Két koporsó 17.

           A most következőkkel , lassan át is evezzünk a hetvenes években --szinte  a szó legszorosabb értelmében. Az evezést , ezuttal nem úri passzióból tettük, hanem azért mert, megharagudott ránk a Jóisten és akkora árvizet küldött ránk, amit  még nagyanyáink sem láttak. Azon a májusi napon reggel, még a kutya sem gondolta hogy délutánra, estére, "vizmértékben" lesz állitva a város. Mert nem volt előrejelzés , nem volt információ, csak az óriási viztömeg ami mindent vitt ,gyárat  házat , keritést, embert, élőt és holtat. S mindezt, néhány óra alatt. Délután fél hatkor szakadt át a gát, és éjféltájban már  utcák tüntek el , csak alig hirmondónak maradt egy-egy stabilabb ház. Szörnyű volt! Személyesen nem voltam érintett mert a város legmagasabb pontján laktam akkor is. De a látvány , vagy a látvány emléke a mai napig felkavar, mert minden nyomoruság ellenére , annyi kisemmizett, hajlék nélkül maradt embert, elkeseredett ,családját ideiglenesen elvesztő , vagy kereső  embert nem láttam. A Szamos éppen a csipkegyár hátánál törte át a gátat, guritotta  magával a csipketekercseket, a gatyamadzag tekercseket és pertlitekercseket.

          Rengeteg asszony nő dolgozott ott, versenytfutva az árral menekültek fejvesztve , mert még csak elsem akarták engedni őket a délutáni váltásból. A hirtelen nagy robbajjal be áramló viz kellett ahhoz , hogy mindenki, vezető, és munkás mindenét maga után hagyva -- csak az életét mentve -- meneküljön! De a tragédia csak azután következett be , amikor  hazaérve házának helyén csak egy nagy rakás átázott  törmeléket  talált , s konyha szekrénye az utca végén akadt le,és nem egy, hiába kereste családtagjait. Mindenféle számok röpködtek annak idején a sajtóban , de az igazat a mai napig nem tudja  senki , mert az eltussolás ,az el mis -másolás volt a jellemző, és a valóságot az igazat , talán a fennvaló tudja. De menjünk tovább, egy másik gyárba, amelyiknek az alkalmazottja voltam, és igen csak érintett volt a Szamos áradása által. Ez egy faipari gyár,  akkor már  olyan háromezer embert foglalkoztatott,és ebből a délelötti váltásban  legalább legalább ezerötszáz ember  volt jelen. Ezek között voltam én is, aki a Szamost nagyon szerettem és nyár időben, mindennapos vendége voltam. Akik a reggel folyamán átjöttek a hidon azt az információt hozták , hogy nagyon magas a Szamos vizállása. De azt is hozzátették , hogy ilyen magasnak , még sohasem látták.

          Ekkor megmozdult bennem valami és se szó se beszéd felmásztam a gyár tetejének a legmagasabb pontjára, ahonnan messze elláttam a  ragyogó napsütésben. Tekintetemet  keleti irányba forditottam,és  életemben  először megriadtam attól amit láttam, mert ameddig a szemem ellátott, mindenfelé vizet láttam. Számtalanszor fürödtem , horgásztam úsztam a Szamosban -- jó barátságban voltam vele, de ez a látvány teljesen lebénitott.

          Lementem a mühelybe , és mondtam a főmesternek -- Karcsi, baj van , nagyon nagy a Szamos, ha ki önt nekük végünk!-- Eredj már magadnak , máskor is volt már ilyen magas, csaktán nem ijedsz be,  te, aki mindig ott ülsz.

          -- Jól van, én nem vitatkozni akarok, de ha jót akarsz akkor engedd  haza az embereket, mert ha nem teszed és kiönt a Szamos , az Isten sem mossa le azt az átkot amit rád fognak rakni emberek. Karcsi látta , hogy nem a levegőbe beszélek, és azt mondta , hogy megy és beszél a részleg vezetővel. Beszélt a részlegvezetővel ,a részlegvezető az igazgatóval. De ílyenkor mutatkozik meg egy ember döntésképtelensége, akármilyen szinten. Az igazgató sem mert döntést hozni, így az emberek, a maguk szakállára lassan elkezdtek hazafele szállingózni-- én is ott voltam közöttük, és nem is kullogtam nagyon  hátul. Megállitani sem mert senki bennünket. 

           Aki komolyan vette  a Szamos áradásának a hirét , az igyekezett  haza felé , aki nem, az elkényelmeskedte a dolgát, és éppen úgy mint máskor, még betért egy-két kocsmába, hogy lehütse magát a májusi melegben, és elbeszélgessena kollegákkal arról,  hogy lesz árviz , vagy nem lesz árviz. Igy járt Karcsi barátunk is, mert ő úgy elbeszélgetett egy kocsmába a kollegával , hogy a Szamos vizének a hirtelen megjelenése üzte ki őket  a kocsmából , és mire az utca másik végére értek, és visszanéztak,a kocsma , már levolt "térdepelve" .Utólag derült ki , hogy a kocsma alsó része agyagból volt épitve  és csak egy métertől felfelé volt téglából. Pillanatok alatt a kocsma  egyméterrel lett alacsonyabb.

           Úgyancsak utólag tudtuk meg , hogy az igazgató elvtárs  csak harmadnap tudott kijönni a gyárból , mert akkorára sikerült mentőcsonakot találni, a főmérnök még elért a gyárkapuig , de ott már olyan gyors volt a viz emelkedése, hogy csak a portásfülke tetejére volt érkezése felmászni , a termelési osztály vezetőjével, ahol aztán két napig volt alkalmuk megbeszélni a jövő teendőit,és pedig úgy hogy nappal a portásfülke tetején ülve lógatták a lábukat a Szamos vizébe.