Közös udvar 5.

           A kemény , de rövid tél lassan visszavonulóban volt, az udvar lakói alig találkoztak egymással egész télen, legfennebb, akkor amikor fát hasitottak, vagy fát vittek be fűtés céljából. Grószné, nagyon ritkán bújt ki lakásukból, nagyobbrészt olvasgatott és rádiót hallgatott, mert neki mindent házhoz hoztak,és a fát is mással vágatta fel, amit a férje vitt be a házba, de ha nem volt kéznél, akkor bennünket gyerekeket kért meg.Ílyenkor valami cukorkát, kekszet, vagy egy lejt kaptunk fizetségként, amit rövid gondolkodás után, cukorkára, kekszre , nápolyszeletre váltottunk, a közeli élelmiszerboltba, és irigyen bámultuk  azokat a személyeket-- nem voltak sokan--akik csokoládét vásároltak, mert nekünk arra már nem futotta.

          A kaputól befelé egy utat sepertek-- ezt mindig az a férfi csinálta aki leghamarabb kelt fel. Ebben részt vett Szerdahelyi elvtárs is  Grósz úr , apám, Karcsi, és nagyobbik bátyám is.

         Kisebbik bátyám nem foglalkozott ilyesmivel , mert ő borbély volt, ezért nem volt szabad nehéz munkát végeznie-- nehogy elnehezedjen a keze és még véletlenül  levágja valakinek a fülét vagy az orrát.

         Mikor meg volt a főútvonal , mindenki maga sepert utat, lakása bejáratáig. Érdekes módon ezen sohasem volt vita, igaz, ezeket a müveleteket a férfiak végezték. Bözsike nem sepert utat magának , mert ő nagyon közel lakott a főutvonalhoz, és ez elég volt ahhoz, hogy Vékonyné megtudja számolni a lábnyomokat , és a cipő méretéből megtudja állapitani, hány férfilátogatója volt Bözsikének. Bözsikének legtöbbször én vittem be a fát , amit ő még idejében felhasitatott az éppen aktuális gavallérjával.

        Azidőtájt a katonai behivásokat, ősszel meg tavasszal ejtették meg, ennélfogva a katona köteles ifjak, nem igen várták sem az őszt sem a tavaszt. Mi gyerekek, annál inkább , igaz, inkább a tavaszt. Mert valahogy az, akkortájt korábban érkezett,  egyszerre a gólyákkal. Ezt hogy egyeztették -- mai napig sem értem.

        Vékonyné, a télen hallott szóváltást,  amit csak részleteiben hallot és értett, tavaszra szépen összerakta magába, ami nem volt könnyű, mert csak azt hallotta a Sára szájából: Én már akkor észre vettem... Bözsinek igen... nem törődsz. Szerdahelyi elvtárs tiltakozott , hogy nem nem nem-- hülyeségeket beszélsz! Az eset korábban történhetett amikor még mi nem laktunk ott, igy aztán nem is nagyon értettük , hogy Bözsike meg Sára közel egykorúak--Bözsike volt az idősebb--még is nagyon távol tartják magukat egymástól. Aztán az idő , a jótékony idő, ami mindent megold , arra sarkalta Sárát, hogy nem vádaskodik , nem találgat , hanem ahhoz fordul , aki a legilletékesebb , vagyis Bözsikéhez. A dolog nem volt olyan egyszerű , de a női rafinéria erre is talált megoldást. Előbb csak beszélgettek egymással mindenféléről, de napról napra egyre jobban egymás bizalmába férkőztek. Bözsike egy pillanatra sem tagadta , hogy vannak barátai, és azt sem hogy különböző juttatásokban részesül , de azt elárulta , hogy egy harmincas nőnek igenis szüksége van egy partnerre,sexpartnere-- hangsúlyozta ki,  még akkor is ha nem szándékozik férjhez  menni. Sára, neveltetése miatt egy kicsit furcsának találta a dolgot, de elhitte Bözsikének , akinek a tapasztalatában megbizott. Mert neki pontosan az volt a fájó pontja , hogy volt is partnere , meg nem is, mert a kapitány otthon az ágyban egyre gyengébben vitézkedett-- vagy egyáltalán. Tény és való, hogy Sára meg Bözsike , nagyon összebarátkoztak, úgy annyira , hogy Sára elérkezettnek látta az ídőt arra , hogy konkrétan megkérdezze , hogyan történt az eset a kapitánnyal. Bözsike egy kicsit elvörösödött, de a lélekjelenlétét nem vesztette le, hanem bátran felvállalva, tegeződve, elkezdte a történetet. Tudod, most két éve amikor hazamentél , amikor édesanyád beteg volt , és három napig nem voltál itthon, egyik este  a férjed pityókásan beállitott hozzám. Én sem voltam teljesen józan --előttem éppen egy likőrös üveg volt megbontva-- megkináltam! Elfogadta! Aztán iszogattunk, és lassan minden erőszak nélkül összeborultunk, és hajnalig nálam maradt. De csak ez az egy alkalom volt, és én bár nem vagyok szégyellős -- hidd el szégyeltem magam , és ha emlékszel rá, észrevetted, akkor sokáig kerültelek, és most kimondottan örülök , hogy rákérdeztél , mert nekem is egy nagy kő esett le a szivemről, és kérlek bocsáss meg -- hozzáhajolt és megpuszilta , és Sára visszapuszilta , és huncut mosollyal biztositotta Bözsikét , hogy már egyáltalán nem haragszik, sőt tiszta szivéből örül , hogy sikerült tisztavizet önteni a pohárba mert ezek után ő is fogja tudni , hogyan cselekedjen , de ha nem, akkor  hozzá fog fordulni tanácsért. Bözsike biztositotta , hogy rá mindig  számithat!