FEKETEFÖLDÖN, HOL KÉKEN KÉL A NAP…3

                                     A fővárosi ADD- Bole nagykiterjedésű nemzetközi reptér, de a beállt TU-101 szovjet gép behemót nagyságával úgy tűnt, mint szirti sas a fecskék között. Miután az ajtókat lezárták és beindult a motor a stewardess ismertette a gép paramétereit, a kiszolgáló személyzet névsorát, a helyi és moszkvai időjárás-jelentést, valamint, hogy a gép tizenkétezer méter magasan száll. Addis Abeba és Moszkva között a légvonali távolság ötezerszázhatvan km, ezt a gép tizenegy óra alatt teszi meg és Moszkvában a Domodedevo Airportban landol.

                                      Mellettem egy szakállas öregúr ült , az Izvesztyiját olvasta, de mogorva morcos kinézése nem vett rá, hogy szóba álljak vele. Hátradőltem és csukott szemmel gondoltam vissza, a nagyapám sokáig intő keze elevenedett meg és a Fatima szomorú mosolya. Semmi bátorító lelkesedés nem sugárzott tekintetéből, ami nekem reményt adott volna. Szerettem volna látni a gondolatát, szerinte távozásommal minden véget ért? Szörnyű érzés lehet a végleges lemondás! Valóban nagy távolság, odaadó, kitartó munka áll előttem, de ez nem jelentheti a teljes lemondást. No, de ezen nincs mit tépelődni, mindenki saját érzelmeinek irányítója, ura. Azt mondják az idő mindent, megold, csupán az én nézetem szerint mi kell legyünk a cselekvő megvalósítók.

                                    Azért választottam ezt a járatot. Mert leszállás nélkül repül Moszkvába. Vehettem volna átszállásos jegyet, de szerintem inkább az izgalom hajt és nem éri meg, hogy Kajróban és Athénben órákat várjak csatlakozásra. Ha kirándulni mentem volna, de különben is a követségen szinte sugallták, hogy a direkt járat előnyösebb. Reggel indultunk napkelte előtt, még beárnyékolt a kék fény, délután öt órára érkezem Moszkvába. Még a gondolat is megborzongat, hogy én orani csenevész kis néger megérkezem egy hatalmas világvárosba. Kezdtem úgy érezni magam hasonlatként, mint a hangya a földgömbön. Délben ételcsomagokat osztogattak, persze hideg ételt. Semmit sem ismertem, de mind jóízű volt. Megfigyeltem, hogy kétféle kenyér volt a csomagban, két szelet habfehér és két szelet fekete. Később tudtam meg, hogy az édeskés ízű ízletesebb rozskenyér és Európában előszeretettel fogyasztják.

                                    Megérkeztünk a gigantikus Domodendovo reptérre.. Repülőgépek sokasága sorakozott, egyesek felszállásra készen, néhány a levegőben keringett landolást várva. Gépünk mellett egy autóbusz várakozott és Ludmilla a légikisasszony belém karolt és értesített, hogy a busz beszállít a központi épületbe, ahol a főbejáraton belépve, közvetlen a bejárat mellett futószalagon érkeznek a csomagok. Jól figyeljem, amint az enyémet , ha meglátom, azonnal emeljem le,  nehogy még egy körforgást kell várnom. Ő addig leadja a forgalmi irodán a szolgálati naplót és visszajön értem. „Mert rám bíztak, az én tulajdonom vagy”-jegyezte meg viccesen mosolyogva.

-          Moszkva hatalmas – mondta visszatérve – sokféle utazási lehetőség kínálkozik, széleskörű a forgalma, villamos, metró, autóbusz, úgy sem tudná észben tartani az átszállási lehetőségeket, ezért feláldozom magam és a saját kocsimmal, elviszem, mert nem nagy kitérő a megszokott utamtól.

