Bárki is vagy hozzám, lehetsz akármi; fontos vagy nekem. Talán még az arcodat és a nevedet se tudom; szeretlek. Patyolatbeli vérpumpámból szavalom. Bármerre is élsz, akárkik is értik szavaid; egyet értek és érzek. A testvérem vagy. Talán a vérünk más csoportú, de mindkettőnket hajt, anyától születtünk, a földre, lábaink és kezeink nőttek, van intelligenciánk, látjuk a szépet, halljuk a csendeset, szagoljuk az illatosat, tapintjuk a selymest, ízleljük az édeset; közbeszólhat a háború, mi ekkor elvonulunk, nincs szükségünk semmire.

Egyetlen árválkodó elképzelésem sincs rólad és nem szerepelsz a terveim közt. Szeretlek. Úgy tartja a mondás, hogy akik álomba szenderülnek, találkoznak. Ez köztünk is megtörténhetett már; lehet, hogy te voltál a megihletett hős egy novellámban? Bárhogy is; köszönök mindent, amit értem teszel.

Azt beszélik, ha csillag hullik le az égből, csodák, születések és elhalálozások mennek végbe. Nem számít, ha már nem vagy köztünk, fent is van látcső, amivel nyomon követhetsz. Az sem érdekel, ha még csak pár perce élsz. Szeretlek. Tudod miért? Mert bárki is vagy, Mennyország vagy mindnyájunknak. Amikor egy lépéseddel közelebb kerülsz; megtisztulunk és elijednek a problémák. Ha távolodsz, a világ összes gondját megbűvölöd és lám; megoldássá alakulnak. Ne aggódj; erre mindenki képes, nem tartozol tehát semmivel.

Egy világszép barna lány utazta körbe a fejem elalvás előtt, holdfény alatt a tóparton enyelgett nekem. A magányos kis égitestnek karja nőtt, hogy az örömkönnyeket le tudja törölni, hisz ő is tudja, hogy az űrkutatóknak sok űrszondája vizsgálódik rajta; megtévesztő lenne egy kis özönvíz!

Itt járunk egymás között és látom, ahogy az ég kitisztul, integetnek a lombok – pedig szélcsend van –, szambáznak a cserjék, szívdobbanásra biccentenek a virágkórusok, a galagonyák, harangozik a birsalma és legényeket zaboláz a borvidéki szőlő. De te bármit csinálsz, szeretlek.

Kezdek hinni benne, hogy a Biblia és az angyalok mind-mind hazugság, hisz te egymagad vagy a mindenható dinasztia. Nincs utódod, sem elődöd, nem léphet fel interregnum. Minden sima és nagyon jó. Mindig jó. Látod, én így szeretlek.

Drága testvérem, rájöttem; sose halunk meg. És bárkinek a kezét fogom meg, bármely fát ölelem át és bármely zárvatermő zamata táplál; tőled van. A világtól. Köszönöm. Szeretlek. Más nem számít, csak ennyi: szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek.....