedés jogát, de nem kötött bele abba, hogy az öreg nő velük tartson. Legalább így nem mondhatja majd senki rá, hogy nem tett meg mindent. Csak várni ne kellene annyit, mert úgy hitte, attól fog megőrülni idő előtt. Szegény Mirat sajnálta nagyon, és ettől, ha lehet, még rosszabbul érezte magát. Ahogy kezeit végigsimította a homlokán és felpillantott, Lena érdeklődő szemeivel találta szembe magát. Abban a percben tudta, az asszony belelát a fejébe, olvas a kimondatlan sorok között. Kissé megilletődött ettől a felismeréstől, és próbált a lehető legjobban elzárkózni tőle. Nem szerette ha mások a tudatában turkálnak és ismerik a gondolatait, érzéseit.

Egy óra is eltelt, mire az Athéni járathoz hívták az utasokat, és végre Dannék is felszállhattak a repülőre. Elég komoran és hallgatagon foglalták el a helyeiket, és csupán Lena volt kicsit jobb kedvű közülük. Petettel beszélgetett a mitológiáról és mindarról, amire még számíthatnak. Igaz, valódi rébuszokba beszélt, mert a fiú képtelen volt kihámozni bármi érthető támpontot, amivel meghatározhatta volna a történéseket. Azért jól elidőztek a témán, mert mire felocsúdtak, már közelebb voltak Athénhoz, mint Rómához. Lehet, hogy abba sem hagyták volna, ha a szomszédos üléseken ki nem alakul egy egészen élesnek tűnő vita. Hogy pontosan min is veszekedtek, azt senki nem tudta, de olyan heves szóváltásra került sor, amit repülőn még senki sem hallott. És, ahogy teltek a percek egyre többen és egyre hangosabban szálltak be ebbe az ellenségeskedésbe.

Lena egy darabig némán figyelte az utasokat, majd megfogta Dann karját, és egészen bizalmasan odahajolt hozzá. – Most észnél kell lenned! Nem szabad belekeverednetek semmibe sem. Harmonia hatalma megtört, és már nincs a földön. Nem sok időtök van megtalálni, mert ha nem kerül elő néhány órán belül, ennél sokkal rosszabb lesz a helyzet.

Dann nem felelt, csak bólintott jelezve, hogy megértett mindent. Petere pillantott, aki elfordulva tőlük a vitatkozókat szemlélte, majd visszanézve nagybátyjára, aggódva, szinte félve sóhajtott fel. Erre nem számított, mert más volt szóban elmondva, és más megélve az, amit Mira eltűnése jelentett. Alig várta, hogy a gép végre leszálljon, és a friss levegőre lépve, mindnyájan megmeneküljenek a felhevült szóváltásoktól, ami nem állt messze a verekedéstől sem. Ott lebegett a fejük felett egész út alatt, de szerencsére a lökdösődésen és kiabáláson kívül egyelőre nem volt komolyabb bonyodalom. Amikor pedig a gép földet ért, Dann olyan határozottsággal indult előre és vezette Peteket le a gépről, majd be az első autókölcsönzőbe, ahogy csak tőle telt. Lena alig bírt lépést tartani vele, pedig idős kora ellenére fürgén és gyorsan mozgott. Mégsem szólt, mert ő is minél hamarabb biztonságos helyre szeretett volna jutni, hiszen körülöttük minden egyre viharosabb, egyre békétlenebb lett. Megnyugodni csak akkor tudott, mikor már a bérelt kocsiban ültek és Delphoi felé tartottak. A hátsó ülésen elhelyezkedve, eleinte a tájat figyelte, de amikor elunta a házak látványát, inkább az előtte ülő két férfit tanulmányozta. Látta rajtuk az idegességet, és érezte a belőlük áradó egyre növekvő feszültséget, ami rá is kezdett átragadni. Ezért inkább elővette a könyvét és egy kis zseblámpát a kedvenc kézitáskájából, majd minden idegszálával az olvasásra koncentrált.

Amikor Dann a visszapillantó tükörbe nézve látta, hogy az asszony lefoglalta magát, kicsit fellélegzett, mert így legalább nem kellett kontrollálni tovább a gondolatait. Nem mintha Mira megmentésén kívül más is járt volna az eszében, hiszen ez volt az elsődleges és legfontosabb dolga. Kissé le is tekerte az autó ablakát, és szabad kezével kikönyökölt, csakhogy a langyos esti szellő felfrissítse.