Nem tudtam követni az utcák nevét olyan sebesen haladtunk a nyolc sávos úton. Csak ámultam a belváros húsz, harminc emeletes épületein. De amikor Ludmilla a szélső sávba húzott olvasni tudtam az utca nevét Miklukho- Maklaja ulica. Hamar fékezett, mert a hatos szám alatti hatalmas épület homlokzatán nagybetű hirdette POPLES’ FRIENSHIP UNIVERSITY OF RUSSIA „PATRICE LUMUMBA”  RUSSZINSZKIJ UNIVERSITET. Persze az utóbbi felirat oroszul volt. Becsengettünk. Egy mázsás, köpcös férfi nyitott kaput. Ludmilla értesítette érkezésemről és átadta a nagykövet zárt borítékját, melyet másnap a titkárságon kellett leadni. A kapus aki százszázalékos orosz „Iván” volt végigmért, de nem azzal a csodálkozó tekintettel amikor egy fehér négert lát, mert neki több lehetősége és alkalma van erre. Fogta a bőröndömet és intett, hogy kövessem. Búcsúzóul megköszöntem Ludmilla kedvességét, de nem mondhattam, hogy a következő viszontlátásra, mer, ki tudja, itt hegy heggyel nem találkozik, de valószínűleg ember emberrel sem.

                                     A kapus meglepődött, amikor oroszul köszöntöttem és kértem a csomagomat, de nem adta, mert ez az ő reszortja, hogy elszállásoljon. A Campus hatalmas kiterjedésű több épülettel. Megálltunk egy diákszálló előtt mely a D18-as számot viselte, lifttel felmentünk a tízedik emeletre.  A kapus amíg a kulcsokkal babrált és mosolygott vastag bajusza alatt, vállamra tette a kezét.

   - Meglátja, hogy hálás lesz ezért a színtért, mert innen messze ellátni a város felett.

                                     Kétágyas szobába vezetett. Annyit még megjegyzett,hogy egyelőre társ nincs, meg hogy az intézmény egyelőre rádión keresztül értesíti az étkezési időpontot  A menza az A épületben, van, de könnyű megtalálni a párolgó ételillatról, meg hogy mindenki oda tart. A nap eseményei túl mozgalmasak voltak és minden kíváncsiságom ellenére nem álltam a csábításnak, hogy nézelődjek az ablakból.. A bőröndöm, sem csomagoltam, ki hanem lefeküdtem. Másnap már mozgalmasabb volt. Jelentkeztem a titkárságon. Közölték, hogy a nagykövet értesítése szerint részemről elmaradhat az orosz nyelvév,olyan tanárom volt, aki tökéletesen megtanított és választhatom a fakultást. A hölgy meglepődött, amikor az angol nyelvű orvosira iratkoztam. Nézetem szerint otthon majd inkább hasznomra válik az angol ismeret az orvostudomány terén. De megnyugtatóan hatott, amikor a további fakultatív tárgyakként orosz nyelven kértem a Marxi-Lenini alapelvek ismeretét, Politikai gazdaságtan, de külön kérésem volt, hogy első helyre jegyezzék az orosz irodalomtörténetet. A skála széles volt, de tudomásomra adták, hogy nagy segítség lesz a nagyon gazdag könyvtáruk használata.

                                   Nem mondhatni, hogy egy egyetemista élete sablonos, pedig sokan azt hiszik, hogy csakis a könyvek fölött kell könyökölni és rendületlenül jegyzetelni. Sokféle nép gyűlt össze és a campusnak figyelemreméltó kulturális élete volt, hisz a népek barátsága, különböző népek hazájának kultúráját és művészetét hivatott terjeszteni. Voltak Kínából, Vietnámból, Szovjet- Ázsiából, Kelet- Európából, de a legnépesebb és leghangosabbak a kubaiak voltak Csak spanyolul, túlharsogtak mindent. Akkor történt a világcsoda, Kuba kiszakadt az USA testéből és orosz csatlós lett! Előadásokra jártunk, jegyzeteltünk, hisz ebben állt az elkötelezettségünk, a tovább tanulás. Modern előadótermekben és laboratóriumokban folytak az előadások Minden előadásnak meg volt a maga lenyűgöző varázsa. Engem Nadezsdja Vilkova államdíjas, érdemes tanárnő bűvölt el aki az orosz irodalomtörténetet tanította. Igazi orosz szépség volt. Közepes magasságú, enyhén molett hölgy volt, korát képtelenség volt megsaccolni.. Lenszőke tömött haját egy ágba fonva koszorúként tűzte fejére. Álomnak is csodálatos lett volna. Igyekeztem minden óráján részt venni és hallgatni mélyen búgó hangját. Nagyon színes órákat tartott és bő bibliográfiát csatolt az anyaghoz. Már ez is maga után vonta, hogy állandó látogatója legyek a könyvtárnak. Nem szerettem a könyveket a szobámba felvinni, mindig abban igyekeztem, hogy a tervbe vett anyagot ott helyben, az olvasóteremben dolgozzam ki.

