Farkasasszony

Sok-sok évvel ezelőtt egy kutatócsoport érkezett az egyik indiánok által lakott kis szigeten. A csoport vezetője Daniel Holmes, már régóta szeretett volna ide ellátogatni, ám ez nem volt egyszerű. A törzsfőnöktől engedély kellett ahhoz, hogy idegenek léphessenek a földjükre. Az ismeretlen jövevények először ajándékot küldtek a törzsnek, hogy bizonyítsák, nem akarnak ártani nekik, majd ez után sikerült valamelyest elnyerni a bizalmukat, s megkapták az engedélyt, együtt élhettek a törzzsel egy ideig.  
A látogatás nem tartott sokáig, de éppen elegendő volt ahhoz, hogy szerelem szövődjön Daniel és egy indián nő, Reia között. Reia gyönyörű volt, Danielt szinte azonnal megbabonázta a tekintetéből áradó kedvesség, gyöngédség. Sok időt töltöttek együtt, az indián nő megmutatott neki mindent, amit csak tudni szeretett volna a törzsről. Reia sokkal jobban megbízott az idegenekben, mint a törzs többi tagja, akik gyakran rossz szemmel nézték a kutakodásukat, sok nézeteltérés adódott, mivel a kutatók alig ismerték a törzsi szokásokat. Daniel elhatározta, hogy amint lehet, újra visszamegy a szigetre, hogy elvihesse magával a szeretett nőt. Tudta, hogy nem lesz egyszerű.
Hónapok teltek el, s mikor Daniel visszatért, Reia már feleség volt, ráadásul áldott állapotban.
Nem tudott mit tenni. Fájó szívvel hagyta el a szigetet újra.
Reia azonban hatalmas titkot hordott a szíve alatt. Mikor megszületett a gyermeke, férje azonnal tudta, hogy nem lehet az övé. A gyermek hófehér bőre árulkodott arról, hogy Reia már terhes volt, mikor a férfi asszonyává lett. Ezen árulás miatt szíven szúrta feleségét, s ezt tervezte a félvér gyermekkel is, ám Kolaha, a törzs sámánja közbelépett. Kiragadta kezéből az újszülöttet. Az indián férfi tajtékzott a dühtől, hiába magyarázta, hogy ez a gyermek nem lehet a törzs tagja, a sámán nyugodtan és határozottan bánt vele, nem akarta a gyermek halálát. Az indián férfi nem tudott megnyugodni, s mivel Kolahának nem volt más választása, mély álmot küldött rá. A gyermeket fonott kosárba tette, s kivitte a tengerpartra.
A távolban megjelent egy hajó, a sámán pedig pontosan tudta, ki érkezik. Daniel tért vissza, aki nem tudott Reia nélkül élni, legalább látni szerette volna őt időnként, ha már feleségül nem vehette.
Kolaha magára hagyta a csecsemőt a parton, de egy szikla tetejéről figyelte az eseményeket.
Farkasok jöttek, vonyításukat az egész szigeten lehetett hallani. A farkas falka a csecsemő kosarához ért, szaglászni kezdték, de nem bántották őt. Egy fiatal fehér farkas feküdt le mellé. A falka minden tagja, mintha csak egy rituálé szerint járnának el, letelepedtek a kosár köré.

Mikor megérkezett a hajó, Daniel felfigyelt a parton lévő farkasokra. Mikor közelebb merészkedett, észrevette a gyermeket. A farkasok őt sem bántották. A férfi kiemelte közülük a kis csecsemőt a kosárral, pontosan tudta, mi történhetett, mikor meglátta a fehér bőrű újszülöttet.
Magával vitte gyermekét és soha többé nem kereste fel a szigetet.

I. fejezet

1. rész

Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer örülni fogok egy részeg férfinak. A sors hozta így, nem hiszek a véletlenben.

