7.fejezet

                                              A tárgyalás

A barlang rendszerbe érve Pierre megfigyelte hogy a kereszteződéseknél sárga festékkel jelölték meg a  helyes irányba vezető utat. Ki érve a nyílt tenger felé vették az irányt. Jó pár órát haladtak,miközben  a három "bűnözőt" a hajó orrban őrizte két kommandós. Szótlanul szomorún ültek,szinte még fel sem fogták az elmúlt órák történéseit. A végzet mosolya őrhajó már csak a  homályos emlékképeiknek egyike. A legszomorúbb  Pierre volt,hiszen sok hosszú éven át remekül kezelte az őrhajó ügyes bajos dolgait. Sosem gondolta volna ,hogy így fog véget érni kapitányi pálya futása. Messze a horizonton,egy nagy tenger járó hadi hajó alakja kezdett kirajzolódni. Oda érve hozzá  lelassítottak, majd rögzítették az őrhajót,a hajó oldalán lévő,vízszint közeli nagy acél ajtónál. Ez a kis hajók számára volt kialakítatva. A hajó belsejéből elhúzták az ajtót, és átvették a három elítéltet. Ment velük a két kommandós is.  Hosszú folyosókon át vezették őket a hajó belsejében,még végül egy börtön részhez nem értek. Itt mielőtt bementek volna folyosót lezáró vas rácson,a foglyoknak kikellett venniük a bakancs fűzőket. Le kellett venniük még a nadrág szíjaikat, és át motozták őket. Így kísérték őket be a hajó börtön őrei,a rácsos folyosón át,az egyik cellába. Hangosan kattant a zárt mikor rájuk csukták a cella ajtót. A börtön őrök jókedvűen beszélgetve vissza kimenetek a folyosó vas rácsa elé. Gébrielék  ott maradtak csendben szomorúan,azt se tudván hogy hova viszik őket,és hogy meddig lesznek bezárva. De igazán nem is érdekelte egyikkőjüket sem. Szótlanul elmélkedtek,hogy mi is történt velük. Végül Gébriel törte meg a csendet.

- Te Pierre,van egy pár dolog amit még most sem értek. Eddig úgy gondoltam nem az én dolgom,de most már úgy is mindegy,talán elmondhatnád.

- És mi volna az? - Kérdezte Pierre halkan,szomorúan.

- Hát például,hogy amikor mentünk be a barlang rendszerbe,és fütyültél valami dal félét,honnan tudtad hogy merre  kell menni. Én akárhogy füleltem nem hallottam semmi olyan hangot ami alapján tájékozódni lehetne.

- A kalózok szeretnek mítoszokat,és legendákat gyártani. Semmi köze nem volt a fütyülésnek  ahhoz hogy merre megyünk. Minden kereszteződésnél két kis hegyes szikla darab jelzi hogy merre kell tovább menni. A fütyülés csak megtévesztés,hogy ha valaki később beakarna jutni a bűnök városába,csak had fütyörésszen és füleljen. Addig se jut eszébe a kis hegyes kő sziklákat keresni az elágazásoknál. Mindenki aki ismerte az utat,fütyülve ment be,ha vitt másokat magával. Nekem is így tanította a néhai Spencer kapitány.

- Te tulajdon képen hogy lettél ilyen jóba Spencer kapitánnyal,és a kalózokkal?

- Ez egy nagyon hosszú és régi történet. Legyen elég annyi hogy Spencer kapitány húga,Jenna lett az én feleségem. Van egy közös lány gyermekünk,Hanah.

- Az a Hanah? - Kérdezte szinte egyszerre patkány és Gébriel,a döbbenettől kikerekedett szemekkel.

- Igen . - Mondta Pierre csendesen,lehajtott fejjel. - Bár ő nem tudja hogy én vagyok az apja.  Úgy tudja hogy az apja és az anyja egy utas szállítóhajó elsüllyedésekor vízbe fulladtak,csak őt,még kis csecsemőként  találták meg az arra hajózó kalózok. Spencer kapitányra tekintett úgy,mint az apjára.

- Hogy adhattad oda másnak a gyermekedet? És hol van az anyja, Jenna? - Kérdezte számon kérően patkány.