                                    Egy idő után feltűnt, hogy ugyanazon időben a szomszéd asztalnál hasonló szorgalommal jegyzetel egy koromfekete hajú érdekes alkatú lány. Mikor már harmadszor is találkoztunk, helyet kértem az asztalánál, ha nem zavarom. Mosolyogva beleegyezett és bemutatkozott.

-          Szvetlava Bodorjan vagyok Örményországból.

-          Jereván?

-          Nem, sokkal távolabb a fővárostól, És te ?

-          Bebe Yagena, Etiópia, más földrész, más világ.

-          Én politológiát tanulok – mondta mosolyogva, közben gödröcskék képződtek az arcán.

-          Az orvosit választottam, mert nálunk jól jön, de úgy veszem észre, hogy a fakultatív tárgyak lenyűgözőbbek. Különösen az orosz irodalom A marxi – lenini alapelveknek is meg van a szépsége, csupán nekem megvalósíthatatlan, meseszerű. Nem hinném, hogy olyan világot fel lehetne építeni, mert bármilyen társadalom véres küzdelmek, és áldozatok révén tudja fenntartani magát.

Láttam, elkomolyodik, nem tetszik az érvem, de nekem sem hiányzott a kimagyarázkodása, fontos dologra hivatkozva elhagytam az olvasótermet.

               Otthon Zapatov úr sokat beszélt és minden jelentős művét elemezte Tolsztojnak, Dosztojevszkijnek Sokat idézett Lermontovtól és Puskintól, de valójában rájöttem, hogy Lermontov volt a kedvence.. A Vilkova asszony előadásaiból tudtam meg, hogy Turgenyev volt Tolsztoj mestere és kiadója. Elhatároztam, hogy minden lehetőséget kihasználok, hogy közelebb jussak Turgenyev szelleméhez..

                                   Minden évben az egyetem a gólyáknak megszervezi a vasárnaponkénti városismertető kirándulásokat. A hirdetőtáblán értesítenek, hogy melyik rész esedékes azon a napon. Hasznos volt és itt segített a legjobban egykori tanárom figyelmeztetése és javaslata, mely szerint kihangsúlyozta, hogy Moszkva terjedelmében is hatalmas, akár a Szovjetunió. Rengeteg a látványosság, de három dolgot érdemes megnézni, ami egy életre szóló élmény:  a Borogyin képtárat, a Mauzóleumot és a Vörös-teret. Rászántam magam. A Borogyin képtárba lehetett a legnehezebben bejutni, mert rengeteg a turistalátogató, a legkisebb múzeum és nagyon kis csoportokban engedik a látogatókat,mert az egész látványosság egy körkép és mindössze egyetlen momentum, a Kutuzov és Napóleon közti csatározás, délben tizenkét óra. A kép annyira kifejező és térhatású,hogy mindössze egy méternyire állsz előtte, de úgy tűnik, mintha négy kilométeres távolságból látnád közeledni az ellenséget, a kozákok meg lovaikkal száguldanak,szinte hallod a paták dübörgését és a konyhakert káposztáinak a reccsenését, ahol áthaladnak.

                                   A mauzóleum már nem fedte a beharangozott hatást, amit könnyek között suttogtak, hogy Lenin elvtárs úgy fekszik, mintha csak aludna. Valójában közel ötven éve halott, és állandóan kozmetikázzák. Számomra visszataszító volt az a sablonos és erőltetett szertartás, hogy többnek tartották egy szentnél. Mi is tiszteljük első császárunkat Hajle Szelassziewt, de nem istenítjük. Pionírok, ezek a szovjet gyermek kommunisták, akiket könnyű hülyíteni virággal érkeznek és a bejáratnál sajátságos köszöntésükkel, tisztelegnek,de a virágot nem lehet bevinni. Semmit sem szabad bevinni. A holttest a terem közepén van felravatalozva és derékig fekete lepellel letakarva, csak a keze látszik. Ottlétemkor egy hülye rózsaszín fénnyel volt megvilágítva, golyómentes üveg alatt, de jól látszik minden redő és szakáll az arcán.. Egy méternyi távolságra vörös szőnyegen kellett végigsétálni, fegyveres díszőrség gyűrűjében, akik nem engedtek beszélgetni, megfordulni, csak haladni kellett előre. Őszinte leszek! Nekem úgy tűnt, mint egy felfújt selyem papírzsák! Én hazabeszélve, sokkal értékesebbnek tartom a mi három millió éves Lucy koponyánkat, és szívesebben mutogatnám, mint az ilyen bohóckodást. Értékesebbnek tartottam a Kreml falába temetett Gorkij, Fagyejev és Gagarin emléksírokat, vagy úgyszintén a fal melletti Hősök Sírját, ahová párt és államfőket temettek, köztük Sztálint is.

