Közös udvar 33.

           Csillogó napfénybe közeledett a vonat Budapesthez. Viktor jegye a nyugati pályaudvarig volt érvényes, ezért volt még ideje, hogy zilált gondolatait elrendezze egy kicsit , hogy amikor le kell szállnia , határozott léptekkel és szándékkal vágjon neki a út , utólsó szakaszának.Befutottak az állomásra. Elég nagy volt a tömeg , ennek Viktor határozottan örült sokkal nagyobb biztonságban érezte magát mint egyedül egy kis városban , vagy , vagy öten-hatan egy kocsmában. A tömeg jótékony hatása felbátoritotta, biztos léptekkel semmitől sem zavartatva  kereste meg  azt a hatalmas táblát ,amelyiken a vasúti menetrend volt kifüggesztve .

          Viktor hosszú ideig tanulmányozta a menetrendet , ameddig  megtalálta az éppen neki tetsző járatot, Győr irányába. Úgy szeretett volna indulni , hogy reggeliben érjen oda, amikor megindul az élet, és ő is nyugodtan  közlekedhet , anélkül , hogy ki lenne téve rendőri igazoltatásoknak. De még csak alig  múlt el dél, igaz ráférne egy kis evés, netán tisztálkodás, mindezeknek a lehetőségét előbb megkell találni , be kell cserkészni, és lehetőleg ki kell zárni mindent ami  veszéllyel  járhat. Nem volt könnyű feladat , viszont rengeteg ideje volt, és különben is szeretett volna egy kicsit szétnézni a környéken ahol még soha nem járt, és nem is szándékozott sokáig maradni.

          Elinduláskor megfogadta, hogy nem társul senkivel , most mégis úgy érezte , hogy jól jönne valaki aki  némi helyismerettel rendelkezik, netán  valami okos tanáccsal látná el, mert ahogy közeledett --még csak gondolatban--az osztrák határhoz máris félelmei kétségei támadtak a sikert illetően. Nem szándékozott egyből a határ közelébe menni, hanem úgy tervezte , hogy legalább egy napot eltölt a környéken , hogy valami értékes információra tegyen szert.  Bement a toalettre , egy kicsit rendbe szedte magát, majd átment a közeli büffébe, ahol evett valamit , majd egy sört is ivott. Újra teljesértékű embernek érezte magát, attól eltekintve, hogy jelen állás szerint egy senki volt, akinek a keresztlevele , és személyazonossági igazolványa bevan varrva táskája  bélésébe amit nem szándékozik megmutatni senki emberfíának, ameddig túl nem jut az osztrák határon. Aztán kért még egy sört, és hagyta,hogy szétáramoljon testében a folyékony kenyér. Ahogy ott ácsorgott a pult melleti asztalnál egy nő haladt el mellette , aki ránézett , de hamar el is kapta a tekintetét, és megigazitotta sötétszínű fejkendőjét. Elég furcsa jelenség volt, hosszú szoknyában, pruszlikba,  bekötött fejjel és könnyű tornacipőszerüséggel a lábán, igy, május első napjaiban, amikor még az esti órákban is  tizenöt fok fölött volt a hőmérséklet. Megpróbálta túl tenni magát az eseten , de agya  beindult és mindenfélére gondolt többek között arra is felismerték és a hölgy most követni fogja , lebukásáig.

           A gyanuját az is erősitette , hogy  jegyvásárláskor is látta  a nőt a közelében. Kellemetlen érzés járta át egész lényét , és alig várta hogy felszáljon a vonatra, és elinduljon  Győr írányába. A vonaton kissé megnyugodott mert nem voltak túl sokan, viszont éppen elegen , hogy biztonságosan elkeveredjen a nagyobbrészt bóbsikoló emberek között. Követte pédájukat és ő is belbóbiskolt, úgy annyira , hogy arra ébredt , hogy hangokat hall. Győr következik -- kiabálta végig a kalauz a vagonokon.

          Mintha a nap is arra várt volna,  hogy befusson a vonat , mert amikor a mozdony füttyentett egyet a nap is előbujt az állomás épülete mögűl.

          Viktornak különös gondolata támadt , talán ha jól szét néz, és ha egy kicsit megerőlteti a szemét, akár találhat valakit aki hasonló szándékkal tartózkodik a környéken, aki  sokkal felkészültebb, netán belemenősebb, vagy teljes biztonsággal  ismeri a lehetőségeket.

          Rettenetesen egyedűl érezte magát, pedig mindig olyan helyekre ment ahol minél több ember volt , hogy könnyen eltudjon vegyülni , sétált egy parkban, üzletekbe ment be, egy kis élelmet vásárolt amit azonnal meg is evett, hogy azt se kelledjen cipelnie. Nagyon lassan telt az idő ,elsétált a Rába vizéhez  hosszú ideig bámulta a vizet, és hallgatta annak monoton csobogását. Most ez a monotónia  is jó társnak bizonyult az abszolut  társtalanságban. Arra gondolt, hogy milyen kevés kell az embernek , ha semmilye sincsen, mennyire lecsökkennek az ígényei, és mennyire képes megbecsülni egy ici-pici jót is , itt a nagy ismeretlenben, a nagy  kilátástalanságban. Görcsös fájó gondolatok gyötörték egész nap, egy kicsit meg is ingott szándékában, de ahogy kezdett leszállni az est, önbizalma megerősödött ,és bátorság lepte el minden porcikáját.

          Visszaindult az állomásra, amikor belépett a váróterembe , meg látta azt a  hölgyet, akit  már a budapesti állomáson  látott. A mikor a hölgy meglátta őt határozott lépésekkel feléje indult!