Késő volt már, és a repülőn lekapcsolták a villanyokat, csak néhány tompa fény égett imitt-amott, hogy akinek ki kell mennie a mosdóba, az lásson. A stewardess időnként végigsétált a sorok között, hogy megnézze az utasokat, és megpróbálja a legtöbbjüket alvásra bírni. Úgy tűnt, szinte mindenki elszunnyadt már, vagy legalábbis megpróbál, csak Miranak nem jött álom a szemére, mert a gondolatai nem hagyták. Belekapaszkodott a pokróca sarkába, és erőltette magát, hogy aludjon végre, mindhiába. A fejét is hol erre forgatta, hol arra, de mindenhogyan kényelmetlennek érezte. Ekkor egy kéz nyúlt a takarója alá, és megragadta a combját. Mira odafordult Markus felé, mire a férfi is ráemelte tűzben izzó szemeit.

– Ha nem alszol, kimerült leszel, és nem fogod bírni az utat – mondta neki, egészen halkan.

Mira meglepődött a kedves hangnemet, ezért megpróbált higgadtan társalogni ő is. – Nem kellene utaznom, ha nem kényszerítenél.

– Muszáj volt. Nélküled nagyon unatkoztam volna. Egyedül meg csak nem engedhettem el ezt a csillagászt. A végén még csillagokat hozott volna, nem a nyakláncot.

– Te is tudod, hogy ez nem igaz.

– Nem mindegy neked? Ha már itt vagy, tegyél meg mindent, hogy ne szenvedj nagyon és bírd.

– Ahogy bírni kell a szüleimnek is? – A kérdés vádló volt, mégsem volt benne semmi düh, csak keserűség.

– Nos, így is mondhatjuk. Nem használt a szép szó nekik. Apukád rögtön nekem esett, mikor elmondtam, hogy mit akarok. Muszáj volt megvédenem magam.

– Ugye nem várod el, hogy sajnáljalak?

Markus elvigyorodott, és elengedve a füle mellett a lány megjegyzését, tovább beszélt. – Az anyukád meg olyan szép volt, hogy nem tudtam ellenállni neki, el kellett vinnem és elzárnom mindenki elől.

– Gusztustalan vagy! – fordult el Mira, mire Baltagor ismét megszorította a combját, majd fejét odahajolva a lány nyakához, csókot lehelt rá.

– Lehetek még ennél is gonoszabb, ha ezt szeretnéd.

– Csak azt szeretném, hogy békén hagyj! – sziszegte Mira visszanézve, és állva a démon lángoló pillantásait.

Markus válasz helyett csak elmosolyodott, és behunyta a szemeit, mintha letett volna minden további szándékáról. A kezét azonban nem húzta el, inkább lassan, érzékien simogatni kezdte a feszes, formás combot.

Mira oda sem figyelt a férfi ujjaira, mert nem akart még ebből is vitát. Az érintés azonban hasonló érzéseket váltott ki belőle, mint azelőtt. Nem volt tolakodó vagy mohó, csak éppen kellemetlenül izgató. Ezért a lány is benyúlt a pokróc alá, és megfogva a férfi kezét, próbálta megállítani. Markus kihasználva a lehetőséget, a lány ujjait fogta meg, és tartotta a forró, száraz tenyerében.

– Mit akarsz még? – kérdezte a démont fásultan. – Nem kínoztál még eleget?

– Ó, a java még csak most jön. Gondolj bele, hogy mit lehet kezdeni azzal a nyaklánccal.

Mira merengve próbálta kihúzni az ujjait a férfi kezéből. – Mivel balszerencsét hoz, így el tudom képzelni. Nem is értem, hogy minek neked. Talán szerencsétlen akarsz lenni?

– Én? Jaj, ne viccelj! Kell is nekem az a vacak! Viszont van valaki, aki nagyon tuti dolgokat tudna vele kezdeni.

A kíváncsiság egészen felébresztette Mirat, és már sokkal érdeklődőbben figyelte Markust. – Mégis ki az, és mit akar?

A férfi mosolyogva a fejét rázta. – Ugye te sem gondolod, hogy elmondom?

– Nem – nyugtázta a lány csalódottan. – Persze, hogy nem – azzal befejezettnek tekintve a társalgást, ismét a másik irányba fordította a fejét. Tudta, Markusnak igaza van abban, hogy aludnia kell, hiszen még ki tudja mi vár rá. Ezért megtett mindent azért, hogy álomba szenderítse magát. Csak egy pillantást vetett az ablak felé fordult Dannre, és döbbenten vette észre, hogy a férfi szemei nyitva vannak. Tehát hallott mindent, amit Markussal beszélt, mégsem szólt közbe. Persze nem történt semmi olyan, ami beavatkozást kívánt volna, hacsak nem Baltagor simogató ujjai, amik még most is Mira kezét fogták. De a lányt már az sem érdekelte, mert ki akart zárni az agyából mindent, hogy végre pihenhessen egy keveset.