- A sok rossz választás közül ez volt a legjobb. Nagyon nehéz döntés volt. - Mondta Pierre a könnyeivel küszködve. - Boldogan éltünk,mint bármely átlag család. Bár én sokat voltam úton,mert már akkor is hajóztam. Egyszer mikor haza tértem,észre vettem hogy Jenna viselkedése nem egészen normális. Persze az állapota romlani kezdett. Elvittem egy pszichológushoz,aki megállapította hogy tudat hasadásban szenved. Azt mondta hogyha nem kap orvosi segítséget, állapota rohamosan romlani fog,és akár végzetes is lehet. És valóban  romlott is. Már a végén a kis Hanaht sem mertem rá bízni. Az orvos megadta egy Angliai szanatórium címét,ahol ilyen betegeket már sikerült  szinte teljesen meggyógyítani. Elvittem hát oda. Persze nem volt olcsó,de ez a legkevésbé sem érdekelt. A mai napig átutalással fizetem a havi költségeit. Jártam Jennához  amilyen sűrűn csak tudtam,de nem javult az állapota,inkább csak romlott. A végén már meg sem ismert. Egyszer a szanatórium vezetője felhívott az irodájába elbeszélgetésre. Elmondta hogy fáj neki amit kér tőlem, de ő csak mindenki helyzetét próbálja megkönnyíteni. Minden látogatásom után Jenna zaklatottá válik,és napokig kell nyugtatózni. Érdeklődik hogy ki az férfi ,és miért látogatja. Néha bevillan neki a lánya emléke,és könyörögve sír ,hogy adják őt vissza neki. Ezért arra kért a doktor,hogy ne látogassam többé,bár tudja hogy kegyetlennek tűnő kérés ez. De minden látogatás nagyon nagy trauma Jennának,és nekem is egyaránt. Szomorúan,de beláttam hogy az orvosnak igaza lehet. Még akkor utoljára elbúcsúztam az én Jennámtól.  Azóta az orvossal tartom a kapcsolatot,tőle kapok információt az állapotáról. Közben jóformán haza sem értem,és a Hanahra vigyázó dada fogadott szomorú szemekkel. Ott járt nálunk a gyámhatóság. Megtudták hogy Jennát szanatóriumban kezelik,én pedig nem sokat vagyok otthon,a munkámból kifolyólag. El jöttek felmérni a körülményeket. Persze két nappal  rá már kaptam is egy határozatot,hogy a kicsire való tekeintettel,állami  gondozásba  helyezik. Fellebbeztem  ellene,de elutasították. Nem éltem volna túl ha a gyermekem állami gondozásban nőtt volna fel. Ezért egy nyári hajnalon össze csomagoltam Hanaht és az összes holmiját, és útra keltem vele a bűnök városába. Oda érve Spencer kapitánynak elmeséltem mindent. Szomorúan hallgatta a Jennáról szóló híreimet. Természetesen készséggel befogadta a kis Hanaht. A legjobb tanárokat hozta mellé taníttatni,méreg drága áron. Így mire felcseperedett az én kis drágaságom,folyékonyan olvasott,írt,és beszélt öt nyelven. Igen jól tájékozott lett matematikából,fizikából,kémiából,de művészetből,és zenéből is egyaránt. Közben otthon körözni kezdtek,hogy megléptem a lányommal. A hadi tengerészetnél nem maradhattam,megkellett szűnnöm létezni valahogyan. Ekkor jutott eszembe az idegen Légió,és hogy állítólag ott új személy azonosságot kap az ember. Jelentkeztem hát,és elmondtam hogy a Francia hadi tengerészetnél szolgálok mint altiszt,és hogy miért szeretnék át jelentkezni az idegen légióba. Szinte azonnal átvettek elintézték a papírokat,új nevet kaptam. Egy ideig persze rendszeresen látogattam Hanaht. Nagy örömmel töltött el,hogy nem szenved hiányt semmiben,és hogy igen csak jól fejlődik fizikálisan és szellemileg egyaránt.  Egy idő után ahogy cseperedett,úgy gondoltam nem biztos hogy jó lenne,ha tudná,hogy az anyja elmebeteg,az apja meg a törvény elől menekült az idegen légióba. Azért találtuk ki azt a történetet Spencerrel,amit a mai napig hisz a szüleiről. Azt hiszem így a legjobb mindenkinek. És most Spencer halott,a lányom pedig a börtönbe zárták. - Mondta. A szemein látszott,hogy idegileg az  őrület határán van.