Ahogy egyre közeledtek Delphoi felé, úgy ritkultak a házak, mígnem egy káprázatosan szép, babérfákkal borított terület tárult a szemük elé. Amint kiszálltak a kocsiból, valami különösen kellemes illat csapta meg az orrukat, és járta át egész testüket. De nem hagytak időt maguknak ezt kiélvezni, mert az idő ott kopogott a hátuk mögött, és egyre inkább kergette őket a megoldás felé. A sötét sem zavarta őket, mert a tét már jóval túlmutatott rajtuk, és a megoldásra egyre égetőbb szükség volt. Így a szürkületben botorkálva ugyan, de biztosan közeledtek a cél felé.

Pete ámulva nézett körbe, és a félhomályban is ki tudta venni az északkeletre lévő, magas Parnassos hegyet, amely úgy magasodott, mint egy hatalmas úr az alattvalói előtt. Csúcsai fölött héják és keselyűk szálltak, de közel sem olyan sokan, mint napközben. A Pleistos folyó völgyére nézve, még látta a virágokat, az olaj– és babérfákat, ahogy a hatalmas Pheriades sziklafalait is. Innen fakadt a szent forrás, amit a görögök a tisztaság forrásaként tartanak nyilván. Ahogy tovább sétáltak, több romos fal mellett haladtak el, míg a Szent úton felfelé tartottak. A fiú emlékezett rá, hogy valahol olvasott róla, hogy itt kincsesházak álltak, és Gaia a föld istennőjének szentélye is, ahol a szfinxet tartó jón oszlopa emelkedett azelőtt. Több templomot építettek itt, köztük Athéne Pronaia szentélyét is, amely arra volt hivatott, hogy megállítsa a rossz szándékkal érkezőket, mielőtt azok az Apollon területére léptek volna.

Amint felértek a templom közelébe, és Pete megpillantotta a hat álló oszlopot, fintorogva a fejét rázta. – Remek! Ez mind az?

– Nyugi! A lényegre figyelj! – csitította Dann, és átsétált a rámpán, majd fel az egykoron jobb időket látott, felújított, fekete márványlépcsőn. Ott megállt a talpazat előtt, és alaposan megvizsgálta a megmaradt romokat.

Lena is odaért mellé, és a maradványokat nézte, majd felsóhajtva mutatott a süllyesztett padlószintű odüronra. – Ott van! – nyújtotta a kezét Dannak. – Segíts oda!

A férfi engedelmesen vezette az öregasszonyt Püthia egykori jóshelyére, le a romok közé, majd kissé eltávolodva tőle, várta a hatást, miközben tekintetével körbepásztázta a helyet. Bár az egykori gyönyörű, köztiszteletnek örvendő Apollon templomból már csak az alapok és az a néhány oszlop maradt meg, még most is volt valami különös varázsa.

– Mikor kezdődik? – kérdezte Pete, aki a stylobates széléről figyelte az eseményeket, és izgatottan várta Lena jóslatait.

Senki nem felelt a fiúnak, így ő is csendben maradt, és a megmaradt alapzatot nézegette. Ám hirtelen arra lett figyelmes, hogy Lena az ég felé emeli a fejét és úgy dülöngél, mint egy részeg. Olybá tűnt, hogy nem ezen a világon jár, mert egész lénye átszellemült és pehelykönnyűvé vált. Amikor pedig megszólalt, a hangja egészen vékonyan csengett.

– Perseusnak fia, vedd álarcodat! Ne mutasd senkinek igaz arcodat! Mély sötétség lepi el a nagy folyók helyét. Lángszínű palotánál, ahol Hades él. Emeld égre Harmoniat, hozd a fényre fel, mielőtt Briareos által égne el.

Dann dermedten bámulta az asszonyt, és nemcsak a szíve, de a keze is remegni kezdett, ahogy a szavakat hallgatta. Most már tisztán látta, hogy Lenanak igaza volt a jóslattal kapcsolatban, és egy pillanatig sem kételkedett benne tovább. Mégis, sokáig mozdulni sem bírt, olyannyira letaglózta az egész helyzet. Pete volt az, aki leugrott az asszony elé, és az arcát fürkészve próbálta felébreszteni a tudatalatti állapotból.

– Mrs. Petrona! Hahó! – szólongatta, és még a vállait is megfogta, hogy kissé megrázva tudatára keltse a nőt.

Lena ekkor kinyitotta a szemeit, és kissé zavaros tekintettel bámult a fiúra, majd hirtelen megfordult, és egyenesen Dann szemeibe nézett, ami az egyre mélyebben ülő sötétben igen nehéznek látszott. – Menj a Tainaron hegyfokához, ott találsz egy barlangot, ami az alvilágba vezet! – szólt neki. – Fuss!! Mi is sietünk utánad.

A férfi néhány pillanatig még habozott, aztán amilyen gyorsan csak tudott, kiugrott a romok közül, és használva különleges képességeit, láthatatlanná válva futásnak eredt. A sebessége szédületes volt, alig lassabb, mint egy vadászrepülőé, így bízhatott benne, hogy hamar célhoz is ér.