Hajnalodott, mikor a repülőn felkapcsolódtak a lámpák, és az utaskísérő halkan végigsétált a sorok között, miközben mindenkihez volt néhány kedves szava. Figyelmeztette az utasokat, hogy a gép hamarosan megérkezik Rómába, és aki az átszállásról kért tájékoztatást, azt is széles mosollyal informálta.

Mira is felébredt, és megelégedettséggel nyugtázta, hogy sikerült aludnia néhány órát. De annak már kevésbé örült, mikor Markus felé pillantva észrevette, hogy az összehúzott, ravasz tekintettel nézi a stewardesst, miközben valami perverz gondolatok lepték el az agyát, amik kiültek az arcára is, és cselekvésre késztették. Hirtelen fel is kelt, és elindulva a lány felé megszólította, majd beszédbe elegyedett vele. Miranak úgy tűnt, hogy minden áron a hátsó rész felé akarja terelni, és biztos volt benne, hogy komoly szándékai voltak vele. De nem csak ő látta így, mert Dann hirtelen felállt, és kievickélve Mira mellől, odament ő is a stewardesshez. Néhány pillanat múlva a nő tovább sétált, míg Markus kissé dühösen visszament a helyére és leült. Csak Dann gondolta úgy, hogy eleget pihent, és inkább kinyújtóztatva a végtagjait, Petetel váltott néhány szót, és csak akkor tért vissza, mikor az utaskísérő mindenkit megkért, hogy foglalják el helyeiket és készüljenek a leszálláshoz.

Markus árgus szemekkel nézte a nőt, miközben a tekintete vérvörösen izzott. Még méterekről is érezte a benne áramló vér friss illatát, amitől összefutott a nyál a szájában. Nyelvével meg is nyalta ajkainak szélét, de aztán higgadtságot erőltetve magára hátrahajtotta a fejét, és élvezettel behunyta a szemeit, mert elöntötte testét a szomjas vágy.

Mira értetlenkedve nézte a férfi furcsa arckifejezését, majd Dannhoz fordult, és már épp kérdezte volna, mikor az egyszerűen a fejét rázta, jelezve, hogy tudja, de nem akar semmit sem hozzá fűzni. Így hát a lány sem foglalkozott vele tovább, inkább a leszállás izgalmát próbálta túlélni. Az egész könnyebb volt, mint induláskor, csupán a lélegzetét kellett visszatartania, hogy csillapítsa belső remegését. Mégis szívből örült, hogy szilárd talajt érezhetett a lába alatt, és ha nem lett volna ciki, még le is hajolt volna megcsókolni az anyaföldet. Így viszont csak egy boldog, felszabadult sóhajjal követte a többieket a váróba, majd foglalt helyet a hosszú széksorok egyikébe. Pete azonnal mellé telepedett, és az útról kérdezgette, na meg arról, hogy mi volt este a Markussal folytatott párbeszéd. Mira csak vállat vont, és közben a férfiakat figyelte, akik valamin nagyon vitatkoztak, míg végül Dann visszafojtott dühvel el is fordult, Markus pedig vigyorogva elsétált. A kíváncsiság nem hagyta nyugodni a lányt, ezért felállt a székről és odalépve Dannhoz, az arcát fürkészte.

– Hová ment Markus?

A férfi komoran összehúzta a szemöldökét, és látszott rajta, hogy legszívesebben egy szót sem szólna. De ki tudja miért, végül mégiscsak úgy döntött, hogy beszél. – Vadászni.

– Hogy mi? – ámult el Mira, és azt hitte, a szíve is megáll, hiszen tisztában volt vele, hogy ez mit jelent. – Nem! Nem lehet! – rázta a fejét aggódva, és azonnal el is indult Markus után, hogy megakadályozza abban, amit elkövetni készült. Ám Dann még időben megragadta a karját, visszahúzva lehajolt hozzá és a fülébe sziszegett. – Barlagor egy vámpírdémon. Szüksége van a vérre az életben maradáshoz.

Mira nem értette a férfit, és esze ágában nem volt tétlenül végignézni egy ártatlan ember halálát, vagy legalábbis tudva róla nem tenni semmit. Ezért mérgesen kirántotta karját a szorításból, majd még taszítva is egyet Dannon, Markus keresésére indult. Nem nagyon foglalkozott mással, mert úgy érezte, meg kell akadályoznia, hogy még több véráldozat legyen. Jártatta a szemeit körbe-körbe, hátha megpillantja valahol Baltagort, és jobb belátásra tudja bírni. Persze nem nagyon hitt a démonok jó szívében, de talán a férfi iránti lágy érzelmei miatt úgy hitte, hogyha valaki, hát Markus hajlik rá. Már a folyosó végéhez közeledett, mikor meglátta a férfit az egyik stewardessel beszélgetni. Láthatólag épp befűzte a nőt, aki nyilván Baltagor démoni hatásának köszönhetően, hajlott is rá.