Gébriel és patkány megdöbbenve hallgatták a szomorú történetet. Próbálták biztatni Pierret,de ők is tudták,hogy nem igazán jó a helyzetük. Két napon át csendben várakoztak,nem jött feléjük senki,csak az őrök mikor ételt hoztak nekik. Harmadik nap reggelén megérkeztek a Marseillei kikötőbe.  Vissza kapták a fűzőket és a nadrág szíjat,majd mindhármukat megbilincselték. Felvezették őket a kikötőbe,ahol már egy rabszállító kocsi várt rájuk. A rabszállítóból a kis ablakon át Gébriel látta,ahogy az egyik tiszt a hajóról, egy    vastag irattartó mappát ad át a sofőrnek. A sofőr a volán mögé ült,beszélt még valamit a mellette ülő fegyveres kocsi kísérővel,majd elhajtottak. Vagy hat órát utazhattak mikor megérkeztek a párizsi katonai börtönhöz. A börtön hátuljánál,egy nagy ráccsal bezárt kocsi bejáró előtt álltak meg. Néhány másod perc múlva a vas rács nyikorogva megindult felfelé,és behajtottak a börtön udvarra. Kiszállva a rabszállítóból furcsa kép tárult eléjük. Még soha nem láttak börtönt belülről,csak a filmekben. Egy magas drót hálós kerítéssel volt elkülönítve a börtön udvar. Nyílván séta  idő lehetett,mert a rabok ott mászkáltak a az elkerített udvaron.

- Hát ez nagy szerű. Ennél jobb már nem is lehetne. - Gondolta magában Gébriel. Miközben észre sem vette hogy  a többiek már elindultak.  Az egyik börtön őr a gumi botjával lökött rajta egyet,igen csak mogorván. Gébriel is elindult Pierrék után. Nem rakták őket az elítéltek közé. Legalábbis addig amíg nincs bírósági  végzés,addig csak előzetesként voltak a börtön vendégei. Mind a hárman egy cellába kerültek. Itt valamivel jobb volt a helyzetük. Elmehettek meg tisztálkodni,borotválkozni fogat mosni. Kaptak tiszta fehér neműt és zoknit is. Az étel sem volt rossz,és elég nagy adagot is kaptak. Másnap reggel megjelent a hivatalból kirendelt ügyvédjük is. Közölte velük,hogy mivel igen zsúfolt a bíróság napi rendje,mind hármuk ügyét egyszerre fogják tárgyalni,és mind hármukat ő fogja képviselni. Kérte hogy meséljék el miért is vannak itt valójában. Pierre elmondott mindent szóról szóra. Az ügyvéd igen csak elcsodálkozott mire végig hallgatta  a történetet. Közölte hogy jó esély van rá,hogy sok vádpont alól kitisztázhatja őket,de valamilyen büntetésre sajnos számítaniuk kell.  Elmondta ,hogy igen sokan érdeklődtek utánuk. Többek között a Marseillei műszaki egység zászló alj parancsnoka,és egy századosa is. A tárgyalás első idő pontját három nap múlva,reggel nyolc órára tűzték ki.  Az ügyvéd gondoskodott arról is hogy a végzet mosolyáról utánuk küldött holmijuk biztonságos helyen legyen.  Mielőtt elindulnak , a tárgyalásra megkapják  a kimenő ruháikat,az összes kitüntetéseikkel együtt. Abban kel  megjelenniük a bíróságon. Majd az ügyvéd azzal búcsúzott,átnézi hogy pontosan mivel is vádolják őket tulajdon képen,és felkészül a tárgyalásra. Addig meg pihenjenek nyugodtan. Nem mintha mást is  tehettek volna. Nagyon nehezen vontatottan tel el a két nap. Alig várták már hogy túl legyenek ezen az egész fel hajtáson. Harmadik nap reggel hat óra körül megkapták a kimenő ruháikat. Fél órájuk volt hogy rendben magukra öltsék. Három negyed hétkor ismét   rabszállítóba szálltak. Egy jó fél óra múlva már a tárgyaló teremben ültek,várva hogy megkezdődjön az ügyükkel kapcsolatos eljárás. Közben megérkezett a kirendelt ügyvéd is. Felvázolta ,hogy hogyan is fog lezajlani az aznapi tárgyalás. Rendben megértették.  Megérkezett a bíró és a bíró segéd is. Be vonult a vádat képviselő ügyvéd,helyet foglalt a Pierréktől mintegy jó két méterre lévő szomszéd asztalnál. Megtelt a tárgyaló terem mindenféle ismeretlen emberekkel . Gébriel ahogy végignézett rajtuk,nagy meglepetésére ott ült a műszaki egységtől a század parancsnoka is. Megkezdődött a tárgyalás. Hosszú órákon át tartott a szavakkal való játszadozás. Mindkét ügyvéd igyekezett a saját maga igazát bebizonyítani. A vád ügyvédje minden áron azt akarta elérni,hogy a három vádlottnak  ne csak a kalózokkal való lepaktálás legyen a bűnűk. A nyakukba akarta varrni hogy a kalózokhoz haszon szerzés céljából csatlakoztak,és hogy rabló támadásban is részt vettek. Persze bizonyítani nem tudta, de a bírónak nem oszlottak el teljesen az efféle gondolatai. Kihallgatták mind hármukat külön - külön. Aztán meg Gébriel század parancsnokát hívták a tanuk padjára,hogy milyennek ismerte meg Gébrielt. És mivel jó pár évvel azelőtt elég sokat szolgált együtt  Pierrel is,róla is kérdezgetni kezdték. A tárgyalás első napja véget ért. Vissza vitték a három vádlottat a börtönbe,majd másnap reggel ugyanott folytatták ahol abba maradt. Vádolások,tiltakozások,helyt adások,elutasítások. Ezzel telt el a délelőtt,igen csak unalmasan. Még nem kora délután nem várt fordulat következett be.