                                    Egy ilyen műfelháborodás után megnyugtató a Vörös-tér. Hatalmas terület és itt zajlik minden méltó parádés ünnepség, felvonulás és díszszemle. A teret északi részen a Nemzeti Történelmi Múzeum zárja, csodás bordóvörös épület. Jobb kéz felől a Kreml gigantikus épületeivel és tornyaival, és az azokat körülölelő masszív falával. Bal felől  GUM , a leghatalmasabb áruház, valamint déli részen  az orosz művészet csodája, a híres héttornyú templom,vagyis  Vaszilij Blazsinszkíj székesegyház, Moszkva jelképe. Mindnek meg van a sajátságos története, hosszas lenne elidőzni, de a legragyogóbb ékszer a Kreml udvarán az aranykupolás Koronázó templom. Turisták előtt zárva van, mert a templom teljes belseje aranyozott és érdekessége, hogy a múltban hiába volt Szent-Pétervár a főváros, minden időkben a cárokat a Kreml Koronázó Templomában szentelték fel.. Zárójelben megjegyzem, hogy talán Leninnek sem ártott volna egy ilyen lelki tréning, talán halhatatlanabb lett volna!

                                     Kedves élményem volt a GUMban. Szvetlánával sétálgattunk és beszélgetésre ültünk le egy pálmafa alá. Csodáltuk a medencében ficánkoló díszhalakat s közben felfigyeltem, hogy egy közeli élelmiszerboltban hatalmas sor áll. Ilyet még eddig nem láttam, arra felé sétáltunk és láttuk, hogy vodkát osztanak, fejenként egy félliteres üveggel.. Míg ott tátogtunk, mellém állt egy szakállas fiatalember és megkért legyek segítségére, mert a külföldieket soron kívül szolgálják és két üveggel is vehetnek.. Mit veszítenék, ha kisegítem a srácot?, odaálltam a pulthoz és máris nyújtották a két üveget. Kimentünk az üzletből,a srác követett és az ajtóban úgy átölelt,hogy szinte levegőt sem kaptam. Arcomhoz szorította szakállát és egy tízrubelest csúsztatott a zsebembe. Neki megérte, de engem bántott a lelkiismeret, mert valóban szívességre gondoltam.

                                     Már nagyon vártam a Nyári Palota meglátogatását és arra is sor került. Különösen érdekelt, mert Cárszkoje Szélóban amit ma Puskin városnak hívnak Lev Tolsztojnak is volt nyaralója. A palota II Katalin cárnő ízlését sugallja. A sok égszínkék szín mint általában a pravoszláv templomokban, ízléses tarkaság. Hatalmas kiterjedésű nagy szalonokkal rendelkezik és érdekességként több szalon mennyezetének a mintája alapján készült a padlózat is akár mozaikból, akár süppedő perzsaszőnyegekből. Idő kell a leíráshoz, de elég egy felborzoló mementó az idegenvezető részéről. Egyik helyiségben, ahonnan a központi fűtést irányították, mert nem minden helyiségben díszelgett kandalló, hatalmas német tank volt beékelve azt a sajnálatos esetet kifejezendő, hogy a barbár németek mindent fel akartak dúlni,a  világháborúban. A propaganda mögött nincs logika, mert hogy lehet ennyire lealjasítani egy európai kultúrnépet, mely hallhatatlant alkotott zenében, irodalomban, festészetben, magas színvonalra emelve az európai művészetet? Ez kiakasztott és a másik mozzanat, amikor Leningrádban bemutatták a híres politikai börtönt, ahol Lenin elvtárs öccse is raboskodott, csupán mellékesen megtudtuk, hogy a tagot állandó részegségért tartották fogva. A Péter és Pál erődben a Néva szigetén láttuk a hatalmas kápolnát ahol látni lehetett a cárok szarkofágjait,a hívők itt imádkoztak a megtértek lelkiüdvéért, de az idegenvezető hölgy durván megjegyezte, hogy megérdemelték sorsukat, mert szipolyozták a népet.