Újságíróként dolgoztam, a munkám miatt sokat utaztam, de nem bántam, valahogy tökéletes volt ez a munka számomra. Apám halála után senkim sem maradt, és egyébként is szerettem új helyekre látogatni. Ebben a szakmában, mint persze mindegyikben, a legjobbnak kell lenni ahhoz, hogy érvényesülni tudjon az ember és bennem mindig is meg volt a versenyszellem és a kitartás. A kemény és áldozatos munka meghozta gyümölcsét, ismert újságíró lettem. Európába kellett repülnöm egy új vállalat megnyitójára, úgy gondoltam ez lesz életem legunalmasabb tudósítása. Tudtam, hogy a Farelli cég mennyire befolyásos és gazdag, de úgy gondoltam, hogy borzasztóan untatni fog ez az egész, mégis elhatároztam, hogy mint mindig, most is a maximumot nyújtom majd. A várakozásokkal ellentétben nem a cég alapítója, Ronald Farelli tartott beszédet, hanem a fia Matthew. Sőt, Ronald Farelli meg sem jelent a megnyitón, így aztán egész rövidre sikerült az új leányvállalat sajtótájékoztatója. Bár látszott, hogy szakmailag Matthew is tökéletes erre a pozícióra, senki sem gondolta volna, hogy az idős Farelli a fiára bízza majd az új vállalat vezetését.
Matthew senkinek sem adott interjút, csak a sajtótájékoztató anyagára támaszkodhattam, mikor a tudósítást küldtem a szerkesztőségnek.

Este, mikor a szálloda recepciójához értem, ahol megszálltam, megláttam őt, amint a bár felé tartott. Arra gondoltam, hogy utána megyek, leülök valahová és figyelek. Matthew whiskyt kért, sokat ivott. Szerintem simán megivott már két üveg whiskyt is, mikor a pultra támaszkodott, hogy felálljon. Valamit motyogott a pultosnak, és ekkor támadt az az ötletem, hogy odamegyek hozzá.

– Jó estét! – rám nézett, de azonnal el is fordult, próbált elindulni, de elé álltam.
– Segíthetek? – megfogtam a karját, az oldalát, kissé rám támaszkodott.
– Kicsoda maga? – rám nézett, nem akartam válaszolni neki.

Nála volt a szobája kártyás beléptetője, azt markolta a másik kezében, miközben igyekeztem segíteni neki eljutni odáig. Egy szót sem szóltunk egymáshoz, gyorsan a liftbe tuszkoltam, hogy minél kevesebben lássák meg őt ilyen állapotban. Motyogott valamit, de nem értettem, mit akar.

Valahogy a kártyát sem sikerült végighúznia a záron, részeg volt, alig állt a lábán.
Ahogy beértünk a szobájába, azonnal a fürdőbe rohant. Gondoltam, miért. Megálltam az ajtó előtt, hallottam, mi történik odabent. Rosszul volt, hányt, én pedig úgy éreztem, pont jókor vagyok, jó helyen. Micsoda sztori lehetne belőle! Matthew Farelli a sajtótájékoztató után részegre itta magát! Készíthetnék képeket is, itt a telefonom. Elő is vettem, és kattintottam párat. Tökéletes képek, pontosan látszott, ki van rajta és mit csinál. El sem hittem, hogy ekkora lehetőség csusszant az ölembe. Micsoda botrány!
Csak az volt a baj, hogy látva, ahogy ő ott szerencsétlenkedik, rosszul van és nem tud magáról, megesett rajta a szívem. Nem küldtem tovább a képeket. Odamentem hozzá. A vécé mellett ült, sápadt volt, tényleg nagyon rosszul érezhette magát. Fel akart állni, ezért valahogy segíteni akartam neki, de nem sikerült, túl nehéz volt, nem bírtam megtartani. Pár pillanat múlva a földön találtam magam én is. Na szép.

– El tudod hinni, hogy ma van a szülinapom? A kutyát se érdekli! Csak a cég, a cég…

Dühös volt, már értettem, hogy miért. A születésnapján senki sincs mellette. Az apjáról kezdett mesélni, hogy mindig csak kihasználta, hogy nem adott neki semmit. Nem egy cégre lett volna szüksége, hanem arra, hogy szeressék.
Most még jobban sajnáltam őt. Nem tudtam, mit mondhatnék neki. Hoztam egy pohár vizet, megitta, majd nagy nehezen felállt, így már el tudtam kísérni az ágyig.

– Egyébként honnan ismerjük egymást?

Bűzlött az italtól, nem szóltam semmit a kérdésére. Gondoltam, úgyse fog emlékezni holnap semmire, levettem a cipőjét és odébb álltam.