- Bíró úr a védelem tanúként kívánja kihallgatni Francis őrnagyot. - Mondta a védő ügyvéd.

- Ki lehet az a Francis őrnagy? - Kérdezte Pierréktől izgatottan Gébriel.

Mindannyian kérdően néztek egymásra.

- A védelem által be idézett  tanú kihallgatási kérelmének helyt adok. Kéretem Francis őrnagyot a tanuk padjához. - Mondta a bíró.

Kinyílt  terem ajtaja, és a törvény szolga bekísérte rajta az őrnagyot,egészen a tanúk padjáig. Pierréknek tátva maradt a szájuk a meglepetéstől. A drog falu leleplezésekor kiérkező kommandósok parancsnoka volt az. Letette az esküt,majd neki láttak a kikérdezésének.

- Kérem nézze meg ezt a három embert. - Mutatott Patkányék felé a védő ügyvéd,majd folytatta. - Megismeri őket.

- Természetesen,bár akkor négyen voltak. - Mondta az őrnagy feléjük  mosolyogva.

- Elmesélné nekünk,hogy mikor és hogyan találkozott velük.

- Van már egy éve is,a pontos napra sajnos nem emlékszem,de az akcióról készült jegyző könyven rajta van. - Mondta majd átnyújtotta az ügyvédnek,aki a bírónak adta át:

- Csak hogy tisztábban lássa az eseményeket a bíró úr. - Mondta.

- Szóval van már egy éve is,hogy egy drog tanyának az elfoglalásáról értesítette rádión keresztül a kaszárnyánkat egy folyami őrhajó. Igen csak meglepődtem,mert már tíz éve vagyok a drog felszámolóknál,mint egység parancsnok,de ilyen bejelentéssel még nem volt dolgom. Megmondom őszintén akkor még gyanús is volt,hogy nem e csapdába akarnak csalni. Megindultunk három helikopterrel. Valamikor hajnalban,napfelkeltekor értük el a falut. A szokásos rutin eljárással végeztük a leszállást és a terep biztosítást.

- Na és mi történt ez után ? - Kérdezte az ügyvéd.

- Megláttam a hajót a kikötőben,és oda mentem megkérdezni hogy ők tették e a bejelentést,és hogy ki a hajó kapitánya. Erre felsorakoztak előttem,ők hárman,meg volt velük egy negyedik személy is. - Mutatott Pierrék felé.

- Ők voltak akik fegyveres harcban elfoglalták a falut,amiben több mint három tonna kokaint,és egy csomó más lopott holmit találtunk.

- És ön szerint vettek el esetleg valamennyit a drogból,vagy a lopott holmiból,amíg egyedül őrizték.

 - Nem. Miután be szállítottuk a bázisra a faluban tartózkodó személyeket,és a lefoglalt holmit,minden egyes embert igen csak hatékonyan kifaggattunk. Többek között arról is hogy az őr hajó személyzete rakott e el bármit is a lefoglalt áruból. Egyhangúlag nemmel felelt mindegyik. Pedig higgyék el elég jó módszereink vannak a vallatásra.

- Köszönöm. - Mondta az ügyvéd majd a bíró felé fordult.                                                                                                                                         

- Nos bíró úr. Az imént elhangzottak alapján logikus volna e,hogyha a kalózokkal  kereskednek,rabolnak ,fosztogatnak ,akkor mégis lejelentik a lefoglalt árut,és hiánytalanul át is adják azt? Amit nem mellesleg igen csak magas összegért tudtak volna tovább értékesíteni. Bár a kalózokkal lepaktáltak,ezt egyik védencem sem tagadja.  De hogy haszon szerzés céljából részt vettek volna kalóz támadásokban,még csak feltételezés is sértő rájuk nézve.