Mira megállt pár méterre tőlük, és úgy szuggerálta a férfit, mintha ezen múlna minden. – Markus! – szólt oda neki visszafogottan, mégis határozott elszántsággal.

Baltagor egy pillantást vetett rá, majd visszafordult a nőhöz és tovább beszélt.

– Markus! – szólt a lány némileg élesebben, mire a férfi dühösen rámeredt.

– Mi van?

– Ezt ne! Ne tedd! – kérlelte, de Baltagor mit sem törődött vele. Legyintett egyet, majd ismét az utaskísérőnek szentelte minden figyelmét.

Mira azonban nem adta fel, nem adhatta, mert az emberszeretete nem engedte. – Markus! – mondta ismét.

Nem tudta, hogy mit vált ki a démonból, ezért is lepődött meg annyira, mikor Baltagor megfordulva, egyetlen szempillantás alatt odaugrott hozzá, és dühe teljességével elkapva a nyakát a falhoz nyomta. Olyan erősen szorította, hogy a lány alig kapott levegőt. A gégéje összeszűkült, és a nyomás hatására egyre jobban fájt is. A szemei könnybe lábadtak, ám a tekintetét még így is kérlelve szegezte a férfira. A démont azonban nem hatotta meg, szinte lángolt a tekintete, és csak lövellte a lány felé a tébolyult szikrákat.

Pete, aki Mira után sietett, látta, hogy Markus teljesen az eszét vesztette, és ha nem lép közbe, akár meg is fojtja áldozatát. Ezért megragadta a démon karjait, és megpróbálta lefejteni a lányról. Ám abban a pillanatban Dann kapta el hátulról a fiút, és idegesen arrébb rángatta, majd erőteljesen rászólt.

– Menj vissza! – Mikor látta, hogy Pete nem nagyon akar szót fogadni neki, még határozottabban rivallt rá. – Azt mondtam, hogy menj vissza! Most!

– De megfojtja! – mutatott a fiú Baltagor felé gyűlölködő tekintettel, és aggódva a lányért.

– Nem fogja! Menj már!

Pete értetlenkedve nézte nagybátyját, de azért hátrálva megindult a csomagokhoz. Dann pedig ezt látva, komoran és teljesen higgadtan odaszólt Markusnak.

– Menjünk!

Egy egyszerű szó volt, ami máskor talán semmit sem mondott volna, de Dann szájából fenyegetésnek hangzott, és talán annál is többnek. Volt a hangsúlyában valami sokat tudó, valami átszellemült erő, ami ledöbbentett mindenkit körülötte. Hiszen sokan felfigyeltek rájuk, és meg is ijedtek, mikor látták Markus irtózatos dühét. Néhányan már a biztonsági őröket hívták, de voltak akik készek lettek volna megállítani Baltagort, ha feltétlenül szükségessé válik. Minderre azonban nem volt szükség, mert Dann szavaira Markus azonnal elengedte a lány.

– Ezt ne merd még egyszer, különben te leszel a helyükben! – morogta, azzal megfordult, és egy lemondó pillantást vetve még Dannra is, otthagyta őket.

Mira reszkető kézzel a torkát fogva köhögött, és próbált észhez térni a trauma után. Úgy érezte, hogyha még egy pillanatig Markus kezei között marad, biztosan megfullad. Nehéz volt visszanyernie önmagát, ráadásul sok aggódó, riadt szempár is kérdőn tekintett rá. Csak Dann állt ott teljesen komolyan, rezzenéstelenül, és úgy bámult Mirara, mint aki előre tudta, hogy ez fog történni. A lány nem is nézett sokáig rá, inkább némán, lehajtott fejjel elment mellette. Bár ezidáig úgy vélte, hogy Markus kezelhető, de már biztos volt benne, hogy tévedett. Mikor visszaért a csomagokhoz, szinte nesztelenül leült a padra és megtett mindent, hogy a lehető legészrevétlenebb legyen. Markus és Dann nem is foglalkoztak vele tovább, de Pete aggódva ült le mellé, és próbálta érzékeltetni, hogy együtt érez vele. Mikor beszálláshoz szólították az utasokat a Bologna felé tartó járatra, a fiú akkor is ott lépkedett a lány mellett, mintha a testőre volna. A gépen is mellé ült le, és most kivételesen senki nem akadályozta ezt meg. Mivel azonban kettes ülések voltak, így Dann és Markus egymás mellé kerültek, ám úgy tűnt, ez egyiküket sem zavarja. Sőt, talán Dann még örült is, hogy így legalább a démonon tarthatja a szemét, hogy a levegőben ne csinálhasson semmi meggondolatlanságot. Mert ahogy kinézett, félő volt, hogy nem csak a stewardessben tesz kárt, de a pilótákban is.

Mira viszont rájuk sem nézett, csak bámult maga elé, és próbálta megemészteni a váróban történteket, miközben a remegését is csillapítani akarta. Nehezen ment, ezért inkább hátradőlt az ülésen, és behunyva a szemeit, várt türelmesen.