Fáradt voltam, hosszú volt ez a nap. A cikken gondolkodtam még lefekvés előtt. Megírjam, vagy ne írjam meg? Hajlottam arra, hogy erről a dologról senkinek sem mesélek majd.

Reggel kopogtatásra ébredtem. Ahogy kinyitottam az ajtót, Matthew és még két férfi lépett be a szobába, meg se tudtam volna állítani őket. Az egyik kísérője bezárta az ajtót is helyettem, meglepetten álltam.

– Mit akar? Tönkre akar tenni? Mit látott? Mit tud? Tudom, hogy ott volt a szobámban tegnap éjjel! Aljas firkász!

Védekezni sem tudtam, teljesen ledermedtem, csak mondta és mondta, szóhoz sem jutottam. Közben a két férfi átkutatta a szobámat. Az egyik megtalálta a mobilomat. A képeket.

– Nem csináltam semmit! Csak segíteni akartam! – mire észbe kaptam, már a képeket nézegette.

– Ez meg mi? Kinek küldte el? Melyik újságnak dolgozik? Be fogom perelni, ha ezek a képek megjelennek! Megértette?!

– Higgye el, semmi sem úgy van, ahogy látszik! Nem küldtem el a képeket senkinek! Esküszöm! Csak láttam, hogy rosszul van és segítettem felmenni a szobájába, lefeküdni!
– Persze, és a képek?!
– Jó, megfordult a fejemben, hogy…
– Hogy?!
– Hát… de nem küldtem el senkinek! Ki akartam törölni őket!
– Jobban is teszi, ha kitörli a képeket és ezt az éjszakát az emlékezetéből, mert esküszöm, ha erről bármelyik újság tudomást szerez, tönkre fogom tenni!

Ezzel a mondattal ért véget a beszélgetésünk, kiviharzott a szobából. A két férfi utána, az ajtót be sem zárták. Csodálatos. Jó nagy bajba kevertem magam. Ezek szerint mégis emlékezett rám, kinyomoztatta, hogy ki vagyok. Még jó, hogy nem látta a képeket rajtunk kívül más.

Rosszul éreztem magam a hazafelé úton, nem volt szép dolog fotókat készíteni. Bármelyik más újságíró továbbküldte volna őket ebben biztos voltam! De én nem… ez a tudat vígasztalt. Nem tettem semmi olyat…

Hazaértem, alig vártam, hogy lepihenjek egy kicsit, e helyett, borzalmas látvány fogadott. Az egész lakásomat feldúlták! Valaki itt járt és kutatott a holmim között, apám cuccai között! Minden szanaszét hevert a földön. Apám csak nemrég halt meg, semmit sem pakoltam még el utána, s most mindenünk fel volt dúlva! Ki tehette ezt?
Az asztalon egy levelet találtam, gépelt írás állt rajta.

„Tudom, hogy ki maga. Ha a képek rossz kezekbe kerülnek, azonnal szétkürtölöm, hogy egy indián nő lánya!”

Nem akartam hinni a szememnek. Valami elmebeteg írhatta ezeket a sorokat. Nem értettem, mi történik. Anyám a születésemkor meghalt, de apám sosem mondta, hogy… Nem, az nem lehet! Kizárt. Az asztalon, a levél mellett egy fényképet is találtam. A hátoldalával volt az asztalon, azt írták rá: Reia. Mikor megfordítottam, a képen, mintha csak magamat láttam volna! Egy indián nő volt rajta, de az arcvonásai, az alakja, a haja, a szeme formája, pont, mint az enyém! Döbbenet.

Végignéztem a lakáson, mintha egy forgószél járt volna itt. Ez az új információ pedig…

Könnybe lábadt a szemem. Tudtam, ki művelte ezt, mindent értettem már. Igazából nem lett volna erre szükség, nem kellett volna ezt tennie. Nem hívtam a rendőrséget, nem is tehettem volna. Lassan összeszedtem magam és elkezdtem rendet rakni. Közben csak az járt a fejemben, hogy ki lehetett ez a nő a képen. Reia. Apám sosem beszélt az anyámról, hiába kérdeztem. Létezne, hogy? Nem tudtam elhinni, de láttam a képet és a hasonlóság közte és köztem… Fájt, hogy így kellett megtudnom, dühös voltam, potyogtak a könnyeim. Tudtam jól, ki tette ezt velem. Matthew Farelli.