A bírón látszott hogy sikerült meggyőzni. A vád ügyvédje felé fordult:

- Van kérdése a tanúhoz?

- Nincs bíró úr. - Mondta az ügyvéd

- Köszönjük őrnagy végeztünk. - Majd a vádlottak felé fordult - A bíróság vissza vonul,ítélet hozatal céljából. Az ítéletet pontban holnap délelőtt tíz órakor hozom nyilvánosságra. A tárgyalást ezennel lezárom. - Mondta,majd kivonult a teremből.

Pierréket ismét vissza szállították a börtön cellába. Igen csak izgatottak voltak a másnapi eredmény hirdetés miatt. Nem aludtak egy percet sem,másnap úgy álltak ott a tárgyalóteremben,megviselten,fáradtan. Végre megjött a bíró,és elkezdte sorolni egyesével,mindenkinek a hozott ítéletet. Haszon szerzés céljából elkövetett kalózkodásban egyikkőjüket sem találta bűnösnek. A kalózokkal való lepaktálásban viszont mind bűnösök lettek. Mivel Pierre már huszonhárom,patkány pedig tizenkilenc éve szolgált  a légióban, elrendelték az azonnali lenyugdíjazásukat,és végleg eltiltották mind kettőjüket a fegyveres erőknél való szolgálattól. Gébriel,mivel hogy még az öt éve sem telt le,vissza rendelték a Marseillei műszaki egységéhez,ahol a bíróság,a zászlóalj parancsnokával közösen hozza meg a döntést,a büntetésével kapcsolatban. Véget ért a tárgyalás. Mint ahogyan Pierrenek és patkánynak is a katonai pálya futása. Immár szabadon,kíséret nélkül hagyhatták el a bíróság épületét. A védő ügyvéd,és a műszakiak század parancsnoka lépett oda hozzájuk.

- Nos uraim,csak párszó a további teendőkről. - Kezdte az ügyvéd.

- Pierre századost és Berger őrmestert már várja egy autó a parkolóban.  El kell intézni még a leszerelésükkel járó papírmunkát,és bekell adniuk a nyugdíj kérelmüket. Aztán szabadon,immár civil polgárként távozhatnak. Csak egy elérhető postai címet kell meghagyniuk,ahová elküldhetjük a későbbiekben jogerős határozatokat. Gébriel tizedes,önt a százados fogja vissza kísérni Marseillbe,ahol addig ott fog szolgálni amíg el nem döntik az önre kiszabott büntetést.

Szomorúan vett búcsút Gébriel Pierretől és patkánytól. A sok együtt átélt kaland,és élmény,szinte testvéri barátsággal tartotta őket össze. Pierrék megígérték,hogy keresni fogják még Gébrielt a Marseillei laktanyában. Gébriel század parancsnoka megadta a benti telefon számát,hogy azon keresztül bármikor érdeklődhetnek,vagy hagyhatnak üzenetet. A százados is búcsút vett Pierretől,hiszen régi           együtt szolgált évek során igen csak komoly barátság alakult ki közöttük.

- Hát Pierre ex százados,sok sikert az új nyugdíjas polgári életedhez. - Mondta mosolyogva.

- Nem fogok itt a városban sétálgatni,kávézókban újságokat bújni. Az nem az én világom,más terveim vannak. - Mondta szomorúan,csillogó szemekkel.

Búcsút vettek egy mástól,és talán örökre elválltak útjaik. Gébriel és a százados egy katonai dzsiphez mentek amiben a sofőr már várta őket. Beszálltak a járműbe,és elindultak Marseille felé. Gébriel nagyon szomorú volt. Legszívesebben kiugrott volna az autóból,és Pierrék után szaladt volna hogy újra hajóra szálljanak,és neki vágjanak egy újabb kalandokkal teli utazásnak. Eszébe jutott Müller doktor, Spencer kapitány,Hanah,na meg a kalózok. Szeméből kifordult egy könnycsepp,szomorúan nézett ki  a kocsi ablakán. Jól tudta az életének ez a szakasza véget ért. Újra vissza tér Marseillbe. Bevillant neki Hanry,és Julie emléke. Ha vissza értek első feladatának tekintette,hogy felvegye velük a kapcsolatot.